Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-07 / 57. szám
TT'^TTíJT' helyőrség mm SÍ A KOLERA Megijedni nem kell, mert az oktalan ijedelem a legnagyobb ellensége a bölcs félelemnek, de azért jó, ha már most szárazon tartjuk a puskaporunkat és mentül szorgalmasabban mosogatjuk a kezünket. Nem Pilátussal, hanem valamelyes karbololdat hozzáöntötte vízzel, mert kezd Décsi Imrének, a mi Florestanunknak a klasszikus és minden iskolaosztály falára feltétlenül kifüggesztendő aforizmája kiterjedtebb értelemben is aktuálissá válni: ,Akinek tiszta a keze, az nem hül meg”. Úgy kell szétteijeszteni, még általánosabbá tenni ezt az igazságot, hogy: akinek tiszta a keze, arra nem ragad rá semmiféle baktérium okozta betegség. Különösen pedig nem az a sárga rém, amelyik most közeledik kelet felől és - ismétlem, nem kell megijedni - egy hét múlva egészen bizonyosan itt lesz már Budapesten is. [...] De miután a kolera éppen úgy tisztára csak az osztálynyomor révén kaphat hatalomra, mint ahogy a tüdővésznek az igazi oka nem a baktérium, hanem a mai társadalmi rend - tehát ne csináljunk most szociálpolitikát, hanem beszéljünk magáról a tárgyról, krónikás-feladatunk szerint a témáról. A téma pedig most a muszka veszedelem, amelyik, bármit tegyünk is, feltétlenül ide fog szakadni hozzánk. Azokban a napokban történt, amikor a Janszky-féle tüntetésekre Rudolf királyfi halála öntötte rá a búbánatnak minden hullámot elcsillapító olaját, hogy a lapokban, a „Táviratok”-nak senkitől nem olvasott rovatában megjelent egy kurta, apró betűvel szedett kis hír, hogy Péterváron kitört az influenza-járvány. Ez 1889-ben, azt hiszem, februáriusnak az elején volt. Akkor itt nálunk az influenzának még a nevét is csak az ismerte, aki a nagy oktatómesternek, annak az embernek, aki mindent tudott, éppen úgy, mint Rengeteghy Ottó, tehát pont olyan élhetetlen volt, mint Rengeteghy Ottó, Jókainak elolvasta a Névtelen vár című regényéből azt a fejezetet, amelyben Cambray vicomte-ot megöli az orosz nátha. Az influenzát teljesen Oroszország belügyének tekintettük és még csak annyi ügyet sem vetettünk rá, mint például a krimi háborúra, amelynek okáért - kellemetes viszontszolgálatképpen 1849-ért - megfigyelő hadsereget állítottunk a holicsi határra. Az influenza elbújt a borgiszkompressz táviratok közé és egy hét múlva fellendült a zsebkendőipar Budapesten. Elkezdtünk tüsszögni, sőt prüszkölni, a bronchusainkba belopózkodott a Szahara homokjánál égetőbb szárazság, a csontjainkba a villámvonaglású fájdalom, amely élesebb, mint a tatár nyila. Itt volt és belénk gyökerezett az influenza. Annyiból okos dolog volt tőle, hogy az orvosok még tíz esztendővel ezelőtt is rája tudták kenni, mint vajat a kenyérre, a „letális kimenetelt”, amikor sehogyan sem akart szukcedálni a diagnózis. Ma már ebben a tekintetben jobban vagyunk, mert itt van a vakbélgyulladás és az ütőér-elmeszesedés, akik szintén vannak olyan jó fiúk, hogy a boncolásnál rájuk lehet fogni mindent. Az influenzát divatjamúlttá tette ez a két nem ragadós betegség, ellenben a kolera úgy látszik, soha sem megy ki a divatból, olyan, mint a krinolin, amely hol így, hol amúgy, hol acélbordában, hol pedig a szoknyaszorításig igaz természetben mint a feminizmus legkidomborodóbb cáfolata tér vissza. De ne beszéljünk „quibusdam rebus aliis”, hanem ragaszkodjunk szorosan felvett tárgyunkhoz, a kolerához. Tüdniillik, ha az olvasónak is kedve van ehhez. Fogatlanabb rém ma már a koleránál csak a pestis. A mai eszünkkel, a mai körömkeféinkkel és a víznek, a csodatévő víznek - nem belső használatról beszélek - a mai nagy hozzáférhetőségével el sem tudjuk képzelni, hogy alig pár évszázaddal ezelőtt a pestis olyan országrázó borzalmakat tudott elkövetni, hogy a legszebb haldoklásvonalak tablójára ihlette rá azt az olasz piktort, aki miattam lehetett Rafael is, de bizonyosat csak annyit tudok róla, hogy nem tudom bizonyosan, hogy ki volt. A pestis ma már egy lehetetlen ember, olyan letört hajdanúr, mint akit kigolyóztak a kaszinóból. Triesztben is, Hevicsevóbóban is tüstént nyakoncsípik és lokalizálják, mert csak a testi érintkezés révén teljed. Az influenzát, a tüdővészt, a bronchusok hurutját, sőt talán még a margueritnek is nevezett trachomát is maga a levegő szíveskedik közvetíteni, de a pestistől is, a kolerától is megvonja a szabad postai szállításnak eme jogát. Ezek a bogarak, már hogy a bacillusok, akik gombák ugyan, de akiket lamarcki panteizmussal bogárnak érez vagy sejt a ma emberének az átlaggondolkozása, nem tudnak mászni a levegőn. Csak a szilárd matériának, főképpen pedig az emberi testnek az érintkezésével terjedhetnek tovább. Azért a székesfővárosunkba matematikai bizonyossággal ellátogatandó kolera ellen könnyű a védekezés. Csak két jó szokásról kell leszokni és két rossz szokásra kell rászokni. A jó szokások egyike a kézfogás, a másik pedig a csókolódzás. Mind a kettő az eszkimó orrösszedörgölésnek még ma is közöttünk élő csökevénye. Különösen a.gyermekcsókolás az, amire nem is lehet ma már igazabb szót mondani, mint: bűntény. Cholnoky Viktor A két rossz szokás közül pedig, amelyekre rá kell szoknunk, az egyik az, hogy evés előtt is, evés után is mindig megmossuk a kezünket, a másik pedig az, hogy ne együnk semmiféle olyan ételt, ami a megehetősége előtt ki nem állta azt a melegségfokot, amelyet Réaumur - csak a francia tudományész logikája tudja, hogy miért - éppen nyolcvan fokban határozott meg. És akkor lecáfolódik a berhidai költő, aki ezernyolcszázharminckettőben, a nagy kolerajárvány idején ekként énekelt: „Mit vigyorogsz, te bohó, por fedi testedet ó, téged is elseper a lengedező kolera”. A kolera nem lengedez, hanem mászik. Rablóbarlangja az emberi köröm apró bolthajtása alatt van, majálist pedig a nyers vagy félig főtt ételeken tart. De azért nem kell mindjárt az egész világot szanatóriumnak nézni. Egy kocka Gervaisimperiál, egy pohár pincehidegségű csopaki, egyegy az előszoba bizalmas félhomályában ellopott kézcsók meg nem árt akkor sem, amikor már az öszszes járványkórházak riportertársaim helyes beszéde szerint szinültig telve vannak kolerás beteggel. A hidegvér és a tiszta köröm egészen biztos két védekező mód a kolera ellen. (In Cholnoky Viktor: Kaleidoszkóp, Élet Irodalmi és Nyomda Részvénytársaság, 1914) pályázat „EGYYÉRBÖL../Í - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI DRÁMAPÁLYÁZAT Apával a lertben (illusztráció Farkasházi Réka Életmesék című kötetéből, Helikon Kiadó, 2019) Mondd el hát Bagirának a dzsungel varázsigéit, amelyekre .ma tanítottalak.- Kiknek a varázsigéit? - szólt Maugli, örvendve, hogy fitogtathatja tudományát. - A dzsungelben sokféle nyelv van, és én ismerem valamennyit.- Mind kevés az, amit ismersz, egy cseppet se sok, - szólt Balú.- Látod, Bagira, a tanító hiába vár köszönetét. Soha kis farkas el nem jött még, hogy megköszönje az öreg Balúnak, amit tanult tőle. Halljuk hát a vadásznép igéjét - nagy tudós.- Egy vérből való vagyok veled,- szólt Maugli, úgy hangsúlyozva a szavakat, ahogy vadászat közben szokták valamennyien.- Helyes. Most a madarakét. Maugli ismételte a mondatot, füttyentve a végén, mint a kánya.- Halljuk még a kígyókét is - szólt Bagira. Teljességgel leírhatatlan sziszegés volt a felelet; azután rúgott egyet Maugli hátrafelé, összecsapdosta tenyerét, tapsolva önmagának, s felugrott féloldalt Bagira hátára; amint elhelyezkedett, dobolni kezdett sarkával Bagira fényes bőrén s torzabbnál torzabb arcokat vágott Balúra.- Rajta, rajta! Ezért aztán érdemes volt eltűrni egy kis verést is, - szólt a barna medve gyöngéden. - Eljön az az idő, amikor hálával fogsz rám visszaemlékezni. Azután Bagirához fordult s elmondta neki, hogyan kérte a varázsigék elmondására Hathi-t, a vad elefántot, aki minden effélét tud, s hogyan vitte el Hathi Mauglit a mocsárhoz, hogy a kígyók igéjét megkérdezze egy vízi kígyótól, mert Balú nem tudta ezt kiejteni, s hogy meg van most védve Maugli minden baj ellen a dzsungelben, mert sem kígyó, sem madár, sem más állat nem bántja őt.- Nincs mit félnie senkitől sem -fejezte be Balú, nagybüszkén végigsimogatva vastagbőrű gyomrát.” Rudyard Kipling: A dzsungel könyve. Fordította Mikes Lajos. Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1923 Száz esztendővel ezelőtt szétperdültek a gyöngyök... és a göröngyök. Össze lehet-e szedni őket, vagy az idő - a feledés - feneketlen zsebében tűnnek el örökre? A gyermek játszik és figyel, a felnőtt emlékezik és mesél, hogy azután a gyermekből is emlékező felnőtt lehessen. Vajon, hogy érintette az akkori gyermekeket a gyöngyök, szüleiket-nagyszüleiket a göröngyök szétpergése? Lehet-e, kell-e, tudunk-e erről beszélni/mesélni a gyermekek nyelvén - a gyermekeinknek - a színpadon? Úgy gondoljuk, lehet, kell tudnunk! Idén a magyar kultúra napján a Magyar Teátrumi Társaság, a Békéscsabai Jókai Színház és a Petőfi Irodalmi Ügynökség gyermek- és ifjúsági drámapályázatot hirdetett magyar nyelvterületen alkotók számára. Pályázhat korhatár nélkül bárki. Az elbírálás során előnyben részesítik azokat a műveket, amelyek a nemzeti összetartozás érzetének fontosságát erősítik. A kiírók a drámai alkotások mellett bábszínházi darabokat is örömmel fogadnak. A beérkező pályázatokat az előválogatást követően a kiírók által delegált háromtagú szakmai zsűri bírálja el. Első díj: 2 000 000 forint Második díj: 1 000 000 forint Harmadik díj: 500 000 forint Az első helyezett pályaművet a Békéscsabai Jókai Színház már a 2020-as őszi évadban műsorra tűzi. Az előzsűri által kiválasztott rövidlistás pályázati művek szerzőivel a Petőfi Irodalmi Ügynökség egyszeri közzétételi szerződést köt. Amennyiben az így közzétett műveket leszerződné bármelyik magyar színház, az ügynökség vállalja, hogy kiközvetíti az igényt a szerző felé, és szükség esetén jogi és adminisztrációs segítséget nyújt. Pályázati határidő: 2020. június 4., a nemzeti összetartozás napja. A pályázatokat az alábbi címre kérjük benyújtani: Postai úton: Békéscsabai Jókai Színház 5600 Békéscsaba, Andrássy u. 1-3. Elektronikus úton: jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu Anya-minden (illusztráció Boldizsár Ildikó Az igazi karácsony című könyvéből, Kolibri Kiadó, 2017]__________________ IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. március
