Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-25 / 21. szám
4 13 emutatkozik az Előretolt Helvorsea Iroakademia elyorseg BEVEZETES Nagy Koppány Zsolt Az Előretolt Helyőrség íróakadémián rendszeresen tartunk úgynevezett Anonymus-műhelymunkát, amelyre a hallgatók előre megadott témára és műfajban írnak szövegeket. Ezek a szövegek anonimizált formában hangzanak el, majd a felolvasás után vita és kritika következik. (Az anonimitás igen jótékony hatással van a kritikai szellem fékezhetetlen megnyilvánulására.) Az idei első Anonymus témája az újév volt (úgy kellett róla beszélni, hogy a szövegek lehetőleg kerüljenek minden klisét, és próbáljanak elszakadni a közhelyektől, amelyek a hívószóra rátapadnak), és egy limericket, valamint egy egyperces novellát kellett írni. Alább - ízelítő gyanánt - közöljük a legjobban sikerült alkotásokat. Vigyázat, szókimondó szövegek! Fény (olaj, akril, vászon, 110 *150 cm, 2016) EGYPERCES A fiatal író egy e-mailt kapott, amelyben felkérték egy egyperces novella megalkotására. Nagy Koppány Zsolt tömör, világos, még véletlenül sem a követhetetlenségig szellemeskedő instrukciói szerint a szövegnek az újévről kellett volna szólnia. Mindezt úgy, hogy kerülje el az újévhez köthető fogalmakat, gondolatokat, közhelyeket, illetve nagyjából mindent, ami az „újév” szó hallatán eszébe jut az embernek. A fiatal író annyira emlékezett gimnáziumi tanulmányaiból, hogy SZÁMADÁS Ha menet közben leesik az autód kereke - bár azonos sebességgel haladtatok -, a felszabadult forgóerő miatt megelőz téged. BROMANCE Samuval majd tíz éve ismertük egymást. Igazi legjobb haverok voltunk. Még legjobb haver napunk is van. Minden év februárjában. Szóval összeköltöztünk, hogy spóroljunk a lakbéren. Már kolisként is mindig együtt zuhanyoztunk, mert úgy rengeteg vizet megtakaríthat az ember, és oda kell figyelnünk a környezetvédelemre. Egyikünknek se volt csaja, hát néha ki is vertük egymásnak, de haverok között ugye előfordul az ilyesmi. Aztán amikor jött ez az új törvény a kisebbségek védelmével meg ilyesmi, akkor kitaláltuk, hogy mekkora poén lenne kihasználni az egészet; simán kibasztunk a rendszerrel, elhitettük, hogy kéményseprők vagyunk, összeházasod-Gál János az egyperces novella az irodalmi groteszk műfaja, melyet abszurd, ellentmondásos humor jellemez. A fiatal író épp megfelelő ellentmondásnak találta azt, hogy az újévről kéne írnia az újévhez kapcsolódó dolgok nélkül, így ezt leírta, és nagy siker reményében visszaküldte az e-mailt feladó címre. A szöveget állítólag egy kisebb közönség előtt felolvasták, az emberek nevettek, és remélték, hogy megismerik a fiatal írót, aki ezt írta. Mid van, ami úgy szaladna nélküled, mint a kerék autó nélkül? tunk és bumm, adókedvezmény. Tökre megérte. Aztán örökbe fogadtuk azt a kisfiút. így volt egy kis haverunk, akit el lehetett vinni lézerharcra meg focizni, meg ilyesmi. Jó srác lett, amikor megnősült, én meg Samu szerveztük a legénybúcsúját. Szóval minden vagány volt, buliztunk, stíröltük a csajokat, néha leszoptuk egymást, de nem buzulásból, csak az íze miatt, huszonöt év a legjobb haverommal. Aztán egyik este, én magam sem hittem, éppen készültünk lefeküdni - egy ágyban aludtunk, mert így a fűtésen is lehet spórolni -, megláttam, hogy mit olvas. Basszus, a Kertész Dávid Összes novellái volt a kezében. Ezért vagyok most itt, emberek: lehet, hogy a férjem buzi? KORSZELLEM Péter Péter kontaktlencsét viselt, kopaszodott és kéthetente egyszer hált a feleségével. Három gyermeket neveltek: Lillát, Abigélt és Gézát. Az új év új karrierlehetőséget hozott Péter Péternek, aki az új területi rendszer főfelügyelőségének osztályvezetője lett, miután az előző területi rendszer főfelügyelőségének osztályvezetőjeként dolgozott. Új irodája a régivel rézsút szemben volt, ám nosztalgiázni nem járt vissza a régi helyére. Egészen egyszerűen azért, mert nem lett volna kivel beszélnie, ugyanis volt kollégáit felakasztották, ám mivel neki három gyermeknek is elő kellett teremtenie a kenyeret, megnyugtatta magát, hogy jól döntött munkatársai elárulásával. Jó érzését fokozta, hogy január elsejé-Szilvesztereste játszódik a mese. Klára, aki Béla akart lenni, és Béla, aki Klára névre hallgatott, egymást ekkor még nem ismerve megérkeztek a Magányosan ünneplő furcsák, ebihalak és tánc című eseményre a Bobi kocsmájába. Különös azonosságukon, avagy EMLÉKEZÉS A három barát felemelte pezsgőspoharát, és koccintottak. Tihamér nagyot sóhajtott:- Emlékszem még arra az időre, amikor nemhogy pezsgőre, de vízre se futotta. A kútról hoztuk lyukas palackokban.- Azok voltak aztán a nehéz idők! Ételt sem tudtunk magunknak venni! A galambok elől ettük el a morzsát.- Nekem mondjátok? - kontrázott Jenő. - Olyan szegény környéken éltünk, hogy még galamb sem volt, akiket mások morzsával etessenek! Száraz gallyakat ropogtattunk és puszta kézzel kellett nyolcvanméteres kutat ásni. A hőtől négy százalékkal nőtt a fizetése, így végre hódolhatott régi, a harmadik gyermek megszületése óta abbahagyott szabadidős tevékenységének: a soklábúak gyűjtésének. Felhőtlen családi életét feleségének olykori félrelépései, gyermekeinek elégtelen bizonyítványai színezték, jobb napoknak számítottak a családi temetések, főleg amikor a volt és jelenlegi anyósára is ráhányták a földet. Hiába, nekik könnyebb lett a föld, nekem pedig könnyebb lett a levegő nélkülük - okoskodott Péter Péter, aki mindent alaposan megfontolt. Sokáig azonban nem örülhetett idilli életének. Az ellenfordulatot újabb, ellen-ellenfordulat követte, ő meg éppen a gyermekeivel ment a területi főfelügyelőségre, ahol dönkülönbözőségükön, miszerint Béla Klára akart lenni, Klára pedig Béla, igencsak jót derültek, forralt bort rendeltek s egy asztalhoz leültek. Szerelem ez, kérem, első látásra, állapította meg Béla klárás hangon. Klára bélásan nevetett. Béla mokszemcsékről nyalogattuk le a vízmolekulákat, ha egyáltalán találtunk!- Drága barátom! - szólt Tihamér újra. - Bár fogaim lettek volna, amivel gallyakat rágcsálhattam volna, vagy ujjaim, amelyekkel kikapartam volna a földet, hogy vízhez jussak! Csak botorkáltam a rossz lábammal, majd térdre rogytam, ha éppen tócsát találtam. Úgy szürcsöltem fog nélkül a sáros vizet.- Te mázlista - így Olga -, nekünk még lábunk sem volt, hogy eljussunk egy pocsolyáig. Egyrészt pont aszályos évszázadot fogtunk ki, másrészt megesett, hogy napi Pataki Tamás tenie kellett, hogy a jobb vagy a bal oldali szárnyban keres menedéket. Döntését megnehezítette, hogy Lilla és Abigél nevű leánya is vele volt. A kinti fegyverropogások is sürgetően hatottak Péter Péter idegeire, aki végül vett egy mély levegőt, és egyszerre elindult mindkét irányba. Péter Péter életében először érezte a gerincét - amint éppen megroppan és kettéválik. Testének bal fele a bal oldali szárny irányában indult el, jobb fele pedig a jobboldali szárny irányába távozott. Hivatalát lógó belekkel, epefoltos kézzel mindkét helyen elfoglalta. A leányait csuromvéresen találták meg az apjuk irodájában. Egyiket itt, a másikat ott. Az újdonsült árvákat megnyugtatták, teával kínálták. Majd az egyiket felakasztották. Regős Mátyás és Klára, avagy Klára és Béla, ott ültek egymással szemben. Legalább annak volna eze vagy ennek lenne aza. De hát ennek eze volt, annak meg aza, Béla és Klára, avagy Klára és Béla keservesen sírtak. Talán még ott ülnek ma is. Szeder Réka húsz órát is kerestünk, és csak egy negyed korty meleg, poshadt, ciános vizet találtunk.- Ha még csak vonszoltuk volna magunkat! - kezdte újfent Jenő. - Kezünk sem volt. Gurultunk a szikes pusztán, csak sót találtunk, és sehol egy pocsolyát. Pedig évekig napi huszonhat órát gurultunk, mert reménykedtünk, hátha mégis beleütközünk valami ehetőbe.- Ti szerencsések! Alattunk még föld se volt, hogy guruljunk. Évtizedekig lécen ültünk, egy nap pedig harminchat órából állt. Az volt aztán a pokol maga.- Bizony, bizony fiúk! Mekkora szerencse, hogy ott tartunk, ahol! Izer Janka Kertész Dávid SZOMORÚ EGYPERCES IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. január