Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-05 / 256. szám
2019. NOVEMBER 5., KEDD SZOLGÁLTATÁS, KITEKINTŐ g Mától megvásárolható lapunk új, praktikus szakácskönyve Könnyen kezelhető, és a már-már feledésbe merült, egykoron népszerű ételek receptjeit tartalmazza most megjelent szakácskönyvünk. Mély merítést vállaltunk fel A Kárpát-medence ízei című albummal, ugyanis a határon belül és túl élő magyarok, valamint a nemzetiségek legjobb, legjellegzetesebb ételeit gyűjtöttük össze, és adjuk közre. Olvasóink vevők voltak a kiírásra, ugyanis csak jöttek és jöttek a jobbnál jobb receptek családjuk kedvenceivel. A szakmai zsűrinek 1800 receptből kellett a könyvbe bekerülő több mint 150-et kiválasztania. Munkatársunktól szerkesztoseg@hevesmegyeihilap.hu HÍRLAP-INFORMÁCIÓ - Arra törekedtünk, hogy a gyakorló és a kezdő háziasszonyok, a konyhában szívesen tüsténkedő férfiak egyaránt találjanak kedvükre való recepteket, ételeket - hangsúlyozta Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, a könyv lektora.- Azt is figyelembe vettük, hogy a hétköznapokon általában kevesebb idő jut a sütésre, Samuné Balogh Éva leányával együtt kedvenc desszertjüket, a sült körtegombócot készítették el Prohászka Bélával, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnökével Fotó: I. Gy. főzésre, mint hétvégén vagy az ünnepek előtt és alatt. Nem egy olvasó odaírta a levele végére, bátran használjuk a receptet, mert a család már kóstolta az ételt, és ízlett nekik. Emellett mesterszakács és -cukrász kollégáimmal mi is elkészítettük az ételeket, és nem, vagy alig kellett valamin változtatni. Szóval, dupla szűrőn mentek át a receptek, és akik ezek alapján sütnek-főznek, nem csalódnak. Azt az ételt kapják, amit a recept ígér, a színes fotó mutat. Több olvasónk a séfekkel együtt készíthette el receptje alapján finomságát a szakácskönyv konyháján. Maguk a szakácsok és cukrászok is szolgáltak egy-egy kedvenc ételük receptjével. A család új kedvenceivé válhatnak e fogások Érdemes tehát megvásárolni a könyvet, mert új ételekkel tehetik változatosabbá családjuk étrendjét. Kipróbálhatnak általuk ismert recepteket, amiknél néhány összetevő más, de mindez kihat az étel karaktere is. A receptek túlnyomó többsége olyan alapanyagokat, fűszereket tartalmaz, melyek könnyen elérhetők. A könyvet előétel, leves, főétel és desszert fejezetekre tagoltuk, és az album elején a tartalomjegyzékben megtalálható a teljes kínálat. Annak is segítséget nyújt a kiadvány, aki hirtelen nem tudja, mit is süssön, főzzön. Ha felüti a könyvet, hamar talál kedvére való receptet, ételt, ami elnyeri családja, barátai tetszését. A kiadványt keressék kézbesítőinknél, ügyfélszolgálati irodáinkban! MOZI Cinema Agria - Eger 16.00,18.00 ÉS 20.35 ÓRA: Terminátor: Sötét végzet 16.00 ÓRA: Addams Family: A gálád család 18.35 és 20.35 óra: Darkulics elvtárs 16.00 ÓRA: Jetikölyök 18.00 ÓRA: Zombieland 2. - A második lövés IFI Mozi 18.00 ÓRA: Zombieland 2. - A második lövés Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Démona: A sötétség úrnője 17.45 ÓRA: Addams Family: A gálád család 20.00 ÓRA: Drakulics elvtárs Puskin Terem 16.00 ÓRA: Jetikölyök 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Terminátor: Sötét végzet SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 10.00 (Lázár Ervin-bérlet) és 15.00 ÓRA (Jókai Mór-bérlet): Tizenkét hónap Stúdiószínpad 19.00 ÓRA: Kulcskeresők Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Az ásványok világában MÁTRAFÜRED Harmincegyedik alkalommal tartották meg az elmúlt hétvégén a mátrafüredi ásványbörzét. Ezúttal is a Mátra Szakképző Iskola adott helyszínt a rendezvénynek, ahol szemet gyönyörködtető ásványokat, azokból készült ékszereket, csiszolatokat, illetve fosszíliákat és meteoritákat is megcsodálhattak a Föld kincsei iránt érdeklődők. Fotó: Czímer Tamás TV • HELYI MŰSOROK « RADIO lí AJANLO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Luther Márton élete - rajzfilm, 2. rész 18.30 Esély magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 A nagy könyves költöztetés 19.30 Zarándoklat - dokumentumfilm (ism.) 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor (ism.) 20.40 Sport Plusz - televíziós sportmagazin 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 9.14 Zeneiskolások előadása - Szita Jázmin - Telemann: Menüett 9.16 Reklám 9.20 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.35 Nézőtér - kulturális magazin 10.05 Reklám 10.08 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019 - Zárógála, 2. rész 10.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 10.45 Kilátó - megyei magazin 11.12 Reklám 11.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Zeneiskolások előadása- Farkas Brigitta - Grecsanyinoff: Tréfacsináló 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum 2. rész - közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 19.56 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 20.06 Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Méhkeréki román táncok 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 A hét eleme: a magnézium - tudományos ismeretterjesztő sorozat 10.06 Ápolás - MESZK kampányfilm 10.10 Holnap megbeszéljük - kisjátékfilm (r.: Kurucz András) Diplomafilmek 201910.22 Darvak a Hortobágyon - Dimitry Ljasuk filmje (ism.) 10.37 Teleki téri mesék - dokumentumfilm (kész.: Spitzer Barbara) VI. Savaria Filmszemle 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisztikai magazinműsora 14.25 Az amerikai halloween és hálaadás - Lindsey Cuen előadása (feliratos) ism. 15.00 Élet a halál után - A temetők szerepe a természeti értékek megőrzésében - Molnár V. Attila előadása (Egri Természetismereti Estek) 15.50 Luther Márton élete (1. rész) Miből lesz a cserebogár? - animációs film 16.00 Képújság 18.00 Eszterházy sport - az EKE sportcsapatainak magazinműsora 18.30 EKEEger-KOK (12.)-Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC (10.) - NB I. B, Zöld csoport, 7. forduló, férfikosárlabda 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 A hét eleme: a szén - tudományos ismeretterjesztő sorozat 21.10 Dietetika - MESZK kampányfilm 21.13 Polc - kisjátékfilm (r.-. Magyar Bálint) Diplomafilmek 2019 21.30 Épí-tech - a VeszprémTV építészeti magazinműsora 21.55 Vonal felett - dokumentumfilm (kész.: Spitzer Barbara) VI. Savaria Filmszemle 23.00 Képújság Hill HI II —— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek: Szt. Imre 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! - Névnap, kalendárium 13.05 Nosztalgiacsokor 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek! (ism.) 14.50 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló. Felső tagozatosoknak 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 22.50 A lélek szava (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGER Két rendhagyó kötettel, egy műfordítás-válogatással és egy történelmi jegyzetsorral mutatkozik be Murawski Magdolna kedden délután fél öttől a központi könyvtárban. A műveket angol, olasz és spanyol nyelvről ültette át magyarra. A kötetben szerepelnek klasszikus szerzők, mint Shakespeare, Dante, Petrarca, s a magyar közönség számára szinte ismeretlen szerzők is Latin-Amerikából. EGER Gárdonyi-emléknapot tartanak csütörtökön a városban, délután három órától a költő sírját koszorúzzák meg a várban, majd négytől Gárdonyi Géza-emlékkonferencia és irodalmi teadélután következik a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. Eger: NOVEMBER 5., 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. Gyöngyös: NOVEMBER 10-IG: Kígyó Gyógyszertár, Gyöngyös, Fő tér 15. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu ÜGYELETES PATIKA