Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-06 / 257. szám

fi SÉTATÉR 2019. NOVEMBER 6., SZERDA Mit teszünk mi itt és ma a környezetért? MOST A környezetünk szeny­­nyezésének legismertebb módja a szemetelés. Én már kicsiként megtanultam, hogy nem szabad szemetelni, de ahogy látom, már nem sok gyereknek tanították ezt meg. Viszont a környezetvédelem igenis fontos. Néhány osz­tálytársamat megkérdeztem, hogy ők mit tesznek a környe­zetért. Mirtill azt mondta, odafigyel, hogy ne szemeteljen, meg arra is, hogy kevesebb vizet fogyasz­­szon. Elmesélte, hogy nyolca­dikban az egész iskola elment Abasáron szemetet szedni. Elég sok összegyűlt, ami egyszer­re jó, meg szégyen is szerinte. Mirtill követi a Facebookon a Greenpeace-t, ami egy környe­zetszennyezés elleni kampányt folytató szervezet. Zsani úgy gondolja, fontos, hogy felszedjük a szemetet. Vivi pedig azt mondta, próbál­ja a dobozokat • összegyűjteni, hogy újra tudja hasznosítani őket. Nem hagyja feleslegesen égve a lámpát, amikor nem kell. Összefoglalva, ha minden­ki odafigyelne, a Föld sokkal egészségesebb lenne. Renge­teg vizet spórolhatsz, ha eső­vízzel locsolsz, ha feleslege­sen nem folyatod a vizet, sokat számít, ha szelektíven gyűjtőd a hulladékot, ha lekapcsolod a villanyt, ha nincs rá szükség! Hagyd a nejlont, vigyél magad­dal vászontáskát! A legalkal­masabb időpont a Föld megvé­désére az lett volna, mikor el­kezdődött a szennyezés... A má­sodik legalkalmasabb időpont a MOST! Nagy Viktória Csenge EKE Gyakorlóiskola 9. A Szelektív gyűjtés Fotó: Shutterstock Nem állhatunk meg a hulladék szelektálásánál Húsz év, és az autónk már elektromos lesz A XXI. Században aktuális téma a környezettudatosság és annak fontossága. Amikor erről beszélünk nemcsak a szelektív hulladék gyűjtésé­ről és annak újra hasznosítá­sáról van szó, hanem többek között az általunk kibocsá­tott káros gazokról is. Elektromos autó töltése. Egyre több helyen lehetséges GÁZOK Erre nyújthat megol­dást a benzines vagy dízelau­tók elektromosra történő cse­réje is. Ez az alternatíva nap­jainkban egyre elterjedtebb lesz. De mi is pontosan a kü­lönbség ezek között az autók és a jól megszokott járműve­ink között? A legfontosabb el­térés a motorháztető alatt ke­resendő (pontosabban nem is alatta, mert egy elektromos autó esetében a motor a pad­lólemez alatt található). Ezek­ben a járművekben egy ak­kumulátorok által hajtott mo­tor van. A teljesen elektromos (nem hibrid) autók semmi­lyen benzinalapú üzemanya­got nem igényelnek, csak és kizárólag elektromos energi­át használnak. Manapság a legtöbb gyár­tó kínálatában megtalálha­tók ilyen járművek. Viszont az áruk elrettentő lehet. Egy belé­pő kategóriás elektromos autó akár 5,6 millió forintba is ke­rülhet a használtautó-piacon. De, ha figyelembe vesszük azt, hogy ennyi pénzért egy mai standardnak telje­sen megfelelő és kor­szerű járművet ka­punk, nem is rossz ez az ár. (Az érin­tőképernyős közép­konzol vagy az ülés­fűtés egy ilyen autó­nál alapfelszereltség. Illetve nagyon biz­tonságos is, hiszen a távolság­követő tempómat, vagy a drá­gább modellek esetén a robot­pilóta is be van építve). Szóval azoknak, akik szeretnének lé­pést tartani a korral és a leg­fejlettebb technológiájú au­tót használni a mindennapok­ban, elgondolkodtató lehet egy ilyen autó megvásárlása. To­vábbá megkíméli a tulajdonost a rendszeres benzinkút láto­gatásától, mivel otthon a helyi elektromos hálózatról egysze­rűen feltölthető egy átalakító segítségével. Vagy akár útköz­ben is megállhatunk egy nyil­vános töltőállomáson, ahol in­gyen feltölthetjük a kocsit. Egy töltéssel annyi energiát vihe­tünk a járműbe, ami egy napi átlag városi használatra elegen­dő, ez olyan kétszáz kilométert takar. Ugyanakkor ez je­lenti az autó gyenge­ségét is, hiszen hosz­­szú távú közlekedés­re nem igazán alkal­mas. Akár egy Eger-Balaton távolság megtétele is fejfájást okozhat. Hiszen egy ekkora út során előfordulhat, hogy kifo­gyunk az elektromos áramból és akár az is megeshet, hogy a legközelebbi töltőállomáson­­rostokolhatunk egy órát vár­va arra, hogy járművünk újra menetkész legyen. Ez a prob­léma azonban, a kor és a tech­nológia előrehaladtával egyre kevésbé fog fennállni, hiszen a gyártók folyamatosan fej­lesztik és dolgozzák ki a na­­gyobbnál nagyobb, egyre töb­bet bíró akkumulátorokat. Kinek éri meg egy ilyen au­tó? Leginkább azoknak, akik nagyvárosban laknak és rend­szeresen autóval járnak mun­kahelyükre, mindennapi dol­gaikat intézni. Illetve azok­nak ajánlatos egy ilyen jár­mű megvásárlása, akik hosz­­szú távra szeretnének tervez­ni új autójukkal. Hiszen in­gyenesen tölthető, mind ott­hon, mind a nyilvános töltőál­lomáson, így spórolhat a ben­zinköltségen. A technológia fejlődését elnézve pedig, tíz­húsz év múlva az emberek nyolcvan százaléka elektro­mos autókkal fog közlekedni mindennap. Pogonyi Márton Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium További cikkek f hírportálunkon ] LHEOL.hu Fotó: Shutterstock Támogatás Ennek a fejlődésnek a mérnö­kök és a tervezők munkáján kí­vül van egy másik óriási felté­tele is, ami nem más, mint az állam hozzáállása az elektro­mos autózáshoz. Ez szerencsé­re itthon elég jól halad, az ilyen autót birtoklók rengeteg támo­gatást kapnak. Az ingyenes töl­tés mellet díjmentesen parkol­hatnak a városok forgalma­sabb helyein. Illetve az állam feladata a töltőállomások ki­építése országszerte. Ezek lé­tesítésével könnyebé válik a hosszú távú közlekedés és egy, a hagyományos hajtástól elté­rő autó olyanoknak is vonzó­vá válhat, akiket eddig a ható­táv tartott vissza. A környezet­­szennyezés a ma komoly prob­lémája, ami ellen mindenki­nek tenni kell! Nemcsak azzal, hogy nem termelünk annyi sze­metet, hanem a mindennapos közlekedés környezetbarátibba tételével is. sÉxípr SAJTÓ ÉS TANULÁS T Bolygónk ■ /rí / / 1 jövőjéért tehetünk FÖLD Szerintetek tényleg múl­hat egy-egy emberen a boly­gónk jövője? Ugyan, dehogy, egy lény nem tudja megmente­ni a Földet a rengeteg szemét­től. Nagyon sokan így gondol­kodnak. Talán pont ezen a fel­fogáson, gondolkodásmódon áll vagy bukik az egész. Végül is, ha anyukám meg­tanítja nekem szelektíven gyűjteni a szemetet, esetleg kevesebb műanyagot vagy ká­ros anyagot használni a min­dennapjainkban, majd én ezt a tudást továbbadom a hú­gomnak, a saját gyerekem­nek, aztán ő is az övéinek, az már máris egy teljes csa­lád. Ez olyan, mint a pillangó­hatás. Két család aztán egye­sül, és ez így megy egészen addig, amíg majd természe­tessé válik az egész földet be­népesítő társadalomnak. És látjátok, ehhez a nagy válto­záshoz elég, ha egyetlen em­ber eldönti, hogy márpedig ő jobb hellyé teszi ezt a világot. Esélyt adva a következő nem­zedékeknek, hogy olyan cso­dálatos helyen élhessenek, mint mi vagy a minket meg­előző generációk. Igazán há­lásak lehetünk nekik, hogy ennyi ideig őrizték bolygónk szépségét. De itt az idő, hogy ezt a ha­gyományt mi vigyük tovább! De ehhez arra van szükség, hogy mindenki nyitott legyen a változtatásra. A Dobó kész tenni azért, hogy Eger, és ez­által az egész ország, majd az egész világ szebb legyen. Nem is csak készen áll: tesz is érte! Az iskola diákjai minden év­ben összeverődnek és pár dél­utánon át közös erővel szaba­dítják meg az iskola környé­két az eldobált hulladéktól. És a legjobb, hogy nem mun­kának fogjuk fel, hanem egy újabb délutánnak, ahol a bará­tainkkal lehetünk. Legyél Te az az ember, aki jobbá teszi az iskolád környé­két! Hidd el, a kemény mun­kának egyszer meglesz a gyü­mölcse! Tudod, mint a pillan­góhatás... Tepliczky Csenge Egri Dobó István Gimnázium Szokásaink apró változtatásával is sokat tehetünk a bolygó továbbéléséért Környezettudatosság vagy valami olyasmi MŰANYAGOK A nyáron a közös­ségi médiában meghirdették a műanyagmentes júliust, ami szerintem egy hihetetlenül jó kezdeményezés, de minden hó­napot műanyagmentesen kéne megélni, mert veszélyben a Föl­dünk. De mit tehetünk mi, át­lagemberek, akik a megszoká­sok rabjai vagyunk? Az ma már alapdolognak szá­mít, hogy nem folyatjuk felesle­gesen a vizet, ha fogat mosunk, takarékoskodunk az árammal is, nem szemetelünk, és a legfon­tosabb, hogy szelektíven gyűjt­jük a hulladékot. Aztán jön a nehéz része a do­lognak, ez pedig a vásárlás. Fej­ben megvan a terv, miszerint csak a legszükségesebb dolgo­kat vesszük meg, kerüljük a mű­anyag csomagolást, tudatos vá­sárlóként viselkedünk. Ez a terv sajnos addig működik, amíg oda nem érünk a bolthoz. Mivel jutottunk el az üzlet­hez? Nem hinném, hogy egy hétvégi nagy bevásárláshoz bi­ciklire pattanunk. Ha lehet, tö­rekedjünk a tömegközlekedés használatára, szokjunk rá a ke­rékpárra, ami nem utolsósorban nekünk is egészségesebb, de ki­próbálhatjuk a házhoz rendelést is. Mégiscsak jobb arány, ha egy furgon vagy egy teherautó viszi el az embereknek a megvásárolt Már a vásárláskor is sokat tesz egy kis odafigyelés Shutterstock-fotó termékeket, mint sok ember sok kocsiba ül. A következő buktató a túl­­vásárlás, amikor a bolt kitűnő marketingjének és berendez­kedésének köszönhetően olyan árucikkek kerülnek bele a kosa­runkba, amik nincsenek is raj­ta a bevásárlólistánkon. Ez egy olyan rossz szokás, amitől meg kell szabadulnunk. Műanyag palack, szatyrok, eldobható eszközök, szívószá­lak, amik az óceánokban lan­dolnak, és szép lassan beteríte­nek minket. Ezeket mind lehet helyettesíteni. Nem kell a reke­­szes ásványvizeket cipelned, elég, ha beszerzel egy újratölthe­tő vizespalackot. Műanyag szí­vószálak helyett válasszunk mé­táiból készülteket. A fogkefénket is lecserélhetjük fából készültre. Rendszeresen előfordul, hogy a pénztárnál veszi észre az em­ber, hogy nem hozott magával szatyrot, így kénytelen műanyag zacskót venni, ami egy hatalmas hiba. Az a biztos, ha van egy vá­szonszatyor a táskánkban. Ezekkel az apróbb változtatá­sokkal nagyon sokat tehetünk a Földünkért, és kell is tennünk, mert ez az egyetlen bolygó, ahol van csoki, ahol élhet a panda, és persze mi, emberek. Fekete Krisztina Beatrix Neumann János Gimnázium 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom