Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-02 / 254. szám
6 történelem BANDHOLTZ TÁBORNOK OSTORA Gál Vilmos A budapesti Szabadság téren 1936 óta tekint le a járókelőkre talapzatáról Bandholtz amerikai tábornok szobra. Ligeti Miklós, a korszak egyik legjelesebb magyar szobrásza határozott, katonás terpeszben állva, hátrakulcsolt kezében lovaglóostorral ábrázolta az amerikai főtisztet, akinek legendás alakjáért akkoriban szinte rajongtak a magyarok. De ki is volt Bandholtz tábornok, és miért vált kultikus hőssé egy, a háborúban ellenséges ország katonája Magyarországon a két világháború között? L-l Li.Cot (.bunt to' Gt>\ Copt Co/ Capi? nü'U.iioH /Uooi\ Tcu'A! J-oraJ £<l*ic(lw%r. Croro YotaS Sfa/rotK Afd.C. Bandholtz tábornok (középen] tisztjei társaságában a budai várpalota előtt Harry Hill Bandholtz tábornok (1864-1925) az USA európai hadseregének tábori csendőrségéért felelt az első világháború alatt. A harcok végeztével Párizsba vezényelték, ugyanis nyelvismerete, illetve ellenséges országok megszállásában, valamint a háborús helyzetek utáni rendezkedésben szerzett tapasztalata miatt (hosszú éveket töltött a Fülöp-szigeteken, az amerikai kormányzó katonai és rendészeti tanácsadójaként) felettesei úgy gondolták, hogy katonadiplomataként komoly szerepet kaphat az európai helyzet rendezésében. 1919 augusztusában aztán elérkezett az idő, a tábornoknak ott kellett hagynia pompázatos lakosztályát az elegáns Crillon Hotelben, mert parancsot kapott, hogy azonnal induljon Budapestre, ahol a párizsi békekonferencia nagyhatalmait képviselő négyfős tábornoki misszió tagjaként kell fellépnie a román hadsereggel szemben. De hogy kerülnek ide a románok? Az erdélyi román hadsereg 1919. augusztus 3-án reggel elérte Budapest határát Kispesttől délre. Gheorghe Märdärescu tábornok parancsnoksága alatt 119 zászlóalj, 98 üteg, 60 lovasszázad érkezett ekkor a főváros térségébe, azok után, hogy az antant határozott utasítására a Tisza vonalát kellett volna tartaniuk, miután a nyár végén szétverték a magyarországi Tanácsköztársaság bolsevik egységeit. A románok azonban fittyet hánytak szövetségeseik utasítására (a katonai főparancsnok azt hazudta, hogy a Bukarestnek címzett utasításról nem értesítette őket a román kormány), és augusztus 4-én megkezdték Budapest megszállását, majd a Dunántúlra is átkeltek, és a Dunaföldvár-Székesfehérvár- Veszprém-Bábolna vonalig katonai ellenőrzés alá vonták hazánk jelentős részét. A román előrenyomulásról, valamint az általuk megkezdett rekvirálásokról Párizs már augusztus 4-én értesült, a következő napon pedig úgy határoztak a nagyhatalmak, hogy szövetségközi tábornoki bizottságot küldenek Budapestre. Ennek feladata az volt, hogy ellenőrizze a Magyarországgal 1918 novemberében kötött fegyverszüneti szerződés betartását, valamint, hogy megakadályozza a román túlkapásokat a megszállt területeken. A bizottságban Bandholtz mellett Nagy-Britanniát Reginaid St. George Gorton, Franciaországot Gustave Graziani, Olaszországot pedig Ernesto Mombelli tábornok képviselte. Bandholtz tábornok ideérkezését követően (augusztus 11.) napokon belül rádöbbent a rengeteg feltárt atrocitást látva, hogy a román hadsereg minden gátlás nélkül Magyarország kirablására és tönkretételére törekszik. A négy tábornok közül ő volt az, aki a legkeményebben lépett fel a román jogsértések ellen, ennek köszönhetően rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert a magyarok körében, ugyanis hatalmas munkabírásával az elé tárt ügyeket megpróbálta minél gyorsabban, határozottabban megoldani, mindenkor a hatályos nemzetközi katonai egyezmények szellemében, amely fontos jogokat biztosított a megszállt ország számára is. Gondolhatjuk, a bizottság tagjai nem egyformán aktívan vettek részt a román hadsereg megfékezésében. A francia Graziani szinte leplezetlenül a románokat támogatta, olasz kollégája országa érdekei szerint hol itt, hol ott engedett, velük szemben azonban felállt az „angolszász tengely”, mert Bandholtzcal a brit Gorton tábornok kitűnően együttműködött. Bandholtz minden bizonnyal legismertebb cselekedete, amikor 1919. október 5-én személyes fellépésével akadályozta meg, hogy Constantin $erbescu román tábornok behatoljon katonáival a Magyar Nemzeti Múzeum épületébe, azon a jogcímen, hogy a közgyűjtemény Erdélyre vonatkozó anyagát teherautókra rakja és elvigye. Az akciót a románok vasárnapra időzítették, és a múzeum telefonvonalait is elvágták, hogy az intézmény vezetése minél kevésbé tudjon segítséget hívni. Ennek ellenére a múzeum akkori főigazgatója, Fejérpataky László minisztériumi segítséggel keményen tartotta magát, és a tárgyalások közben sikerült értesíteni az amerikai tábornokot. A románok, őrséget hagyva az épület előtt, végül kora este eltávoztak tucatnyi üres teherautójukkal együtt, ám fjerbescu azzal fenyegetőzött, hogy reggel visszatérnek, és akkor emberei élén biztosan behatol a múzeumba. A tábornok naplójában az alábbiak szerint emlékezett az esetre: „[...] Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe...” Bandholtz egyeztetett a múzeum igazgatójával, lezárta a múzeum raktárait saját kezűleg gyártott, lebélyegzett papírszalagjaival, majd magával vitte a kulcsokat. A tábornoki bizottság másnapi ülésén beszámolt az eseményekről, és értesítette a román főparancsnokot, hogy a bizottság megtiltja nekik, hogy a közgyűjteménybe behatoljanak. Lépése sikeresnek bizonyult, a románok többször nem próbálkoztak a Nemzeti Múzeumnál. Bandholtz naplója szerint (amely magyarul is megjelent 1993-ban) számos jelentős, a múzeum megmentéséhez hasonlóan fontos román atrocitást orvosolt vagy előzött meg. így megakadályozta, hogy egy román század behatoljon a Budavári Palotába (belegondolni is szörnyű, milyen pusztítást végeztek volna). Gyárak leszerelését akadályozta meg, komplett gyógyszerraktár anyagát óvta meg, illetve ő gondoskodott arról is, hogy emberei egészen a román kivonulásig nap mint nap számlálják a szolnoki vasúti hídon át elvitt vagonok számát. A román megszállás alatt (Bandholtz adatai szerint) megközelítőleg 35 ezer vagonnyi különféle élelmiszert, hadianyagot, ipari felszerelést stb. vittek ki az országból a román megszállók. Mindezek mellett lényeges, humanitárius cselekedete volt, hogy amint biztos értesülést szerzett arról, hogy a megszállt területeken, Aradtól Brassóig több ezer magyar hadifoglyot elképesztően rossz, a genfi konvencióba ütköző módon tartanak fogva a románok, nemzetközi bizottságot szervezett ennek az ügynek a kivizsgálására, és a bizottság jelentésének hála sikerült a foglyok helyzetét normalizálni. A román hadsereg végül hosszadalmas tárgyalások eredményeképpen 1919. november 14-ig vonult ki Budáról, majd napokon belül a teljes fővárosból. Bandholtz még néhány hétig, 1920 elejéig élvezte a magyarok vendégszeretetét, aztán vonatra szállt, és visszautazott Párizsba. 1936-os szoborállítását amerikai magyarok kezderúéityéitték, és bár a magyar kormátíy felkarolta, az Egyesült Államok kormánya csak félhivatalosan támogatta, ugyanis Románia nem nézte jó szemmel a románellenesnek vélt akciót. Idén október 17-én, az események 100. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum a külügyminisztériummal közösen, az Egyesült Államok budapesti nagykövetének jelenlétében emléktáblát avatott fel a múzeumkertben. Bandholtz naplója és lovaglóostora (ezek a tárgyak 1995-ben kerültek a múzeum birtokába) megtekinthető az állandó történeti kiállításon. Fogat (rézkarc, 320 » 440 mm, 1989] Lapszámunkat SZURCSIK JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus műveivel illusztráltuk. Szurcsik József 1959-ben született Budapesten, 1981 és 1985 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosított grafika szakán tanult, majd 1985 és 1988 között elvégezte a művésztovábbképzőt is. Az 1986-ban indult Art-Reaktor művészeti-zenei csoport alapító tagja, a kilencvenes évek eleje óta tagja a Folyamat Társaságnak, a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a MAMÜ Társaságnak és a Magyar Illusztrátorok Társaságának. 2009 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének adjunktusa és az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének docense. 2014 és 2016 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, 2015 és 2016 között a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke volt. 2015-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének tanszékvezető docense és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Pályája során több jelentős ösztöndíjat is elnyert, ilyen például a Derkovits-ösztöndíj (1988-1990), a bajor kormány ösztöndíja Münchenben (1993), a művelődési minisztérium római ösztöndíja (1993), Budapest város ösztöndíja Lisszabonban (2014). Több rangos művészeti díj birtokosa, 1991-ben elnyerte a XVI. Miskolci Grafikai Biennále fődíját, 1992-ben a 4th International Cairo Biennale első díját, 1997-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 2001-ben az I. Japán Illusztrációs biennále díját, legutóbb pedig idén ősszel a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat mesterdíját, az Endre Béla-díjat vehette át. Egyéni kiállításait láthatta a közönség Budapesten, Belgrádban, New Yorkban és Veszprémben, művei csoportos kiállításokon szerepeltek Budapesten, Egerben, Debrecenben, Pekingben, Isztambulban, Rómában, a dél-koreai Tedzsonban és a franciaországi Revinben is. Szurcsik József képei a valóság kellemetlen jelenségeit mutatják meg, de olyan érdekesen, hogy nem bírunk nem odanézni. Mondhatnánk közéleti reflexióknak is, de nem napi szintű csip-csup fricskák ezek, hiszen elnézve a szónok minket is szemmel tartó arcát, szinte mindegy, hogy ez a lény a nyolcvanas években Közép- és Kelet- Európában hallatja a hangját vagy akár napjainkban Amerikában. Tömbökben rakódik itt az emberekre valami letehetetlen cipelnivaló - a tömbökkel telezsúfolt városok egy letűnt politikai-társadalmi berendezkedés hagyatékai, de ez a tömbbe zártság mételyezi a mát is. Kilátszik egy-egy arcéi, de egyikük sem ébreszt rokonszenvet. Részvétet sem. Szeretünk abban tetszelegni, hogy az emberi nyomorúságnak ez a változata nem érhet el minket. Aztán ugyanez az arcéi feltűnik a romokon, és idősíkokon átlépve is olyan táj fogad, ahol ő néz szembe velünk. Az archetípusok messzeségéből derengnek fel ezeknek a különös, szögletes lényeknek a vonásai. Ugyanilyen ősi kép a közösség és mai, könnyen megvezethető kistestvére, a tömeg. Ha pedig valaki ezek élére áll, már a hatalom arcéle rajzolódik ki. Ököl és meghunyászkodás, az erősebb kutya előjogait biztosító állati rend, a szelídebb maszkokat öltő veszedelem, a szemellenzős törtetés, a gyanakvás vizslató tekintete - az emberi létezésnek ez a sötét oldala válik láthatóvá Szurcsik József repedezett, ikonszerű figuráin. Kegyetlen, de okos képek ezek - és az a látószög, amelyet a művész itt nekünk is kölcsönöz, mégiscsak a szabadság létét igazolják. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. november t
