Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-29 / 277. szám
2019. NOVEMBER 29., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Közúti szabálytalanság váltotta ki a csetepatét Bokszerrel, vascsővel csépelték egymást Nem kímélték egymást a vádlottak: a reggeli attak után este a visszavágót is megtartották. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock Minősített garázdaság miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség öt férfi ellen, akik több mint másfél éve Egerben fitogtatták erejüket. Az eljárás állásáról dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatta csütörtökön a Hírlapot. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu EGERDr. Szalóki Zoltán közölte, az ügyben elkészült vádirat szerint a vádlottak közül hárman tavaly március 18-án hajnalban Ózdról utaztak a hevesi megyeszékhelyre személyautón. Azért keltek útra, hogy az egyik szőlőtáblán idénymunkát végezzenek. Idefelé jövet közúti afférba keveredtek. Egy kilencszemélyes kisbusz kezdte előzni a kocsijukat, ám ezt úgy tette, hogy a bal oldali sávban a távolsági autóbusz már nagyon közel került hozzájuk, ezért a személygépkocsi irányítójának vészfékeznie kellett. A három ózdi reggel hatra ért Egerbe, s egy nagyáruháznál megálltak reggelit venni. A parkolóban megpillantották az őket korábban szabálytalanul előző kisbuszt. Odamentek a sofőrjéhez, s ráripakodtak a veszélyes manőver miatt. A perlekedésből lökdösődés lett, majd verekedés. A terheltek egyike bokszért vett elő, s azzal ütötte a kisbuszvezetőt, akit aztán már mindhárman vertek és rugdostak. A pilóta testvére próbálta megvédeni a bátyját, de ő is kapott jócskán az ütlegekből. Ezt követően az ózdiak elszeleltek. A történet ezzel nem ért véget. Aznap este hét óra tájban a felek megint összefutottak, ezúttal a volt laktanya közelében. A nagyobb jármű pilótája - hogy elégtételt vegyen az őket reggel ért sérelemért - a kisbusszal a borsodiak kocsija elé vágott. A fivérével együtt vascsöveket ragadtak, kiugrottak az autójukból, s rárontottak a három ellenlábasukra. Azok menekülni voltak kénytelenek az utcán, így végül is megúszták nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel a támadást.- Az Egri Járási Ügyészség a csoportosan - egyesek által felfegyverkezve - elkövetett garázdaság bűntettével vádolt öt férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett mértékes indítványt a vádiratában, valamint indítványozta azt is, hogy a bíróság a felfüggesztés próbaidejére rendelje el valamennyiük pártfogó felügyeletét - ismertette a hivatalos dokumentumban foglaltakat a megyei főügyész. Az ügyben az Egri Járásbíróság hoz majd első fokon határozatot. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Nemzetközi elismerés a műhelynek EGER Európai Nyelvi Díjban részesült az Eszterházy Károly Egyetem Anglisztika és Amerikanisztika Intézetén működő Nyelvpedagógia Műhely - tájékoztatta lapunkat Majorosné Kovács Györgyi adjunktus. Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által indított kezdeményezés, melynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén. A jelenleg 12 középiskolában működő, félévente több mint négyszáz középiskolás diákot és 30 angoltanári pályára készülő egyetemi hallgatót, 22 középiskolai mentortanárt bevonó, projektalapú, Discover Your English Voice - Hallasd a hangod angolul! című nyelvi programot az Eszterházy Károly Egyetem Anglisztika és Amerikanisztika Intézet Nyelvpedagógia Műhelye dolgozta ki. M. H. KERESSÜK A LEGCUKIBB MOSOLYT! SZAVAZZON A LEGSZEBB GYERMEKRE! A szavazószelvények beérkezésének határideje: 2019. december 6. Beküldési dm: Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége 3300 Eger, Trinitárius u. 1. A borítékra kérjük ráírni: Gyermekmosoly 2019. 49. Tóth Balázs, 21 hónapos, Recsk mmi Szavazószelvény Szerintem a számú gyermekmosoly a legszebb Név: ( Lakcím: f Telefon: ( J 51. Bokros Lorett, ^ 5 hónapos Gyöngyöspata HEVESÍHÍRIAP Aláírásommal elismerem, hogy teljeskörűen megismertem a Mediaworits Hungary 2rt. adatvédelmi tájékoztatót és az abban foglaltakat feltétel nélkül elfogadom. A szervező adatvédelmi tájékoztatója a http://www.mediaworks.hu/ hu/content'adatvedelem, oldalon érhető el. Hozzájárulok ahhoz O igen D nem, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. személyes adataimat marketingcéljaira (tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, illetve egyéb tájékoztatás - sorsolás, tájékoztatók, kereskedelmi és marketingajánlatok eljuttatására) felhasználja és ezzel kapcsolatosan engem az általam megadott elérhetőségeken (így postai úton) megkeressen, illetve részemre nyomtatott és/vagy online sajtótermékekkel kapcsolatos gazdasági reklámot küldjön. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulás visszavonására az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint van lehetőségem. Adatvédelmi tájékoztató: http^/mediaworks.hu/'hu/content/adatvedelem Részletes játékszabályzat www.heol.hu/gyermekmosoly *Az ön választását, kérjük jelölje X-szel! Heves Megyei Hírlap-előfizetéssel rendelkezem: Q igen nem Aláirás:f További képek CT I i i és értékelés: fl L- L_. I I U Göntér Vivien Nagykanizsa - Az érettségi megszerzése után két évig azon dolgoztam, hogy egy saját szépségszalont üzemeltethessek- mesélte Vivien. - Mindig is a szépségipar szerelmese voltam, tanulmányaimat a műkörmös-, pedikűrös-, valamint a szempilla- és szemöldökstylist-képzéssel gyarapítottam. Imádok sportolni, a fitnesz mellett döntöttem, s a 12 hetes szigorú diéta után egy versenyen harmadik lettem, mely hatalmas lendületet adott, és tavaly magyar bajnoki címet szereztem. Kedvenc zene: Timmy Trumpet Kedvenc parfüm: Chanel Névjegy Életkor: 25 év Magasság: 165 cm Csillagjegy: Nyilas Kedvenc étel: palacsinta Kedvenc ital: víz Ady Endréé volt a főszerep az EKE-n EGER - Ady egyszerre olyan költő, akinek műveit és verseit ismerni kell, életművének és költeményeinek tanítása mai napig is kihívást jelentenek a pedagógusok számára, negatív és pozitív értelemben egyaránt - beszélt a csütörtöki konferenciáról annak szervezője, dr. Szentesi Zsolt főiskolai tanár. Ady Endre a középiskolai oktatás középpontjában áll, és az egyetem magyar szakán is kiemelt szerepet kap, ezért is rendezték meg az AdylOO című tudományos konferenciát a költő halálának centenáriumán az Eszterházy Károly Egyetemen. Az egész napos tanácskozást a Bölcsészettudományi és Művészeti Karának Irodalomtudományi Tanszéke, illetve az Alkalmazott Kultúra- és Drámatudományi Kutatócsoport hívta életre. A konferencia kétirányú volt. Egyrészt a szaktudomány legújabb eredményire fókuszáltak az előadók, így volt szó a költő megítéléséről is. Másrészről, mivel az egyetem pedagógusképző intézmény is, Ady Endre tanítása, taníthatósága kapcsán fókuszba került, hogyan tudnak újabb irodalmi módszertanokat létrehozni. G.Zs. Postán rabolta ki a várakozót KERECSEND Rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható az a 42 éves férfi, akit a bűntény után röviddel elfogtak - közölte csütörtökön a Hírlappal Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens. Közölte: november 27-én délelőtt 11 óra tájban jelentették be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában, hogy a kerecsendi postán az akkor még ismeretlen tettes kiragadta az ügyintézésre váró idős nő kezéből az irattartóját, amiben az asszony csekkeket és készpénzt tartott. Szerencsére a sértett nem sérült meg. A támadó ezután elinalt a helyszínről. .Nem sokáig örülhetett azonban a zsákmánynak, mivel a körzeti megbízott a polgárőrökkel közösen megkezdte az elkövető felkutatását. Néhány percen belül a község egyik utcájában elfogták a gyanúsítottat, akinek a ruházatából előkerült az elrabolt pénz. A kerecsendi polgárt az Egri Rendőrkapitányságon rablás bűntett gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, s indítványozták letartóztatását. Sz. Z.