Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-09 / 133. szám

2020. JÚNIUS 9., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD g Felkészülünk az esetleges újabb megpróbáltatásra I Lefut az első hullám Továbbra is érkeznek lélegeztetőgépek és védőmaszkok a Kína-Magyarország légihídon Fotó: MTI Gyilkosokat szállított Soros pénzén a kapitánynő SZICÍLIA Kínzás, embercsem­pészet, szexuális erőszak, gyilkosság és bűnszervezetek­ben való részvétel miatt fejen­ként húsz év börtönre ítélt egy szicíliai bíróság három mig­­ránst, akiket a Soros György támogatásával működő Sea- Watch 3 hajó taxiztatott Olasz­országba egy éve - írja a V4NA hírügynökség. A 22 éves gui­­neai, valamint a 24 és a 26 éves egyiptomi férfit a Földkö­zi-tengerből halászták ki. Már az érkezésük is illegális volt, hiszen azon a hajón érkeztek, amelyet Carola Rackete kor­mányzott, aki az olasz parti őrség tiltása ellenére kötött ki a migránsokkal Lampedusán, majd tettéért végül semmiféle büntetést nem kapott. Az olasz kormány nem kom­mentálta az ítéleteket. Matteo Salvini volt belügyminiszter, aki annak idején elrendelte Rackete letartóztatását, iro­nikusan azt mondta: ezeket a „csodálatos kincseket” a balol­dal ideálja hozta Olaszország­ba. Petr Bystron, az Alternatí­va Németországért politikusa, a Bundestag külügyi bizott­ságának elnöke szerint a Sea- Watch 3 kapitányát jogosan tartóztatták le az olasz ható­ságok tavaly, most pedig az is kiderült, hogy valójában gyil­kosokat és szexuális erőszako­­lókat hozott magával a fedélze­ten Európába. MW A járványgörbe egyre la­posodik Magyarországon, azonban a világ számos or­szágában most szabadult el igazán a koronavírus. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BÜDAPEST/NA6YVILÁ6 A koro­­navírus-járvány első hullámá­nak végén jár Magyarország - mondta az országos tiszti fő­orvos az operatív törzs tegna­pi tájékoztatóján. Müller Cecí­lia közölte: vasárnap csak hat új koronavírusos megbetege­dést regisztráltak, jelentősen csökken a fertőzöttek száma, a gyógyultak pedig már kö­zel kétszer annyian vannak, mint az aktív fertőzöttek. Je­lenleg 1182 vírusgazdát tar­tanak nyilván, míg a gyógyul­tak száma 2248-ra nőtt. A va­sárnap meghalt két idős em­berrel 548-ra emelkedett az elhunytak száma. Müller Ce­cília újságírói kérdésre azt is elmondta, nincs fennakadás a vérellátásban, vérhiány miatt nem maradt el műtét. A javulást mutató adatok azonban nem jelentik azt, hogy nem kell tartani a ko­ronavírustól és egy esetle­ges második hullámtól. Szij­­jártó Péter szerint biztosíta­ni kell az ellátást az egészség­­ügyi védekezéshez szükséges eszközökkel. A külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében megállapí­totta: a koronavírus-világjár­­ványról senki nem tudja, ho­gyan alakul a jövőben, lesz-e második hullám. Mindeneset­re nekünk a legrosszabb for­gatókönyvre is felkészültnek kell lennünk - hangsúlyozta. Hozzátette: a Kína-Magyaror­­szág légihíd továbbra is üze­mel, a múlt héten is több re­pülőgép szállított védekezés­hez szükséges eszközöket Bu­dapestre, 1800 lélegeztetőgép és 1,8 millió védőmaszk érke­zett. Közben világszerte több or­szágban is gyorsan terjed a koronavírus. Brazíliában kö­zel 700 ezren fertőződtek már meg, és több mint 37 ezren haltak meg a járványban. Az Egyesült Államokban, ahol már 112 ezer fölé nőtt a halá­los áldozatok száma, a csök­kenés ellenére is még több tízezerre rúg a napi új esetek száma. Mexikóban, Indiában és Dél-Amerikában Brazílián kívül is felgyorsult a fertőzés terjedése, és az arab országok­ban sem csitul még a járvány. Európában az Egyesült Ki­rályságban szedte a legtöbb, 40 ezer áldozatot, és az ada­tok szerint még közel sem jár­nak a végén. A szomszédos or­szágok közül Ukrajnában hét­főre egy nap alatt 463 új bete­get azonosítottak, a kormány mégis a korlátozások újabb enyhítésére készül azokban a régiókban, amelyekben azt a helyzet megengedi - jelentet­te ki az ukrán egészségügyi miniszter. HÍREK Megköszönték a szolidaritást SZélli Már tervezik és várha­tóan idén ősszel felavatják a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Bu­dapesten - írta Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook­­oidalán, miután hétfőn telefo­non tárgyalt Kang Kjungvha dél-koreai külügyminiszterrel, aki köszönetét mondott a ta­valyi hajótragédia során mu­tatott szolidaritásért és az év­fordulón tartott megemléke­zésekért. Megköszönte azt is, hogy hazánk lehetővé tette a dél-koreai vállalatoknál dolgo­zók beutazását az országba. Szijjártó Péter válaszul köszö­netét mondott a dél-koreai vállalatok magyarországi be­ruházásaiért. MW Katonák kivonása Németországból BERLIN A német védelmi minisztériumhoz nem ér­kezett hivatalos megkere­sés a Németországban állo­­másoztatott amerikai kato­nák számának csökkentésé­ről - közölte tegnap a tárca .vezetője, Annegret Kramp- Karrenbauer elmondta, csak a sajtóból értesültek arról, hogy az amerikai fél ilyen lé­pést mérlegel. A The Wall Street Journal amerikai lap pénteken kormányzati forrá­sokra hivatkozva azt írta, Do­nald Trump elnök utasítást adott a Németországban szolgáló 34 500 amerikai ka­tona csaknem 30 százaléká­nak kivonására. MW Kocsis Máté: Kikérjük az emberek véleményét ✓ Állj a börtönbiznisznek Hamburgban is vízágyút vetett be a rendőrség Zavargások világszerte Brüsszelben is a rendőrökre támadtak a szélsőségesek Fotó: AFP lett vetni a rendőrséget. Bel­gium több városában is tün­tettek, Brüsszelben a rend­őrök vízágyút is bevetettek a sörösüvegekkel és macskakö­vekkel támadó baloldali szél­sőségesek ellen, akik gyújto­gattak, kirakatokat törtek be és üzleteket fosztottak ki. A koronavírus-járvány mi­atti hatósági intések ellenére tízezrek vonultak vasárnap az utcákra a brit nagyvárosok­ban is. Londonban a szomba­ti heves összecsapások után a tüntetés nagyrészt békés volt, de több csoport fémkorlátok­kal, kövekkel kezdte dobálni a rendfenntartókat, 14 rendőr megsérült. A radikális balol­dali aktivisták Párizsban há­rom tüntetést is szerveztek, és Bordeaux-ban, Lyonban, Mar­­seille-ben és Metz-ben is be kellett vetni a megfékezésük­re a rendőrséget. Németország városaiban is tiltakoztak, Ber­linben mintegy száz embert vettek őrizetbe, és Hamburg­ban is összecsapások voltak, a rendőrség vízágyút is beve­tett. Az ausztráliai Brisbane­­ben az ausztrál őslakosok el­leni rendőri rasszizmust is el­ítélve tüntettek. Dél-Korea fő­városában a tüntetők feke­te maszkjaikra azt írták fel: „Nem kapok levegőt!” MW BUDAPEST A mostani, csende­sebb időszakban az emberek a nemzeti konzultáció révén el­mondhatják a véleményüket - mondta Kocsis Máté napirend előtti felszólalásában hétfőn, az Országgyűlés péntekig tar­tó ülésszakának első plenáris ülésén. A Fidesz frakcióveze­tője arra kért mindenkit, hogy a baloldal támadásai ellenére vegyen részt a nemzeti kon­zultáción, mert sorskérdések­ről lesz szó. Fontosnak nevez­te, hogy azt is megkérdezzék a magyar emberektől, mit szól­nak Soros György örökkötvé­nyéhez. Bármilyen nemzetkö­zi nyomást helyeznek ránk, nem hagyjuk, hogy az orszá­got pénzügyileg kiszolgáltas­suk - tette hozzá Kocsis Má­té. Elmondta, a 13 pontos nem­zeti konzultációs kérdőívet au­gusztus 15-éig kell majd visz­­szaküldeni. Az év végéig felfüggesztik a börtönzsúfoltsági kártala­nítások kifizetését - szavazta meg ezt követően az Ország­­gyűlés. A büntetések, intézke­dések, egyes kényszerintézke­dések és a szabálysértési elzá­rás végrehajtásáról szóló tör­vényt módosította a Ház 139 igen szavazattal, 8 nem elle­nében, 4 tartózkodás mellett. A jogszabály indoklása sze­rint az állampolgárok igaz­ságérzetét alapjaiban sértet­te a börtönbiznisz, az, hogy elítélt, erőszakos bűnözők­nek milliós kártalanításokat ítéltek meg a magyar embe­rek adójából. A kormány fel­számolja ezt az igazságtalan gyakorlatot, ennek érdekében a parlament korábban június 15-éig függesztette fel a kár­talanítások kifizetését, most ezt hosszabbította meg. MW USA/NAGYVILÁG A Nemzeti Gárda és a rendőrség megerő­sített jelenléte visszaszorította a vandalizmust és a fosztoga­tásokat a tüntetéseken, ame­lyeket George Floyd halála váltott ki - jelentette ki Chad Wolf amerikai ügyvezető bel­biztonsági miniszter vasár­nap egy interjúban. A pénzha­misításért elfogott afroameri­kai Floyd azután vesztette éle­tét Minneapolisban, hogy egy rendőr nyolc percig térdelt a nyakán. A tiltakozások hatá­sára a rendőrt és három társát gyilkossággal gyanúsítják. Közben a baloldali többsé­gű minneapolisi önkormány­zat úgy döntött, feloszlatja a rendőrséget. Bili de Blasio, New York város demokra­ta párti polgármestere pe­dig a kijárási tilalom eltörlé­se mellett bejelentette, hogy csökkenti a rendőrség költ­ségvetését, és az összeget az afroamerikaiak szociális helyzetének javítására fordít­ja. Hasonló döntést hozott Los Angeles demokrata párti pol­gármestere is. „Most, hogy a helyzet már tökéletesen el­lenőrzés alatt van, a Nemze­ti Gárda kivonul Washing­tonból” - jelentette be vasár­nap Donald Trump amerikai elnök. Az ügy kapcsán világszerte tüntettek a rasszizmus és az indokolatlan rendőri erőszak ellen tiltakozva. Több helyen azonban rendbontók kevered­tek a békés demonstrálok kö­zé, és megfékezésükre be kel­BUDAPESTA fővárosi Fiumei úti sírkertben lévő nemzeti emlékhely száz legfőbb nevezetességét mutat­ja be az androidos okoseszközökre készült FiumeiGuide alkalmazás, amelyet tegnap mutattak be. Az app segítségével megismerhető a többi között Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzó­leuma, az Apponyi-hintó, a kettős árkádsor és a legnevezetesebb parcellák, valamint Ady Endre, Mun­kácsy Mihály, József Attila nyughelye is MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom