Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-23 / 145. szám
> fi MEGYEI KÖRKÉP 2020. JÚNIUS 23., KEDD Mécsest gyújtottak az elhunyt babáért a Zsadányban élők A falvak határában és azok belterületén a vaddisznó nagyobb károkat is okozhat. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock Az M25 építése után egy vaddisznókonda ragadhatott bent TARNAZSADÁNY, TÁRNÁMÉRA Egy csecsemőholttestet találtak június 18-án Tárnáméra közelében. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte az eset kivizsgálását. Erről a rendőrség adott tájékoztatást a Hírlapnak. A nyomozás során arra derült fény, hogy az élettelen kis testet az anyja rejtette egy bokor alá. A bűnüldözők egy, a helyszíntől nem messze lakó nőt vittek el kihallgatásra, s nőgyógyászati vizsgálatra. A többgyermekes asszony a helyiek szerint már az elmúlt esztendő elején is terhes volt, de kisbabát akkor sem láttak nála. Azt is vizsgálják, valóban szült-e akkor, s ha igen, mi történt azzal a gyerekével. Koczka Ferenc, Tarnazsadány polgármestere hétfőn lapunknak elmondta, egy 35 éves, halmajugrai lakcímű, nagyfügedi származású nőről van szó.- A prostituáltként dolgozó anyának már több gyermeke is van. Egy tizenéves fia és egy körülbelül kilenc-, illetve egy hároméves lánya van, őket a nagymama neveli - tudatta a község első embere. Elmondta, vasárnap mécsesekkel és felvonulással emlékeztek az újszülöttre Tarnamérán. A megemlékezést az Önkéntes Segélyegyesület Tarnazsadányért elnevezésű civil szervezet rendezte meg.- Körülbelül nyolcvanan vettek részt a demonstráción, köztük az egyesület tagjai is, a helyszínt pedig a rendőrség biztosította. Az eseményen a magyar és a roma himnusz is felcsendült, illetve vers hangzott el és beszédet is mondtak a jelenlévők, továbbá a csecsemő emlékére gyertyát gyújtottak - számolt be róla a Tarnazsadány első embere. Hangsúlyozta, hogy a megemlékezés előtti napon a képviselőtársaival együtt tették tiszteletüket és gyújtottak mécsest a helyszínen. Koczka Ferenc megjegyezte, a községben mindenki elítéli az anya tettét, hiszen megbocsáthatatlannak tartják azt, és bíznak benne, hogy előbb-utóbb megkapja a méltó büntetését. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított az asszony ellen. Az Agria Tv információja szerint egy cserépdarabbal vágta el a köldökzsinórt, majd a bokorba rejtette újszülött kisfiát a fiatal nő. A babára két nappal később bukkantak rá, akkor azonban már nem volt életben. A rendőröket a vérnyomok vezették el a kicsit megszülő nőhöz. A többgyermekes asszonyt, amint arról hétfői számunkban beszámoltunk, vasárnap letartóztatta a bíróság. Úgy ítélte meg, hogy a cselekmény kiemelt tárgyi súlyára, az elkövetés körülményeire, a gyanúsított lakhatási körülményeire és az akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának lehetőségére figyelemmel is indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés, amelynek időtartama egy hónap. ' A döntést az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette. Sz. K. Andornaktályai olvasóink felvetése szerint az M25-ÖS út építése óta elszaporodtak a nagyvadak a községben és a belterület közvetlen szomszédságában. Sajnos az őzek, de különösen a vaddisznók komoly kárt tesznek a haszonnövényekben, időnként a falubeli kertekben is garázdálkodnak. Sike Sándor szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu ANDORNAKTÁLYA A Vízimalom Vadásztársaság vadászmestere, Czifra Miklós a Hírlap kérdésére elmondta: a társaságuk Eger déli részén, így Andornaktálya környékén is rendelkezik vadászati jogosultsággal. A vadkárok esetében mindig az együttműködést keresik a gazdálkodókkal, a földtulajdonosokkal a vadkárok elhárításában. A vadgazdálkodási szakmérnök szerint ezek a károk lehetnek mezőgazdaságiak, belterületiek, illetve erdeiek. Jelen esetben az első kettőről van szó. A szakember nagyon fontosnak tartja a közös gondolkodást már a vetésszerkezet kialakításakor, hogy a gazda időben jelezze, mit szándékozik termelni, milyen vadkárveszélyes növényt kíván vetni. Bármelyik fél észleli a károkozást, szükséges azt azonnal jelezni, így a védekezés módszerét mielőbb ki lehet dolgozni. A kárelhárítás vadászattal és elterelő etetéssel történhet. Használatosak a vadriasztók, az illatanyagok, a permetezőszerek, illetve a túrásgátló anyagok.- Gázágyúval is rendelkezünk, a legdurvább eszköz a villanypásztor, illetve a legmegbízhatóbb a kerítés - tudatta a vadászmester. Czifra Miklós szerint sajnálatosan sok az elhanyagolt szőlőtábla és a zártkert is a külterületen. Arányaiban utóbbiak meghaladhatják az ötven százalékot. A zártkertek ugyanakkor nem részei a vadászterületnek, de élőhelyet adnak a vadnak. Többnyire nincsenek lekerítve, vagy eléggé elhanyagoltak. Az innen szétrajzó őzek, de főleg a vaddisznók a művelt részeket nagymértékben károsítják.- A nagyvadak állománya egyre intenzívebben nő, holott egyre nagyobb terítéket hozunk - jegyezte meg a Czifra Miklós. Sajnos nagyon kicsi az a rész, ahol meglőhetik a vadat Elmondása szerint Andornaktálya és az Eger-patak közötti terület ápolását a regionális vízmű vállalat évtizedek óta elmulasztja. A gátrendszer ideális búvóhely a vadnak. Ezt tetézi, hogy az M25 építésekor az állatok itt rekedtek, korábban csak időszakos megjelenése volt errefelé a vadnak, amely az út megépültével már csak déli irányba tud mozogni. Ráadásul az eredetileg tervezett két átjáró közül csak a nagytályai épült meg. A vadászathoz belterületen az önkormányzatnak kell kezdeményeznie a kilövést a rendőrségnél. Ezt a tevékenységet közvetlenül faluközeli helyeken végzik. Zajjal jár, de nem belterületen vadásznak. Csak meghatározott személyek vehetnek részt benne, akiket oktatásban részesítenek, és külön balesetvédelmi szabályzatot is el kell készíteni.- Sajnos az említett területen most nagy a takarás a lombozat miatt, nagyon kicsi az a rész, ahol meglőhetjük a vadat. Szerintem egy kisebb konda, öt-hat vegyes ivarú vaddisznó maradhatott bent. Sikerült gyéríteni, de szaporodott is - mondta a szakember. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Demonstráltak is a tarnazsadányiak Fotó: Ládi László HIRDETÉS heol.hu Része az életünknek! Jelentkezzen On i g IcfHtlIó rjijt'f fi* t)|/OHlJÍ GRATULÁLUNK A 2019/2020-AS ÉV SZÍNÖTÖS TANULÓINAK! Jelentkezés július 6-ig: www.heol.hu/szinotos / r Hirdetéseit feladh/tja itaÉÉelmail ben igya rta s(o) m ed iawarks.Hu