Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-28 / 23. szám
2020. JANUÁR 28., KEDD Eger lesz az Utazás Kiállítás díszvendége az idén A megyeszékhely az ország kedvence Az utcazenészek versenye is sok látogatót vonzott Egerbe Fotó: Huszár Márk Eger kiemelkedő turisztikai célpont volt tavaly is. Hegedűsné Majnár Mártával, az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu EGER - Nem véletlen, hogy 2019-ben Eger kapta a legtöbb szavazatot az Év Turisztikai Települése kategóriában a legnagyobb hazai szállásfoglaló oldal versenyén. Az idegenforgalmiadóbevallások adatai alapján az ágazat jól teljesít, Eger továbbra is meghatározó szerepet tölt be az ország turizmusában - kezdte beszélgetésünket. Mint mondta, a legtöbb hazai vendég Budapestről és térségéből, s az alföldi megyékből érkezett, míg a külföldiek közül továbbra is a lengyelek állnak az élen, de mivel a nemzetközi online turisztikai felületeken is jelen vannak, rendkívül dinamikusan növekszik az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és az Ázsiából hozzánk érkezők száma. Megérdeklődtük azt is, hogy a város attrakcióiból melyek a legnépszerűbbek.- Kétségtelenül a leglátogatottabb a Dobó István Vármúzeum, de egyre népszerűbb az Érseki Palota Látogatóközpont, nagy kedvencnek számít a Kopcsik Marcipánia, a Beatles Múzeum körül pedig nagyszámú rajongótábor alakult ki - részletezte. Úgy fogalmazott, Eger pincesorai, különösen a Szépaszszony-völgy mindig is különös vonzerőként jelentek meg. A neves és nagyszerű eredményeket felvonultató borászoknak, valamint a megújuló, megszépülő környezetnek hála, talán soha sem volt még olyan népszerű a város borturisztikai kínálata, mint tavaly. június elsejétől indult a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ rendszerének regisztrációja. Megkérdeztük, milyen visszajelzések érkeztek a rendszerről.- A felkészülési időszak izgalmát érzékelve a Magyar Turisztikai Ügynökség három alkalommal is tartott Egerben tájékoztató napot. A Tourinform-irodában dolgozó munkatársaink külön képzésen vettek részt. Mint minden kötelezően bevezetett rendszernél, itt is merültek fel ellenérzések, de a szolgáltatók túlnyomó többsége eleget tett a Fontos szerinte, hogy helyi célkitűzéseinket harmonizáljuk a nekünk szánt szerepkörökkel, ezáltal a kevésbé hatékony, forráshiányos állapoton javítva a nemzetközi piacon is jelen lehessünk.- Az idei évből mindenképp szeretném kiemelni, hogy február 27-e és március 1-e között Eger és térsége lesz a budapesti Utazás Kiállítás díszvendége, ahol előreláthatóan közvetlenül 35 ezer látogató, regisztrációnak és megkezdte a kötelező adatszolgáltatást - mondta. Az áprilisban megnyílt városi jegyiroda életéről is szót ejtettünk.- Mivel szinte bármelyik hazai rendezvényre lehet elővételben jegyet vásárolni a Tourinform-irodában, az elmúlt hónapokban jelentősen megnövekedett a forgalmunk. Kézenfekvő, kényelmes, vendégbarát megoldás ez, egyértelmű a helyi lakosság részéről a pozitív fogadközvetve pedig milliók figyelmét irányíthatjuk magunkra. A turizmusmarketingben egyértelműen az online megoldásokat hangsúlyozzuk, ezeken keresztül korábban álmodni sem mert eredményeket tudhat magáénak a város. Idei célunk is, hogy a legújabb trendeknek megfelelő alkalmazásokat használva a legoptimálisabb célközönséghez juttassuk el Eger turisztikai kínálatát - zárta a beszélgetést. tatás, de a turisták számára is kellemes meglepetés, hogy nem csupán információt kapnak egy programról, hanem azonnal jegyet is vehetnek rá - húzta alá. Föltettük a kérdést, hogyan lehet még lendíteni Eger egyébként is vonzó erején. Szavai szerint kedves pozíció a kedvenc városnak lenni, de nem feltétlenül az a cél, hogy még több vendég érkezzen Egerbe, hisz vendégéjszakaszámban már így is meghaladtunk minden eddigi rekordot. - Sokkal inkább a hosszabb tartózkodás, a magasabb költés a vágyott állapot, amelyhez az út paradigmaváltáson át vezethet, hatékonyabb, jobb megoldások alkalmazásával. A Mátra-Bükk turisztikai térségre most készül egy desztinációfejlesztési stratégia, melynek a helyzetfelméréséből, kutatásaiból már eddig is értékes információkhoz jutottunk - részletezte. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu A jövő tervei is előremutatóak MEGYEI KÖRKÉP g Hálapénz Gidai Zsanett zsanett.gidai@mediaworks.hu Sokszor elhangzik a kérdés a kórházakban vagy rendelőintézetekben, hogy ön ad pénzt az orvosnak, és mennyit? Néha kényelmetlenül érzem magam, mikor közlöm, hogy soha az életben nem adtam egy fillért sem. Talán köszönhető annak a kedves orvosnak, aki életmentő műtét után tartotta a köpenye zsebét várva a pénzt egy anyukától, akinek majdnem meghalt az egyetlen gyermeke. Lehet, ha akkor másképp alakul, akkor nem borral hanem tízeresekkel kedveskednék az orvosomnak. Bár ahogy észreveszem, ennek jobban örül, mint egy borítéknak. Remélem nem ő az egyetlen, aki nem fogadja el a pénzt és hálásabb egy kedves szónak vagy valamilyen apróságnak. De úgy látszik, nem csak én gondolkodom így, a napokban ugyanis a Magyar Orvosi Kamara arra kérte az illetékeseket, hogy a hálapénz elfogadása büntetendő legyen és inkább a fizetések emelkedjenek. Úgy gondolom, a betegek is nehezen fogadnák el az új szabályokat, ugyanis sokan úgy vélik, hogy a borítékba dugott pénz miatt hamarabb kerülnek sorra, vagy jobb ellátását kapnak. Pedig ennek nem így kellene működnie, és szerintem a legtöbb esetben nem is működik így. Láttam már olyat, aki több tízezer forintot adott a nővérkéktől kezdve az orvosokon át a műtőssegédeken keresztül mindenkinek, mégsem kapott jobb ellátást. Remélem, nemcsak én kerülök mindig normális orvosokhoz, hanem az ország többi részén is hasonlóképpen bánnak a betegekkel, emberségesen és a legnagyobb odafigyeléssel. Emberségesen, a legnagyobb odafigyeléssel Bocsánatkérést vár a polgármestertől EGER Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere az ötödik Egerinfón a Városgondozás Eger Kft. körül kialakult kétes ügyekről beszélt, megemlítve egy 2018-as szerződést is.- A téli síkosságmentesítést 2018 előtt a városgondozás végezte. Abban az évben azonban húszmillió forintot fizettek ki egy alvállalkozónak, aki tavaly polgármesterjelölt volt - hangzott el a sajtótájékoztatón. Kiemelte, 2019-ben visszakerült a városgondozáshoz ez a feladat, akkor 9,7 millió forintból sikerült elvégezni Eger teljes síkosságmentesítését. Az érintett vállalkozó, Somodi Sándor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az Egerinfó után másnap a polgármester telefonon megkereste őt, és többször is bocsánatot kért. Somodi Sándor úgy gondolja, hogy a polgármester nem nézett elég alaposan utána a dolgoknak. A tavalyi évben függetlenként indult polgármesterjelölt arra kérte Mirkóczki Ádámot, hogy a nyilvánosság előtt is kérjen bocsánatot, erre a csütörtöki közgyűlésig adott határidőt, vagy a jogi útra tereli az ügyet. Ugyanis úgy látja, hogy a polgármester nem ismeri a síkosságmentesítéshez szükséges költségek nagyságát. A vállalkozó szerint a városvezető nem ismeri a költségek nagyságát- A bazilikától egészen a Berváig az én cégem csinálta a síkosságmentesítést, a másik feléért a városgondozás volt felelős. 2018-ban leszámláztam 25 millió forintot, az a tél összességében 65 millióba került. A város egyik felét megcsináltam a nekem járó összegből, a többi a városgondozás feladata volt - állítja a vállalkozó. G. Zs. Gyöngyösi és hatvani tűzoltók gyakorolták a bajbajutott megsegítését Kimentették a tó jegén csúszkáiét SÁSTÓ A tiltás ellenére vékony jégre lépett, s a befagyott tó vízébe esett egy ember. Szerencsére ez csak feltételezett baleset volt a Sástón, ahol a minap a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében a gyöngyösi és a hatvani hivatásos tűzoltók gyakorolták a jégről mentést - tájékoztatott Nagy Csaba szóvivő. A gyakorlaton a két beavatkozó állomány tagjai bemutatták, milyen eszközök felhasználásával, hogyan menthetők azok, akik felelőtlenül akarnak csúszkálni, korcsolyázni a természetes vizek nem elég vastag jegén. E műveleteknél nagyon fontos, hogy szervezetten, összehangolt csapatmunkában, szakszerűen végezzék feladataikat a résztvevők. Többféle technikát is alkalmaztak, hogy segítséget nyújthassanak a bajbajutottnak, ráadásul úgy, hogy nehogy alattuk is beszakadjon ajég.- A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet - hangsúlyozta Nagy Csaba -, hogy a befagyott tavak, folyók jegére nem ajánlott rámenni! Ezt csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, nem mozog. Az idevágó jogszabályok A mentés nem könnyű Fotó: HMKI értelmében jégen tartózkodni tilos éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel életveszélyes ráhajtani jégre kikötők és veszteglőhelyek területén, továbbá folyóvizeken, azok mellékágain. Nyilvánvalóan azokon a helyeken sem megengedett a rámenni, ahol ezt táblákkal külön tiltják. A szóvivő arra is kitért, hogy aki a jégen tartózkodás előírásait megsérti, az szabálysértést követ el, ami szankciót von maga után. A szakember megfogadásra érdemes hasznos tanácsokkal is szolgált:- Ha a vízbe beszakadt embernek segítünk, meghatározó, hogy a jég felszíne felett lévő személy hason csúszva közelítse meg a bajbajutottat. Mindenképpen hívjunk ilyenkor segítséget, s a mentést végző embert kötelekkel és társakkal biztosítsuk. Ha a bajban lévő személy a beszakadt jég alá kerül, akkor fontos tudni, hogy a mentést már csakis felkészült szakemberek tudják elvégezni. Éppen ezért ebben az esetben mielőbb értesíteni kell a 112-es segélyhívó számon a tűzoltókat és a mentőket. Sz. Z. Ingyen tölthetik az autókat POROSZLÓ A Tisza-tavi Ökocentrum főbejáratánál lévő parkolónkba - a GeriSoft Stúdióval együttműködésben - kétállásos elektromosautó-töltőállomást telepítettünk és hoztunk működésbe. Az állomásokat ingyenesen használhatják látogatóink az ökocentrum nyitvatartási idejében. A cél az, hogy amíg vendégeink az ökocentrumban tartózkodnak, addig környezetbarát autóik újra menetkészek legyenek. Az állomások maximális teljesítménye 22 kilowatt - tudtuk meg Kiss Jánostól, az ökocentrum igazgatójától. Sz. M. L. í r