Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-23 / 120. szám
8 í emuiban suit aoqacsa SARKANYOS MESE Sohonyai Edit Fotó: Sulyok Miklós Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a felső világban egy fiúsárkány, a neve Zsombor. Hihetetlenül jóképű legény volt, aki gyönyörűen tudott repülni. Gyakorta felment a legmagasabb hegy legnagyobb sziklájának a tetejére, ott ráfeküdt a szélre, aztán huss! Olyan erővel vágódott a levegőégbe, hogy szikrák reppentek körülötte, amint eltűnt a felhők között. Csodájára is jártak ám a sárkánylányok: nézegették titokban, fák mögött bujkálva, hogy milyen színes-mintás az uszályos farka, csillogóak a színei, veszedelmesen ragyogóak a szemei! És ó, a fején lévő taraj! Nahát, az olyan káprázatos, hogy a lányok nem győzték hívni magukkal, hogy kergetőzzön velük, megjátsszon egy kis lányrablásosat. De Zsombort ugyan hívhatták! Nem ment velük sehova sem, mert igazából egyik sem tetszett neki. Csak nézelődött a legmagasabb hegy legnagyobb sziklájának a tetejéről, a felhőket bámulta és szomorkodott. - Hol van az a lány, aki megdobogtatja a szívemet? - töprengett. - Lehet, hogy meg vagyok átkozva, és nem fogok szeretni soha, senkit?- Én most már mindig egyedül leszek? - kérdezte egy napon az édesanyját.- Nem kell kapkodni, édes gyerekem! - nyugtatgatta az anyja. - Majd eljön a te időd is, ne félj! Teltek-múltak az évek, de bizony nem jött el Zsombor ideje. Egy napon azonban éppen a kedvenc szikláján időzött és egy virágot nézegetett közvetlen közelről, amikor megint eszébe jutott, milyen magányos, és bánatosan felszusszantott. Ettől a szusszantástól aztán egy pillantás alatt az összes virágszirom leszakadt a virágról, felrepült az égbe, hogy aztán jobbra-balra hintázva táncoljanak lefelé. A sárkánylegény szórakozottan figyelte a szirmok táncát, ahogy egyre lejjebb és lejjebb pilinkéltek az alsó világ felé. És uramfia! Zsombor még a száját is eltátotta attól, amit a hegy tövében meglátott. A hegy tövében ugyanis egy nagy, füves rét volt, játszótérrel, ahol gyerekek futkostak éppen. A kezükben pedig a legszebb, legcsodálatosabb lány repült, akit valaha látott! Hoszszú, színes farka volt, ragyogó szeme, mosolygó szája... Olyan gyönyörű volt ez a sárkánylány, hogy Zsombor szíve azonnal szerelemre lobbant, és nagy suhogással leereszkedett a felső világból, hogy közelebbről is megszemlélhesse.- Magasabbra! Magasabbra! - kiabálta egy kisfiú, miközben a másik még engedett a szépségnek egy kis madzagot. Mert a legszebb lány egy kötélhez volt erősítve, és így engedelmesen követte az előtte szaladó gyerekeket.- Rabságban sínylődik - ismerte fel Zsombor, és mindjárt munkához látott. - Vajon bántsam a gyerekeket? - futott át rajta a kósza ötlet, de aztán el is vetette mindjárt. Hiszen szíve hölgye önként követi ezeket a kis lényeket! Nyilván a köteleken Nyár (olaj, vászon, 50 * 70 cm, 20161 túl is kötődik hozzájuk, nem lenne a legjobb bemutatkozás, ha köszönés után egyszerűen elkaszálná a barátái lábát. Ekkor a kezére játszott a véletlen. A gyerekek egy kis liget mellett haladtak el éppen, amikor egy szélfuvam eltérítette a szépséget, és az táncolni kezdett a levegőben, majd oldalra térülve, színes farkát rázva belegabalyodott egy közeli fa legmagasabb ágaiba. A gyerekek tanácstalanul álltak a fa alatt és felfelé néztek: hogyan lehetne lehozni a sárkányt a fáról? Húzták, de csak a papírfarok szakadt, a sárkány nem mozdult.- Gyerekek, gyertek! Indulunk - hallatszott a rét széléről egy férfihang. - Már csak rátok várunk, szedjétek a lábatokat!- De, apa, a sárkány! Fent maradt ezen a fán!- Hagyjátok csak! - intett az apukájuk. - Majd készítek nektek másikat! Csak a kötelet hozzátok! A fiúk megvonták a vállukat, s egy olyan nagyot rántottak a madzagon, hogy elszakadjon, majd rohantak a családi autó felé. Beültek, apa indított, majd kisvártatva eltűntek a város felé kanyargó úton. Zsombor nem hitt a véletlenekben, de most szinte szédült ettől a csodálatos lehetőségtől. Itt hagyták őt egyedül? A fán? Halkan leereszkedett, majd odalihbent a fa mellé, és meg sem állt, míg szíve hölgyéhez nem ért.- Segíthetek? - kérdezte. A sárkánylány szeme nagyot villant: . - Igen! Zsombor addig ügyeskedett, amíg kigabalyította a lenge testet a faágak közül. A lány megrázkódott. Amikor kiszabadult, köszönetképpen bókolt egyet Zsombor felé, majd amikor egy kedvező szélfuvam támadt, szép lassan emelkedni kezdtek. Meg sem álltak a legnagyobb hegy legnagyobb sziklájáig, ahol boldog táncba kezdtek a felhők alján. Néha, ha a gyerekek a réten felnéznek a magasba, két papírsárkányt látnak kergetőzni és repkedni a felhők között. Hogy lehet ez? Hunyorogva néznek, ki repteti őket, de nincs feszítő zsinór; aki a magasba ereszti őket, az maga a szél... un a lap alatt HÉTSZER KETTŐ Kántor Mihály Japán egyik legsikeresebb videojáték exportcikke az 1987-ben indult Final Fantasy sorozat. Több mint három évtizedes pályafutása alatt nemcsak tizenöt számozott epizódot, de több, különböző műfajokba áthajló kísérőjátékot is fel tud vonultatni. A sorozat idővel kinőtte a médiumot is, animációs filmek, novellák és képregények is készültek belőle. Hosszantartó sikerének egyik kulcsa, hogy a széria egyes epizódjai nemcsak történeteikben, de hőseikben és fantasztikus képzeletvilágaikban is rendre megújulnak. Minden rész egy újabb, felfedezésre váró univerzumba kalauzol bennünket, ahol héroszok egy újabb maroknyi csapatának új, önálló történetét ismerjük meg. Ennek a megoldásnak köszönhetően bárki, bármelyik epizóddal becsatlakozhat a szériába, nincs szükség arra, hogy megismerjen előzményeket vagy évtizedes játékokon átverekedve legyen kénytelen felzárkózni. Ami azonban mégis szövetet képez a játékok között, az a néhány újrahasznosított ikonikus név, a sorozat kabalájának számító chocobo nevű csibelények, illetve maga a játékmechanika. A Final Fantasy fősodrába tartozó játékok műfajukat tekintve akció-szerepjátékok. Bár karaktereinket nem mi készítjük, a fejlődésüket, a felszerelésüket és a harci stratégiájukat mi fazonírozzuk. A Final Fantasy történetei a mesékhez hasonlóan rendre egy nagy gonosz legyőzéséről szólnak, ám mindig hangsúlyt fektetnek a hősök belső vívódására, illetve a csapat sokszínűségéből fakadó súrlódásokra. Ebből a szempontból az amúgy kiváló epizódokat felvonultató széria egyik legkiemelkedőbb darabja, a sorozat tizedik évfordulójára 1997-ben kiadott Final Fantasy VII. Akkori sikerének egyik kulcsa a filmszerű összekötő videókban keresendő, melyet a készítők a videojátékoktól szokatlan drámaisággal viteleztek ki. Főhősnőnk, a virágárus Aerith Gainsborough meggyilkolása például máig az egyetemes videojáték történelem egyik legsokkolóbb momentuma. A Final Fantasy VII emellett a tudományos-fantasztikus elemekre is ráerősített, a korábban jobbára csak fantasy motívumokból építkező világokból létrehozva egy valóban újszerű, izgalmas hibridet. A sorozat felett bábáskodó Square Enix idén tavasszal elkészítette a játék felújított változatát, mely minden szempontból felveszi a versenyt a mai kor igényeivel. A történet főhőse, a Soldier alakulat veteránja, Cloud Strife. A fiatalember korábbi csapatával a Shinra vállalat alkalmazásában állt, amely a bolygó spirituális energiájának, a makónak a kiszipolyozásával látja el elektromos árammal Midgar metropoliszát. A kiábrándult Cloud gyermekkori barátnőjén, Tifán keresztül ismerkedik meg az Avalance nevű ökoterrorista szervezettel. Zsoldosként beáll a soraikba és összebarátkozik a vezetőjükkel, Barret Wallace-szal. A karizmatikus parancsnok meggyőződése szerint a mako mértéktelen kitermelése környezeti katasztrófához fog vezetni, ezért a cég reaktorai elleni merényletekkel próbálják felhívni a figyelmet a problémára. Cloud megismerkedik az ártatlan virágárus lánnyal, Aerith-tel, akinek mind a Shinra társaság, mind pedig Cloud korábbi fegyvertársa, a gátlástalan Sephiroth is a nyomában van. Ahogy lassan körvonalazódik, hogy a lány lehet a kulcsa a bolygó spirituális misztériumának, Cloud is felismeri, hogy nem a Shinra vállalat, hanem maga a renegáttá vált Sephiroth jelenti a legnagyobb fenyegetést a világukra nézve. Az eredeti játékban nagyjából 60-70 óra játszható végig - persze alaposabb játékosok ezt az időt könnyedén meg is duplázhatták. Az új feldolgozás esetében azonban a készítők - hogy lépést tudjanak tartani az előd eposzi méreteivel - úgy döntöttek, hogy nem a teljes történetet mesélik el, hanem folytatásokra bontják azt. A most megjelent Final Fantasy VII Remake tehát becslések szerint az 1997-es játék történetének nagyjából a 10-15 százalékát meséli el - és még így is harminc óra alatt nem nagyon lehet megúszni. Ennek egyik oka, hogy az eredeti író bevonásával újabb történetszálakat vezettek be, egyes szitutációkat az azóta megváltozott társadalmi normákhoz igazítottak, mi több, mini-játéktartalmakkal is kibővítették. A szereplők megjelenése szintén fazonigazításon esett át. A korábbi mókás, rajzfilmes hatású, nagyfejű figurák életszerű alakokká változtak, ugyanakkor a kétdimenziós hátterekkel ábrázolt világ helyett elképesztően látványos, háromdimenziós birodalmat húztak mögéjük. A feldolgozás, ha nem is tud kilépni elődje méretes árnyékából, azzal nem vádolható, hogy nem igyekszik. Kisebb léptéke miatt intimebb, személyesebb módon mesél a karakterekről, ugyanakkor a folytatásaival együtt így fokozatosabban is vezet be bennünket a gazdagon rétegzett történetébe. Azon küldetését viszont, hogy a játékosok mai generációjával megértesse az eredeti Final Fantasy VII renoméját, hibátlanul teljesíti. (Final Fantasy VII Remake. Platform: Playstation 4) Papírbetlehem (olaj, vászon, 60 * 80cm, 2017) Fotó: Farkas Dávid IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2020. május
