Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-29 / 51. szám
roza ncmia _3f;ÍÜPltí helyőrség A HÁROM MÁRVÁNYFEJ Április bolondja a hónap végén söpört végig a falun. A susnyásban a rekettyék egyrészt a tavaly májusban összeboronálódott pároktól mocorogtak, másrészt a májusfavadászoktól. Ők idén azt remélték, hogy tavaszi bezsongásukhoz a kirajzó fiatal lányok között partnert találnak. Az udvarláshoz helyi hagyomány szerint bármilyen eszköz használható, hiszen a cél szentesíti. Május eleje az egyértelmű jelképes utalások időszaka. A májusfa utolsó lehetőség azoknak, akik a kiszemelt lánynál üzenetüket nem tudták célba juttatni a szüreti mulatság, a művelődési házas jótékonysági gála, a Katalin-bál, a farsangi mulatság, a falusi toporgók túrája, a fülemülék éjszakája, a digimamik és unokáik, a húsvéti körmenet és a kölnik megáldása alkalmával. Sem a buszmegállóban megállva nem tudták rábírni a lányt, hogy elvihessék a vasútállomásra. A kisábécében hiába kínálták cigivel és energiaitallal. Hiába üldözték facsén, tinderen és a szexneked.hu-n. Ám mindezen igyekezetek kudarca nem szükségszerűen azt jelentette, hogy a méhkirálynő titokban ne lett volna szerelmes a felnyírt hajú, szakállas udvarlóba, akinek izomzata úgy dagadt a sztreccspólóban, mint görög márványszobor a múzeumi vitrin fogságában. Mindez az ügybuzgóság csak azért veszett el, mert a méhkirálynő rettentő mennyiségű elfoglaltsága közepette nem vette észre a méhéhez dörzsölődni kívánó izomkolosszus közeledését.- Viszont, ha május elseje reggelén a bejáratnál piros szalagos fa ágaskodik, azt csak észreveszi, az meg valahogy csak kiderül, hogy ki állította - így gondolkodtak a helyi fiúk, a cicáktól a bikákig, az olimpia eszméjét valóra váltó testszerkezettel, bármilyen állatkának is becézgette őket az aktuális barátnőjük. Személyiségtől függően hozzákezdtek a májusfa alapanyagának felkutatásához, és az utcák elmaszkírozásához, hogy majd feltűnés nélkül vonszolhassák éjszaka a sokméteres póznákat a lányos házak kapuihoz. Géza és Vali, mivel a veteménynyel már elkészültek, a teraszon üldögéltek. Ez volt az első közös tavaszuk, együtt örültek annak, hogy roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már. Együtt engedték szélnek a répa apró magjának egy részét, mert vetőszalagot persze nem készítettek a hosszú téli esték alatt. Inkább másféle szórakozással stimulálták az idegrendszerüket, hogy elég endorfint termeljenek a sötét évszak átvészeléséhez. Vali kávésbögréből mézet kanalazott, Géza pedig gumicukrot mártogatott egy üveg nutellába, és elégedetten hallgatta a madarak méltatlankodását afelett, hogy a májusfáért matató legények megzavarták őket a kert aljában elburjánzó sűrűben.- Mondtam, ugye, kicsi babám, hogy nem kell azt kipucolni, jönnek majd a legények az ecetfákért. És még meg is köszönik!- Szerintem nem tesz jót magának az a sok nutella! Mártsa a mézembe a gumicukrát! - válaszolta Vali.- Itt, a teraszon?! Belátni az utcáról! - próbálkozott Géza.- Jaj már! Maga is bezsongott a májusfázástól?- Én már mindig be vagyok zsongva. Tizenéves koromban állítottam először.- Na, kinek?- A Németh Erikának állítottuk.- Az melyik is?- Tudja, aki később volt is szeretőm, az ágy alatt vártam meg, amíg a felbőszült bikája elmegy, Isten nyugosztalja a szegény Németh Bélát.- Meghalt?- Tudja, ő volt az, aki tavaly télen hóviharban megállt pisilni Kajászónál, de a nyomorult nem talált Trió [olaj, tempera, 100 * 80 cm, 1976] vissza a traktorhoz. Az autópályán lyukadt ki, elütötték.- Emlékszem már. Lerepült a feje, és nem találták meg.- Az-az. Na, ennek a leánynak is már tizenévesen udvaroltam. Jó korán indultunk, de sötétben nem találtunk szép fát. Mert anynyi eszünk nem volt, hogy nappal válasszuk ki. Láttuk, hogy az idősebb legények egy combnyi vastag májfát eldugtak az árokban, hogy meglegyen, amíg ők a másikat felállítják. Föl is volt díszítve szépen. Kilestük, amíg a másikkal eltávoznak. Hárman megfogtuk, és futottunk vele teljes erőnkből kétutcányit. A legjobb kiállású fiúk voltunk a súlycsoportunkban. Úgy vittük a lopott májfát, mint három Adonisz Damoklész kardját. Csak az volt a baj, hogy ragyogtunk a sötétben, mint valami híres szoborkompozíció, amit a turisták mindig ugyanott simogatnak, és ezért az arcok kifényesednek. Úgyhogy utánunk vetette magát egy-két csoport májusfavadász, de leráztuk őket. Kellett az a májfa, mert azt akartuk, hogy ne csak az arcunk fényesedjen a sok simogatástól, ehhez meg, ugye, menyecske kellett.- Kér egy szörpöt? - szakította félbe Vali, mert tudta, hogy gyenge vendéglátó, és túlbuzgósággal ellensúlyozta. - Vagy egy kis csokit?- Nem, köszönöm, ma már ittam.- Egészségtelenül keveset iszik - szúrta közbe Vali, de Gézát már magával ragadták az emlékei:- Onnantól már kényelmesen ballagtunk a Németh Erikáék házáig. Egyikünk kitalálta, hogy a májfát kössük hozzá a kerítésoszlophoz, és húzzuk föl kötéllel. De ahogy teljes erővel húztuk, átbillent, és nekiesett a villanyvezetéknek. Összesodorta a drótokat, hatalmas villámlás lett. Leperzselődött a teteje, és megdőlt. így már nem volt szép - állapította meg Géza, évtizedek távlatából is csalódottan.- Aztán mi lett? Kerítettek újat?- Nem kaptunk rá lehetőséget, el kellett pucolnunk gyorsan. Mert az is baj volt, hogy rádőlt a kéményre, és két-három sor téglát lesodort róla. A téglák meg betörték a cserepeket. De lett még egy kis baj. Fel volt állványozva a ház, a malteros vödör meg nem lett elmosogatva, csak beáztatva, és a segéd a pallón hagyta. A májfa lesodorta az állványt is, és csurgott a nyakunkba a sűrű, malteros víz.- Megkötött?- Ááá, nem tud az már ilyenkor megkötni - legyintett Géza hanyag kőműveseleganciával. Hallgatott, kissé hosszabban, mint az emlékek hevessége erre feljogosította volna, majd révedezve folytatta:- Hanem történt még egy kis baj. Éppen zöldre akarták színezni a házat. A zsákokat a ház mellett halmozták fel. Az állvány belecsapódott a papírzsákokba, a zöld por meg felszállt sűrűn. Prüszköltünk, semmit nem láttunk, a májfát meg tartani kellett volna, mielőtt még nagyobb baj kerekedik. De nem bírtuk. Ott hagytuk a fát, és futottunk. A fejünk zöld lett, a hajunk meg kemény csigákban megkötött. Úgy festettünk, mint három márványfej. És közben megvirradt. Mindenki, aki elindult a kocsmába, látta, hogyan nézünk ki! Reggel hallottuk, hogy az Erika apja szentségei, hogy micsoda kárt okoztak a májfaállítók. Dehát ő csinálta azt a szép lányt! Nem mondtuk meg, hogy mi voltunk. Egy hétig nem láttuk Isten szép napját, mert az Erika apja a színről ránk ismert volna.- Mikor volt ez? - kérdezte Vali, szirupos szörppel a kezében, bár Géza nem kért inni.- Tizennégy évesek voltunk. Mondja - emelte Géza Valira tekintetét, melyekben apró csillagszórók gyúltak, melyeket karácsonykor nem használt el, mert a feleségének új élettársa akadt -, állíthatnék magának májusfát?- Isten őrizz! - nevetett Vali - Meglátja az egész falu!- Dehát mi baja származna abból magának? - folytatta a fűzögetést a férfi.- Nekem semmi. Maga a nős.- Ja, télleg - nyugtázta Géza, és ebben maradtak. Kitekintés (olaj, tempera, 62 « 46 cm, 1982] IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. február
