Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-02 / 52. szám

2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Már nem fizetnek az átvett papírért a szolgáltatók Elmarad a papírok gyűjtése az iskolában Lehet, többé nem kötegelik a diákok az újságokat papírgyűjtésen Illusztráció: MW - Mészáros János Papírakció Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu G yerekkorom kedves emlékei közé tartoznak a papír­­gyűjtések. A múlt század hetvenes éveiben az én ál­talános iskolámban minden évben kétszer szerveztek ilyen akciót, ősszel és tavasszal. Az osztályfőnök buzdító sza­vaira minden gyerek megmozdult. Először otthon néztünk szét. Akkoriban nem sok papír­­hulladék termelődött egy háztartásban, ám sok újságot fi­zettek elő a szülők, mert megfizethető volt a napilap, a szí­nes heti lap, a sok magazin. Ezeket sose dobtuk ki. Kötegel­ve tartottuk a pincében. Az akció előtt egy nappal verseng­ve csengettünk be a szomszédokhoz, hogy szert tegyünk a zsákmányra. Csak a sokat meg­élt idősebbek haj­tottak el bennünket Akkoriban vasat is gyűj­töttünk. Kiskocsival indul­tunk neki az utcáknak, az emberek többsége boldogan szabadult meg a lomként tá­rolt, fölöslegessé vált fémtár­gyaktól is. Csak a sokat megélt idősebbek hajtottak el ben­nünket. Akik tudták, hogy az utolsó szöget is ki lehet egye­nesíteni, s nincs az a régi kasza, melyet ne lehetne megélez­ni, ha szükség van rá. Vittük a gyűjteményt az iskolaudvarra, s lestük a mázsát, hogy mennyit nyom. A bevételből kipótoltuk az osztálykasz­­szát. Tudtuk, ebből lesz az ingyen fagyi az osztálykirándu­láson, az osztálybuli szendviccsel, málnaszörppel, szigorú­an este nyolcig. A piaci helyzet mára úgy alakult, hogy értel­metlenné vált a papírgyűjtés. Egy jó, értelmes élménnyel kevesebb jut a gyerekeinknek. Tavalyi lendület, impozáns tervek Idén tavasszal több általá­nos iskolában szerették vol­na megszervezni a szokásos papírgyűjtési akciót, ám a szervezők elbizonytalanod­tak. Ügy értesültek, nem kapnak pénzt a leadott pa­pírhulladékért. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Sok megyebeli iskolában tavaly tavasszal tar­tottak utoljára papírgyűjtési akciót. A több évtizedes gya­korlat szerint az intézmények­ben adott napra megszervez­ték a gyűjtést, az osztályok versengtek, hogy, a szülőket is mozgósítva, minél több pa­pírt halmozzanak fel. A hul­ladékgazdálkodással foglalko­zó szolgáltatók az egyeztetett időpontra a helyszínre vitték a megrendelt konténereket, majd elszállították az össze­szedett mennyiséget. Az ebből származó bevételt osztályki­rándulásra, közösségi progra­mokra fordíthatták a diákok. Az akció hasznos volt. Kör­nyezettudatosságra nevelte a gyerekeket, motiválta, csapat­munkára ösztönözte őket. A Pétervásárai Tamási Áron Iskolában idén is szerettek volna egy napot szánni a pa­pírgyűjtésre, ám megtorpan­tak. Braun Péter, az intéz­mény igazgatója lapunknak elmondta, felvették a kapcsola­tot a szolgáltatóval, ahonnan a konténert rendelték volna. Ám ott azt a választ kapták, hogy mostantól nem tudnak az át­vett papírért fizetni. Kérés el­lenében a konténert kiszállít­ják a helyszínre, ám meglehet, a szállításért is fizetni kell.- Őszintén szólva, tanács­talanok vagyunk - jegyez­te meg az iskolavezető. - Ér­deklődünk más iskoláktól is, hogy ők miképpen tudják ezt a gondot áthidalni. Mivel mi Ökoiskola minősítéssel rendel­kezünk, egy ilyen akció min­denképp hasznos lenne, ám, ha semmi bevétel nem szár­mazik belőle, mivel motivál­juk a gyerekeket? Sirokban Gál Zoltán pedagó­gus szervezte éveken át a pa­pírgyűjtést. Szerinte ez az al­kalom jó ideig lelkesítette a di­ákokat, szülőket, hiszen en­nek bevétele a versengő osztá­lyok kasszáját gyarapította, s közösen döntötték el, mire for­dítsák azt. Most, hogy pénz­ben nem ellentételezik a sze­lektív hulladékgyűjtésre való igyekezetei, nem sok értelme van mozgósítani. A szervezés nem kis munkával járt eddig se, de úgy tűnik, ennek már nem sok értelme van. Az általunk megkérdezett többi iskolában is ez a helyzet. Már tavaly is minimális össze­get kaptak a papírért, de idén azzal kellett szembesülniük, hogy egy fillért sem adnak a szolgáltatók. így értelmét veszti a több évtizedes hagyo­mányra visszatekintő, sokáig remekül működő gyakorlat. Érdeklődtünk több szolgál­tatótól is. Mindenhol azt felel­ték, hogy a szelektíven gyűj­tött papírért nem tudnak fizet­ni, se megyénkben, se máshol. Hozzátették, piaci folyamatok, a papírárak drasztikus zuha­nása áll a háttérben. A témáról a legutóbbi cikk a G7.hu portálon jelent meg. Eb­ben az áll, hogy a fő ok a kínai importkorlátozás. Kína 2017 nyarán jelentette be, hogy je­lentősen korlátozza az ország­ba érkező hulladékmennyisé­get, innentől zuhant Európá­ban a papírhulladék ára. Kína döntésének több oka volt a sa­ját hulladékának rohamos nö­vekedésétől a nyugati világ durva visszaéléseiig. Az USA és Európa saját problémáját kiszervezve, hulladéklerakó­nak használta Kínát, ahová különválogatott hulladék he­lyett rendre vittek szennye­zett szemetet. Az európai pia­con nyolcmillió tonnás felesleg képződött, miután Kínán túl Indonézia és Malajzia is jelen­tősen korlátozta behozatalát. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu ECSÉD Az önkormányzat ta­valy 722 millió forintból gaz­dálkodott, az idén pedig 750 millió forint áll rendelkezés­re - tájékoztatta a helyieket Maksa Mátyás polgármester a legutóbbi közmeghallgatá­son. Hozzátette: a keretösszeg emelkedése a bérek és a bér­jellegű kiadások növekedésé­ből adódik. A településen a helyi adók emelésére évek óta nem ke­rült sor, de számos tervüket sikerült megvalósítani. Kü­lönösen büszkék az út- és járdafelújítási programra, aminek a keretében elkészült a Hunyadi utca, az Akácfa és a Tabán utcák egy-egy szaka­sza. A Hársfa utca egy részén, a Kostok közben és az orvosi rendelő udvarán, s a Bocskai, Petőfi, Klapka utcákban asz­faltjavítást végeztek, s zúzott követ terítettek le a Határ ut­cában, a Klapka utca egy ré­szép és a Méhész közben. Pályázati forrásból renge­teget fejlesztettek, s jelentős összeget fordítottak a gyer­mekintézményekre is. Egye­bek között a bölcsőde több mint 55 millió forintba ke­rült. A szoeiális'támogatások szinte minden társadalmi ré­teget érintenek. Nemrég ve­zették be az iskolakezdési tá­mogatást, amit kétszáznegy­venen vettek igénybe. Már hosszú évek óta nem emeltek IP* a községben helyi adót Az idei tervek is igazán im­pozánsak: az önkormányzat pályázatot nyújtott be egy új, huszonnyolc férőhelyes böl­csőde építésére, s még az el­képzelések között szerepel az iskola tornaszobájának meg­építése, az intézmény energe­tikai felújítása, a piactérre két új pavilon beszerzése, de épí­tenének elektromos autótöltő állomást is. T. 0. A papírválság egész Európát érinti Míg korábban a hulladékkeze­lő cégek jelentős bevételre tet­tek szert a papírgyáraknak el­adott papírhulladékból, mos­tanra fordult a kocka. Nekik kellene ugyanis fizetniük a gyá­raknak, a legjobb esetben pe­dig nulla forintot kapnak, hogy átvegyék a papírjukat. így a papírszemét nagy részét kite­vő ipari papírhulladékot a ke­letkezési helyéről, más megol­dás híján, kommunális gyűjtő­udvarba teszik, ahonnan sze­métégetőbe kerül az elvileg új­rahasznosítható papírhulladék. A papírválság egész Európát érinti: a lakosság által gyűjtött vegyes papír ára látványos zu­hanásba kezdett 2017 őszén. Ezt követően stabilizálódott az ellenértéke 2018 végén, az el­múlt hónapokban azonban folytatódott az esés, s tavaly ősszel már negatív értéket vett fel a vegyes papír ára, és azóta is tovább zuhan- írja a G7.hu elemzésében. Érsekkert: kivágják a veszélyes fákat A tárlaton különböző karakterű hölgyek arcképei láthatók Élethű női portrék találkozása EGER Komlósi Csaba, az éghaj­latváltozási stratégia végre­hajtásáért felelős önkormány­zati biztos tartott sajtótájé­koztatót a tervezett fakivágá­sokról minap a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben. Mint el­mondta, nyolc fát vágnak ki a parkban, de ezek minden esetben indokoltak, ugyan­is favizsgáló állapította meg azokról, hogy betegek, s ve­szélyesek. Mindezeknek a zöme vadgesztenye-, illetve hársfa, amelyek már legalább negyven, illetve száz év kö­zötti életkornak. Hozzátette, a katasztrófa­­védelem kérésére a Kertész, a Hell Miksa és a Vízimol­nár utcákban hat fát távolíta­nak majd el, mert az ott lévő épületek megközelítését gátol­ják, esetleges mentéskor aka­dályt képeznek. Szennyvíz­­vezeték rekonstrukciója mi­att a Malomárok utcában is történt hasonló eset. Hangsú­lyozta ugyanakkor, hogy min­den esetben pótolják ezeket a növényeket. Kiemelte emel­lett, hogy a múlt szerdán elfo­gadott költségvetés része ma­radt az 1552 fa program, mely­hez egyre több civil szervezet is társult, támogatják, ültet­nek fákat a városban és a kül­területeken egyaránt. M. H. EGER Kislányok, színpadra! címmel nyílt meg Hullán Bea autodidakta festőművész kiál­lítása pénteken a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Me­gyeri János szobrászművész nyitotta meg a március 24-ig látogatható tárlatot. Úgy fogal­mazott, Hullán Bea képein át­ütő az a belső szépség, ami ki­vehető e hölgyekből, hiszen ez árad a művésznőből is. Gyermekkora óta fest Hullán Bea, akinek 2014 óta már ez is a hivatása. Eleinte tájképeket készített, 2016-tól női portrékat, mert gondolata­it és érzéseit így tudja a legjob­ban átadni. Hogy milyen nők-Csodás képek fogadják a tárlat látogatóit Fotó: Berán Dániel ről szólnak a képek? Maiak­ról, modernekről, régiekről és újakról, kortalanokról. Nők­ről, akiknek az arca tele van érzésekkel és érzelmekkel, gondolatokkal. Akiknek olva­sunk a tekintetében. Képeiből egy ősi női energia gomolyog, és mindegyik női karaktere egy-egy női arche­típus. Ott van az anya, a sze­rető, a harcos, a házi tűz őr­zője, de ahány érzés átfuthat egy nő arcán, azt biztosan fel­fedezhetjük egy csábító tekin­tetben, vagy egy lefelé görbü­lő szájban. A festőművész női különböző karakterűek, korú­ak és identitásúak. Sz. K. » *

Next

/
Oldalképek
Tartalom