Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-28 / 300. szám
helyőrség m m Annette von Droste-Hülshoff Álmatlan éj Lehunyt a nap, bíbor-komoly pompába s a hullámtaréj hegyén jött a bús ködgomoly, a csillagtalan éj! - Távolba messze zaj zizeg - most üt tizet. Az élet ámolyog, lassan motozván, az ágyasházak most csukódnak épp; görény sunyítva illan a csatornán, és a padlás gerendájára lép, álmos üsző bóbiskol el mogorván, ló rúgkapál az istállóba még, liheg-piheg, áléivá fáradottan, majd elterül petyhüdt, bús hassal ottan. Hogy illatoz az orgona, mily kábítón, mily áthatón, az ablakon oly zordon a fák rajza, innen láthatom. A mutató előre megy! most tizenegy. Ó csoda-éber szender, álomélet, átok vagy áldás, fájó, jóleső - harmat csókolta lázassá az éjét és a homály mint permeteg eső hűsíti az orcámat, majd megéled a függöny-állvány és hintázva nő a padlaton a címer a magasban mint polyp úszik, imbolyogva lassan. Agyamba’ zúgó vér kering! Fönt zajt hallok, alattomost, recseg a kis asztalka, ing, mint hogyha kulcs nyitná ki most. Virraszt a fürge óra - már éjfélre jár. Mily szellemhang ez? Gyöngén, félve lebben, mint amikor megzizzen a pohár, most visszafojtott sírás búg a csenden, s az orgonák panasza szálldogál, tompábban, a könnyektől édesebben, viaskodik a vágy, a bús, sóvár - ó fülemile, ez nem éber ének, így csak álmukba’ sírnak a szegények. Most kő gurul és hull a máz, reng a torony, a rozoga, manó zörömböl-kaparász, gyors szélrohamtól mozog a fa lombos árnya mindenütt; - és egyet üt. Hogy változnak a felhő-gerezdek! Mint lámpa, sírból kél elő a hold s a kék-acél utcán a fénye reszket, az orgonákra lágyan lehajolt, minden levélkét szikrákban feresztett, az ablak rajza nyoszolyámra folyt, s a sápatag sugártól levetítve a ráma közt a lombárny puha csipke. Aludni vágyom csöndesen, míg rám leheli a hold, a szűz, s a suttogó gallyat lesem, vérembe tűz, a lombba tűz, fülembe dal és tompa nesz, - két óra lesz. És egyre tisztább ez a drága dallam, a kedves és a csengő nevetés. Daguerreotypek rajzolódnak halkan a paplanomra s mind olyan mesés, fényes hajat látok, dús omlatagban, mint fénybogár tündöklik a szem és lassan, szelíden nedves kék lesz immár. S egy szép fiú ül csöndbe’ lábaimnál. 7 És föltekint, lelkes beszéd nézése, soha ily szemet, játszódva nyújtja a kezét, majd visszarántja és nevet; kakasszó, az órám felel, hármat ver el. Az udvaron száll a galamb és a hajnaltól részegebb, kakas kukorít és alant vackán mocorog már az eb; istálló nyilik, dong a légy - az óra négy. Hogy felriadtam, ó te drága pajzán kép tovatűntél, mint a terhes éj! Szürkül az ég, magát köddel felajzván, nem szikráz a harmat se, a kevély ezüstös holdnak rozsda van a pajzsán, és dünnyögés kel az erdőkbe, mély, az eszterhéjon fölcsívog a fecske, halkan, lidérces mély álomba esve! Már ég kelet - ó nagy virradti tűz te! Hogy terjed-geijed, minden énekel, a lanka és az erdő, összefűzve, az élettől gyöngyöt dob a kehely, a kasza csörren, sólyom száll, a büszke pagonyban fölzeng a friss kürti jel, és mint a jéghegy olvad el az álom a lángoló és perzselő határon. Kosztolányi Dezső fordítása M SEM ORVOSOK Az Előretolt Helyőrség 2019. március 2-i számában hosszú cikket közölt Lénárd Sándor (1910-1972) Brazíliában élt magyar orvos életéről. Könyve Völgy a világ végén címmel jelent meg (Magvető Kiadó, 1985 - harmadik kiadás). Axel Munthe (1857-1949) svéd orvos is írt önéletrajzi ihletésű könyvet San Michele regénye címmel (Káldor Kiadó, 1933). Szinte kínálta magát a téma, könyveik alapján egybevetni a két nagy szakmai tudású, széleskörűen művelt orvos életpályáját. Két könyv, két orvos, két sors - mégis mennyire különbözőek. Születési évük között jó fél évszázad a különbség. Bár barátok nem voltak, de ismerték egymást, amire Lénárd könyvében néhány szarkasztikus megjegyzés utal. Családról, magánéletről nem sok szó esik. A svéd szerencsés nemzet szerencsés fia. Érvényes útlevele van és valószínűleg pénze is. Kezdetben Párizsban praktizál. A híres ideggyógyász Jean-Martin Charcot-nál a hisztériát és a hipnózist tanulmányozza. Pacientúrája főként az előkelő körökből kerül ki, a svéd kolónia, diplomaták és francia arisztokraták, olykor egyegy gazdag amerikai. A szegénynegyedekben is járatos, kórházba is bejár. Megbocsátó humorral említi a Paulai Szent Vince apácákat, akik johb barátságban vannak a rózsafüzérrel és a szentelt vízzel, mint a körömkefével és a karbolos fertőtlenítő oldattal. Ugyanakkor elismeri áldozatkészségüket és hivatástudatukat. Lénárd Sándor Németországban született, Magyarországról a bécsi egyetemre került. Már végzett orvosként Rómába ment. Zsidó származású menekültként élt érvényes útlevél és működési engedély nélkül. A vészkorszakot ott nyomorogta végig, illegálisan praktizálva, házaknál mért vérnyomást, injekciózott, gyógyszerésznél segédkezett. Honorárium hol volt, hol nem volt. Gyakran épp csak a napi élelmet kereste meg. Munthe később Rómában dolgozott. Részt vett a nápolyi kolerajárvány leküzdésében. Az előkelő körökön kívül a szegényeknél is megfordult, mint az Egy orvos történetei című könyvében (Fátum Ars Kiadó, Bp., 1994.) olvasható. Érdekes, hogy e könyv ajánlása Mussolininek szól. A Duce népszerű lehetett akkortájt, Magyarországról is felkeresték. Marthe Feuchtwanger írja Csak egy feleség című könyvében (Európa Kiadó, 1988.), író férjének is ajánlották, hogy látogassa meg, a zsidó származású Feuchtwanger azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Lénárd a háború végén Olaszországban dolgozott, majd 1952-ben kivándorolt Brazíliába. A Santa Catarina állambeli Donna Emmavölgyben megszerzett földdarabon házat épített. Az orvosi gyakorlatot nem adta fel, sváb és olasz telepeseket, földműveseket gyógyított a városoktól messze fekvő területen. Sokszor már a helyi laikus gyógyítók által félrekezelt, menthetetlen betegeket vitték hozzá. Akárcsak svéd kollégája, ő is többször szembetalálta magát az abban az időben rettegett diftériával, melyet ha idejekorán kezeltek, a gyermek esetleg megmenthető volt. A rossz emlék mellett honvágya is támadt a szűkebb haza és Európa iránt. Kiterjedt levelezésében itthoni zöldség- és gyümölcsmagvakat kért, azon kívül az olasz tájra emlékeztető ciprusokat ültetett. Leírja, hogy magyar piros paprikával a német telepestől kapott szalonnával paprikás szalonnát készített. Egyik fő időtöltése a latin nyelvhez és Horatiushoz kapcsolódik. Közismert a Micimackó fordítása. Robert Graves íróval latinul levelezett. Milyen volt ez a két orvos? Szakmailag jól képzett, művelt, világlátott emberek, értettek idegen nyelveken. Feltűnő vonzódásuk a klasszikus római kultúra és a korabeli Itália, az olasz táj iránt. Munthe társaságbeli ember volt, szerette az állatokat, főleg a kutyákat, Lénárd viszont nem volt állat- (kutya-) barát. Úgy tűnik, mindketten megállapodtak, ki-ki a maga helyén. Munthénak teljesült a vágya, Anacaprin megépítette híres mediterrán villáját, a San Michelét, és telerakta a környéken található római edényekkel, szobortöredékekkel. Amíg egészsége engedte, ott élt az állatai között, jó barátságban a helybeli lakosokkal. Megöregedvén elgyengülve, megvakulva Svédországba tért vissza. 92 évet élt. Lénárd pedig meghúzódott a Donna Emma-völgybeli házikójában. Úgy tűnik, itt megtalálta lelki békéjét a könyvei között, olvasgatva kedves Horatiusát, intézve széles körű levelezését több nyelven, több országba. Thomas Mann-nal is levelet váltott. (Thomas Mann: Válogatott levelek, 323., 346. levél, Magyar Helikon Kiadó, 1970). Közben természetesen az őt felkereső betegeknek is a rendelkezésére állt. Az egyesült államokbeli látogatáson kívül mindvégig az őserdőszéli házban lakott. 1972-ben, 62 évesen halt meg. Harminc évvel kevesebb adatott meg neki, mint híres svéd kollégájának. Persze értékében, tartalmában ez az élet sem volt kevesebb a másiknál. dr. Desits Imre nyugalmazott gyermekorvos - Sárvár 2019. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Annette von Droste-Hülshoff
