Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-29 / 51. szám

14 SPORT 2020. FEBRUAR 29., SZOMBAT Női bajnokság és körverseny Egerben Éremért ütnek A legjobb női versenyzők szombaton érkeznek az Invest Sportcentrumba Fotó: Lénárt Márton HÍREK Magyarországé a 2027-es női vb KÉZILABDA Magyarország rendezheti a 2027-es, olim­piai kvalifikációs női világ­­bajnokságot - döntött kai­rói ülésén a Nemzetközi Ké­zilabda Szövetség (IHF) ta­nácsa. A harminckét csapa­tos tornára a tervek szerint Budapesten, Debrecenben, Győrben és Tatabányán kerül sor. Magyarország legutóbb 1995-ben volt női világbaj­nokság házigazdája a társ­rendező Ausztriával együtt. Azt megelőzően 1982-ben rendezett egyedül vb-t az or­szág, akkora Szovjetunió mögött a második helyen zárt a csapat, 1995-ben pe­dig a Koreai Köztársaság előzte mega magyarokat. MTI Sevilla-Roma a nyolcaddöntőben LABDARÚGÁS Két spanyol­olasz párharcot is rendeznek az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a Sevilla az AS Romával, a Getafe pe­dig az Internazionaléval ta­lálkozik. Az El nyolcaddöntős párharcainak első mérkőzé­seit március 12-én, a vissza­vágókat pedig március 19- én rendezik. MTI A nyolcaddönto párosítás a Istanbul Basaksehir (török)-Köbe nhavn(dán) Olimpiakosz (görög)-Wolverhampton (angol) Glasgow Rangers (skőt)-Leverkusen (német) VfL Wolfsburg (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) Internazionale (olasz)-Getafe (spanyol) Sevilla (spanyol)-AS Roma (olasz) Eintracht Frankfurt (német)/Red Bull Salzburg (osztrák)-FC Basel (svájci) LASK Linz (osztrák)-Manchester United (angol) HIRDETÉS A harmadik forduló mérkő­zéseivel zárulnak az orszá­gos csapatbajnokság I. osz­tályának küzdelmei. A helye­zésekről döntő csatáknak a szegedi Squash Club Szeged ad otthont. Sike Károly karoly.sike@gmail.com FALLABDA A minél fényesebb éremért utazik a Tisza-parti vá­rosba az Egri Squash SE-Boros Team férfiegyüttese. A lebo­nyolítás szerint a tízcsapatos mezőnyben körmérkőzéseket rendeznek, az eddigi két fordu­lóban így valamennyi csapat hat mérkőzést játszott, ehhez jön hozzá most újabb három.- Az ESSE a Hotel Eger&Park által támogatott, légiósokkal erősített Boros Team együtte­se az eddigi hat összecsapásán mindössze egy pontot vesztett - fogalmazott a csapatvezető, Gulyás István. - Harcban ál­lunk a dobogós helyekért, ám a legcsillogóbb érem megszer­zéséhez nemcsak bravúrra, szerencsére is szükség lesz. Szombaton 10 órától a buda­pesti Csé Team, 12 órától a bajnokesélyes Victor BLE, 14 órától pedig Budapest Squash Akadémia ellen mérkőzünk, Tomas Tóth (szlovák), Boros Dávid, Adam Pelczynski (len­gyel), Országh Péter és Végért Csaba összeállításban. Eközben az egri Invest Sportcentrumban 10 órától a legjobb női versenyzők részvé­telével zárul a hölgyek orszá­gos bajnoksága. Vasárnap sem marad esemény nélkül az egri klub: a 3. Kelet-Magyarorszá­gi Decathlon Squash Bajnok­ság 4. fordulójának küzdelme­it rendezik a megyeszékhelyi létesítményben, ahová a sza­badidős játékosokat várják. Látogasson el hirportálunkra! HEOL.hu A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐT keres A Mediaworks Hungary Zrt. ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár-, gasztro-, ifjúsági, gazdasági- és sportmagazin-port­foliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A„Content first", azaz„Első a tartalonY'szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele, és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. FELADATOK: • A Heves Megyei Hírlap és a Heol.hu értékesítési csoportjának irányítása • Az értékesítési folyamatok felügyelete, fejlesztése • Az értékesítők operatív irányítása, ellenőrzése és képzése • Havi és éves tervek teljesítése • A helyi piaci feltételek figyelembevételével új termékek stratégiájának kidolgozása a jövőbeli minőségi és mennyiségi növekedés érdekében • Új termékek bevezetése, kampányok koordinálása • Piackutatás, a versenytársak piaci helyzetének felmérése ELVÁRÁSOK: • Felsőfokú végzettség • Legalább 3 éves vezetői munkatapasztalat • B kategóriás jogosítvány • Kreativitás • Önálló, hatékony munkavégzés AMIT KÍNÁLUNK: • Nagyvállalati háttér • Szakmai megbecsülés, fejlődési lehetőség • Lendületes, kreatív csapat | • Versenyképes juttatási csomag S MUNKAVÉGZÉS HELYE: • Eger Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és szeretne munkatársunk lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát - a pozíció és fizetési igény megjelölésével - az alábbi e-mail-címre 2020. február 29-ig: karrier@mediaworks.hu __-— - „int lDIK hangúd. HEVESI HÍR1AP www.heol.hu így készítsen gabíont!- Nemcsak mutatós, hanem praktikus Is a kőkosár, amelyet akár saját magunk is felépíthetünk a kertünkben. Lakást venne vagy eladna?- Az életünket alapvetően meghatározó döntés gondos tervezést, előkészítést és lebonyolítást igényel. Csodás csíkok- A csíkos minta látványos, es mindenhol jól mutat, akár falon, agyneműn, szőnyegen vagy egyéb textilen bukkan fel. Lakberendezési magazin Minden második héten hétfőn. Továbbra is az ESC diktálná a tempót KÉZILABDA A női NB I/B Keleti csoportja 15. fordulója: ESZTERHÁZY SC (1.)­­TEMPO KSE(11.) Eger, Eszterházy csarnok, szombat, 18.00. V.: Dulai Á., Pisák B. Három sikerrel megví­vott rangadóval indult a ta­vaszi idény az ESC számára, s bár korábban úgy tűnt, ki­csit lassul a tempó, az aktuá­lis ellenfél legutóbbi eredmé­nyei felülírták ezt az elméle­tet. Gondolunk itt arra, hogy a Tempo KSE ősszel egyetlen pontot sem szerzett, a téli szü­netet követően viszont három­ból három sikert könyvelhe­tett el, köztük a talán legér­tékesebb hajdúnánási győze­lemmel. Télen több rutinos já­tékossal erősítette meg sorait az idő közben az utolsó előtti helyig előlépő Tempo, persze ettől még a listavezető számít a találkozó első számú esélye­sének. Az egyetemistáknál a héten minden a szokott mederben zajlott. Az állandó hiányzó Bí­ró Eszter kivételével minden­ki hadra fogható állapotban várhatja a mérkőzést, amely során célként, kizárólag a hi­bátlan mérleg megtartása le­beghet a társaság szeme előtt. A férfi NB I/B Keleti cso­portja 14. fordulójának mér­kőzése: BALMAZÚJVÁROSI KK(10.)-HAT­­VANI KSZSE (3.) Balmazújváros, szombat, 18.00. V.: Héjjá Á., Kónya B. Felháborodásának adott hangot a Balassagyarmat él­leni legutóbbi vereséget (23- 26) követően a hatvaniak ve­zetőedzője, Bárány Zsolt. A se­reghajtó nem kis meglepetés­re múlta felül az ősszel remek­lő Zagyva-parti gárdát, a tré­ner óriási szívfájdalmára tette ezt jóval motiváltabb és aláza­tosabb játékkal. Vad Zsigmondék számára legközelebb a hajdúságban nyílik lehetőség arra, hogy ki­köszörüljék a becsületükön esett csorbát. A Balmazújvá­ros - a Balassagyarmathoz hasonlóan - a kiesés elkerülé­séért küzd, eddig tizenhárom mérkőzéséből mindössze ötöt nyert meg. A két együttes őszi összecsapásán 26-25-re nyert a HKSZSE, tette mindezt úgy, hogy az utolsó tíz percben há­romgólos hátrányból fordí­totta a maga javára az ered­ményt. F. B., S. K. Petrovics Gerda Fotó: L. M. Búcsú a kupától TEKE Szuperligás ellenfelével szemben kettős vereséggel bú­csúzott a Magyar Kupa küz­delmeitől az egri gárda. A vendégek pontját az Eger­ben egyéni csúcsot elérő Ivanyik Richárd ellen Tamasi Antal szerezte, (568:565). Az MK nyolcaddöntőjének visszavágóján: KAZINCBARCIKAI VSE­­VILATI EGER SE 5:1(2302:2186,11:5) VILATI: Tamasi A. 568 fa, Vincze Z. 542, léger László 520, Molnár L. 556. S. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom