Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-11 / 135. szám

2020. JÚNIUS 11., CSÜTÖRTÖK 12 INTERJÚ Emlékezés vitéz Zolcsák Istvánra, ki Erdélyből indult és Amerikában halt meg Trianon, amely eltörte csaknem a magyar népünk gerincét Soha nem fordult el hazájá­tól, sok rendezvényt szerve­zett Erdély ügyéért. Az új­pesti forradalmi bizottság egyik szervezője volt 1956- ban, amiben csak tudott, segített. Emlékművet is ál­lítottak neki. Pénzzel tá­mogatta például az Ameri­kai Magyar Hírlapot is. Er­dély Magyarországgal való Unióját haláláig vallotta. Zolcsák István emlékét az unokatestvére segítségével idéztük fel. Sziki Károly szerkesztoseg@mediaworks.hu EMLÉKEZÉS'Az 1978-as Buenos Aires-i labdarúgó-világbaj­nokságon egy hatalmas erdé­lyi-magyar feliratú transzpa­rens tűnt fel, amit az első' sor­ban lebegtettek, hogy az egész világ lássa. Ebből nemzetközi botrány lett. A mérkőzés alatt már a román külügy felhívta az argentin vezetőséget, hogy azonnal tüntessék el a zászlót, s az embereket is tartóztassák le. Zolcsák István is azok közt volt, akiket a Securitate több­ször megfenyegetett, ha nem hagyja abba a románok elleni lázítást, akkor végzetes bal­eset éri. Mint apa is a legjobb volt. A személyes ismeretség, s emellett elsősorban a hatal­mas életműve is kötelez arra, hogy a Trianon-trauma év­fordulójára emlékezve visz­­szagondoljunk rá. Zolcsák Annával beszélgetek Eger­ben, aki Zolcsák Istvánnak első unokatestvére.- Szívbéli rokonodat, ki Bra­zíliában, Sao Paulo és San­tos között élt, az erdélyi ma­gyarság legnagyobb felkaro­lójaként tartják számon. Sok ezer kilométerre van az én ha­zám, mondta gyakran István Brazíliában katonai zubbony­ban is, jelvényekkel a mundé­ron. Mennyire volt erős benne a haza képe?- Kis edényben őrizte élete végéig azt a földet, amit Pusz­taszerről kapott. Magyar va-Zolcsák Anna Zolcsák István A szabadságharcos emléktáblája A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: h HEOL.hu gyök, így dobog a szívem, és a magyar repülőket szolgá­lom életem végéig, mondogat­ta. Pápán és Szolnokon talál-­­kozott hozzá hasonló pilóták­kal, akiket, kiváló magyarok­ként jellemzett, valahogy így: ők igenis,' méltóak a magyar név használatára.- Katona volt, de emellett na­gyon szerette az anyaországi költészetet, a nívós magyar iro­dalmat.- Azt sajnos már nem él­te meg, hogy férjem, Gál Ele­mér jeles székely művét elol­vashassa.- Igen, ez volt a Héthavas kö­tet, mely alkotóját, Gál Elemért túlélte. De nemcsak férjed mű­vészetének és emlékének vagy lelkes ápolója, a maradék ter­mést unokabátyád esetében is begyűjtőd. Katona és költő, ho­gyan fér ez meg egy elvándo­rolván?- István minden költőt sze­retett, mert útravaló gondo­latot, reményteljes jövőt ko­vácsoltak számára a szép szavak és nemes gondola­tok. Erőt adott neki, hogy él­jen, hogy megélje a jelent, és kibírja a hon elvesztését. Ősi keresztségig volt magyar.- „Lelkemben ott van Trianon­­rémtette, amely eltörte a ma­gyar nép gerincét. Soha na­gyobb bűnt nem követtek el ellenünk, mint akkor, 1920- ban”- így fogalmazott. Mu­tasd be őt!- Elszakított területen, a Szatmár megyei Lázáriban született 1921. október 3-án. Édesapja Zolcsák Péter, any­ja lánykori neve: Gyulai Má­ria. Középiskolai tanulmá­nyait a Szatmárnémeti Fém­ipari Szakközépiskolában végezte el. A harmincas évek második felében az anyaor­szágban élő rokonaihoz szö­kött. Éjjel a gyárban dolgo­zott, nappal iskolába járt. Katonai pilóta lett, a repü­lés iránti szenvedélye egész életét végigkísérte. Magyar­­országon volt egy alapítvá­nya. Egy minisztérium által kibocsátott feljegyzés is van a birtokomban, melyben az szerepel, hogy milyen repü­lőt vett egy miskolci alapít­ványnak.- A II. világháborúban vadász­­pilótaként szolgálta hazá­ját, végül orosz hadifogság­ba esett. Később pedig szere­pet vállalt az 1956-os forra­dalomban.- A repülőgépét Kassa bombázásakor lelőtték. Majd 1947 nyarán visszatért Pest­re, ahol először a Ganz Ha­jógyárnál, majd az újpesti Tungsramnál dolgozott. Ek­kor már a magyar mellett oroszul, angolul és németül is beszélt. Az 1950-es évek elején elvégezte a Budapes­ti Műszaki Egyetem Gépész­­mérnöki Karát. Minőségi el­lenőr és tolmács lett a gyár­nál. Majd 1956-ban bevá­lasztották az Újpesti Forra­dalmi Bizottságba és a gyár munkástanácsába. Ezért az­tán a szabadságharc leveré­se után sürgősen el kellett hagynia Magyarországot, s 1957 januárjában már Bra­zíliában tartózkodott, a ro­konainál. Gál Elemér emlékét is híven ápolja Zolcsák Anna néhai férje, az Egerben köztiszteletben álló Gál Elemér, az egykori székely tanár munkásságának része egy 680 oldalas kötet. Ez ma­radt utána örökség gyanánt. Megtanulták a körülötte állók az ő eltávoztával, hogy semmi sem ismételhető, hogy a se­besült hírhozó nem pótolható, hogy az ő kicsiny várából nagy dolgot csak egyszer lehetett jelenteni. És mégis! Dacolva az elsira­­tással, Gál Elemér idézésére 2014-ben megjelent egy kar­csúbb kötet is. Dicséret ille­ti élete párját, Zolcsák Annát, aki úgymond megmozdítot­ta a megdermedt időt, megol­vasztotta, ami lefagyott. így újra megbizonyosodhattunk arról, hogy maradtak művei, és barátai is, akik írtak róla. Biztató, hogy akadnak, akik a maradék szellemi termést egybegyűjtik, hogy ne vesz­­szen el egyetlen szem sem. Ez erdélyi szokás, és ma már le­het, hogy csak az ő szokásuk.- Számára örökké tartó érccé kovácsolódott az eredetünk, mondván: hunok, avarok ma­gyarok közt a magyarság több­ségben van. Trianonban szét­daraboltak, szétszórtak min­ket, kisebbség lettünk egy csa­pásra. Úgy tolmácsolták, mint­ha nekünk tettek volna szíves­séget, holott odaadtuk terüle­tünk nagy részét.- Bátran vállalta naciona­lizmusát, mert számára, egy repülősnek, a hazáját szeret­ni a legtermészetesebb érzés volt. Egyik vallomásában úgy fogalmazott, ha a hazaszere­tet egyenlő a nacionalizmus­sal, akkor ezt utódokként mi is vállaljuk fel. Egyik interjú­jában vallja: szeretjük apán­kat, anyánkat, a családot, eb­ből lesz a város, az ország, amit meg kell védeni. Függet­lenül attól, hogy mit írnak ró­lunk, szeressük hazánkat! Ez a föld, a haza, a miénk! Ez a mi anyánk!- Nagyon szerették őt, mint San Bernardo-i gyárigazgatót, sok hálálkodást olvastam vele kapcsolatosan. Egyik ismerő­se írja: „Emlékét örökre megőr­zőm, és hálás vagyok a sok se­gítségért, szimpátiáért, meg­értésért és türelméért. Soká­ig kerestem sírját, de nem ta­láltam, most már tudom, hogy szülőfalujában nyugszik, és lé­nye csillag formájában ragyog fenn az égen.” Hol keressük a sírját?- Holtában visszatér a szü­lőföldbe, ott temetik el Erdély­ben, Lázáriban, azt remélte. Soha nem gondolta egyébként, hogy egyszer ő is meg fog hal­ni. Sok társának hősi halálát élte meg, miközben ő hitte, hogy édesanyja tenyerén van. Számára az anya a teremtés maximuma, a teremtés isteni csodája. A szülőfalujában ma is nagyra becsülik őt, tisztelik tetteit. Emléknapot rendeznek tiszteletére minden évben. Ist­ván azt hangoztatta, hogy bé­kés megalkuvással és agymo­sással nem lehet célba jutni, s ebben igaza volt. HIRDETÉS küldjön e-mailt Ha szeretne, hogy velemenye; ötletéi, javaslatai és információi minél előbb.eljussanak szerkesztőinkhez, / /«\ | újságíróinkhoz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom