Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-16 / 13. szám
GAZDASÁG y 2020. JANUÁR 16., CSÜTÖRTÖK IViilliós orvosi béreket javasol a szakkamara Büntetnék a hálapénzt Az Emmi nyitott a párbeszédre Felvette első dolgozóit a debreceni BMW-gyár DEBRECEN Már hét munkatársa van a BMW Group jövőbeni debreceni gyáregységének - közölte a BMW Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a Világgazdasággal. Salgó András elmondta, az első pozíciókat a humán erőforrás és a humánerőforrás-marketing területén töltötték be. A cég folyamatosan keres új kollégákat, 18 munkakört hirdetnek a debreceni egységgel összefüggésben. Most egyebek mellett adózási, média-, könyvviteli, folyamattervezési, toborzási és környezetvédelmi szakembereknek kínálnak főképp vezetői állásokat. A már leszerződött alkalmazottak Debrecenben, valamint Münchenben töltik a képzési idejüket. A gyárépítés első szakasza nyáron startol majd el az alapkő hivatalos elhelyezésével. Tavasszal lesz a cölöpözés, amely lényegében a gyárépítés első szakaszának kezdete. Itt ezer főt foglalkoztató, BMW-modelleket gyártó üzemet alakítanak ki, amely évente 150 ezer autó előállítására lesz képes. A hajdúsági megyeszékhelyen olyan gyár működik majd, amelyet a legmodernebb, flexibilis technológiával szerelnek fel. Ez azt jelenti, hogy egy szerelősorról belső égésű hibrid vagy akár elektromos modellek is legördülhetnek. MW PÁLYÁZAT Elindul a Magyar Multi Program második köre, március 5-étől várják a vállalkozások jelentkezését - jelentette be tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A jelentkezés ingyenes, a kiválasztottak 45 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak. A programban az első körhöz hasonlóan egy adott vállalat diagnosztikai és fejlesztési terv készítését követően 2-36 millió forint közötti visz-Új bértáblajavaslatot dolgozott ki a Magyar Orvosi Kamara. A magyar orvosoknak az ausztriai alapbér kétharmadát állapítanák meg. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu EGÉSZSÉGÜGY A közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvosok bérrendezésére dolgozott ki javaslatot a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - írja a Világgazdaság. A bértábla szerint a rezidenseknek bruttó 690 ezer forintot kellene keresniük, a 20 éves gyakorlattal rendelkező szakorvosoknak 1,5-2 millió forintot. A kamara szerint a 2010-es évekre a képzett orvosi munkaerő elvándorlása kritikus méretet öltött. A képzett orvosok száma ugyanis nem pótolja a nyugdíj vagy a halálozás, valamint a pályaelhagyás vagy a kivándorlás okozta veszteségeket. A minőségi probléma pedig abból adódik, hogy az elmúlt másfél évtizedben annak a középgenerációnak a számottevő részét vesztette el az ország, amelyben a legnagyobb tudástőke összpontosul. A szakorvosok 107 és 100 ezer forint, a szakorvosjelöltek pedig 50 ezer forint béremelésben részesültek a legutóbbi tárgyalási ciklusban, de az egészségügyben többrétegű bérfeszültség sza nem térítendő támogatást kaphat tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez, vagy 50- 340 millió forint értékben részesülhet vissza nem térítendő támogatásban komplex fejlesztései megvalósításához. A Magyar Multi Program első kiválasztási körében több száz jelentkező cég közül végül 104 vállalkozás felelt meg a belépési kritériumoknak. A cégeknek mikro-, kis-, és középvállalkozásnak kell minősülniük, legalább négy lezárt üzleti évvel. További feltétel, hogy minimum öt alkalmazottjuk legyen, és hogy mini-Támogatjuk, hogy a hálapénz elfogadásának tilalma szerepeljen a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében, melynek ellenőrzése kifejezetten kamarai feladat - jelezte a szaktárca, hozzátéve, hogy eddig műm 100 millió forint nettó árbevétellel rendelkezzenek. Középvállalatoknál 20 százalékos átlagos éves árbevétel-növekedést kell felmutatni meghatározott időszakban, mikro- és kisvállalkozásoknak 100 százalékos éves növekedést kell teljesíteni - ismertette. Opció az exportárbevétel igazolt 50 százalékos éves növekedése. Az erős magyar vállalkozások létrejöttének támogatása a tárca kiemelt célja, ami hozzájárulhat Magyarország további fenntartható gyarapodásához - hangoztatta György László államtitkár. MW is nyitott volt a párbeszédre. Kiemeli, a kormány sohasem a szocialisták által emlegetett bérminimumot, hanem mindig az adható maximális bért kívánja biztosítani az ágazatban dolgozóknak. Kacsatelepet számolnak fel a vírus miatt MADÁRINFLUENZA Megkezdődött a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen annak a 115 ezres állományú kacsatelepnek a felszámolása, ahol madárinfluenza vírussal fertőzött állatokat találtak kedden - jelentette be Bognár Lajos országos főállatorvos tegnap. A hatóság megtette a szükséges intézkedéseket, többek között kijelölték a gazdaság körül a három kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet, közölte a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Elivatal. A betegség megjelenésében a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfit jelenleg is kötelező fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni, az almot úgy kell tárolni, hogy a vadmadarak ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással. A madárinfluenza-vírus hétfőn ütötte fel a fejét a Komárom-Esztergom megyei Ácson, egy nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban, az állományt a hatóságok felszámolták. Mindkét helyen az emberre nem veszélyes H5N8 vírustörzset állapították meg, ehhez hasonló vírustörzs jelent meg 2016- 2017-ben is hazánkban, illetve az elmúlt napokban Szlovákiában és Lengyelországban. Tegnap Romániában, a Máramaros megyei Szinérváralján (Seini) is el kellett pusztítani egy tyúkfarm állományát a vírus miatt. MW A fentiek miatt a MOK nem bértárgyalást kezdeményez, hanem a finanszírozási rendszer és a kondíciók olyan kialakításáról szóló tárgyalást, amely biztosítja az ellátórendszer megfelelő működését és a javasolt bértábla szerinti kifizethetőségét. Arra is kitért a MOK, nagyon fontos, hogy a hálapénzt a kormány is minél hamarabb korrupciónak tekintse és kriminalizálja. A kamara azt javasolja, hogy a bértábla teljesülésével a hálapénz adását és elfogadását a büntető törvénykönyvben rögzítsék. A MOK szerint a javaslat figyelembe veszi Magyarország nemzetgazdasági teljesítőképességének határait és számol az uniós környezettel. A környező EU-tagállamokban az orvosi bérek lehagyták a hazait, már a szlovák és a román orvosbérek is megelőzik a magyart. Mivel a Magyar Nemzeti Bank programja Ausztriát jelöli meg referenciaként, így tett a kamara is. A MOK az ausztriai alapbér kétharmadát javasolja a magyar alapfizetésnek. Az egyetemi oktatói státuszba lépők és az osztályvezetői feladatot vállalók körében 1,15 százalékos lehetne a szorzó. A javadalmazás ütemezését illetően évi 4,2-4,3 százalékos növekményt -javasolnak, egy szakvizsga megszerzése pedig 30 százalékos egyszeri béremeléssel járhatna. LOTTÓ Jelentkezett nyereményéért a hazai lottózás történetének legnagyobb nyertese, aki a tavaly november 22-i Eurojackpot-sorsoláson bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amit a napokban meg is tett. Magyarországon nagyon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, ezért is különleges alkalom, hogy a Szerencsejáték Zrt. általános gyakorlatának részeként az Eurojackpot hazai nyertese névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertesi kérdőívet, így megtudhatunk néhány információt játékszisztémájáról, életéről úgy, hogy anonimitása biztosított marad. A példátlanul szerencsés játékos elárulta, hogy vidéken adta fel nyertes szelvényét, HÍREK Nőtt az építőipar teljesítménye KSH Míg az elmúlt 10 évben az EU tagországaiban átlagban 6 százalékkal, Magyarországon 72 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye. A KSH legfrissebb adatai alapján novemberben 6,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű építőipari beruházás fog megvalósulni Magyarországon. MW Szijjártó: ezer új munkahely MUMBAI A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter indiai látogatásakor. Kiemelte, sikerült megállapodni mumbai, illetve a városkörnyéki autóipari, elektronikai és energetikai vállalatokkal, egyebek között olyan cégekkel, mint a Tata Sons, a Mahindra-csoport és a Hinduja-csoport. Hozzátette, 40 jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek több mint 10 ezer főt foglalkoztatnak. A külügyminiszter a cégeknél tett látogatás mellett Mumbaiban találkozott Bhagat Szingh Kosjarival, Mahárástra állam kormányzójával. MW amelyet önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg. Kiderült az is, hogy több éve minden héten játszik az Eurojackpoton, és korábban még nem nyert nagy összeget. Egyetlen rituáléja pedig, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy nyert, amiről azonnal értesítette házastársát - közölte a Szerencsejáték Zrt. Nyereményét a játékos utazásra, autóra, lakásra akarja majd költeni, de jótékonykodni és befektetni is szeretne. Utóbbihoz pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett, úgy nyilatkozott, szűkebb családja is részesül majd az összegből. Arra a kérdésre pedig, hogy nyereményét követően felhagy-e a lottózással, egyértelmű és a fentiek fényében egyáltalán nem meglepő választ adott: esze ágában sincs, tovább fog játszani. MW TRIKOLÓR A tegnap életbe lépett rendelet szerint mostantól a kétszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben kis nemzeti zászlóval kötelező feltüntetni a boltok húspultjaiban kapható nem előrecsomagolt, friss sertéshúsok származási helyét. Az ennél kisebb üzletekben a hús származását csak betűvel kell majd jelölni. MW Fotó: MTI Többmilliós támogatást nyerhetnek a cégek Második körbe ért a multi program Vidéken adták fel a nyertes Eurojackpot-szelvényt Fotó: MTI Most jelentkezett a milliárdos nyertes Egy rezidensnek bruttó 690 ezer forintos bért javasolnak Fotó: MTI rontja a rendszer működését, alapbére megközelíti, a kezdő Példaként említette a kama- diplomás szakdolgozó alapbére, hogy 2020 januárja óta re pedig meghaladja egy kezegy kezdő OKJ-s szakdolgozó dő orvos bérét.