Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-07 / 57. szám
8 amuban sült poaácsa A KÖNYVTÁROS Vöröskéry Dóra 1M7TT1T helyőrség Könyvtárban (illusztráció Harcos Bálint Dorka és az elgurult gömb című könyvéből, Pagony Kiadó, 2019) Kedves kis és nagy olvasóink, kedves gyerekek és felnőttek! Születésnapot ünnepiünk ma, méghozzá az elsőt: pontosan egy éve, 2019 márciusának első lapszámában indult a Hamuban sült pogácsa nevű gyerekirodalmi rovatunk. Amikor elvállaltam a rovat szerkesztését, tudtam, hogy nagy kaland lesz: tudtam, hogy lesznek kínlódások, csalódások, átvirrasztott éjszakák, megírandó cikkek és megválaszolandó levelek, tudtam, hogy hibázni is fogok, olykor megijedek, rosszul reagálok, és tudtam, hogy lesznek boldog pillanatok, sikerek, örömök, ujjongások, értékes találkozások, új barátságok. Azt is tudtam, hogy fontos számomra a gyerekirodalom, hiszek benne, tenni szeretnék érte, de arra nem számítottam, hogy ennyire a szívemhez nő a rovat. Nem számítottam rá, hogy ennyire megélem majd, ennyire elköteleződöm mellette. (Ezért külön örömmel tölt el az is, hogy a rovat első születésnapját a saját születésnapommal egy napon ünnepelhetem.) Köszönöm szépen, hogy velünk voltak és voltatok. Köszönöm, hogy velünk ünnepeltek. Majszoljuk továbbra is együtt a hamuban sült pogácsát! Szeretettel Ágoston Szász Katalin, a gyerekirodalmi rovat szerkesztője „Gombóc Artúr leszállt, fogta a bőröndjeit, és búsan nézett az elrobogó vonat után. »Haj! Haj!« - sóhajtozott. - »Hogy jutok én Afrikába?«” - Panka az olvasásnál csak a hangos olvasást szerette jobban. Olyankor nem egyszerűen Panka volt, aki bekéredzkedik mások világába, hanem a kövér madár, aki már nem tud repülni, a leghatalmasabb kislánykirálynő, és a róka, aki arra vár, hogy megszelídítsék.- Afrikába? - Lépett apa a szobába. - Ha Afrikában akartál ünnepelni, hamarabb kellett volna szólnod. - Panka ágyához lépett táncolva, bohóckodva, úgy, ahogy csak az apák tudnak, amikor nagyon boldogok, és a kislány fejére nyomott egy színes papírcsákót. Felvette Panka ágyáról a könyvet és becsukta. Pankának fontos volt, hogy a könyveket mindig becsukják, ha épp nem olvassák őket. Könyvjelzőt, azt lehetett használni - persze csak valami laposat -, ám szamárfülről vagy bármilyen gerinctörő kötet-hasrafektetésről szó sem lehetett. Természetesen azonban az a legjobb, ha az ember megjegyzi az oldalszámot. Micsoda remek agytorna! - A születésnapodon szórakoznod kell, csak egyszer van egy évben!- Én szórakozom. - Panka a kötetéért nyúlt, de apa összefűzte ujjaikat, és táncba hívta a kislányt. Valamilyen indiántáncot lejtettek, ezen a kontinensen egészen biztosan senki sem látott még olyat.- Persze, de ma máshogyan kell, mint az év többi háromszázhatvannégy napján. Lassan kész a pizza. Mikor jönnek a barátaid? Panka csak mélyen hallgatott, hajlongott, nyújtózkodott és riszált tovább. Nem mondhatta meg apának, hogy egészen biztosan senki sem jön el a születésnapjára a tegnap történtek után. Nem átlagos péntek volt, a Nap sütött, mert tudta, hogy hétvége jön, a un a lap alatt CÉGES UTAZÁS A tudományos-fantasztikus történetek egyik kedvelt visszatérő mumusa a végtelen erőforrásokkal rendelkező, befolyásos és természetesen gátlástalan nagyvállalat. A sokszor jóságos, emberbaráti imázs mögé bújt kizsákmányoló üzleti entitások mind a közönséget, mind a saját dolgozóit semmibe veszik, ha azok éppen nem szolgálják az érdekeiket. A természeti források kizsákmányolásának etikai kérdése soha sem állhat a nyereségük útjába, ahogy gazdasági erejükkel a nemzetállamok kormányait is képesek térdre kényszeríteni. Ez a kedvelt motívum ugyanúgy visszatért William Gibsonnak, a cyberpunk irodalom úttörőjének regényeiben, mint Philip K. Dick paranoid novelláiban. Az irodalom mellett a fantasztikus filmek is előszeretettel nyúlnak hozzájuk, elég ha a Szárnyas fejvadász rabszolgákat gyártó Tyrell Corporationre, a Robotzsarut megalkotó OCP-re vagy az A/ien-filmek arctalan Weymenzán milánói volt, mert az iskola nyilván hallotta, hogy másnap lesz Panka születésnapja, és az a kedvence, és tesiórán is végig csak játszottak. Minden remekül alakult, míg a tanító bácsi ki nem adta a feladatot, azt a bizonyosat. Mi leszek, ha nagy leszek? Minden évben megkérdezik, csak néha rajzolni kell, néha barkácsolni, néha meg fogalmazást írni. Panka papírra is vetette, hogy ugyan még messze van, de amint felnő, könyvtáros válik belőle. A többiek pedig kinevették. A könyvtárosok nem felnőttek, hanem öregek, csak szürke kardigánt hordanak, így Pankának ki kell dobnia a kanárisárga dzsekijét, és büdös könyvszaguk van, ezt mondták. Ugyan Panka nem tudta, milyen a büdös könyvszag, mert amilyen köteteket eddig ő szagolt, azok mind illatoztak - papír-, festék- és kalandillatuk volt -, de elsírta magát, mert nem akart öreg, szürke és büdös lenni. Az osztálytársai pedig nem akartak egy könyvtárossal barátkozni.- Szerintem megehetjük négyen a pizzát - mondta halkan. Régen is mindig négyen ünnepeltek, miért ne lehetne idén is? Apa abbahagyta a táncot, épp egy igen bonyolult, bokamegnyalós mozdulat felénél. Már mondott volna valamit, mikor csengettek. Panka izgatott lett, mert persze jó volna négyen megenni a pizzát, de még jobb lenne öten vagy hatan, vagy akár még többen. Leszaladt az előszobába, és félrelökte a testvérét, aki próbált ajtót nyitni.- Majd én - kiáltotta, és felrántotta a bejárati ajtót. A küszöbön egy kislány állt, akit egyetlen szóval lehetett jellemezni: lila. Lila szoknyát, topot és szandált viselt, a bal kezében egy fehér plüssmacska volt, lila masnival a fején, a jobb kezében egy lila ajándékszatyor, a nyakában pedig egy hosszú, tollas boa. A boa vége lelógott a földre, és land-Yutani kolonizáló társaságára gondolunk. Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy a fantasztikus videojátékok is gyakorta alkalmazzák őket, leggyakrabban a legyőzendő háttérhatalom szerepében. Ahogy a nemrég nálunk is bemutatott Outer Worlds készítői, úgy a Journey to the Savage Planet alkotói is úgy döntöttek, hogy a szokásos sötét ábrázolás helyett inkább szatirikus lencsén keresztül láttatják a világban uralkodó cégeket. Ennek jegyében lett a Journey to the Savage Planet főhőse a Kindred Aerospace alkalmazottja, mely a csillagközi felfedezéssel foglalkozó társaságok listáján nem az első, nem a második, de nem is a harmadik legsikeresebb cég. Az Outer Worldshöz hasonlóan ebben a világban sem állami finanszírozás áll az új világok gyarmatosítása mögött. A megavállalatok egymással versenyezve igyekeznek terjeszkedni a csillagok között, és amelyik társaság elsőként teszi a néhány, természetesen lila tollat elhullajtott a járdán. Lilla Panka osztálytársa volt, és ő nevetett tegnap a leghangosabban. Egy autó dudált néhányat és elhajtott, Lilla pedig integetett neki.- Anyu hétre jön értem. Addig fel kell vágnunk a tortát. - Lépett be a házba Panka mellett. A plüssmacskát beállította a cipőtartóba, mintha egyértelműen oda tartozna, és hangosan köszönt. - Kézit csókolom, jó napot kívánok, szia, Bálint! - rebegtette szempilláit Panka testvére felé.- Miért vagy itt? - Panka nem értette, Lilla sosem beszélt senkivel az osztályban.- Szeretem a tortát. - Lépett még beljebb. - Lesz torta?- Epres.- A kedvencem.- Miért nevettél ki tegnap? - Panka nem szokott ilyen bátor kérdéseket feltenni, de úgy érezte, Lilla mellett neki is határozottnak kell lennie, és hát születésnapja is volt, mikor legyen bátor, ha nem a születésnapján.- Mert vicces dolgot mondtál - kuncogott ismét. - A testvéred kézilabdázik, ugye?- Igen.- Kár. - Lilla bement az ebédlőbe, és leült a család mellé, mintha ő épp úgy ide tartozna, mint a plüssmacskája a cipőtartójukba. Panka nem értette, hogy Lilla miért van itt, hogy miért nevette ki tegnap és ma is, de aztán eszébejutott, hogy ő mi szeretne lenni, ha felnő. Focistafeleség, mondta, és az egész osztály nevetett, még jobban, mint később Pankán. De Lilla nem sírt, ő is velük kacagott, ahogy előző évben is, amikor még traktorvezető akart lenni. Ugyan csak öten voltak, de a pizza még sosem volt olyan zamatos, a torta olyan édes és az este olyan vicces, mint Panka nyolcadik születésnapján, amikor életében először olvasás nélkül is elaludt. lábát egy planétára, az rendelkezik felette - legyen szó kolonizálásról vagy nyersanyag kitermelésről. Ezzel a feladattal küldenek bennünket is az AR-Y 26 felfedezésére. Sóher munkaadónk amellett, hogy egyedül indított minket útra, költségvetési nehézségekre hivatkozva bolygómérnöki felszerelést sem adott nekünk. Egyetlen 3Ü-nyomtatót kapunk, amellyel a bolygón összegyűjtött nyersanyagokból készíthetünk majd felszereléseket magunknak. Ezután már szinte rezignáltan konstatáljuk, amikor a célpontnál közük, hogy az űrhajónk csak az odaútra elegendő üzemanyaggal volt feltöltve. A cég szóvivője szerint ha haza is akarunk térni, akkor szintén a planétáról kell majd kinyernünk a visszaúthoz szükséges energiát. Megnyugtat, hogy ha ez nem áll módunkban, akár ott is maradhatunk. Persze közben ne feledjük a kutatásainak eredményeit a munkaszerződésben megállapított rendszerességgel küldeni. Abszurd helyzetünkön túllépve minden nagyobb csinnadratta nélkül rögvest nekiláthatunk a bolygó feltárásának. A világot rengeteg színes és mókás élőlény népesíti be, melyek között egyaránt találunk barátságosat és ellenségeset. Értelmes életnek az egyetlen nyoma, a távolban magasodó tornyok, melyek eredeti lakói láthatólag mára elköltöztek vagy kihaltak. A felfedezhető vidék tekintélyes méretű, bár egyes részei a megfelelő fejlesztések hiányában a játék elején még nem elérhetőek. Emellett a nehezebben megközelíthető területeknél - melyekből akad bőven - bizony minden ügyességünkre szükség lesz, hogy ugrálva elérjük a célunkat. Ez könnyen frusztráló élményt is eredményezhetett volna, ám a készítőknek mégis sikerült ezeket az epizódokat egy könnyen elsajátítható módon megvalósítaniuk. Amikor pedig később szert te-Kántor Mihály szünk a kilőhető csáklyára, a játék szédítő magasságai is megnyílnak előttünk. Reflexeink mellett az elménket is köszörülnünk kell, a korábban itt élt értelmes lények hátrahagyott relikviái - melyek a fejlődésünkhöz elengedhetetlenek - okos fejtörők mögé vannak rejtve. Sajnos a bolygón élő ragadozókkal előbb-utóbb meggyűlik a bajunk, így a békés felfedezést helyenként összecsapások is tarkítani fogják. A világ rajzfilmes esztétikájú kiállítása már első pillantásra is segít abban, hogy a Journey to the Savage Planetet egy könnyed játékként azonosítsuk, a teremtmények olykor gyerekes megnyilvánulásai pedig csak tovább erősítik ezt a képzetet. Amennyiben akad játszótársunk, akár ketten, egymással együttműködve is nekiveselkedhetünk a AR-Y 26 felderítésének. (Journey to the Savage Planet. Platformok: PC, PlayStation 4, Xbox One) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. március I