Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-25 / 97. szám
( I 1 *■' "to* ‘ ■ helyőrség vers Pejin Lea galamb-eset Karácsony íze volt a kürtőskalácsnak, a címet tehette. Még gőzölgött, amikor a peron mellett sorban álló galambokat bámultam. Egyik-másik talán öngyilkos hajlamból, a többiek csak galambságból ácsorogtak, gyenge lábaikkal kapaszkodtak a kihűlőben lévő beton fel-felgyűrődő darabkáiba. Mint a piac mellett szombatonként szoktak, úgy kéregetett egy másik csapat a kuka mellett. Egy felderítőt küldtek először, s mint vadállatok a nyers húsra, úgy repültek rá a kis darabka kiflire egyszerre mindnyájan, kik a kőbányai vasútállomáshoz tartoztak. Területekre osztották a várost, így könnyebb az élet, gondolják, mert okosak, s így élnek, s lesznek öngyilkosok mégis sokan közülük, talán félnek attól, hogy még többet tudjanak. Az utóbbi időben két galambot is láttam meghalni, az egyik az orrom elé, a másik az erkélyemre esett. Előbbinek rángott még a feje, s az egyetemi könyvtár aulájában diákok százai sétáltak el mellette, mintha természetes jelenség volna, hogy egy galamb esik be az ablakon és töri ki a nyakát. Vér fröccsent mindenhová, rám is, olyan közel voltam. Az erkélyjelenet kevésbé volt gyomorforgató, annál drámaibb, Shakespeare is megirigyelte volna a két hősszerelmes galamb búcsúját Újszeged Tisza-parti erkélyén. Még vetett egy pillantást a dülöngésző fákra, majd rám, aki csak álltam seprűvel és számból kilógó cigivel, majd kilehelte lelkét, én pedig kilöktem az utcára. Kegyetlen az élet. Mindez akkortájt történt, mikor végleg kikapcsolták a szerb számomat, és amikor megkaptam laminálva a tajkártyámat, erre fogom szívtelen tettem, hogy . kilöktem egy halott galambot a lakásunk elé. Akkor jöttem rá, hogy nincs visszaút. Ima az éhezőkért A testem egy játszótér, vasárnaponként templom Csúszdázik az Enikő hintázik az Áron Mindennapi libidójuk add meg nekik ma Ha nem jó a libikóka, nincsen nyalóka. Karma A karom ma húsba vág, én meg fel, hogy mostanában olyan lassan alakul át minden, és van idő kivárni, mi lesz a vége. Kezdi megszokni a memória, van mire emlékezni a kagylóba boruláson kívül, és nem unja már a toll leírni százszor egymás után, hogy ezt biztosan akarom ma. Szirtről a mélybe Delila (olaj, vászon, 80 * 59 cm, 1941) Úgy taszítottam a budiajtóhoz remegő testét, hogy légzése, mely előbb négynegyedes, majd szaporább ütemben lehelte be fülcimpám, egyre csak lassult, majdhogynem végleg leállt. Haldoklóit temploma, templomában az imák, imáiban a húgyszagú padló. Érdektelen haldokló Ilyen sebből csak pipettával. Sűrű bordó likőr vagy rostos meggylé. Kettő közt félúton igazoltatnak. Csúnya az ember, ha vonaton alszik. Éberen tart nikotin, kátrány, ostobán mellre szívott kísértetek. Zsíros gallérú ingben, kitérdelt nadrággal. Még csak kalapos ember sem vagyok. Sem az igazán magyarrá válásból, sem a halálból. A budi ajtajához taszítani a remegő testét. Sárban, vizeletben, sörben tocsogva. Végignyalni a nyakszirtet, onnan letekinteni a mélybe. Beleharapni a vállalhatatlan kiűzetésbe, elhagyni lassan a zsibongó teret, trappolni hányásban, üvöltésben. Polgár Kristóf Egyperces vasúti garni Nyálas a pohár széle. Lomha sárgás cseppekben gyöngyöző fürtök, prémium gazdatestek. Félek, hogy számonkéred a vudu generációs különbséget. Természetes kiválasztódás, ahogy te hívod. Például a vasúti garnin, csak balesetből voltál szemrevaló és egészen véletlenül kedves. A poharat se célzásként hagyod az éjjeli szekrényen és félreértésből írsz indigóval mozaikszerű leveleket. A fürdő ajtajából visszafordulsz leteszed mellém. Az alján lötyög a száraz fehér. Imádom, hogy ott hagyod. Nyálas a pohár széle. A párás ablakot beszürkíti rozsdás talaj. Sínek közt megbújik a kóró. Arra hajlik, ha elsuhan felette valami. Rám nem hatott táj, sem igazoltatások, szoknyák alól kiröppenő szentjánosbogár. Hát győzzön a forradalom És ha mégsem, majd a Wartburg-féle harci szekér átgázol a sorompón. Sofőrjét sanzonok tartják számon a halhatatlanok listáján. Karmester és zenekar. Üstdob mögött nehézszerkezetű művész. Övé a szóló. Acéllal védi magát a kritikus szuronyoktól. Halkan szitál a jazz és otthonfelejtve áll a nukleáris családok Perszeusza, aki majdnem lefejezte Medúzát. Baljában csak egy kígyós skalp. Juhász Kristóf Nem nyaralni jöttünk Babilonból jöttünk szomorú lovakkal Kifakult szemekkel, alvó fényű karddal Fekete zászlóval, síri koszorúval Azt hittük, nyaralni jöttünk Babilonból Átvágtunk a pusztán kövér legelőkig Viselős dombokon rejtekes erdőkig Titkos vizek mentén ölelő folyókig Mégsem nyaralni jöttünk Babilonból Álltunk a földön, mintha idők óta Mintha poros csizmánk ősi szikla volna Mintha föld méhéből égig magasodna Soha nem térünk már vissza Babilonba Nem tűzünk ki zászlót, kinő az magától Új szavakat eszünk őzek lábnyomából Verítéket iszunk Isten szakállából Gyertyát gyújtunk éjjel szarvas agancsáról Hatalmas nagy szél jön, dől a fa a kertre Babilonnak fala leomlik leomlik reggelre Új fákat ültetünk, s hegyéből egekbe Ami marad, lehull, s itt lesz eltemetve IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET \ Lány sárga pulóverben (olaj, karton, 82,5 * 47 cm)
