Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-25 / 72. szám
12 HEVES MEGYE GAZDASÁGA 2020. MÁRCIUS 25., SZERDA HÍREK Fel kell készülni a kérelmezésre s Várhatóan.április 6-tól lehet benyújtani az idei egységes kérelmeket, tette közzé a Magyar Államkincstár. Negyvenhárom jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, bejelentést tenni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni az egységes kérelem keretében. Kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun át küldhetők majd be a saját igénylések, illetve meghatalmazott közreműködésével. A kincstár javasolja, hogy a vészhelyzetre tekintettel a gazdálkodók készüljenek föl a beadási időszakra. T. B. Továbbra is van ASP a megyében HEVES MEGYE A szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén hullik el az adatok szerint a legtöbb vaddisznó afrikai sertéspestisben, Hevesben csökkent a járvány intenzitása, ritkult az állomány. Márciusban tizenkilenc fertőzött vaddisznót találtak, Verpeléten a legtöbbet, ötöt, Apcon, Bükkszenterzsébeten és Hevesaranyoson hármat-hármat, míg Egerszóláton, Egerszalókon, Rózsaszentmártonban, Gyöngyöspatán és Bátorban egyet-egyet. T. B. Januári emelkedés az építőiparban E5 MEGYE Januárban az építőipari termelés országos volumene 2,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a KSH szerint. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 4,4 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal nőtt. Heves megyében az előző év első hónapjához képest 23,4 százalékos volt a növekedés, a cégek 1,87 milliárd forintnyi munkát végeztek el. T. B. Álláskeresés szempontjából a nagyobb városok és vonzáskörzetük helyzete kedvezőbb Képünk illusztráció: Shutterstock Tizenegyezer fölé nőtt az álláskeresők száma megyénkben A nagyobb városok és vonzáskörzetük munkaerőpiaci helyzete volt a lekedvezőbb a megyében. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE Kevéssel nőtt megyénkben, míg országosan valamelyest csökkent az álláskeresők száma februárban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az év második hónapjában 264 ezer regisztrált munkahelykereső volt az országban, ami másfél ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Az NFSZ szerint februárban ötvenezren kerültek be a nyilvántartásba. Az álláskeresők harmada legfeljebb nyolc általános iskolai osztályt végzett. A pályakezdő munkanélküliek 22 ezres táborában a 45 százalékuk úgy került ki a munkaerőpiacra, hogy nincs szakképzettsége. Heves megyében a múlt hónapban 11 és fél ezer álláskeresőt tartottak nyilván, ami januárhoz képest 570-nel, az előző év februárjához viszonyítva 280-nal volt több. A pályakezdő munkanélküliek száma kilencszáz fölé nőtt. A munkaügyi hatóság szerint Hevesben a munkavállalási korú népesség - 198 ezer ember - 5,8 százaléka keresett munkát, míg a régióban 7,6 százalékos volt az arányuk, országosan négyszázalékos. Észak-Magyarország három megyéjében meghaladta az 59 ezret a munkanélküliek száma. Egerben 1363, Gyöngyösön 707, Hatvanban 567, Hevesen 717, Füzesabonyban 195, a munkaügyi hivatalnál regisztrált ember keresett munkát, e településeken négy százalék körüli volt a munkanélküliség. Heves volt rosszabb helyzetben, ott tíz százalék fölötti volt a mutató. A kisebb városokban hat-tizenegy százalékos volt az álláskeresők részaránya, Bélapátfalvában a legkedvezőbb, Kiskörén pedig a legrosszabb. Megyénkben a betöltetlen álláshelyek száma 2100-ra nőtt A megye huszonhét településén tíz százalékot meghaladó volt a munkanélküliek aránya, ezek közül Erken, Szúcson, Tarnazsadányban és Terpesen a lakosok több mint ötödének nem volt bejelentett munkahelye. A legkedvezőbb mutatókkal főként Gyöngyös környéki helységek büszkélkedhettek, háromszázalékosnál jobb adatot mutatott föl Pálosvörösmart, Gyöngyöshalász, Gyöngyöstarján és Gyöngyössolymos is, valamint Ostoros. Megyénkben a betöltetlen álláshelyek száma 2100- ra nőtt, február folyamán 494 nem támogatott és 344 támogatott új álláshelyet jelentettek be a foglalkoztatók. Előbbi 270-nel, utóbbi 210-zel magasabb a januárinál, de a támogatott munkahelyekből az előző februárhoz képest majdnem ezerrel kevesebb lett. Régiónkban 2200 és ötezer új nem támogatott és támogatott munkahelyre várták a jelentkezőket, előbbi 1100-zal több, utóbbi ugyanennyivel kevesebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: i\i á HEOL.hu A megszűnő cég több, mint az induló Hevesben HEVES MEGYE A januári kilengés után februárban folytatódott a cégek számának csökkenése. A cégbíróságok 2580 cégalapítást és 3098 törlést tettek közzé. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint az, hogy a törölt vállalkozások aránya csupán 20 százalékkal haladta meg az újonnan indulókét, elég alacsony érték, tekintve, hogy tavaly 60 százalék feletti is volt a különbség egyes hónapokban. Hevesben mindkét hónapban több gazdasági társaság szűnt meg, mint amennyi alakult. Januárban 40 újonnan indult cégre 62 megszűnt jutott, februárban pedig 43 cégalapításhoz 54 törlés társult. Januárban 12, februárban 14 felszámolási eljárás volt Mind januárban, mind februárban országosan 470 körül volt az induló felszámolási eljárások száma, ami magasabb, mint az elmúlt fél év átlaga, ráadásul 2019 végéig a felszámolási trend csökkenőben volt. Magas volt a végrehajtások száma is, egy hónap alatt több mint hatezer vállalkozás ellen indult ilyen eljárás, ami szintén féléves csúcs. A végelszámolások száma szintén magas volt, 1671. Az első két hónapban egyaránt másfél ezer céggel szemben indult kényszertörlési eljárás, ami 17 százalékkal kevesebb a tavalyi átlagnál. Megyénkben januárban 12, februárban 14 felszámolási eljárás indult, utóbbi a hetedik legmagasabb szám volt a megyék között. A stabil cégszám az Opten szerint akkor lenne szerencsés a hazai gazdaság számára, ha az alacsony fluktuációval párosulna. A szolgáltató cégfluktuációs indexe - az adott időszak alatt törölt és ugyanakkor alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez - februárban átlagosan 11 százalék körül mozgott. Heves megyéé 13,61 százalékos volt, ami az ötödik legmagasabb arány, de javulás a januári negyedik helyhez és 14,31 százalékhoz képest. T. B. A járványveszély alatt a korábbinál gyakoribb, hogy az árut házhoz viszik a vállakózások Nagy figyelmet kémek az ételszállító cégektől A r 1 ,, 1 « 2 JLr, ÁoAnoÍAnmí Imi I l>Xrwá - • B W U nn nnnlllAn no »-»-» 1 1 4- 4- Ilimé knénnil P/Mléríf 1 rtt-I íf rí rMnortrtn HEVES MEGYE A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) a koronavírus-járvány megelőzése érdekében a napokban több javaslatot is megfogalmazott az élelmiszerrel foglalkozó, s az ételkiszállító cégek számára. Tanácsuk szerint a működés fenntartása, a fogyasztók folyamatos ellátásának biztosítása érdekében - ha még nincs - készíteni kell készenléti és üzleti folytonossági tervet a járvány idejére. Enyhe tünetekkel rendelkező dolgozókat is a munkától távolmaradásra hívják föl. Ha fertőzésgyanús egy dolgozó, el kell különíteni és értesíteni kell háziorvosát. Minden olyan felületet fertőtleníteni kell, amellyel érintkezett. Alapvető követelmény, hogy élelmiszer-előállító üzemben kizárólag egészséges emberek dolgozhatnak, akik magas szintű személyi higiéniát kötelesek fenntartani. A fogyasztásra kész csomagolatlan élelmiszerek kezelésénél mindenképpen szükséges az arcmaszk és a gumikesztyű viselése. Az üzemben rendszeres fertőtlenítést, védőeszközök viselését tanácsolják. A járványhelyzetben sok vállalkozás dönt az ételek ház-Ml .áJs*&xsestssfí,„«,u<.... ÉK m fett ^ A szállító viseljen maszkot, gumikesztyűt! Illusztráció: Shutterstock hoz szállítása mellett. Ilyet csak a megfelelő körülményeket biztosítani képes, külön engedéllyel rendelkező élelmiszer-vállalkozás végezhet. A Nébih szerint most csakis a frissen készült, biztonságos hőkezeléssel készített készételek kiszállítása javasolt, az is megfelelő hőmérsékleten. Ha a szállító nem találkozik a fogyasztóval, akkor az élelmiszert lehetőleg pluszzacskóban, a kilincsre akasztva hagyja a megbeszélt helyszínen. A többször használható ételszállító eszközöket, edényeket vagy göngyölegeket virucid hatású fertőtlenítő mosogatószerrel kell elmosogatni, a szállítóbokszokat, az ételt házhoz vivő jármű felületeit is ilyen hatású szerrel kell tisztítani, naponta többször. A dolgozókat is el kell látni kézfertőtlenítő szerrel, azt kötelesek az átadás előtt, s távozás után azonnal használni. Érdemes készpénzkímélő fizetési módokat választani, leginkább az előre utalást. A fizetési módokról előre tájékoztatni kell a vevőket. A vásárlóktól is elvárható a felelősségteljes magatartás, ha valaki önkéntes izolációban él, azt jelezze előre. T. B.