Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-12 / 110. szám
12 MEGYEI KÖRKÉP 2020. MÁJUS 12., KEDD Naponta kapnak melegételt, és élelmiszer-adomány is jött A vécsiek szerint kezelik a veszélyhelyzetet Archív fotó: Czímer T. Álhírekről a veszélyhelyzetben A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli a járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten - ez szerepel a rendőrség hivatalos honlapjának tájékoztatásában. Ha bűncselekmény gyanúját állapítják meg, eljárást indítanak az elkövetővel szemben. Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztással akár bűncselekmény is megvalósulhat. Nem igaz, hogy Vécsen éheznek a gyermekek - jelentette ki megkeresésünkre a település polgármestere, akinek a véleményéhez csatlakozott a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének elnökhelyettese és a helyi roma önkormányzat vezetője is. Munkatársunktól szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu VÉCS Nemrég egy ismert, elfogult budapesti portálon jelent meg, és kavart nagy vihart a hír, miszerint Vécsen éheznek a gyermekek. A portál Radics József roma aktivistára hivatkozik, aki a világjárvány ideje alatt taxisként járja a vidéket, és különböző adományokkal segít a rászorulóknak. Mint azt a balliberális oldal írta, Radics József esténként rendszeresen bejelentkezik a közösségi oldalon is, ahol különböző információkat közöl, és megosztja véleményét a követőkkel. Az említett portál szerint Radics József egyik legutóbbi bejelentkezésében éppen a vécsi gyermekekkel foglalkozott: „Épp most jövök Vécsről, Heves megyéből, ahol két és fél napja nem ettek a gyerekek. Van egy család Tápióságban, ahol nyolc kicsi gyermek van, akik szintén nem ettek két napja” - állította. Az interneten terjengő hírekre reagálva Gellén István vécsi polgármester a Kékesonline-nak határozottan cáfolta a roma aktivista kijelentéseit, egyben álhírnek minősítette a közölt az információkat. Szavai szerint a településen minden óvodás és iskolás gyermek napi egyszeri melegételt kap, most, a járványhelyzet miatt házhoz szállítva. Az ételt az önkormányzat konyháján, helyben főzik, s az iskolai szünetekben is mindenkinek jár. Emellett havonta egyszer az élelmiszerbankból is kapnak adományokat azok a családok, akiknek ez segítséget jelent. Ezekben a csomagokban tartós élelmiszerek, illetve friss zöldség, gyümölcs, tojás, pékáru is található. Gellén István a Kékesonline-nak azt is elmondta, hogy Vécsen a gyermekvédelmi szakemberek rendszeresen figyelik a legrászorultabb családokat és azonnal jelzik, ha valahol hiányosságokat tapasztalnak. Hangsúlyozta, hogy megítélése szerint az ilyen hangulatkeltő cikkek helyett többet ér a konkrét cselekvés. Természetesen lapunk is megkereste a polgármesterhez, aki ezúttal ugyan nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Telefonbeszélgetésünk során azonban egyértelműen megerősítette a korábban tett nyilatkozatát. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon a roma társadalomban milyen megítélés alá esett az álhír és egyáltalán Radics József személye. A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének elnökhelyettese, Barkóczi Géza szerint a hasonló hírek terjesztése, különösen ebben a nehéz helyzetben, senkinek nem tesz jót.- Aki tud segíteni, az persze segítsen, de határozottan kérem, hogy álhíreket ne terjesszenek, és ne ugrasszák össze a kisebbségi önkormányzatokat a helyi kisebbséggel - fogalmazott. Felhívtuk a Vécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjét, Dobricsi Violettát is, aki részben csatlakozott Barkóczi Géza állásfoglalásához. Mint elmondta, az elmúlt napokban többedmagával próbált utánajárni a hír valóságtartalmának, ám nem találtak olyan családot, amelyet Radics József állítólag felkeresett. Mama írt a professzornak. Göcsörtös betűivel rótta a sorokat, szokása szerint egy nagy fehér papírra néhány sort, de abban minden benne volt, minden, ami lényeges. Egész életében ilyen célratörően működött. Akkor is, amikor közel ötvenévesen a debreceni klinika sebészeti osztályvezetőjének írt ismeretlenül, de nagy bizakodással. Egy viharsarokbeli zsákfaluban élt, ott is a tanyán, de a dolgok megoldásában mindig kegyetlenül tudatosnak mutatkozott. Ekkor is, érezte, hogy fullad, a nyakán jól látható göbök keletkeztek. A strúmát, ahogy akkor nevezték közkeletű nyelven, meg kellett műteni, az nem maradhatott úgy. Mivel a körorvos messze volt, bizonytalan és körülményes volt a hivatalos út, s a gyógyulás még hónapokba tellett, tollat ragadott, valóságos mártogatósat, és írt a professzornak. Ez a hatvanas években esett meg, amikor még a kisiskolások is mártogatós tollal vetették az első betűket - emlékszem a tinta kiömlött a piros kötényembe, kimoshatatlan foltot hagyva a hímzett ruhadarab zsebénél. így történt, hogy nagyanyám a fiútestvérem születésekor is nálunk volt, mert átszelve a kilométereket, akkor már éppen a debreceni operációról hazaútban, nálunk lábadozott. Hogy előre ne szaladjak: a professzor elolvasta a levelet és visszaírt: Margit néni, ekkor és ekkor fogadjuk, tessék jönni bizalommal. Nagyanyám két elemit végzett, az írása nem volt éppen cizellált, s a helyesírás is hibádzott némileg. Egy kilencgyermekes parasztcsalád legkisebbjeként nem nagyon volt idő odafigyelni az írástudományára, de a betűvetést mégis annyira elsajátította, hogy ez a tudás egész életében jó szolgálatot tett. írta, írta a néhány soros üzeneteit nyílt levelezőlapon anyámnak. Ilyeneket, hogy „Fiám, hagyd ott az uradat, nem ilyennek neveltünk mi”. Meg azt: „Ne vágjátok még le a disznót, süssétek meg a kacsát, amit itt küldök a csomagban”. Célratörő üzenetei voltak, ami mindig irányítólag hatott az életünkre. Erős akaratú asszony volt. Akkor is elrendezte a dolgokat, amikor a kisöcsém született. Míg anyám a kórházban időzött a szülés után, engem elindított az iskolába, és valami reggelit is készített, jól lehet, a komoly műtétet követően lábadozott, nem volt még teljesen egészséges! A gyors és hatékony cselekvés nem állt tőle távol, valahogy mindig tudta, hogy kit és hogyan kell megszólítani, s mikor kell cselekedni azonnal. 1 Célratörő üzenetekkel irányította az életünket Azt már csak az elmesélésből tudom, hogy anyám serdülő lány korában súlyos betegen feküdt, a bokája elfertőződött, megrúgta a tehén. A csúnya seb nem akart begyógyulni, a megyei kórház orvosa életmentő megoldást ajánlott: le kell vágni. Abban a világban egy parasztlánynak, akinek életeleme volt a kemény munka, nem volt kilátása az életre láb nélkül. Nagyanyám meghozta a döntést: nem vágatjuk le. Még egy papírt is aláírt: „saját felelősségére” történik így. Nem tudom, hogy hitt-e, imádkozott-e. Valamennyire bizonyosan, mert tőle tanultam meg a Miatyánkot. Anyámat ezután Pestre vitték, talán repülővel, ez már csak a legenda miatt ragadt meg így az emlékezetemben. Ott is megkereste a legjobb tudós professzort, s így ő, hoszszas orvosi beavatkozásnak köszönhetően mégis talpra állt. Igaz, hiányzott egy csont a bokájából, azon a helyen, ahol összeköti az alsó lábszárat a lábfejjel, de soha még a járásán sem látszott. Mikor már elvégezte a polgárit, és táncos alkalmakra volt hivatalos, a pántos cipő alatt zoknit viselt, ezt a korabeli fényképeken fedeztem fel csodálkozva. Nem lett ebből nagyobb baj, csak kimaradt az életéből a magas sarkú cipő, amit a nők hiún viseltek a hatvanas, hetvenes években, mint a fellendülés, a modernség megnyilvánulásait. A fiskális nagyanyám, ahogy apám nevezte, ha ironizálni akart vele, mindent elintézett. A nyarakat náluk, a nagyszülőknél töltöttük mesebeli falusi nagy portájukon. A valamikori tanyasi életből megkíséreltek átmenteni valamit, tejelt néhány tehén, meg röfögött pár disznó az ólban. Akkor már a lovakat nagyapám bevitte a téeszbe, de rengeteg baromfi forgolódott az udvaron, s a kert hódító illatai egy gyerek számára valóságos paradicsomot jelentettek. Még most is orromban van a petrezselyem, a hagyma, a friss borsó illata, amivel főzőset játszottunk, s a málnabokrok közti bóklászás bűvölete, s a fűzfabokor, ami alatt egy pléden heverészve a csodálatos jövőről ábrándoztam. Sok minden történt azon a portán, azokon a nyarakon. A legerősebb emlékem mégis az, amikor nagyanyám a testvéremet a fáspusztai majorban felejtette. Már hajnalban útnak eredt biciklijével, pedig akkor már jóval túl volt a hatvanon, ment terményt venni a baromfiaknak, darált kukoricát a kiscsirkéknek. Én a tiszta szobában aludtam bódulatban. Mint cseperedő nagylánynak, megengedte, hogy a rózsabimbós festett ágyban aludjak, (Orson Welles filmjében, az Aranypolgárban van ez a szimbólum, ott volt ilyen ágy), s olvassak, amíg csak kedvem tartja. A községi könyvtár minden klasszikusát itt vettem kezembe, s tényleg hajnalig múlattam az időt Dickenssel, Balzackal, Flaubert-rel, meg néha Jókaival, Móriczcal, Mikszáttal. Amikor felébredtem, a perzselő nap sugarai betódultak a spaletta résein. Kilenc-tíz óra lehetett. A nagy csendességből tapasztaltam, hogy egyedül vagyok a házban, az ajtó kívülről kulcsra zárva. Kitártam a zsalugátert, s mivel alacsonyan volt az ablak, kiugrottam a kert felé néző oldalon, körbejártam a hatalmas kertet, a szőlőt, mire nagy sokára megérkezett nagyanyám, tele biciklivel, már a piacról is viszszajövet.- Hát az öcsém hol van? - kérdeztem rá a négyévesre. Jaj, azt meg kinn felejtettem a majorban! - mondta nevetve, cseppet sem aggódva azon, hogy mi lehet a kisgyerekkel három kilométerre a falutól, egyedül. Tényleg nem lett semmi, az ott dolgozó emberek elindították a kocsiúton, aztán menet közben vette fel az elébe kisiető nagyanyám. Csodálatos asszony volt vén fiskális nagyanyám. Végig élte a múlt évszázadot, 1905- ben szilveszterkor született, s már betöltötte a kilencvenet, mikor egy húsvét előtt elbúcsúzva a családtól a kórházban, ahová heveny tüdőgyulladással vitték be, eltávozott. Azt már nem tudta elintézni, hogy tovább maradhasson... A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan ^ frissülő, hiteles információk: ^ HEOL.hu < Nagyanyám Jámbor Ildikó szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu
