Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-13 / 62. szám
2020. MÁRCIUS 13., PÉNTEK Az új péküzemben kétszázhatvan embert foglalkoztatnak, s naponta félszáz kamionnyi terméket szállítanak az ország különböző pontjaira. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu HATVAN Néhány héttel ezelőtt, a tárgyalások korábbi szakaszában Horváth Richárd polgármester még sejtelmesen fogalmazott, amikor azt mondta: újabb tízmilliárdos beruházás érkezik az ipari parkba, ám hogy mi, több részletet akkor még nem árult el. Ma viszont már tudott, hogy a tervek szerint egy éven belül már termelésbe is állna a Lipóti Pékségnek a városban beindítandó új üzeme, amely első körben belföldre, később pedig exportra is termelne. A 17 milliárd forintos beruházáshoz 6,75 milliárd támogatást adott az állam. A beruházás megvalósításához nyújtott 6,75 milliárd forintos állami támogatásról szóló megállapodást a cég illetékesei a napokban írták alá a kormány képviselőivel, így hamarosan elkezdődhet a kivitelezés is. Az elképzelések szerint május környékén tennék le az alapkövet, s egy év alatt fel is húznák a teljes épületet. Mint megtudtuk, a Horváth Rudolf szállítmányozási cég telephelyével szembeni területen, csaknem 20 ezer négyzetméteres alapterületűre tervezett üzemben várhatóan évi 75- 80 ezer tonna sütőipari terméket állítanak elő. A skála a fagyasztott termékektől a napi friss árukig terjed majd, s a gyártás elsősorban a hazai igényekhez igazodik. Ezen belül nagy hangsúlyt helyeznek a hagyományos kovászos termékekre. Tóth Péter, a Lipóti Pékség alapítója az önkormányzat partneri programjának a rendezvényén egy hete azt mondta: másfél évvel ezelőtt kezdődtek a tárgyalások a lehetséges beruházásról, s a város illetékesei pozitívan álltak a kezdeményezéshez, s ők is mindent megtesznek azért, hogy befogadja őket a település. A Lipóti Pékség 1992-ben négyfős vállalkozásként in-A céljuk, hogy minden településre eljussanak dúlt, ma pedig már kétszázharminc mintabolttal rendelkeznek országszerte. A céljuk nem az, hogy a hipermarketekre, multikra építsenek, hanem hogy minden településre eljussanak, s ebben lesz segítségük a hatvani üzem is - fogalmazott. Közölte: a mostani beruházás az elmúlt 28 év egyik legnagyobb mérföldköve lesz, mivel olyan üzemet alakítanak ki, ami a legmodernebb technológiával, teljesen automatikusan, mindig azonos, kimagasló minőséget előállítva működik. A gyárban kétszázhatvan embert foglalkoztatnak, naponta 270-280 ezer darab kenyeret sütnek meg, s 40-45 kamionynyi terméket szállítanak majd az ország különböző pontjaira. A tavaszra tervezett alapkőletételt után a termelés 2021 tavaszán kezdődhet. A csúcstechnológiát képviselő berendezéseket olasz, német, holland, szlovén és svájci gépgyártóktól szerzik be. Tóth Péter szerint nem kizárt, hogy ezt követően hamarosan megkezdődhetnek a kiszállítások az országhatáron túlra is. A most felépítendő üzem ugyanis már nemzetközi szinten is versenyképesnek számít majd. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu MEGYEI KÖRKÉP g Védekezés Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu M ivel hetek óta sehol nem lehet maszkot, kézfertőtlenítőt kapni, a magunk módján készülünk a világjárványra. Tegnap riadalmamban bedobtam öt májkrémet, két kiló lisztet, két üveg hipót, egy nagyobb csomag WC- papírt, s néhány csomag szemeteszsákot a kosaramba. Kicsit szánalmasnak tűnt az én túlélőkészletem az előttem várakozó házaspár kosarához képest. Abban aztán volt minden, amire szükség lehet egy pár hetes karantén idejére, de itt most nem sorolom fel. Hazatérve megszemléltem a kamra polcait. Azon rendre sorakoznak az elmúlt években eltett befőttek, lekvárok. Érdeklődés hiányában maradtak a polcokon. Sokan nevettek rajtam, amikor ezekkel bíbelődtem. Azt mondták, ez már kiment a divatból, ananászkonzervet is lehet háromszázért kapni minden boltban. Aztán kiballagtam a kertbe. Tavaly felástuk, trágya is került rá, a gyümölcsfákat már megmetszettük. Mivel március 15-én minden rendezvény elmarad, veteményezni fogok, ha az időjárás engedi. A spenót, a sóska gyorsan nő, rossz időkben a gyümölcsfák rügyei is ehetők, ha nincsenek agyon permetezve. Az áttelelő fűszernövények is hozzák már az idei új hajtásokat. Estefelé jó anyám is megjelent egy marék fokhagymagerezddel. - Kislányom tegyél a párnád alá, a zsebedbe, meg a táskádba, ha útnak indulsz. Soha nem lehet tudni - mondja. Neki hiszek. Ki tudna többet a túlélésről, mint egy ember, akinek gyerekkorában érte bombatalálat a családja házát? Soha nem lehet tudni! Neki hiszek Vegyi eszköz a csatázok ellen (Folytatás az 1. oldalról) HEVES, EGER A felek a köznyugalom megzavarására alkalmas módon, hangoskodva, fenyegetőzve csépelték egymást. Az egyikük súlyos, míg egy másik elkövető könynyű sérülést szenvedett. Az öt férfi a helyszínre érkező rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem hagyott fel az erőszakkal, végül a rendőröknek vegyi eszközt kellett bevetnie, hogy szétválasszák őket. Mind az ötüket gyanúsítottként hallgatták ki, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, s testi sértés elkövetésével gyanúsítják őket. A verekedők büntetett előéletűek, ellenük korábban hasonló erőszakos bűntények miatt már több büntetőeljárás is indult. A magatartásuk alapján így arra lehet következtetni, hogy a jövőben is csatáznának egymással. Az ügyészség csak a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a büntetés-végrehajtási intézetben foganatosított letartóztatás elrendelésével látta biztosíthatónak azt, hogy a gyanúsítottak egyike se befolyásolhassa a nyomozás alatt a közvetlen lakókörnyezetében élő tanúkat, s más módon se veszélyeztesse a bizonyítást. A nyomozási bíró a hét közepén tartott ülésen egyikük ellen elrendelte a letartóztatást, ám négyüknél enyhébb kényszerintézkedés, a lakásukon végrehajtandó bűnügyi felügyelet elrendeléséről határozott. Az ügyészség az utóbbi döntés ellen fellebbezett, hogy mindegyik gyanúsított ellen a legsúlyosabb kényszerintézkedést rendeljék el. Sz. Z. A verekedők valamennyien büntetett előéletűek Városfejlesztési ötletverseny indult A két filagória s a fásítás is elkészül gyereknapig Hamarosan játszóteret avatnak EGER A Labor Eger kollektív házban mindig izgalmas témákat járnak körbe a résztvevők. Ezeknek a beszélgetéseknek a célja az egriek érzékenyítése és bevonása a közös gondolkodásba, megbeszélve a közösségi városfejlesztés lehetőségeit. A szerdai rendezvényen a közösségi kezdeményezések sorsa volt a téma, és bejelentettek egy városi ötletversenyt. Nagy Zoltán elmondta, várják azok jelentkezését, akiknek bármilyen ötletük van, legyen az egy startup, fenntarthatósági elképzelés, vagy akár kulturális innováció. A pályázatokat április 8-ig várják. Az ötletgazdák egyoldalas tervvel jelentkezhetnek. Amelyik elgondolás jónak tűnik, azt egy kétperces előadáson bemutathatják. A legjobb ötleteket mentorálják és szereznek hozzá támogatókat is. A döntőt április 29-én rendezik, ahol kiválasztják a legjobbakat. A főnyeremény 300 ezer forint. A szerdai eseményen Fajcsák Dénes építész és Csathó Tibor, az Életfa Környezetvédő Szövetség elnöke mutatták be a kötetlen beszélgetésen a saját, már megvalósított ötleteiket. G. Zs. EGERSZÓLÁT Verebélyi György, Egerszólát polgármestere érdeklődésünkre beszámolt a régi iskolaudvar és -épület hasznosításáról.- LE ADER-pályázaton nyertünk kétszer 2,4 millió forintot, melyet egy kondipark és egy játszótér kialakítására költöttünk el. Az elemek már a helyükön vannak, de ősszel felfüggesztettük a munkálatokat. Tavasszal a tereprendezés következik, melyet az időjárás alakulásához igazítunk. Mindkét esetben ütésálló kaviccsal kell feltölteni a terepet, illetve megépül két filagória is. Fákat ültetünk Nemsokára elkészül a közösségi tér Fotó: Márkus Attila majd, illetve a régi játszótéri elemeket helyi családok kapják. A faluszépítő egyesület munkáját szeretném kiemelni, rengeteget segítettek eddig is - részletezte a faluvezető. Mint mondta, új funkcióval, élettel kívánták megtölteni a teret, a hivatalos átadóra pedig gyereknapon kerülhet sor. Verebélyi György hozzátette, LEADER-pályázaton nyertek 1,6 millió forintot, amelyből az iskolában konditermet alakítottak ki.- Ennek hihetetlen sikere van, rengetegen járnak ide mozogni - hangsúlyozta. M. H. I Várhatóan évi 75-80 ezer tonna sütőipari terméket állítanak majd elő Shutterstock-fotó Az ország legnagyobb sütőipari üzeme épül hamarosan a városban