Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-25 / 21. szám

's 8 ± amuban suit boaaesa A NÉGY ÉVSZAK helyőrség Vibók Ildi Egyszer volt, hol nem volt, volt egy­szer egy város. Csudálatos hely volt, mert amíg a legtöbb város úgy szü­letik, hogy először még csak mező vagy domb vagy hegyoldal, aztán egyre több ember odakavarodik valahonnan, épít egy házat a másik mellé, és amikor már ezt jó sokan csinálták, akkor kijelentik, hogy ez mostantól egy város, a mi városunk pont nem így született. Itt bizony először csak a tenger volt meg némi mocsár, és a tengerben meg a mo­csárban sok-sok pici sziget. Szám szerint száztizennyolc. No, ezekre az apró szigetekre építkeztek azok, akiknek nagyon elegük lett abból, hogy a szárazföldön élő lovas népek folyton piszkálják őket, és mondha­tom, igen jól tették, mert ide ugyan nem tudtak lovon utánuk jönni a piszkálódók. Persze, ettől ez még nem lett rögtön város, csak egy cso­mó apró sziget házakkal, de az itt la­kók hamarosan olyan sokan lettek, hogy kinőtték a szigeteket. Akkor a közöttük lévő vizet elkezdték szép lassan földdel feltölteni, és a feltöl­tött részekre is házakat építettek, míg végül azon kapták magukat, hogy megszületett a világ legcsu­­dálatosabb városa, félig vízen, félig szárazon, mert itt a házak között jócskán akadt olyan utca is, ahol kóricáló macskák helyett halak lu­bickoltak, és ha valaki száraz lábbal szeretett volna eljutni a szomszéd utcába, bizony előfordult, hogy ezt csakis egy gondolába pattanva te­hette meg. A gondolák amúgy jópo­fa kis csónakok, és abban az időben, amiről most mesélek, még vagy ötezer ringatózott belőlük Velence utcáin - mert a mi csudavárosunk neve ez lett: Velence. Élt ebben a városban egy nagyon ügyes borbélylegény, akit Giovan­­ninak hívtak. Ez a legény igen jól tudott borotválni, de még jobban hegedülni, úgyhogy egy szép napon gondolt egyet, otthagyta a borbély­műhelyt, és elment a város legszebb és legnagyobb templomába, hogy ezentúl ott muzsikáljon. Ezt igen jól tette, mert ott meghallotta őt egy szemrevaló fiatal leány, Kamilla, aki azon nyomban beleszeretett a fess hegedűsbe, és egykettőre hoz­zá is ment feleségül. Kamillának és Giovanninak hamarosan kisfia szü­letett: Tóni. Tóni tényleg nagyon kicsi volt, meg gyakran betegeske­dett is, és annyira féltették a szülei, hogy nem ő járt iskolába, hanem az iskola járt hozzá - vagyis a tanítók. Mert tanult ő mindenfélét, tudomá­nyokat és művészeteket, de a leg­jobban muzsikálni szeretett. Főleg hegedülni, és főleg azért, mert arra az édesapja oktatta. Tóni szorgal­mas is volt meg nagyon tehetséges is, úgyhogy hamarosan ott találta magát a templom zenekarában, és nemsokára úgy járt-kelt a gyönyörű Szent Márk-székesegyház cölöpök­re fektetett padlóján, mintha otthon lenne. Szeretett a bejáratnál ácso­­rogni, nézni a hatalmas épületet, és elképzelni, hogy ez az ő vára. így hát ezen a délutánon is ott bámészkodott a templom ajtajá­ban, csakhogy nem befelé, hanem kifelé, a bejárat előtti térre. Volt is mit néznie, mert már majdnem két hete tartott a velencei karnevál, szóval már majd két hete mindenki úgy viselkedett, mintha nem igazán sikerült volna felnőnie. Álarc mögé bújtak, jelmezt húztak, összevissza ugrabugráltak, kornyikáltak, és ha már végképp semmi más nem jutott az eszükbe, jobb híján megdobálták egymást tojásokkal. Főleg a lányok, és főleg a fiúkat. Ez volt az év legbolondabb idősza­ka, és bár elég zűrösnek tűnt az ün­neplő forgatag, a fiú úgy gondolta, a templomajtóból bátran bámész­kodhat, mert ott aztán biztosan nem tapossa el senki. Egész addig jól is mentek a dolgok, amíg észre nem vette a Karnevál Hercegét, aki ott állt a tér közepén és tapsolt a sok tiritarka álarcos maszkának, azok meg ugrándoztak körülötte és min­un a lap alatt A SZÉLBE RAJZOLT LÁHY Kántor Mihály A legismertebb mozgóképes médi­um érdemesebb darabjaira szokták mondani, hogy bármelyik képkoc­kája megállná a helyét bekeretezve a falon. Nos, a videojátékok esetében is több hasonló, míves vizuális alko­tás létezik, elég, ha az Okami meg­elevenedett japán tusfestményeire vagy a Flowerre gondolunk, amely­ben a szélben sodródó színes virág­szirmokat irányítottuk. A markáns, megkapó, ám nem feltétlenül élethű képi világ a videojátékok esetében gyakorlatilag már félsikernek szá­mít, különösen mivel a realisztikus ábrázolás egyre fokozódó igényei általában a fejlesztési költségeket is az egekbe emelik. Andreas Cuevas és Roger Mendoza, miután éveket töltöttek a világ különböző részein, hogy nagy stúdiók tripla A kategóri­ásjátékain dolgozzanak, visszatértek Barcelonába, ahol megismerkedtek Conrad Roset grafikussal. A fiatal­ember életének első 29 évét szülővá­rosában, a spanyolországi Terrassá­­ban töltötte grafitceruzák, filctollak és vázlatfüzetek között, később Bar­celonában már ecsetek, festékek, tustollak és színes ceruzák vették körül. Szenvedélye, a rajz a munkája is lett egyben. Illusztrátorként dol­gozott reklámügynökségeknek, di­vatcégeknek, kiadóknak, műveiből kiállításokat rendeztek Madridtól Londonon át San Franciscóig. Régi vágya volt azonban, hogy alkotásait egyszer majd egy videojátékban is viszontláthassa. A három fiatalem­ber találkozásából így született meg a Gris, közös stúdiójuk, a Nomada első és eddigi egyetlen játéka. Toll (akril, vászon, 58 A cím a játék hősnőjének a neve, aki történetünk kezdetén egy omla­dozó szobor tenyerében ébred. Szél­fútta fürtjei és bő, harangformájú kosztümének fodrozódó lebernye­­gei mind megvalósításukban, mind animációjukban már a főcím előtt jelzik, hogy nem egy szokványos já­tékkal lesz dolgunk. Gris ajkai dalra nyílnak, a szobor tenyere megreped, hősünk hangja elcsuklik, majd alázu­han egy világba, melyből hiányoznak a színek. Gazdag képzelettel és kivá­ló esztétikai érzékkel megálmodott világ ez, amelyet különös, ám mégis ismerős épületek, furcsa gépezetek és különleges teremtmények népesí­tenek be. Ez a világ azonban távolról sem statikus. Gris mozgásával életre kelt egyes pályaelemeket, miközben maga is változik és újabb képessé­gekre tesz szert. Légies ruhájából kocka alakú súlyt formálhat, amivel masinákat hozhat működésbe, vagy a pálya geográfiáját módosíthatja, dalával virágokat nyithat, vagy épp a villanások idejére láthatóvá váló áttetsző épületeken szökellhet. Te­vékenységünk hatására lassan, egye­sével visszatérnek a színek a játék világába, hogy a végén egy akvarell felhőkben úszó műalkotás teljesed­jen ki előttünk. A Gris stílusát tekintve platfor­mer játék, ami az egyetemes video­játék-történelem egyik legrégibb, ám máig nagyon népszerű műfajá­nak számít. Ezek a legtöbbször ol­dalnézeti perspektívából ábrázolt kalandok jórészt az ügyességünket teszik próbára, midőn hősünket különböző, egymástól szakadékok­kal elválasztott felületek között kell navigáljuk. Az esetek legtöbbjében kikerülendő vagy elpusztítandó el­lenségek, valamint a szakadékba zu­hanás kockázata nehezíti a dolgun­kat. A Gris azonban a műfaj e két denféle finomságokat tömködtek a szájába. A Herceg egyszer csak fel­emelte a fejét, rámosolygott Tónira, és intett neki. A fiú kicsit előrébb lépett, hogy visszaintegessen, de hirtelen egy tarka maszka pördült mellé, felkapta és már szaladt is vele tovább.- Hoppá, kisöreg, de jó, hogy rád bukkantam! Te leszel a bíránk! - hallotta a fiú. Valahonnan ismerős­nek tűnt neki a hang - lehet, hogy a szomszéd Róza? -, de nem nagyon volt ideje ezen rágódni, mert az utca forgatagából már be is perdültek egy parányi ajtón egy parányi helyiség­be. - De hiszen ez a maszkműhely!- derült fel a fiú. Nagy kedvence volt ez a boltocska. Szeretett előtte ücsö­rögni, bámulni a csudás álarcokat meg jelmezeket, mert azok aztán tucatszám voltak itt, és nemcsak far­sangkor, hanem szerencsére egész álló évben. Most pedig az álarcokon és a jelmezeken kívül még három maszka is ült itt, és jókedvűen moso­lyogtak a betoppanókra.- Hohó! Látom, van már bíránk!- nevetett az egyikük. Fiatal lány lehetett a pompás jelmez alatt, bő szoknyája szélén csupa tarka virág, a kesztyűje teli pillangóval. - Szóval van már, aki megmondja nektek, hogy hiába kapálóztok, a nyomomba sem értek!- Ugyan már! - legyintett a mel­lette ülő. - Hogy te lennél a legfon­tosabb? Tavasz, Tavasz, jó a humo­rod! Olyan nyeszlett vagy, kislány, hogyha fújok egyet, huss, eltűnsz, mint a kámfor! - Aztán felemelte a karját. - Bennem aztán van erő! - bólogatott. A* harmadik maszka, egy napsárga ruhás férfi, akinek álarcán búzakalá­szok virítottak, csak legyintett egyet. - Erő? - nevetett. - Minek kell az? Kinek kell az? Akinek van egy pará­nyi sütnivalója, annak nem erő kell, hanem a jó meleg! Az a Nyarat várja!- Befogni a lepényiesőt! - szólalt meg az ismerős hangú maszka, és letette Tónit. - Itt a bíránk! Majd Tóni megmondja, melyikünk a leg­fontosabb! A fiú tanácstalanul nézett rájuk. Most mit várnak tőle? Hogyhogy ki a legfontosabb? Ma minden felnőtt teljesen megkergült? Úgy tűnik, ezek itt a Tavasz, a Nyár, az ősz meg a Tél. Legalábbis a karnevál idejére. De hát ők mind a négyen fontosak! Hogyan is választhatna bárki közülük? (Részlet a szerző a Holnap Kiadó Mesék az Operából sorozatában hamarosan megjelenő, Antonio Vivaldi zeneműve alapján írt me­seregényéből.) Hercegnő (akril, vászon, 60 « 80 cm, 20161 sarokpontját egy elegáns metszéssel kihagyja, mi több, pályafelépítésé­ben sem ragaszkodik a klasszikus balról jobbra haladáshoz. Mivel hősünknek nincsenek ellenségei, és a zuhanás sem jár halállal, ez nem jelenti, azt, hogy ne lennének izgal­mak. A fesztelen, könnyed játék­menetet itt-ott logikai feladványok színesítik, melyek amellett, hogy megoldásaikban elmések, vizuálisan is bravúrosak. Aki fogékony a mögöttes üzene­tekre, szintén felfedezhet érdekes motívumokat. Gris elvesztett hang­jából fakadó félelme rendre fekete madarak formájában ölt formát, mely hol sok apró szárnyas figurából, hol csak egy-egy hatalmas madárból áll. Kísérik, akadályozzák, terelgetik, akárcsak a szél, a madarak fogadat­­lan szövetségese. Idővel azonban megtanuljuk, hogyan vessük meg a lábunkat ellene, mi több, később a ruhánk segítségével szállhatunk is a szelek szárnyán. A Gris így és ilyen módon próbál meg mesélni arról, hogy a bennünk lévő félelmek kel­tette akadályokat hogyan formáljuk át erősségeinkké. (Gris. Platformok: PC, Mac, Play­Station 4, iOS) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. január

Next

/
Oldalképek
Tartalom