Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-13 / 62. szám
2020. MÁRCIUS 13., PÉNTEK • XXXI. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT. HIRDETÉS Veszélyhelyzeti intézkedések HEVES MEGYE A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetre megyei intézmények is reagáltak. Március 12- től az ügyfélsegítő napok megtartása minden járásbíróságon április 30-ig csak az előzetesen regisztrált ügyfeleknek elérhető. Horváth Richárd, Hatvan polgármestere közölte, a beruházások megvalósítását felülvizsgálják, az összegeket átcsoportosíthatják. ► 2 Felújítják az átányi hivatalt ÁTÁNY Megkezdődtek a hivatal felújításának az előkészületei. A költözés napokon belül elindul, az intézmény a következő fél évben kívül-belül megszépül. Mindez nem hoz változást az ügyintézésben, a beruházás idejére másik épületben fogadják a lakosokat. A több mint harmincmillió forintból megújuló épület különlegessége, hogy még a rendszerváltás előtt kezdték el építeni, tanácsházának szánva, ám mire elkészült, már községházaként adták át. Azóta lényegesebb rekonstrukció nem történt, így ráfér már a renoválás. ► 4 Spórolhatunk, ha figyelünk PÉNZ A család több bankkártyája az én számlámhoz van kapcsolva. Ilyen esetben is csak havi kétszer vehetünk fel pénzt díjmentesen? - kérdezte olvasónk. ► 12 Jó reggelt! Brüsszel egyik északi kerületében tartott házkutatást a rendőrség, s közben váratlanul szembetalálták magukat az Afrikában őshonos szervállal. A rendőrök riasztották a tűzoltókat, akik az állat befogásához kezdtek, ám az túl jó házőrzőnek bizonyult. Két belga tűzoltót sebesített meg és egy befogóhálót is tönkretett, mire sikerült megfékezni, végül némi küzdelem árán sikerült a limburgi vadállatmenhelyre szállítani. A vadmacska apró termete miatt olyan, mint egy cuki kis leopárd, valójában nagyon agresszív is lehet. Arrafelé mostanában divat vadmacskaféléket tartani házi kedvencként, de törvénytelen. A házkutatás mellett, a tulajdonos még az állat miatt is foghatja a fejét. Sz. M. L. HATVAN Az operatív törzs felhívásának megfelelően a városban nem lesznek programok a kulturális intézményekben. Kizárólag a Munkácsy-kiállítás nyílik meg március 17-től a Hatvány Lajos Múzeumban, ám szigorú biztonsági intézkedések bevezetése mellett - tájékoztatta lapunkat Fekete Gábor kommunikációs vezető. Az utasítások szerint egyszerre csak tizenöten lehetnek a kiállítótérben és maximum húsz dolgozó tartózkodik majd az épületben, sőt a recepción is legfeljebb tizenöten várakozhatnak. Ez a szám jóval az operatív törzs által előírt alatt marad, és nem egy helyiségben tartózkodnak majd, a belépéskor pedig kötelezővé teszik a kézfertőtlenítő használatát. A Pákh Imre-gyűjteményből rendezett kiállítás június 14-ig látható. Sz. M. L. A jövő héten nyíló kiállítás június 14-ig látogatható majd Fotó: Albert Péter Vegyi eszköz a csatázok ellen HEVES, EGER Minősített garázdaság és más bűntények elkövetésével gyanúsítanak öt hevesi lakost, akiknek a letartóztatását indítványozta az Egri Járási Ügyészség - tájékoztatta csütörtökön a Hírlapot a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Dr. Konkoly Thege László közölte, hogy a gyanúsítottak március 9-én kevéssel éjfél után a dél-hevesi városban, a Dankó utcában keveredtek összetűzésbe. A vizsgálat eddigi adatai szerint közbiztonságra veszélyes kéziszerszámokkal - lapátokkal, vésővel, botokkal és késsel - felfegyverkezve összeverekedtek a közterületen. ► 3 Fellobbant az olimpiai láng OLÜMPIA A görögországi Olümpiában meggyújtották a tokiói olimpia lángját. Az olimpiamegnyitó dátuma július 24. A koronavírus-járvány miatt ezúttal a görög szervezők döntése értelmében a tervezett hétszáz helyett mindössze száz meghívott és vendég vett részt a ceremónián, amelyen így a korábbiakkal ellentétben, 1984 óta először nézők sem lehetettek jelen. A hagyományoknak megfelelően egy papnő - akit ezúttal Kszanti Georgiu színésznő alakított - korhű jelmezben, Héra istennő 2600 éves temploma előtt a Nap sugaraival, fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel a lángot, ehhez két másodpercre volt szüksége. MTI Péküzem épül HATVAN Az ország legnagyobb sütőipari üzeme épül hamarosan a városban. Az új péküzemben közel háromszáz embert foglalkoztatnak, s naponta félszáz kamionnyi terméket szállítanak majd az ország különböző pontjaira. Az elképzelések szerint egy év alatt fel is húznák a teljes épületet, tehát az áprilisra tervezett alapkőletétel után a termelés 2021 tavaszán kezdődhet. Shutterstock-fotó ► 3 9 770865 910059 20062 SZ ER K ÉSZTŐSÉG; E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 14 12 Ma erősen felhős idő várható, többfelé esővel, záporesővel. A szél megerősödik. 10-12 fok köré gyengül a nappali felmelegedés. ► 13 Bgjdog névnapot Ajtony és risztián nevű olvasóinknak! MEGYEI Keresse mai www.heol.hu EGY PERCBEN Pénzzel irt vírust a központi bank Haladékot kérnek a bírságra Tizenhatra nőtt a betegek száma BRÜSSZEL Nem nagyon van már hova csökkenteni az Európai Központi Bank (EKB) mínusz félszázalékos irányadó kamatát, de az euró anyabankja így is erőteljes gazdaságélénkítő lépésekbe kezdett. Christine Lagarde EKB-elnök már a kedd esti rendkívüli EU- csúcson hatalmas válság lehetőségére figyelmeztette az állam- és kormányfőket. ► 7 ADÓ Fel kell függeszteni a bír-, ságolást az adóbevallási határidők túllépése miatt - javasolja a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete. ► 7 MAGYARORSZÁG Újabb három embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést Magyarországon, ezzel 16-ra nőtt a betegek száma. A fertőzést egy 49 éves, a Szent János Kórházban már napok óta elkülönített magyar nőnél, egy szintén kórházi megfigyelés alatt álló iráni diáknál és egy Izraelben járt magyar férfinél mutatták ki. ► 9 v Biztonsági lepesek a MunkáiosvJdáUításon