Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-13 / 62. szám

SPORTMŰSOR Halasztják az ob-nyitányt Nézők nélkül rendezik az NB l.-es megyei rangadót Szurkolóik hiányában félkarúak csapataink A megyénkben két gárda tizenkettedik alkalommal találkozik az NB Az Eger ralit később pótolnák AUTÓSPORT A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ)' a hazai és a hazai rendezésű nemzetközi események tekin­tetében is elsősorban halasz­tásra és nem törlésre készül a koronavírus-járvány miatt Oláh Gyárfás elnök szerint. A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorának csütörtöki adásában azt mond­ta, az országos ralibajnokság szerdán lemondott nyitóverse­nyét, a március végére terve­zett Eger ralit szeretnék az év második felében pótolni.- A rali-Európa-bajnokság (ÉRC) Azori-szigetekre terve­zett idei első versenyét szin­tén elhalasztják, és a jelenlegi állás szerint az ÉRC szezonja május elején, a Kanári-szige­teken kezdődik. Túrán Frigyes Európa-baj­­noki futamgyőztes raliver­senyző azt mondta, „elfogad­ják és megértik” a halasztást, mert most „egyértelmű, hogy a biztonság és az emberek egészsége a legfontosabb”.- Nagyon készültünk az idénynyitó egri versenyre, de bele kell nyugodnunk a rend­kívüli körülményekbe. Bí­zunk abban, minél hamarabb lecsendesedik a koronavírus­­járvány miatt kialakult hely­zet, és egy későbbi időpontban sikerül pótolni az Eger ralit - fogalmazott Túrán. MTI HIRDETÉS Azok után, hogy a kormány vészhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány terjedé­se miatt, zárt kapuk mögött rendezik ma este az SBS­­Eger-HE-DO B. Braun Gyön­gyös megyei rangadót. Sike Károly karoly.sike@gmail.com KÉZILABDA A férfi NB I. 19. for­dulójának mérkőzése: SBS-EGER (9.)­HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS (3) Eger, Kemény Ferenc Sport­­csarnok, péntek, 18.00. V.: Hargitai, Markó. A két csapat eddig tizenegy alkalommal találkozott az NB I.-ben, s három döntetlen mel­lett ötször a Gyöngyös, három­szor az Eger diadalmaskodott. A megyeszékhelyen lejátszott mérkőzések tekintetében ki­egyenlített a mérleg: egy dön­tetlenen kívül két-két hazai és vendégsiker született.- A vészhelyzet elrendelése alaposan felforgatta a szerdai napunkat, nem túlzás azt ál­lítani, hogy félka­rú óriások lettünk a szurkolóink nél­kül - fogalmazott az egriek vezető­edzője, Tóth Ed­mond. - Eger min­dig is arról volt hí­res, hogy a druk­kerek olyan han­gulatot teremtenek, amivel az esetleges tudásbeli hátrányt is ki tudjuk egyenlíteni. Most ezzel a helyzettel kell megbir­kózni, azonban őszintén mon­dom, fogalmam sincs, hogy mit hoz majd a mérkőzés. Amelyik csapat jobban fel tud pörögni, könnyebben alkal­mazkodik a megváltozott mi­liőhöz, az kerülhet ki győztesen a pár­harcból. A Gyön­gyös esélyei lénye­gesen megnöve­kedtek a zárt ka­pus találkozóval. A mátraaljai gárda kiváló for­mának örvend. Az együttes tavasszal mind az öt bajnoki mérkőzését meg­nyerte, miközben a Ligaku­pában is biztosította helyét a legjobb négy mezőnyében. Az egriek egy hete Budaka­lászon nyertek, amivel nyolc fordulóval a hivatalos zárás előtt óriási lépést tettek a bennmaradás felé.- Nagyon fognak hiányozni a szurkolóink, akik az elmúlt időszakban idegenben is szin­te hazai hangulatot varázsol­tak - osztotta meg a gyöngyö­siek trénere, Konkoly Csaba. - Nem könnyű így pályára lép­ni, de tesszük a dolgunkat, játszunk, ameddig engedik. A kézilabdázás szabályai és a taktika nem változik, igyek­szünk ebben a rendkívüli helyzetben is jól végezni a fel­adatunkat. Biztos vagyok ben­ne, hogy alaposan meg kell küzdeni a sikerért, az ellen­l.-ben Fotó: Lénárt Márton feleink hétről hétre kettőzött erővel küzdenek. A bronzére­mért folytatott küzdelemben továbbra is a kezünkben van a sorsunk, amivel élni szeret­nénk. Nem eshetünk abba a hibába, mint a decemberben a Mezőkövesd ellen. Abból is ta­nultunk. A gyöngyösieknél a porc­műtét után lábadozó szlovák irányító, Lubomir Duris még maródi, míg a szintén sérü­léssel bajlódó szerb jobbátlö­vő, Mitar Markez pályára lé­pése kérdéses. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Amelyik csa­patjobban tuff alkal­mazkodni, az lehet a győztes PÉNTEK DA NB I., férfiak: SBS­­Eger-HE-DO B. Braun Gyöngyös, Eger, körcsarnok, 18.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ NB III., Észak-Ma­­gyarország A csoport: Füzesabony- BADISZIV. Érsekvadkert, 11.00. KÉZILABDA NB II., Északkelet, férfiak: Fenstherm-Future Füzes­­abony-Túrkeve, Füzesabony, Teleki isk., 18.00. Nők: Füzesabony-Sal­­gótarján, Teleki isk., 14.00. Hatvan- Kazincbarcika, Kodály isk., 11.00. KOSÁRLABDA NB l/B, Zöld cso­port: EKE-Eger-KOK-Vásárhely KSE, Eszterházy csarnok, 17.00. TERMÉSZETJÁRÁS A Kárpát Egye­sület nyílt túrája Cserépfalu Remete étterem-Ódor Vár-Völgyfő ház-Kö­­vesdi kilátó-Felsőtárkány Túraköz­pont 17,5 km-es útvonalon. Találko­zó: Eger, autóbusz-pu., 8.40. LABDARÚGÁS NB III., Kelet, 14.30: FC Hatvan-DEAC (Gyöngyös, Komiéi spt.), Eger SE-Füzesgyar­­mat (Szentmarjay stadion). Megyei II. osztály, 12.30: Felsőtárkány-Be­­senyőtelek-Erőss út. 14.30: Lórinci- Pétervására, Energia SC Gyöngyös- Bélkő SE-Bélapát (Komiéi spt.), He­­réd-Gyöngyöshaiász, Hevestherm- Heves-Berg System Eger II., Mak­­lár-Füzesabony. 17.00: Egersza­­lók-Marshall-ASE. Megyei II. osz­tály, 14.30: Tarnaméra-Abasár, Poroszló-Ökocentrum-Bélkő SE­­Balaton, MSE-Mátraballa-Domosz­­ló, Atkár- Egerszólát, Markaz-Hatva­­ni Lokomotív (Detken), Nagyréde-ls­­tenmezeje, Zagyvaszántó-Visonta, Mátraderecske-Vámosgyörk. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB II., Északke­let, férfiak: Pegazus-Andornaktálya l.-TEVA Debrecen SE I., 10.00. NB III., Észak-Magyarország A csoport: Pegazus-Andornaktálya ll.-BADISZ VSE I., 10.00. Gyöngyöspatai SzE­­Karácsond NKHSE, 10.00. TERMÉSZETJÁRÁS A Bükki VM SE nyílt túrája a Szarvaskő-Huber­­tus-forrás-Új-határ-völgy-Új-határ­­tető-Sóhely-orom alja-Les-ház- Les-rét-Mészmű-Kőbánya bejáró út 14 km-es útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 7.20. HÉTFŐ FUTSAL NB II., Kelet, alsóházi ráját­szás: Energia SC Gyöngyös-MEAFC, Gyöngyös, körcsarnok, 19.00. Bornemisszás tanulók Milánóban Iskolánk tanulói közül 12 fő (autószerelő, autóelektronikai műszerész, hegesztő tanuló) az Erasmus+ Szakképzési tanulók mobilitása pályázat keretében az elmúlt év végén fejezte be 6 hetes külföldi gyakorlatát Milánóban. A kint tartózkodásuk alatt 5 különböző céghez voltak beosztva gyakorlatra. Mindennap részt vettek a műhelyek munkáiban, gumikat cseréltek, fékeket javítottak, olajat cseréltek, kötelező átvizsgálásokat végeztek, hegesztettek. Megismerték az olasz munkatempót, és sok tapasztalatot szereztek a munka világában. Megismerkedtek az olasz kultúrával, gasztronómiával, ellátogattak a helyi piacra, ahol megkóstolták a specialitásokat, pizzákat, zöldségeket, gyümölcsöket, sajtokat. Jártak múzeumokban és motorkiállításon is. A 6 hét olaszországi gyakorlat után a fqgadó vállalkozások elismerően nyilatkoztak fiataljaink munkájáról és a munkához való hozzáállásáról. Programjaink a jövő tanévben is folytatódnak, a hozzánk felvételt nyert, érdeklődő tanulóknak a projektekbe való bekapcsolódási lehetőséget kínálunk. Bővebb információ a www.bgeger.hu weboldalon olvasható. Erasmus+ : SssÉdhifafoi Szombaton a Fradi ellen javítana a ZF Csalódtak az edzők VÍZILABDA A női OB I. 11. forduló­jában rendezett mérkőzésen: LFÁ-ZF-EGER-BVSC-ZUGLÓ 9-9 (3-4,1-3, 2-0, 3-2) Eger, Bitskey uszoda (zárt kapuk). V.: Homonnai, Petik. EGER: Magyari - Szilágyi D. 1, Menczinger 4, Dobi, Molnár, Katona 1, Tóth, Czigány, Bó­­di, Szmodics, Szilágyi Sz., Vá­­lyi 2, Polák 1, Aranyi. Edzők: Biros Péter és Szilágyi Péter. bvsc: Doroszlai - Utassy 4, Farkas K 1, Alaksza D., Takács 1, Farkas T. 1, Mihály, Leimeter 2, Koncz, Kele, Alaksza N., Fe-Biros Péter Fotó: L. M. kete, Gyöngyössy, Tóth E. Edzők: Petrovics Mátyás és Gruber Laura. biros PÉTER: - Csalódott va­gyok, hogy nem sikerült meg­szereznünk a három pontot. Mi jártunk közelebb a győze­lemhez. Szombaton a Fradi el­len javítani szeretnénk. petrovics mátyás: - Aki sze­reti a női vízilabdát, az a vál­tozatos meccsen megkaphatta volna, amit akart. Ha a meccs végét nézem, akkor örülnöm kell, hogy ikszeltünk, azon­ban a mérkőzés egészét figye­lembe véve egy kicsit csaló­dott vagyok. hmh 70 ÉVES A SZÁGULDÓ CIRKUSZ - A LEGENDA FOLYTATÓDIK nennen spann AZ FI TÖRTÉNETÉNEKTOP 70 FUTAMA A KIRÁLY ÉS KIHÍVÓI - KI ÁLLÍTJA MEG HAMILTONT? VETTEL? LECLERC? VERSTAPPEN? 10 CSAPAT, 20 PILÓTA, 22 HELYSZÍN - MINDEN, AMIT A 2020-AS IDÉNYRŐL TUDNI KELL il! m .U . I IHI

Next

/
Oldalképek
Tartalom