Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-21 / 69. szám
szerkesztőséül tereoaszta SZEMBENEZOS Camus Pestise jut eszembe, hiszen melyik szebb disztópiára emlékeztetne a mostani helyzet? Igen, megvan a baj, és tanácstalanul állunk előtte, az alaptanulság pedig az, hogy van, amire soha nem lehet felkészülni. És ez is, mint minden világjárvány, számos morális kérdéssel szembesíti az emberiséget, megint azt látjuk, hogy a létezés önmagában abszurd, és hogy e körülmények között embernek lenni szinte lehetetlen. Órán most Európa, kiterjesztett városhatárokkal, kontinensnyi a járvány és a vele növekvő baj is. A modern európai ember pedig újra saját ki- csinységével szembesül, az önhittség tetőfokáról kicsit alábbszáll, mert önnön halálának képével néz farkasszemet. Európa retteg, újra retteg. És újra minden relatív. A világjárványról is lehet némi gőggel beszélni, ha az nem törte át a határainkat, amíg más földrészen tarol, addig szinte védettnek érezzük magunkat. Egy évvel ezelőtt még vidám márciusi arcok gyűltek össze emlékezni Kárpát-medence-szerte, szabadságról, forradalomról, a kezdődő tavaszról szólt az élet, amelyről alig helyőrség Farkas Wellmann Endre hittük volna el, hogy ilyen gyorsan képes megváltozni. A pandémia húsba vág, erőszakos, halálos és kíméletlen. De a benne lévő válságfaktor sok mindent felszínre kényszerít. Emberi értékeket, egyéni és kollektív félelmeket, elképzeléseket a jövőről. Szembesít önmagunkkal. Szóval egy éve még ki gondolta volna, hogy idén megváltoznak a tavaszi rítusaink, s az élet ünneplése helyett a fenyegetettség és a kétségbeesés tavaszát éljük meg, valami mételyes halálfélelemben, ami mindannyiunk tudatába beköltözött. Jó volna tenni ellene, de nem lehet, nincs mit. Felelősségeinkhez nem biztos, hogy fel tudunk nőni. Camus arra tanít, hogy a személyes emberi szabadság hiába akar a legfelsőbb értékkategóriánklenni, nem feledhetjük el, hogy szociális lények vagyunk. S e viszonyhálózat tán bonyolultabb is, mint a személyes világunk. A család, a létbiztonság és az egészség nem magától értetődő javak, hanem kiváltságok. Szerzett, megharcolt értékek, létünk alapjai. Erre tanít most a koronavírus. Miközben írom ezt a jegyzetet, épp hívnak telefonon, hogy elmarad a március 15-i ünnepség, ami miatt Stockholmba utaztam. Nézem az előző bekezdésem utolsó mondatát - család, létbiztonság, egészség... és haza, nemzet, teszem hozzá magamban. Vizsgálgatom a morális tartalmát ennek a pánikos felfordulásnak. Igen, ide vezet. Ide vezetett. Hogy mi, azt nem írom le. A lényeg, hogy ide jutottunk, és van egy helyzet, amivel kezdenünk kell valamit. Felelősen. Aggódom a szeretteimért. Közben a hírportálokon tovább folyik a politikai mocsok. A hírek és álhírek közé kevert uszítás, gyűlöletkeltés. Meglep, hogy ebben a helyzetben is vannak, akik így tudnak viselkedni. Sorra záiják le a határátkelőket Európa-szerte, nem tudom, mi a leggyorsabb út haza. Kétezer kilométerre vagyok az enyéimtől, induláskor is tudtam, hogy mit vállalok, most mégis velőtrázóan félelmetes a helyzet. Itt még barátok vesznek körül, de 2000 kilométer alatt sok minden történhet, nem vágyom idegen nyelvű karanténba, határátRichly Zsolt 2009-es rövidfilmje, a Kőműves Kelemen az ismert népballada adaptációja kelői procedúrákra, semmire. Az enyéimet akarom, otthon lenni még egyszer velük. Azután nem érdekel. Gondoltam, egy szép, élményekben gazdag, új tapasztalatokkal teli terepasztalt küldök haza Stockholmból, ezért is vállaltam be ezt a hetet, de mindabból, amit szerettem volna, most nem jön, hogy egyetlen szót is leírjak. Ezt az állapotot is elhozta a koronavírus. Minél inkább érzi az ember, hbgy köze lehet hozzá, annál kevesébb mondanivalója támad. Mert mit mondhatna? Elmondták régen. Camus is, mások is. Hát gondoljoií ránk is, dr. Rieux! tarca Ml A MODOR? Gondolatok Leczo Bence Pálinkás jó napot! című, 2020. február 29-én megjelent cikke kapcsán A modorosság ellen hirdetett harcot cikkében kollégánk, fegyverül pedig a purista újságírást és a minimalista prózák olvasásával való önképzést (Raymond Carvert, Beckettet meg Palahniuktól a Harcosok klubját említi) ajánlja. Az nyilvánvaló, hogy modorosság alatt erőltetett, kínos jópofáskodást értünk. Az is nyilvánvaló, hogy ezzel nem magyaráztunk meg semmit, hiszen mindig egyes helyzetek döntik el, mitől érezzük kínosan vagy épp felszabadultan magunkat. Egykor volt jó modor és rossz modor, azaz modortalanság. Úgy tűnik - kollégánk cikkéből is -, hogy ma már nem a modortalanság, hanem a modorosság a gond. Vagyis - próbálom érJuhász Kristóf telmezni a helyzetet - az nem baj, ha valaki száraz, tárgyilagos, konkrét, unalmas, fantáziátlan, hétköznapi, közönséges. Ellenben az baj, ha valaki udvariaskodik, jópofáskodik, bájolog, ömleng. Mit jelent ez? .Aranyos archaizálni, aranyos magázni egymást” - írja Leczo. +De nézőpontja alulnézeti. A rrtagázódás, ha az embeP érti a művészetét, egy csodálatos nyelvi építmény, amely megkönnyíti a tiszteletadást, a beszélők pozicionálását, valamint szép, méltóságteljes és nagyszerű. Micsoda feszültség van abban, ha valaki magázódva vall szerelmet: „Odavagyok magáért, a fekete hajáért...” A magázódás lassú kihalása, „aranyossá”, nevetségessé, vagyis modorossá válása (Leczo példája a méltán hírhedt Szia, uram!) nem azt jelenti, hogy az álságos kommunikációból „fejlődünk” az őszintébe, csupán azt, hogy az emberi viselkedés infantilizálódik. A fogyasztói konzumidiotizmus, a nyugati mintájú, civilizációs társasjátékban való részvétel az örök kamasz nagyzoló, hebrencs, buta, átgondolatlan attitűdjét követeli. Pár évtizede - és a történelem nagy részében - a gyerekek akartak olyanok lenni, mint a felnőttek. Ma a felnőttek akárnak olyariok lenni, mint a gyerekek. Mindenki fiatal,bohó, fésületlen, frivol, lázadó, egyéni, önmegvalósító és természetesen őszinte akar lenni. Ám valójában az az erőltetett jópofáskodás, amikor egy gyorsétteremben így fordulnak a betérőhöz: Szia, mit adhatok? Őszintén ez így hangzana: Üdvözlöm a földi pokolban, milyen ipari termék elfogyasztásával szeretne hozzájárulni az apokalipszishez? A világ legnagyobb, múlt nélküli „nemzete”, az amerikai, vígan tegeződve gyártja fegyvereit és azokat a popkulturális termékeket, amelyek szellemi fegyverként hatékonyabbak az atombombánál, hiszen az Cigánymesék - Hogyan lett az ember? anyagi valóságban (és a múltnélkülieknek más nem számít) nem tesznek kárt. Természetesen nem azért inegyek ilyen messzire, mert szándékosan félreértve kollégánk cikkét, olyasmikkel vitatkozom, amelyek nem is szerepeltek benne. Pusztán tágá'bb nézőpontot adok a magáződás-tegóződés kérdéskörhöz. Ha ágyúval lövök verébre, lelkem rajta - de térjünk is vissza a nyelviséghez. Mikor Arany és Petőfi így levelezett egymással: „Szerelmes Sándorkám! Aranyszájú Jánoskám!”, az lehet a sivár mából nézve modoros, de lehet csodálatos anyanyelvűnk végtelen lehetőségeinek kiaknázása is. Persze nyilvánvaló, hogy Leczo nem az irodalmi igényű nyelvhasználat fentebb stílje ellen emel szót, hanem az ellen, amikor a köznyelvi beszélő ennek a fentebb stílnek az idegen tollaival ékeskedik, és a toliköltemény alól kilóg a lóláb (a modorosság mellé használjunk képzavart is!). Ám az általa javasolt megoldás szintén alulnézeti. Palahniuk kiváló szerző, a Harcosok klubja méltán kultikus mű, frappáns vulgaritással fejezi ki a korszellem egy bizonyos aspektusát mindazon olvasók számára, akiknek nincs idejük bölcseleti művek segítségével a korszellem(ek) egészét vizsgálni. Oswald Spenglertől A Nyugat alkonya például jóval nehezebb, vaskosabb, és a cselekmény sem pörög annyira. A purista újságírást is lehet nyilván úgy csinálni, hogy ne legyen unalmas. Ám Leczo Bencével ellentétben nem az egyszerűsödést ajánlom gyógyírnak a modorosságra, hanem a jó modort. A valódi modort. Szerb Antal, Umberto Eco, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor, Kodolányi János, és igen, Jókai Mór, Arany János és Petőfi Sándor modorát. Azt a modort, amiben .szív, lélek lakik, tisztelet a másik iránt, éé önfeledt öröm, hogy anyanyelvűnkkel élünk, élhetünk. A modoroskodó ne hulljon vissza a köznyelviség falanszterébe - ellenkezőleg! Emeljük föl a modoroskodót oda, ahol a modor, a stílus nem idegen toll egy beteg, haldokló testen, hanem hatalmas, ragyogó, gyógyító fényű szellemi-nyelvi épület. Ilii rj ■Ilii helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers) Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: helyorseg.szerkesztoseg@gmail.com, postacím: Előretolt Helyőrség, 1364 Budapest Pf. 71. 2020. március
