Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-18 / 66. szám

2020. MÁRCIUS 18., SZERDA Közgyűlés dönthet az 5G technológia telepítéséről Veszélyes-e az új generációs hálózat? Ahogy a világ számos orszá­gában, úgy Magyarországon is elkezdték kiépíteni az ötödik generációs mobilhá­lózatot. Még csak pár város­ban elérhető az 5G, de több­helyen is tüntettek ellene. Gidai Zsanett zsanett.gidai@mediaworks.hu EGER A megyeszékhely köz­gyűlésén január 30-án szere­pelt az 5G témája is. Dr. Pécs Alfréd, az Egri Városvédők Egyesületének képviselője elő­terjesztésében kérte a város vezetését, hogy Eger legyen az első hazai város, amely el­utasítja az 5G bevezetését. Hosszas vita után végül el­utasították ezt. A következő közgyűlésen újra tárgyalják dr. Pécs Alfréd módosított ja­vaslatát, ami annyiban válto­zott, amíg nem tudják bebizo­nyítani, hogy az 5G nem ká­ros, addig Egerben ne lehessen ilyen hálózatot építeni. Dr. Pócs Alfréd lapunknak is elmondta a véleményét.- Az 5G szép lassan csúszik be a mindennapjainkba, anél­kül, hogy az emberek tudnák valós kockázatokat, nem jut­nak el hozzájuk a pontos ada­tok, ezért szeretném én is fel­hívni a figyelmet - indította a beszélgetést a képviselő.- Január 25-én volt tüntetés Budapesten és Győrben is. El­indult egy olyan folyamat, ami felnyitja az emberek szemét, hogy lépni kell - hangsúlyoz­ta. - Közel harmincezer füg­getlen tudományos munka született már, hat-hétezer ta­nulmány. Ha ezeket tanulmá­nyoznák, akkor új kísérleteket se kellene végezni, és el lehet­ne dönteni, hogy van-e káros hatása vagy nincs - állítja. Elmondta azt is, hogy nem csak az emberre veszélyes, ha­Már tavaly elkezdték építeni az 5G antennákat az országban nem az egész élővilágra. Min­den sejtekre épül és minden molekulából áll, ezeknek pe­dig van egy diamagnetikus tere. Az emberi sejtekben az energetikai központ a mitokondrium, ez 100 Hert­­zen rezeg és ma már gigahert­­zekről (GHz) beszélünk, et­től az élőlények szervezetében károsodás jön létre. Jelenleg még próbaüzemben működik, csak 3,5 GHz-en, de a későb­biekben 24-90 GHz-en lesz a rendszer, és ha a föllőtt műhol­dak sugárzása - melyeknek a száma a tervek szerint 42 ezer lesz - szinergista hatása mi­att a jelenlegi sugárzást akár több százszorosára is növelhe­ti, beláthatatlan élettani káro­kat okozhat. Hozzátette, az elektromág­neses sugárzás felmelege­dést okoz, ami nem szolgálja a klímavédelmet, mivel a sza­bad elektronok rezgését in­dítja be, súrlódási hő keletke­zik. A dezoxiribo-nukleinsav (DNS) antennaként veszi a su-Mérik az elektroszmogot is A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sajtóosztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Ma­gyarországon az elektroszmog­­szennyezettség, azaz a rádió­­frekvenciás elektromágneses sugárzás mértékének vizsgála­tára ingyenes projektet hoztak létre. Azért, hogy mérési ered- ' ményekkel is alá tudják tá­masztani: nincs káros hatásuk ezeknek az új technológiák­nak. A tíz év óta tartó, évi több mint négyszáz mérés alatt az NMHH munkatársai egyszer sem regisztráltak határérték­túllépést. Az elektroszmog­­szennyezettségről összefogla­ló is olvasható a hatóság hon­lapján, a kapott adatok meg­kereshetők. Egerben három helyen mérik az adatokat, me­lyek alapján jóval a határérték alatt maradnak a számok. Illusztráció: Shutterstock gárzást, így annak károsodása elkerülhetetlen, ebből jönnek a daganatok, öröklődő beteg­ségek, melyek három-négy ge­neráció múlva jelennek meg.- Szeretném, ha az egri pol­gármester is azt mondaná, a kísérletek elvégzésig nem en­gedné a városban az 5G telepí­tését - jelentette ki. - A szál­optikás rendszert kellene meg­felelően kiépíteni a routerek használata helyett. Ha az 5G- t bevezetik az egész világon, olyan elektroszmog lesz, ami­nek beláthatatlanok a követ­kezményei. A Nemzeti Média- és Hír­közlési Hatóságnál (NMHH) azt közölték, hogy a tavaly ta­vaszi, zalaegerszegi tesztelés­kor az elektromágneses sugár­zást is vizsgálták a bázisállo­más környezetében a Nemze­ti Népegészségügyi Központ részvételével, az állomás 500 méteres körzetében, egy hóna­pon át. Az elektromágneses ki­tettség értéke elhanyagolható, nagyságrenddel az egészség­­ügyi határértékek alatt marad. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: 14 1 HEOL.hu Rohamra Palágyi Edit edit.palagyi@mediaworks.hu JVIEGYEIKÖRKÉP 3 Néhány napja még döbbenten néztük az egykor nyüzs­gő, élettel teli olasz városok utcáit, ahol a legendás „dolce vita” zajlott. Kihaltak mára azok az utcák, te­rek. A magyar fővárosban sem tapossák egymás sarkát a tu­risták. A Vörösmarty téren, ahol adventkor hullámzott a for­ralt borozós tömeg, most alig néhányan lézengenek. A boltokban bezzeg rohamra indultak a népek. „Ott foly­tatják, ahol tegnap abbahagyták” - legyintett csüggedten az eladólány a húsos pult mögött, amikor hétfőn reggel már fél nyolckor lemérte az egyik szemfüles vevőnek az utolsó csir­kemellet. Az internet népe azon siránkozik, hogy a négy fal közé kényszerítette a kórság, de az ostrom alá vett üzletek dolgozói csak álmodoznak arról, hogy jut nekik egy-két nap, amikor kifújhatják ma­gukat. Kimerültek, mégis beütik az ezredik tekercs vé­cépapírt, kiemelik a kosárból a századik kiló cukrot, lisztet. Az elszánt vevők pedig nem fogynak, holott a fertőzésve­szély a kasszánál tolongókat is fenyegeti. „Muszáj volt lejönnöm hajfestékért, nemrég műtötték a szí­vem, lenőtt a hajam” - magyarázza a hetvenen túli asszony. Korosztályából, hiába, hogy őket veszélyezteti leginkább a vírus, sokan elszántan nekivágnak, nem bízzák másra a vá­sárlást. E válságos hetekben pedig vigyázniuk kellene ma­gukra. S bár a diákok odahaza kuksolnak, hogy védjék a ko­rosakat, ám a nagymamáknak, nagypapáknak is van fele­lősségük... Egészségház utca: később nyílik meg EGER Beszakadt az Egész­ségház utca közepén húzódó nagy keresztmetszetű csapa­dékcsatorna. Személyi sérü­lés nem történt, de a szakasz autósok előtti megnyitása vár­hatóan több hónapot csúszik - tájékoztatott Pécsik Attila koordinációs referens. Ismeretes, a 2018 őszén in­dult, több mint ötmilliárd fo­rint összköltségvetésű projekt révén bővül az egri szenny­vízcsatorna-hálózat, korsze­rűsítik a meglévő szenny­víztisztító szennyvízvonalát. E munka zajlik ősz óta az Egészségház utcában is. Fon­tos hangsúlyozni, hogy a csa­padékcsatorna mostani be­szakadása nincs szoros össze­függésben a kivitelezéssel. A napokban elvégzett vizsgá­lat kiderítette, hogy a csator­na rendkívül rossz állapot­ban van, repedezett, és több helyen már tapasztaltak be­szakadásokat, melyek az út­burkolaton még nem jelentek meg markánsan, de a szakem­berek szerint bármikor előfor­dulhat hirtelen omlás. Mindez azt is jelenti, hogy az Egészségház utcát a csapa­dékcsatorna helyreállításáig nem lehet az átmenő forgalom előtt megnyitni. Az alsó részt Rossz állapotú csapadékcsator­na szakadt be az utca közepén már lehet használni. A besza­kadás és a szükséges helyre­­állítás ezzel együtt befolyá­solja a projekt határidejét is. Hamarosan elindul a szenny­vízcsatorna-hálózat építése a Kossuth Lajos utcában, ahol egy forgalmi sáv marad nyit­va a közlekedőknek. A szak­emberek ütemterv szerint el­kezdik a munkát a Mátyás ki­rály út következő szakaszán és a Malomárok, a Fellner Ja­kab, valamint a Mocsáry La­jos utcában. M. H. Lemondtak egy havi tiszteletdíjukról Fél évig tarthatnak a városrészben a csatornázási munkák Lezárták a Petőfi Sándor utcát SÍROK Fontos döntéseket ho­zott a rendkívüli helyzetre fi­gyelemmel a március 16-án este megtartott ülésén a köz­ség képviselő-testülete. Tuza Gábor polgármester a tanács­kozást követően arról tájékoz­tatta a Hírlapot, hogy kedd­től a bölcsődében és az óvodá­ban még biztosítottak igény szerint gyermekfelügyeletet, de feltehetően mindkét intéz­ményt bezárják, mivel a szü­lők otthon gondoskodnak az elkövetkező időszakban a gyermekekről. A polgármesteri hivatal dol­gozói otthonról dolgoznak, csak ügyelet működik a ve­szélyhelyzet idején. Határoz­tak arról is a képviselők, hogy lemondanak egy havi tiszte­letdíjukról, így a 457 ezer fo­rintot a Markhot Ferenc Okta­tókórháznak és Rendelőinté­zetnek ajánlják fel. A telepü­lés vezetője egyúttal arra kéri a többi helység önkormányza­ti vezetőit és képviselőit, hogy lehetőség szerint csatlakozza­nak a sirokiak kezdeményezé­séhez.- Most minden támogatás jól jön az egészségügyben dol­gozóknak, s az ott gyógyuló betegeknek. Segítsünk nekik, ahogy tudunk! - fogalmazott Sírok polgármestere. B. K. GYÖNGYÖS Már hétfő óta vég­zik a mátraaljai városban a Petőfi Sándor utca szennyvíz­csatorna-hálózatának felújítá­sát, ezért a Szent Bertalan és a Korcsolyás Tamás utcák kö­zötti útvonalon szakaszos le­zárásokra kell számítani - ad­ta hírül a helység önkormány­zata. A biztonságos kivitelezés csak az úttest teljes lezárása mellett valósítható meg, ezért az elkövetkező fél évben for­galomkorlátozást vezetnek be. A változás egyaránt érinti a gépjárművek és a helyi jára­tok közlekedését. Az utóbbiról a Táncsics és a Dózsa György Várhatóan hat hónapig tart a forgalomkorlátozás Fotó: Czímer Tamás úti megállóhelyeken is talál­nak a polgárok tájékoztatást. A Petőfi utcában lakók, va­lamint az ott üzletet üzemel­tetők lehetőséget kapnak ar­ra, hogy reggel és délután ki- és behajtsanak az autóikkal. A korlátozás nem befolyásol­ja a gyalogos közlekedést, va­lamint a hulladékszállítást, a szolgáltatás az eddigiek­nek megfelelően zavartalanul megtörténik majd. A település önkormányzata ugyanakkor arra kér minden­kit, hogy az érintett területen fokozott figyelemmel, türel­mesen, a szabályokat betartva közlekedjen. Sz. M. L. ♦ i Nem maradnak otthon ezekben a napokban sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom