Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-07 / 5. szám

2020. JANUAR 7., KEDD SPORT 15 Több fronton is támadja a német ARD a magyar sportvezetőt Súlyos vádak Aján ellen Korrupcióval és a doppingesetek eltussolásával is gyanúsítják az IWF elnökét Fotó: MTI Kemény vádakat fogalma­zott meg az ARD televí­zió Titkos dopping - A súly­emelők ura című dokumen­tumfilmjében Aján Tamás­sal, a Nemzetközi Súlyeme­lő-szövetség (IWF) elnöké­vel szemben. Korrupcióval, a doppingesetek eltusso­lásával gyanúsítják a ma­gyar sportvezetőt, azt is su­gallva, utóbbiban a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) is szerepet vállalt. Novák Miklós szerkesztoseg@mediaworks.hu DOPPING Két, egymással ösz­­szefüggő szálon futnak az Aján Tamással szembeni vá­dak. Az egyik szerint a nem­zetközi szövetség elnöke meg­honosította a doppingolás kul­túráját a súlyemelésben. A fel­színen ugyan a doppingellenes küzdelem élharcosának szere­pében tetszeleg, az ARD azon­ban most azzal vádolja, hogy az IWF szemet hunyt a doppingo­lás fölött, mi több, segédkezett ebben. Konkrétan, 2008 és 2017 között a súlyemelés mintegy 450 olimpiai és világbajnoki érmesének mintegy felét az adott évben csak a világverse­nyen ellenőrizték, azon kívül egyszer sem. Az ARD a Ma­gyar Antidoppingcsoportot is igyekszik belekeverni az ügy­be, azt sugallva, hogy a MACS az IWF-fel, illetve Aján Tamás­sal összekacsintva végzi tevé­kenységét a súlyemelők köré­ben. A dokumentumfilm azt állítja, hogy az IWF által meg­rendelt doppingvizsgálatok 77 százalékát a MACS végzi, ami már önmagában gyanakvásra adhat okot, de ennél is tovább­megy, azzal vádolva a MACS munkatársait, hogy megvesz­­tegethetőek. Egy moldávi­ai esetre hivatkozva azt köz­li, hogy országos versenyeken 45-55 euró, nemzetközi viada­lokon pedig 150-180 euró egy „tiszta” minta ára.- Csak nem képzelik, hogy ötven euróért eladjuk a lelkün­ket - felelte érdeklődésünkre Tiszeker Ágnes, a MACS veze­tője. - Felsőfokú végzettségű, jól képzett, nyelveket beszélő munkatársaink vannak, akik nem kockáztatnák az egzisz­tenciájukat, a szakmai becsü­letüket ilyen akciókért. Érdeklődésünkre Tiszeker Ágnes azt sem titkolta el, hogy a MACS éves árbevéte­le 500 és 600 millió forint kö­zött mozog. Azt a számada­tot, miszerint a MACS végez­te volna az IWF megrendelésé­re a vizsgálatok 77 százalékát, túlzónak tartja, de erről neki nincs kimutatása. A Magyar Antidoppingcsoport hosszú közleményben válaszolt a szer­vezetet kínosan érintő doku­mentumfilmre, amelyet angol­ra lefordítva megküldték vala­mennyi illetékes szervnek. A szövetséget, sőt magát Ajánt pénzügyi machinációk­kal is hírbe hozták. Az olimpiai tévéközvetítési jogdíjból 1992 óta több mint 23 millió dollár folyt be az IWF svájci bank­számlájára, amelyhez egye­dül Ajánnak van aláírási joga. Az ARD szerint az összegből mintegy 5,5 millió sorsa tisztá­zatlan. A tévécsatorna a birto­kába került dokumentumokat átvizsgáltatta Mark Pieth-tel, a baseli egyetem büntetőjog-pro­fesszorával, akinek a szakvéle­ménye alapján okirat-hamisí­tás, hűtlen kezelés és sikkasz­tás gyanúja is felmerül. E bűn­­cselekmények nem évültek el, és a svájci ügyészségnek hiva­talból, azaz feljelentés nélkül is nyomozást kell indítania. S van még egy pont. A Nem­zetközi Súlyemelő-szövetség 500 ezer dollárra bünteti meg azon tagországait, amelyek­nek versenyzői sorozatosan kö­vetnek el doppingvétséget. Ám ezeknek a pénzeknek nincsen nyomuk, felmerül, hogy a bün­tetést személyesen - méghoz­zá készpénzben - az elnöknek fizették ki. Az ARD megkeres­te Aján Tamást is, aki azonban nem adott választ a csatorna kérdéseire. Az IWF az AFP hír­­ügynökséghez eljuttatott egy rövid közleményt, a hírügy­nökség állításait hazugság­nak, megalapozatlannak bé­lyegezte, továbbá az eset gyors kivizsgálását ígéri. A szokásos kommunikáció. Ám most kiszabadult a szel­lem a palackból. A férfiaknál új győztese lesz Az év sportolója-szavazásnak jövő csütörtökön Hosszú Katinka utolérheti Egerszegit Hosszú Katinka tavaly két világbajnoki címet is szerzett Kvangdzsuban Fotó: MW GÁLA A férfiaknál Liu Shaolin Sándor, Michelisz Norbert vagy Milák Kristóf, a nők­nél Csípés Tamara, Hosszú Katinka vagy Kapás Bog­lárka lesz az év sportolója 2019-ben. Az esemény tegna­pi sajtótájékoztatóján Szöllő­­si György, a Magyar Sportúj­ságírók Szövetségének elnö­ke, a Nemzeti Sport főszer­kesztője ismertette, hogy az egyes kategóriákban 399 sportújságíró voksai alapján kik kapták a legtöbb szavaza­tokat. A média képviselői tí­zes listákból választhattak, a győzteseket pedig jövő csü­törtökön, a Nemzeti Színház­ban sorra kerülő M4 Sport- Az év sportolója-gálán hirde­tik ki. A 62. alkalommal ki­írt voksoláson a nőknél Hosz­­szú Katinka hetedszer végez­het az élen, amivel utolérné a rekorder Egerszegi Kriszti­nát, a férfiaknál mindenkép­pen új győztes lesz. Szöllősi György most elő­ször - noha még nem a szín­padon, hanem a felvezető saj­tótájékoztatón - bejelentet­te az év szabadidős sport­eseményét és az év E-spor­­tolóját: előbbi kategóriában a Budapesti Sportszövetségek Uniójának családi sportnap­ja, utóbbiban Kiss Tamás ka­pott díjat. Dibusz Dénes, Gulácsi Péter vagy Szoboszlai Dominik lehet az év labdarúgója AZ ÉV SPORTOLÓJA-SZAVAZÁS HÁRMAS LISTÁI (ABC sorrendben) FÉRFIAK: Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó), Michelisz Norbert (autóverseny­ző), Milák Kristóf (úszó) NŐK: Csípés Tamara (kajakos), Hosszú Katinka (úszó), Kapás Boglárka (úszó) CSAPAT: FTC vízilabdacsapata, Győr női kézilabdacsapat, női jégkorong-válogatott CSAPAT (egyéni sportágakban): Babos Tímea-Kristina Mladenovic teniszpáros, férfi rövidpályás gyorskorcsolya-vál­tó, női kajaknégyes EDZŐK: Danyi Gábor (kézilab­da), Selmeci Attila (úszás), Var­ga Zsolt (vízilabda) FÉRFI LABDARÚGÓ: Dibusz Dé­nes, Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik NŐI LABDARÚGÓ: Csiszár Henri­etta, Jakabfi Zsanett, Vágó Fanny FOGYATÉKOS SPORTOLÓK (a sorrend az MPB által felkért szakemberek, szakírók voksolása alapján alakul ki) FÉRFIAK: Juhász Szebasztián (tornász), Kiss Péter Pál (kaja­kos), Mihálovits Tamás (atléta) NŐK: Ekler Luca (atléta), Illés Fan­ni (úszó), Latinovics Lívia (tornász) CSAPAT: férfi kosárlabda-válo­gatott (Magyar Speciális Olim­pia Szövetség), férfi labdarú­gó-válogatott (Magyar Speci­ális Olimpia Szövetség), női kerekesszékes vívóválogatott EDZŐ: Pruzsina István (kajak­kenu), Szabó Álmos (úszás), Szalma László (atlétika)- Eltökéltek vagyunk ab­ban, hogy jövőre a többi elis­meréssel együtt, a színpadon adjuk majd át ezeket a díja­kat. Nagyon sok jelzést kap­tunk, hogy van két olyan te­rület, amelyet a hagyomá­nyos kategóriák nem fednek le, de több százezer embert mozgatnak meg. Ilyen a sza­badidős sport, a másik ilyen terület pedig, amelynek az előretörését nem lehet nem észrevenni az az e-sport - szögezte le Szöllősi György. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke elmondta, hogy Carl Lewis tavalyi látogatása után idén ismét egy kilencszeres olimpiai bajnok amerikai le­genda lesz a gála sztárvendé­ge az úszó Mark Spitz szemé­lyében. Szabó László, a Ma­gyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, a gála krea­tív producere elárulta, hogy a műsorban 177 fellépő sze­repel majd, az este során pe­dig kiemelt szerepet kapnak az 1964-es tokiói olimpia ma­gyar résztvevői - tekintettel az idei tokiói ötkarikás játé­kokra. Az év futballgóljáról dön­tő szavazáson a szakmai zsű­ri által összeállított tízes lis­táról a szurkolók voksolá­sa után Gazdag Dániel (Hon­véd), Tokmac Nguen (Ferenc­város), illetve Zsóri Dániel (Debrecen) Puskás-díjas ta­lálata maradt versenyben. A legjobb háromból ezúttal a szakmai testület választja ki a győztest. MW JEGYZET Téli álom helyett Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu Kíváncsi vagyok rá, hány gyerek kapott tavaly Magyar­­országon szánkót karácsony­ra. A szám szerintem köze­lít a nulla felé. Érthetően, hi­szen a hagyományos érte­lemben vett telek megszűn­tek hazánkban. Amikor e so­rokat írom, akkor is hét ágra tűz a nap, jeget az utóbbi he­tekben leginkább a mélyhű­tőben láttam. Ha pedig nincs tél, minek a téli szünet? Nyugalom, kedves diákok, nem az isko­lára, hanem a labdarúgásra gondoltam; e felismerés ve­zethette a sportági szövetsé­get, az MLSZ-t is, amikor ja­nuár 25-re tűzte ki a tavaszi szezonrajtot. Mivel az utolsó „őszi” bajnokit december 15- én játszották, a korábbi két és fél, három hónap helyett másfélre korlátozódik a kiha­gyás, legalább e tekintetben tehát közelítünk valamelyest az európai elithez: Olasz- és Spanyolországban két hét, a Bundesligában három és fél a pauza, Angliában folyama­tosan futballoznak, ők így születtek. Hozzá tehetnénk, hogy az alagcsövezett, fűthető pályák is hozzájárultak e nézetváltozáshoz, de egy­részt, mint fentebb említet­tük, már nincs is, ami felol­vadjon, másrészt érdemes és aktuális felidézni a ma­gyar labdarúgás hőskorát! Amikor még hóban, fagy­ban, sárban, lucsokban bű­völték a labdát, nem is akár­hogyan. A szemtanúk sze­rint - voltak huszonötezren az Üllői úton - az 1955. ja­nuár 9-én vívott Budapesti Honvéd-MTK (azaz Vörös Lobogó) presztízsrangadó egészen rendkívüli gálaelő­adást hozott. A tavaszi, őszi rendszerű bajnokság elma­radt mérkőzésének pótlása a sorrendre már nem volt hatással, de tét nélkülinek senki sem tekintette. A 20. percben már 3:l-re vezetett az MTK, onnan fordított 9:4- re a Honvéd, amely három gólt így nyugodtan beszed­hetett a hajrában. A 9:7-es, örökös gólrekordból a győz­tesnél Puskás négyszer, Ko­csis háromszor, Tichy két­szer, a vesztesnél Hidegkúti négyszer, Sándor kétszer ta­lált be. Ismétlem, e csodameccs időpontja január 9. Ugyanaz a nap, amikor 1968-ban, jóval kevesebb csillogással, de fog­­csikorgatóbb küzdelemben 1-0-ra nyert a Ferencváros Liverpoolban a Vásárvárosok Kupája nyolcaddöntőjében. Ötvennégyezer szurkoló előtt az Albertet helyette­sítő, tizennyolc esztendős Branikovits László érte el az egyetlen gólt. Miért ne lehetne tehát 2020-ban is futballozni té­len? Ha a júniusi Európa­­bajnokság és az áhított ma­gyar részvétel a sietség oka, az sem baj. Gyerekkorunk­ból, a saját bőrünkön és át­ázott cipőnkön, zokninkon át amúgy is egy életre megta­nultuk: focizni mindig lehet. Sőt, egyenesen kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom