Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-10 / 134. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP f 2020. JÚNIUS 10., SZERDA HÍREK Gyermeknap másképpen Hosszú évek hagyományait megszakítva idén a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések betar­tása érdekében elmaradt a városi gyermeknap. A hiányt igyekeztek pótolni az óvodá­ban és bölcsődében, ahol rendhagyó nappal készül­tek a legkisebbek számára. Volt itt minden, amit egy kis­gyerek kívánhat: pizzasütés, arcfestés, ügyességi ver­senyek, valamint még egy mozitermet is berendeztek a kicsiknek. A gyerekek re­mekül szórakoztak és mesés élményekkel térhettek haza az óvodából. B. K. Egész napos áramszünet i VÁD Június 11-én, csütörtö­kön karbantartási munkála­tok miatt egész napra áram­szünetet hirdetett az ÉMÁSZ a településen, ezért a rende­lőkben gyógyszerírásra, szá­mítógépes adminisztrációra nem lesz lehetőség. Ezen a napon mindkét pétervá­­sárai körzetszámára a 06- 20/357-4231-es számon el­érhető lesz a telefonos kon­zultáció. Arra kérnek minden­kit, ne vegyék el a vonalat a sürgős esetektől, lehetőleg csak akut betegség esetén keressék a szakembereket - tájékoztatnak a település közösségi oldalán. B. K. Újranyitott a művelődési ház Újra látogatható a mű­velődési házban a Bányász Múzeum, ahol az egykori érc­­bányászati relikviákat tekint­hetik meg az érdeklődők. Az intézményben egyéb ér­dekességek is találhatók. A több mint hatvanéves Recs­ki Modellező Szakcsoport leg­szebb alkotásaiban is gyö­nyörködhetnek a látogatók - tudtuk meg Nagy Sándor pol­gármestertől. B. K. Mentő és gépkocsi ütközött EGER Közlekedési baleset tör­tént kedden nem sokkal ti­zenkét óra előtt a megyeszék­helyen, a Kővágó térnél talál­­• ható benzinkút közelében - erről Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője tájékoztat­ta a Hírlapot. Közlése szerint egy sze­mélygépkocsi és egy mentő­autó karambolozott, egyelőre nem tisztázott körülmények között. A lapunk birtokába jutott információk szerint a mentőautó egyébként meg­különböztető jelzéssel haladt az úton. A balesetben szemé­lyi sérülés nem történt. T. Z. Átgondolják a települések az idei költségvetésüket Újra kell gombolni helyben a kabátokat A sírok! motorostalálkozó is komoly bevételt hozott. Idén ez sem lesz A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: HEOL.hu Az önkormányzatok nincse­nek könnyű helyzetben. A járvány okozta veszély­­helyzet sok helyen felborí­totta az idei terveket. A kép­viselő-testületek hamaro­san összeülnek és az élet­hez igazítják a számokat. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Szinte minden helységben újra kell gondolni az év elején elfogadott költség­­vetéseket. Ezért újra kell fogal­mazni a prioritásokat és alkal­mazkodni muszáj a megválto­zott helyzethez. Településve­zetőket kérdeztünk a hogyan továbbról. Sírokban Tuza Gábor pol­gármester azt mondja, a ve­szélyhelyzet után, mikor már lesz rá mód, rendkívüli önkor­mányzati ülést hív össze.- Na, nem azért, mert nagy a gond - fűzte hozzá hanem, mert a fajsúlyosabb döntések előtt, bár most ez a hatáskör rám ruházott, mindig egyez­tetek velük. Egyébként is napi kapcsolatban állunk, minden fontos kérdésről egyeztetünk. Egy dolgot látunk, egészen biz­tos, hogy a költségvetést át kell szabnunk. Most úgy érzéke­lem, nincs nagy változtatásra szükség, de azért a közel tizen­­kétmilliós bevételkiesést kom­penzálni kell. A súly- és az idegenforgalmi adó, a parkolá­si díj kiesése, a motel, a sport­­csarnok, a Kútvölgy anya­gi forrásainak elmaradása a költségvetés hat-nyolc százalé­kát is jelenthetik. Mivel a nagy nyári rendezvényeinkről - Si­­roki Várnap, motorostalálkozó- lemondtunk, ezekre a be­vételekre sem számíthatunk. Az egyéb adók némi emelke­dése - köszönhetően az itt te­vékenykedő vállalkozásoknak- némiképp ellensúlyozza a ki­esést. ló hír, hogy a tervezett beruházásokat nem állítjuk le, sőt, a Magyar Falu Program segítségével Kőkúton felújít­juk a klub épületét, ami magá­ban foglalja az orvosi rendelőt is. A munkabérre rakódó köz­teher csökkentése is megta­karítás, ezt szeretnénk a dol­gozók jutalmazására fordíta­ni, elismerve a veszélyhelyzet alatt végzett áldozatos munká­jukat. Pillanatnyilag nem lá­tom veszélyben Sirok anyagi stabilitását, s azon dolgozunk, hogy ez így is maradjon. Pétervásárán más a helyzet. Itt a turizmusból származó összegekkel nem számolnak. Ettől függetlenül az élet szá­mos területén nem várt, plusz­kiadásokkal járt a járvány. Eged István polgármester úgy fogalmaz, egyelőre nem veszé­lyezteti különösebben a városi intézmények üzemeltetését az elmúlt hónapok krízishelyze­te, de a második fél év sok bi­zonytalanságot tartogat.- Mindenképp átgondoljuk, hogyan tovább - nyilatkozta lapunknak. - A bevételeink jelentősen csökkentek, hiszen az általunk bérbe adott üzle­tek, érthetően, nem fizettek bérleti díjat. A vállalkozások az első fél évre esedékes ipar­űzési adót tisztességesen lerót­ták, de hogy számukra a jár­vány milyen hátrányokat oko­zott, az csak ősszel körvonala­zódik. Bízom abban, hogy nem jelent majd gondot számukra a szeptemberben esedékes elő­leg lerovása. A másik érzékeny tétel az -a pluszkiadás, amit a veszélyhelyzet idején az em­berek biztonságára, ellátására fordítottunk. A városban mű­ködő központi konyha folya­matosan biztosította a gyer­mek- és szociális étkezést a környék településein is. Vállal­tuk, hogy három hónapig azok a gyermekek, középiskolások ingyenes étkezési ellátásban részesülnek, akik szüleinek egyébként fizetniük kellene ezért. Mindezt a családok ér­dekében tettük, hiszen a kény­szerű bezártság komoly ottho­ni pluszkiadással járt. Remél­jük, ezeket ellentételezik majd a központi költségvetésből. Kozma-díjjal tüntették ki a megye főügyészét BUDAPEST, HEVES MEGYE Az ügyészség napja alkalmá­ból a legmagasabb szakmai kitüntetésben, a Kozma Sán­­dor-díjban részesült dr. Sza­­lóki Zoltán Péter, Heves me­gye főügyésze - tájékoztatta kedden a Hírlapot a Legfőbb Ügyészség. Ugyanezt az elis­merést még négyen kapták meg az országban. Rendhagyó módon idén nem központi ün­nepségen a legfőbb ügyész, ha­nem a kitüntetettek közvetlen felettese adta át a díjakat. Hármas kihívással küzdött meg sikere­sen az ügyészség Június 10-e a rendszervál­toztatás után lett az ügyész­ség napja, így tisztelegve a szervezet 149 évvel ezelőt­ti, 1871-es alapításának em­léke előtt. Polt Péter legfőbb ügyész yideóüzenetben mon­dott köszönetét munkatár­sai helytállásáért a vírusjár­vány idején. Kiemelte: a dolgo­zók egészségének védelme, az ügyészségi munka hatékony­ságának, színvonalának meg­őrzése és a munkahelyek biz­tosítása - ezzel a hármas kihí­vással küzdött meg sikeresen az elmúlt hónapokban a hazai ügyészség. A kollégák fegyel­mezetten tartották a határidő­ket, hatékonyan oldották meg a különleges helyzetből adó­dó többlétfeladatokat, s ügyel­tek arra, hogy megvédjék saját és mások egészségét. Március elején kezdték el a védekezést, melynek fontos eleme volt az online munkavégzés feltétele­inek megteremtése. A pozitív tapasztalatok nyomán a digi­tális távmunka előnyeit a jö­vőben is szeretnék kihasznál­ni. Tovább kívánják szélesíteni olyan intézmények alkalma­zását, mint a büntetővégzés, a feltételes ügyészi felfüggesz­tés, az egyezség, vagy a mérté­kes indítvány. A Kozma Sándor-, a Var­gha Ferenc-díjban és a rendkí­vüli elismerésben részesített ügyészségi alkalmazottak meg­hívást kapnak az ügyészség fennállásának 150. évfordulója alkalmából tartandó jövő évi, harmincadik ügyészség napi központi ünnepségre. Sz. Z. Civilekre, sportolókra kevesebb jut Eged István arra is kitért, hogy az elképzelt rendezvényeikre, a civil- és sportszervezetek támogatására kevesebb jut a büdzséből. Számos városi és sportrendezvényük elmaradt az elmúlt hónapokban, s az év hátralévő részében sem ter­veznek olyan nagyobb esemé­nyeket, amelyekből bevételük származhatna. A megváltozott helyzethez alkalmazkodva biz­tosan módosítani kell az idei költségvetést. Mindent össze­gezve örül annak, hogy hama­rosan visszatérhetnek a kiszá­mítható, normális hétközna­pok, s így az újratervezéssel végre nyugodtabb időszakra számíthatnak a városban is. A GGTánc Eger nyitja meg a vízi színház X. évadát A rapszódiát adják elő Három évtizednyi függetlenség EGER Különleges előadásra készül a GGTánc Eger. Három hónapnyi szünet után vég­re színpadra áll a társulat a Szarvasi Vízi Színház X., ju­bileumi évadának nyitányán - tájékoztatta lapunkat Pilisy Csenge, a Gárdonyi Géza Szín­ház sajtóreferense. Liszt Ferenc Magyar rap­szódiáját mutatják be Topo­­lánszky Tamás Harangozó­díjas, érdemes művész, kore­ográfus táncfantáziájában jú­nius 12-én. Liszt Ferenc sze­repében a Kossuth-díjas Oláh Zoltánt láthatjuk. A rapszódiá­ban Liszt az ősi magyar zenét dolgozta fel. M. H. Táncosok mutatják be Liszt ikonikus művét Fotó: Gál Gábor (Folytatás az 1. oldalról) EGER A kiállítást a Terror Há­za történészének szavai nyi­tották meg. Balogh Gábor el­mondta, a szülővárosába jött, ezért örömteli számára, hogy a hevesi megyeszékhelyre is megérkeztek a tablók, ame­lyek a legfontosabb pillana­toknak és a történelem kulcs­figuráinak állítanak méltó emléket. Emlékeztetett rá, hogy Ke­let- és Közép-Európa soká­ig megszállt övezet volt a vi­lágon, az emberek azonban felülemelkedtek ezen, s visz­­szaszerezték a függetlenségü­ket. Úgy fogalmazott, hogy a Szovjetunió a hetvenes évek­ben fénykorát élte, és ekkor sokan esélyt sem adtak arra, hogy idővel bekövetkezik a rendszerváltás. Balogh Gábor szólt II. Já­nos Pál pápa és Ronald Rea­gan egykori amerikai elnök elévülhetetlen érdemeiről is. Utóbbitól felidézett egy legen­dás mondatot, miszerint „a Szovjetunió a gonosz birodal­ma”. A megnyitón dalokkal és versekkel is várták az érdek­lődőket. Csépai Eszter szín­­művésznő többek között Illyés Gyulától, Faludy Györgytől és Cseh Tamástól is előadott né­hány örökbecsű darabot. T. Z. * c Archív fotó: Márkus Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom