Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-13 / 137. szám
2020. június 13. IV. évfolyam 24. szám Molnár Vilmos fZ Regős Mátyás / A Nobel-díjas ■■ novellája ésGereNóra / Gábor Dénesre versei emlékezünk IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET n Patyik Fedőn szerint ebből a családból mindenki a |, mennyországban végzi n Szent István király szobra a Gellért-hegyen. Lapszámunkat Kő Pál műveivel illusztráltuk Fotó: Éberling András vezervers Dsida Jenő Pasztell Nézel hajló tölgyfa-ágat, gyomokat, miket kivágat mord paranccsal zordon kertész, széles paddal vár a kert-rész sűrűje, hogy tűnj el, vessz el jobbkezedben Sokratesszel. Délutánra enyhe, szőke fény esik a háztetőkre s szürkepettyes, gyöngyszín, halvány galamb búg az eresz alján. Alkonyaira sásos zugnak mélyén futó vizek zúgnak, csupa sötét, furcsa, hült nesz, bús suhogás, mi körülvesz. Ebben a nagy félig-csendben asszonyszemek cseppje cseppen, csak a lélek füle hallja: nyirkos lesz a lombok alja. Sok imbolygó, halk kisértet lábujjhegyen jön el érted s pillantván a barna fákra, gondolsz régi balladákra. Nappal-éjjel így terül szét fölötted az egyedüllét, lassan tompa, fullatag, nagy csöndbe merülsz, hallgatag vagy, nem akar a könny fakadni, sem a szó könnyen szakadni, mind nagyobb a néma sejtés, mindig több a mélyre-rejtés, minden nappal, amit élsz, több, amiről nem beszélsz. in memóriám Békesség néked, Lujos mester! Az áldott ember talán arról ismerszik meg, hogy szeretettel mosolyodnak el a neve hallatán. Kő Pál ilyen ember. Nemrég szíven ütött a hír, hogy eltávozott. Aztán azon kaptam magam, hogy mosolygok, mert eszembe jutott az első találkozásunk. 2016 nyarán Éberling András kollégámmal Hevesen látogattuk meg. A Nyamnyam nevű süteménybolt előtt találkőztunk. Sütemény és egy nagy pohár csapvíz - csak hogy legyen erőnk végigjárni mindent, amit látnunk kell. Szabadkozásnak helye nincs. „Most én vagyok a főkolbász” - jelenti ki, tehát szót kell fogadnunk. A Kossuth-díjas szobrászművészhez jöttem, a Nemzet Művészéhez, a professor emeritushoz - mindent elolvastam róla, ami fellelhető volt, nehogy azt érezze, pazarlóm az idejét, és tudjunk érdemben beszélgetni a pályájáról. Aztán a szigorú professzor helyett egy csupa derű ember fogadott, mintha rokonom lenne, nagybácsi, akivel valami furcsa okból csak most találkozunk először. Úgy kalauzolt végig Hevesen, a számára fontos helyszíneken, hogy a nap végére úgy éreztem, itthon vagyok - emberek portréit, sorsokat, történeteket is kaptam a helyrajzi ismeretek mellé. Végigbogarásztuk az állandó tárlatát: egyik kedvencem az ébenfa öregasszony „hófekete” órával; ez a különös szoborvallomás az időről a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. De itt van a ketrecben ülő szárnykészítő is, a Balázs János cigány festőről mintázo.tt szoborhoz csirkecsontot, fonaldarabokat, partvisnyelet is használt az alkotó. „Szegénység volt, szegénységből alkottunk” - idézte fel azt az időt, amikor már-már elérhetetlennek tűnt egy megvalósult bronzszobor. „A terrakotta a leggyönyörűbb. Az égetett agyag a legősibb dolog” - sóhajtott a mester a szüleinek emléket állító, festett szobrok előtt. Maczky Béla posztósapkás portréja és az Any ám könyvei című alkotások egymás mellett láthatók. És máris belecsöppentünk egy regénybe illő szerelmi történetbe, mely azt is megmagyarázza, hogy a sokak által csak Lujos mesterként emlegetett művészről szóló életrajzokban a neve után miért következik egy zárójeles felsorolás: Kő Pál (Pataki Lajos, Maczky Levente Lajos, Maczky Levente, Maczky Lajos, Lujos). A cselédlány Pataki Terézia szemet vetett az úrfira, Maczky Bélára, és ebből a szenvedélyből született meg a fiuk 1941. június 2-án Perespusztán. A gyermeket az édesanyja családnevén, Pataki Lajosként anyakönyvezték, az édesapja viszont, amikor az elemi iskolába íratta, Maczky Leventeként jelentette be. A Kő Pál nevet pedig felnőttként már maga választotta. Az Eötvös József Református Oktatási Központhoz érve már a feladatokat sorolta, hogyan lehetne méltó otthont teremteni műalkotásoknak, menpyi kallódó érték van szétszórva a világban, mennyi mindenre kellene jobban vigyáznunk - és mindez nem sopánkodás volt, hanem igazi tettvágy, helyszíneket is mutatott, hol lehetne méltó kiállítóhelyeket létrehozni. Harminc évig ez az oktatási központ biztosított helyszínt Kő Pál művésztelepének, Bonczidai Éva Fotó: Éberling András ahova nyaranta a tanítványaival pár hétre kivonultak a hétköznapokból. folytatás a 3. oldalon | ► 4 4 1
