Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-22 / 45. szám
*TPT7!T7ir_____ folytatás a 1. oldalról B helyőrség ortre A csata befejeztével oklevelet és háromszáz forintot kapott kitüntetésül. Hazatért Győrbe, hogy aztán az éjszaka leple alatt Székesfehérvárra szökjön Hubay Gusztáv színtársulatával. „Én arra születtem, hogy szétforgácsoljam a lelkem száz ember számára” Jászai Mari a székesfehérvári statisztálás után Budán kapott kisebb szerepeket, majd 1869-ben újdonsült férjével együtt Kolozsvárra szerződött. Fáradhatatlan játéka hamar meghozta gyümölcsét, egy éven belül meg is kapta első nagy szerepét, a Bánk bán Gertrudisát. A budapesti Nemzeti Színház felügyelője maga utazott le Kolozsvárra, hogy megnézze a feltörekvő tehetség játékát a színpadon, és másnap már kezébe is adta a szerződést. Jászai Mari így aratott először hatalmas sikert 1872- ben, szemtelenül fiatalon Jókainé Laborfalvi Róza utódjaként a régi Nemzeti Színház pódiumán. • „Úgy is mondhatnám, hogy annyi ember lakik bennem, ahány szerepet játszom. Nincs tulajdon egyéniségem, amely ellentállt volna az új lakónak, aki minden szerepemmel belém költözött. Én sohasem játsztam a szerepemet, hanem mindig az voltam” - írja visszaemlékezéseiben. Az 1870-es évektől valóban siker sikert követett. Gertrudis után további uralkodói szerepek következtek: a Szentivánéji álomban Hippolytát, a III. Richárdban Margit királynőt játszotta, de volt Stuart Mária, Erzsébet királynő és Kleopátra is. Antigoné szerepe után, 1883- ban először játszhatta Az ember tragédiájának Éváját Paulay Ede rendezésében - ez akkora sikernek örvendett, hogy megérte még a századik előadást is. Következő nagy szerepe, 1890-ben, Elektra volt. A felkészülés ideje alatt görög tanulmányokba kezdett, nemcsak a kultúrát, a nyelvet is ismerni akarta, ahogy korábban Shakespeare miatt az angolt. Tüdásszomja soha nem csillapodott, élete végéig kereste a tanulás lehetőségét. Színészi hitvallását emlékirataiban, interjúiban gyakran megfogalmazta, és a Nyugat 1923. február 16-i számában is leközölték: „...hiszen csak fűrészpor van benne, mondja a kis lány, mikor kíváncsiságból kikaparta a babája beleit. - így van mivelünk színészekkel a közönség. Miért is akarnak rólunk többet tudni, mint amennyit a színpadon adunk magunkból? Higygyék el, hogy ott adjuk a lényünk legjavát. Sőt mondathatom, hogy minél jobb művész valaki, [...] annál érdektelenebb az életben, mert az mindenét a hivatásának adja, és nappalra, vagy a társaság számára, nem marad semmije. Hát még a színész múltja! Nincs szánalmasabb, sőt ízléstelenebb, mint egy színésznek múltján kérődzni. Nekünk csak a ma számít.” „Sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem” Jászai Mari tizenkilenc évesen a budai társulatban találkozott a nála tíz évvel idősebb komikussal, Kassai Vidorral. Az összesen négy elemit kijárt és önmagát folyamatosan képző Jászainak imponált a férfi műveltsége, zeneértése, hatalmas könyvtára, és rövid jegyesség után, 1869. április 5-én hozzá is ment feleségül. A házaspár Kolozsvárra költözött, de boldogságuk nem tartott sokáig. Amikor Jászai felkerült Budapestre, férje nem tartott vele. Levelezésükből kiderül, hogy ekkor már nem is reméltek közös jövőt, s a válást végül 1879-ben hivatalosították. Az egyre népszerűbb díva szerelmeit sohasem rejtegette. Kortársai közül sokan bírálták ezért, érzéketlen férfifalónak titulálta a média is, de vallomásaiból tudjuk, hogy szenvedélyes természete nem csak a színpadon nem hagyta nyugodni, a magánéletben is mindig őszinte odaadással és fájdalommal engedte át magát érzelmeinek. Leginkább a művelt férfiakhoz vonzódott, mindenkitől tanulni szeretett volna valamit. Egyik leghosszabban tartó, viharos kapcsolata Feszty Árpád festőművészhez köti, aki tíz év múltán végül nem Jászait, hanem Jókai Mór lányát vette feleségül. A színésznő mégis jelentős és pályájára nézve maradandó ajándékot kapott a festőtől: Az ember tragédiája jelmezterveit. Jászai Mari másik ismert szerelme Reviczky Gyula volt. A költő Rezeda-verseiben énekelte meg fellángoló kapcsolatukat, amely nem tarthatott sokáig, ugyanis a férfi 1889-ben elhunyt tüdőbajban. Jászai Mari 1908-ban, ötvennyolc évesen ismerkedett meg Plesch Jánossal, a rajeci gyógyfürdő-szanatórium orvosával. Péchy Blanka színművész, író Jászai-monográfiájában zseniális törtetőnek nevezi az orvost, aki csak „pénzre, luxusra és címre áhítozott”. Jászai viszont rögtön szerelemre lobbant a fiatal férfi iránt, és vágyakozó leveleiből kiolvashatjuk, hogy sok évi szerelmi szerencsétlenség után kétségbeesetten próbált még egyszer, utoljára boldog lenni: „Hanem a lelkem egyedül volt. Az nem ismerte a boldogságot, csak az egyedüllét rémeit, az önkínzást, a saját szemrehányásait, és azt a véghetetlen szomorúságot, mely a keresés csömöréből és csalódásából marad hátra a kényes, válogatós lélekben. Az »emberem« keresése iszonyú bűnhődésekkel járt. Mint a kelletlen vackort úgy dobáltam ki az embereket, és a sértett lovagok versben és prózában, könyvben és újságban busásan megfizettek hiúságukon ejtett karcolásaimért; természetes, hogy a látszat az volt, hogy egyiket a másikért zártam ki, hogy itt csupa csorgatott méz folyik az ajtómon belül - pedig idebenn fogcsikorgatás és önkínzás folyt, mely ellen csak forrón szeretett könyveim adtak igaz gyógyulást és vigaszt. [...] A lelkemnek csak kínlódás jutott, [...] mivel magát sohasem bírta odaadni. Sohasem találtam, előtted, olyan emberre, akinek a lelkemet föl kívántam tárni.” Heves kapcsolatuk öt éven keresztül tartott, majd dühös szakításban végződött. Plesch János végül egy dúsgazdag német család lányát vette feleségül, és később Albert Einstein kezelőorvosaként vált világhírűvé. „Nagyon erősen éltem ahhoz, hogy könnyen haljak meg” A hetvenkét évesen még mindig aktív Jászai Marit egy ország ünnepelte a Nemzeti Színházban eltöltött ötvenedik évének fordulóján. 1922. március 12-én a Petőfi Társaság díszülést tartott tiszteletére, mely egyben a Petőfi-centenárium megnyitása is volt, este pedig Shakespeare János királyának Constantiáját játszotta a Nemzetiben. Az előadás befejeztével szónoklatokkal, köszöntőkkel és virágcsokrokkal halmozták el a színpad királynőjét. Az ünnepség után azonban megfogyatkoztak a szerepek, utoljára még a II. Richárdban Gloster öz-3 Jászai Mari Gertrudisként Forrás: Wikipédia vegyét, Madách Mózesében Mózes anyját, Az arany emberben pedig Teréza mamát játszotta. Utolsó éveiben sok időt töltött Józsi nevű öccsénél Rábatamásiban. Kertészkedett, unokahúgait és a falu népét angolra tanította, szavalt nekik. Nyughatatlanul teltek öregkori napjai, nem tudta elfoglalni magát, visszavágyott a színpadra. Hetvenhat évesen esett ágynak a cukorbetegség szövődményeinek következtében. Néhány hónapos haldoklása során csak azokat a látogatókat fogadta, akik közéleti információt vagy művészetet hoztak beszűkült életterébe. Lehel István szerkesztő, rajongó életrajzírója feljegyzései szerint, ahogy egész életével tette, Jászai a halállal is dacolt: „Nekem többet adott az élet, mint más ezer embernek. Fáj, hogy itt hagy. Folyton csak adott, bőven örömet és bőven szomorúságot, dicsőséget és megaláztatást. Megveszekedett szerelmesévé tett, rabszolgájává és urává tett, belém adta, hogy minden porcikámban érezzem a lüktetését és most egyszerre elrúg magától, faképnél hagy. Tűrhetem ezt megadással? Most, hogy mindentől búcsúznom kell, még azt sem bírom el, hogy a levegőtől búcsút vegyek. Mindennél jobban szeretem a levegőt. A levegőt is itt kell hagynom, a levegőt, amely édes simogatással becézi az arcom, a levegőt, amelynek belélegzése végtelen gyönyörűség!” Jászai Mari 1926. október 5-én halt meg a városmajori klinikán. Sírját még életében megépíttette az egykori, lebontott Nemzeti Színház köveiből, és saját szavait vésette rájuk: „Ti ittátok be lelkem lángját / Régi színházunk kédves kövéi: / Ti fogadjátok már ismerős öletekbe / Kilobbant poromat.” * Jászai Mari sohasem beszélt névváltoztatásáról. A németül nyomorékot jelentő Krippel vezetéknevet tizenéves korában levetette, és már pályája legelején a Jászai Mari nevet használta a színpadon és magánéletében egyaránt. Ha kérdezték, mégis honnan vette, nem árulta el senkinek. Eredeti vezetéknevét még a keresztleveléből is kiégette, és csak annyit írt helyébe saját kezűleg: „ebből lett a Jászai”. A nagystílű tragikát és szenvedélyes életútját a közvélemény gyakran túl soknak vagy épp túl kevésnek találja. De ha valamiben biztosak lehetünk Jászai Marival kapcsolatban, akkor a felszínesség és sekélyesség vádjával soha nem illethetjük. Szenvedélyesen játszott és szenvedélyesen élt, soha nem hazudtolta meg önmagát. Az idézetek forrása: Jászai Mari emlékiratai. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Babits Mihály (1883-1941) költő, író, irodalomtörténész, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Horváth László Imre (1981) író, költő József Attila (1905-1937) költő Kántor Mihály (1974) szakíró Lőrincz P. Gabriella (1982) költő Paládi Zsolt (1968) író, levéltáros Pelyvás Gergő (2001) író IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET lo (olaj, vászon, 70 *100 cm) vnTTrwrmmmmmmmmmmm
