Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-10 / 286. szám

10 M0ZAIK-TV-MŰS0R 2019. DECEMBER 10., KEDD POÉNPERCEK SZABADSÁG-SZOBOR Egy New York-i iskolában a tanár kérdezi a gyerekeket:- Ugye, a képen jól látszik, hogy a Szabadság-szobor egyik kezében könyvet tart, a másikban egy fáklyát. Ki tudja megmondani gyerekek, mit jelképez a fáklya? Tessék, Stevie!- Azt, hogy sötétben nem le­het olvasni. ORVOSNÁL- Doktor úr, tegnap egy üveg erősítőszert tetszett nekem felírni.- Igen, és szedi rendesen?- Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudom lecsavarni a ku­pakját. SZÍNHÁZBAN Színházból való távozáskor a férj mondja a feleségének:- Drágám, azért ez túlzás, igazán nem kellett volna ezer forint borravalót adni a ruha­tárosnak!- Ennyit igazán megérde­melt. Nézd, milyen csodála­tos nercbundát adott! GÁZOLÁS Egy autó laposra vasal az or­szágúton egy kakast. A sofőr a baleset után felveszi a dög­lött állatot és elballag vele a közeli házhoz.- Jó napot, asszonyom! Tör­tént egy kis baleset, de termé­szetesen mindent megteszek, hogy pótoljam a veszteségét - mondja a gázoló.- Rendben van, uram. Akkor kérem menjen hátra a kert végébe, a tyúkok már nagyon nyugtalanok, és ne felejtsen el reggel hétkor kukorékolni! JUDIT napja JUDIT. Héber eredetű név, je­lentése: Júdeából származó nő. Védőszentje: Boldog Judit angol özvegy, aki a 11. szá­zad második felében reme­teéletet folytatott. Virága: a piros tulipán. EGYÉB NÉVNAPOK: Eulália, Lo­retta, Miron. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Judit, Lívia napja. A református és az evangélikus naptárban Judit, Loretta napja. A zsidó naptárban kiszlév hónap 12. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: íz 40,1-11. Zsolt 95. Mt 18,12-14. Református: 2Tim 2,14-18. Ézs 1,10-17. Evangélikus: Ézs 26,7-12(13-15). Ézs 45,1-8. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 5 8 2 1 7 6 4 3 9 6 1 4 9 2 3 7 5 8 7 3 9 5 4 8 6 1 2 4 9 8 2 1 5 3 7 6 1 6 5 3 8 7 9 2 4 2 7 3 4 6 9 5 8 1 3 5 1 6 9 2 8 4 7 8 2 6 7 3 4 1 9 5 9 4 7 8 5 1 2 6 3 KOLDUS CSEKÉLY ADOMÁ­NYA BÉKÉSEN ESZIK A nyAj ÉRZÉ­KETLEN, KÖZÖM­BÖS HAJLÍT­HATAT­LAN HIVATA­LOS OKMÁNY FŐNÉV­KÉPZŐ, A-ZET PÁRJA DZSÚSZ­FAJTA SZfJ­VÉGEK! ÄTTO­­SZÉK- - RÉNY JELZŐc k ▲ m ... ▼ NÉVELŐ TELT, PI­ROS NŐI SZÁJSZÉL ► MALOM TÖLCSÉR­SZERŰ RÉSZE ► BUZDÍTÓ SZÓ KÓPIÁT KÉSZÍT ► ÉHES ÁLLAT­NAK ENNI AD ► □ EGYÉB DOLOG SP.SZER­MÁRKA rr­— ...TYLER; AMERIKAI SZÍNÉSZ­NŐ ► házas­ság alsó VÉGTAG r • TÁMADÓ-jAtékos FOCIBAN ► BÚZAŐR­LEMÉNY MENET ELEJE! r SUNYIN VISELKE­DŐ, BIZ. ► \i FOSZTO­GATÁS (RÉGIES) ►­^m SUDOKU 5 8 2 3-■ 2 1 9 T _3_ 2 T 7 1 6 7 5 2 y 4 4 "ö l 8 6 2 4 5 8 1 2 HOROSZKÓP KOS (03.21.-04.20.) Délelőtt ne foglalkozzon semmivel, a Hold üresjárat­ban van, úgysem sikerülné­nek a dolgai, de délután már belecsaphat a dolgok közepé­be. Kedvező az időpont a szerződéskötésekre. BIKA(04.21.-05. 20.) Délután leülhet a part­nerével, és megbeszélhetik, hogyan tervezik az ünne­peket. A karácsony körül forognak most a gondolatai, jókedvű és lendületes a mai napon. IKREK (05. 21.-06. 21.) Hamarosan lesz egy rendkívül jó és nagy hasznot hozó társulása, de ennek megbeszélését ne a mai nap­ra tegye, mert a Merkúr egy pontos 150 fokos fényszöget kap az Uránusztól. RÁK(06. 22.-07. 22.) Remek alkalom a dél­után szerződéskötésre vagy bármilyen párkapcsolati kérdés megbeszélésére. Este viszont kapcsolódjon ki egy kicsit, mert elég túlterhelt mostanában. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) A Merkúr az ötödik sorsterületéről este kap egy szembenállást a Holdtól. Érzelmeinek mindenképpen hangot kell adnia, nem pedig elfojtani azokat, akkor is, ha ezzel megkockáztatja a vitát. SZŰZ(08. 23.-09. 22.) A Hold-Merkúr­­szembenállás ma keresz­tülhúzhatja számításait, döntéseiben az érzelmek zavart kelthetnek. Bár ez egyébként egyáltalán nem jellemző önre, most mégis befolyásolhatóvá válik. ' Wnt MÉRLEG (09. 23.-10.22.) A második sorsterületén áthaladó Mars egy trigont kap a hatodik sorsterületéről. El­képesztő teherbírás jellemzi, nagy mennyiségű feladattal végez estig, de utána nehezen tud kikapcsolni. SKORPIÓ (10.23.-11.22.) Az első sorsterületén járó Mars trigont kap a Neptunusztól. Ön bizonyára most nagyon szerelmes, és e két planéta fényszöge ma este boldog, érzéki örömök­höz juttatja. NYILAS (11. 23.-12. 21.) Kommunikáció, tárgya­lások, üzleti ügyek, közle­kedés vagy hosszabb utak megkezdése szempontjából éppoly kedvező ez a nap, mint elmélyült eszmecserék folytatására. BAK (12. 22.-01.20.) Mindenféle kapcso­lata, régebbiek vagy újak, haszonnal kecsegtetik, a mások iránt tanúsított kedvessége és nagyvonalú­sága hasonló reakciót vált ki környezetéből is. ©VÍZÓNTO (01.21.-02.18.) Ha kibírja, ne nyisson még pezsgőt, amíg nem biz­tos a dolgában, de elképzel­hető hirtelen anyagi gyara­podás, vagy a munkahelyén kinevezést, előléptetést hozhatnak a bolygóállások. HALAK (02.19.-03.20.) Kreatív képzelőereje szárnyakat kap ma, ahogyan a szépség és a harmónia iránti fogékonysága is. Ked­vére lesz a szép környezet, egy műalkotás, a költészet. Javíthatatlanul romantikus, ez partnere, örömére szolgál. ______ ' <>->ti;rl aotqlop TELEVIZIO-MUSOR 2019. DECEMBER 10., KEDD oc o 0» <■% < te o <A o rtlTujbVBHHH raHHHH 4.00 Győzike 5.15 Családi Show® Titkok© 4.55 TopShop 6.10 Tűsarok® 5.20 Barátok 6.15 Mokka© közt© 6.25 Tények 6.00 Reggeli© Reggel 9.05 Asztro-Show 6.55 Mokka© 10.10 TopShop 8.45 Mokkacino© 11.50 Kalandozó© 9.35 Teleshop 12.30 Fókusz® 10.45 Astro-Világ 13.30 A Konyhafőnök VIP 12.00 Tények Délben-Terítéken 12.30 Tények Plusz a sztárok!© 13.20 A vidéki doktor© 16.00 Az én kis 14.25 Mintaapák® családom © 15.40 Victoria® 17.10 Barátok 16.45 Anya© közt© 18.00 Tények 18.00 RTL Híradó 18.30 Tények Plusz Esti kiadás 19.25 Mintaapák® 18.55 Fókusz© 20.35 Újratervezés® 20.05 A Konyhafőnök VIP 21.35 Nyomd-Terítéken a gombot, a sztárok!© tesó!© 22.30 Barátok közt© 23.00 Magánnyomozók© 23.20 Házon kívül® 0.00 Családi Titkok © 23.50 RTL Híradó 1.00 Sherlock és-Késő esti Watson © kiadás 2.00 Sherlock és 0.30 CSI: Miami Watson© helyszínelők ® 3.00 Tények Este 1.45 Szuperzöld© 3.40 Gotham© 2.30 Rejtjelek® 4.25 Magánnyomozók© Ifijei Bj ■ 1 Ír jlj»» -v , mr íj«. flk. 16.00 Az én kis családom 23.00 Magánnyomozók hírtvTMHNMBRRI Óránként Híradó és időjárásjelentés Minden fél órában hírekkel, híradóval 5.55 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.35 Kárpát Exp­ressz 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Kék bolygó 14.35 Magyar gazda 15.35 Élő egyház 16.35 Kárpát Exp­ressz 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Család'19 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 6.00 Sajtóklub 7.30 Magyarország élőben 8.05 Címlap 8.30 Palet­ta 9.05 Sajtóklub 11.05 Főhős © 12.30 Munkavállalók világa 13.05 Vetítő 14.00 Hírek 14.05 Bayer show ©15.30 Garázs 16.05 A nyol­cas © 17.30 Soroló 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Riasztás © 21.05 Keménymag © 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 23.30 Paletta 0.30 Globál 6.45 Kenő© 6.50 SrpskiEkran 7.20 Unser Bildschirm 7.50 Ridikül© 8.40 Fogd a kezem!© 9.30 DonMatteo© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 A világ egy terített asztal® 13.45 A világ egy terített asztal © 14.15 A hegyi doktor © 15.05 Végtelen szerelem © 15.55 DonMatteo® 17.05 Ridikül© 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem!© 19.35 A hegyi doktor© 20.30 Önök kérték!© 21.30 Vidám vidék® 22.20 Kenő© 22.30 Velvet Divatház © 23.20 Magyarország, szeretlek! 0.50 Hogy volt?!-archív válogatás 18.45 Fogd a kezem! 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék­szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhír­adó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Ja­­kupcsek plusz © 21.30 Columbó © 23.00 ATV Híradó 23.40 Haza­húzó 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0.50 700-as klub ©1.20 Egyenes beszéd 5.25 5.50 6.25 6.45 7.10 7.20 7.45 8.10 8.35 9.35 10.05 10.35 11.05 11.20 12.50 13.00 13.15 13.45 14.15 15.50 16.15 16.45 17.10 17.25 18.35 19.00 20.00 21.00 21.25 21.35 22.35 23.30 M5 Híradó Novum Család'19 Magyar gazda Nótacsokor® Nótacsokor © Nótacsokor Idegen nyelvű hírek Református magazin A NAGYOK Mesterember Mindenki Akadémiája Angol nyelvű hírek Csalódások © V4 Híradó Híradó Srpski Ekran Unser Bildschirm Család-barát Család'19 Szerelmes földrajz Térkép Útravaló ízőrzők Itthon vagy! Nótacsokor © Üdítő© Híradó V4 Híradó Mindenből egy van® Ridikül © M5 Híradó 9.35 A NAGYOK 8.00 Don Matteo © 9.20 Robbie, a fóka © 10.25 Robbie, a fóka © 11.25 A Klinika ©12.25 Charly, ma­jom a családban © 13.30 Charly, majom a családban © 14.30 A klini­ka © 15.35 Hegyi doktor- Újra ren­del © 16.40 Hegyi doktor- Újra ren­del © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Fi­­ve-0 ® 21.00 Hawaii Five-0 ® 22.00 Hawaii Five-0 © 23.00 Dr. Csont © 0.00 Dr. Csont ® 7.05 M5 Híradó 7.40 Vers mindenkinek 7.44 Ez itt 5 kérdés... © 8.25 Embfcrmesék 8.40 Univerzum 9.40 Kult’30 10.15 Földünk az űrből © 11.10 ATengerek Nomádja® 11.40 Kincsesládánk© 12.15 Paiinonia3keréken© 12.45 SiépMüvészet 13.15 Szerelmes földrajz 13.50 Érettségi 2018 14.20 Szólalj meg! 15.05 Élet az észak-amerikai vadonban © 15.55 felsős 16.30 Koronás sas© 17.00 Ön is tudja? 17.30 Kult'30 18.00 Földünk az űrből© 18.55 A Tengerek Nomádja© 19.20 Vers mindenkinek 19.30 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... © 21.45 Embermesék 21.55 Visky András: Júlia-Párbeszéd a szerelemről © 23.25 Vers mindenkinek 23.30 Kult’30 6.30 Teleshop 8.10 Vakrepülés © 10.40 A randiguru © 13.00 A gon­­dozoo © 15.00 Rambo ® 16.55 Nagyfiúk © 19.00 Rambo 2. © 21.00 Válogatott gyilkosok © 23.25 2 kaliber ® 1.40 Tükrök © 4.00 A 6.00 Jóbarátok© 6.20 Jóbarátok© 6.45 Jóbarátok© 7.10 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok© 8.05 Jóbarátok® 8.35 Agymenők® 9.00 Agymenők© 9.25 Szívek szállodája © 10.25 Szívek szállodája © 11.20 Castle® 12.20 Castle© 13.15 200 első randi © 14.20 200 első randi © 15.15 Szellemekkel suttogó© 16.10 A mentalista® 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.00 Castle© 20.00 200 első randi © 21.00 V mint vérbosszú© 23.30 Szárnyas fejvadász 2049® 2.40 Lakástalkshow 3.25 A mentalista® 4.05 A mentalista® 4.50 Azéletcsajos oldala © 21.00 V mint vérbosszú SUPERTV21 9.50 Családi Titkok © 10.55 Csalá­di Ttok ® 12.00 Jóban Rosszban ©13.10 Hal a tortán ©14.15 Ma­gánnyomozók © 15.20 Csapdába csalva ® 15.55 Tények © 16.25 Csapdába csalva © 16.55 Csalá­di Titkok © 17.55 Kórházi történe­tek © 18.35 Kórházi történetek © 19.15 Magánnyomozók © 20.20 Jóban Rosszban ® 21.30 Tények Este © 22.00 Tények Plusz © 22.50 Amerikai pite 2.® 4.30 Csalóka ifjúság amerikai filmdráma 2007 7.10 Abébiszitter© amerikai vígjáték 2011 9.10 A szabadság útjai© amerikai filmdráma 2010 11.40 A bátrak háborúja® amerikai háborús filmdráma 2016 14.20 Stratton© angol akciófilm 2017 16.20 Tűzparancs® amerikai akciófilm 1996 19.00 Szupercella 2.: Hades © amerikai akciófilm 2018 R.: Steven C. Miller Sz.: Dave Bautista, Sylvester Stallone, Jaime King, Titus Welliver, Wes Chatham 21.00 Bérgyilkosok® amerikai akciófilm 1995 23.40 Kobra© amerikai akciófilm 1986 1.25 A 657-es járat © amerikai akcióthriller 2015 R.: Scott Mann Sz.: Robert De Niro, Jeffrey Dean Morgan, Dave Bautista, Kate Bosworth.GinaCarano m | '% m • * 6.30 Sporthíradó 7.00 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 7.45 Sporthíradó 8.35 Kosárlabda magazin 10.00 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 10.45 Sporthíradó 11.35 Jövünk! magazin 12.30 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 13.15 Sporthíradó 14.00 Szabadidő magazin 14.30 3x8 15.00 Labdarúgó közvetítés Újpest FC-Kisvárda 17.00 Sporthíradó 17.10 UEFA Bajnokok Ligája magazin 17.40 Fradi Tv 18.55 UEFA Bajnokok Ligája Csoportmérkőzés 20.45 M4 Sport stúdió Labdarúgás 21.20 Női kézilabda-vb Középdöntő mérkőzés 23.05 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 23.35 Hungaroring magazin 0.10 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: FTC-19.00 Szupercelía 2. 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Darts 8.30 Trash Talk 10.00 Televíziós vá­sárlás 11.00 Küzdősportok 13.00 Küzdősportok 15.00 UFC 18.00 Labdarúgás 18.45 Mai helyzet 19.00 Erős emberek 20.00 NFL 23.30 Ökölvívás 2.30 Labdarúgás: Bundesliga 4.30 Labdarúgás: Bun­desliga 5.30 Kékek 17.40 Fradi Tv 12.15 A TV Paprika karácsonya ® 13.00 Jamie © 14.00 Éhes motoro­sok ® 15.00 Rachel Allen © 15.30 Francia módra © 16.00 Anna Olson © 17.00 Gordon Ramsay ® 17.30 Egy sima, egy fordított ® 18.00 Ked­venceink kedvencei © 19.00 A TV Paprika karácsonya © 20.00 Jamie © 21.00 Éhes motorosok © 22.00 Jimmy © 23.00 A TV Paprika adven­ti kalendáriuma © 23.15 Kedvence­ink kedvencei © 0.15 Havas Dóra ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának fogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom