Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-02 / 254. szám
mm helyőrség folytatás □ 1. oldalról I 3 visszatekintő 2019. november IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET A döntés nyomán az anyaországi és felvidéki magyarság örömmámorban úszott, az igazságtételek sorozatának első állomásaként tekintettek a szerződésre. Nyolcvanötezer szlovák került a magyar oldalra és hatvanhétezer magyar maradt a szlovák oldalon. „Sokáig vártunk erre a napra. Megérte” 1938. november 5-én délelőtt tíz órakor megszólalt Magyarország összes harangja, ekkor lépett először magyar honvéd a bécsi döntés értelmében visszaadott területekre. A katonákat sírva ölelték a felvidéki magyarok, virágszirmokat szórtak eléjük, a bevonulok pedig néhány helyen anyaországi kenyeret osztottak a lakosságnak. November 6-án Horthy Miklós fehér lovon bevonult Komáromba. „Hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét” - mondta a kormányzó a Klapka György téren. November 11- én végül Kassa fogadta Horthyt, illetve szemtanúk elmondásai alapján ellátogatott a jóval keletebbre eső Borsiba is, ahol járt II. Rákóczi Ferenc szülőkastélyában. „Virágeső és zászlók tízezrei fogadták a honvédeket” - jelentették Kassáról. Jellemzően ekkor kerültek elő a padlásról és a pincéből a húsz évig rejtegetett magyar zászlók. Kassán műsorra tűzték a Bánk bánt A kivonuló csehek amit tudtak, vittek, kifosztott kórházak, iskolák várták a honvédeket. A népnyelv szerint a „mindent visszá”-ból „mindent visznek” lett. Az új élet kezdete A ré$ hátúitokat az első egy hónapban lezárták, áz intézkedést káros elemek kiszűrésével és eltávolításával indokolták. Azonban a visszacsatolás utáni napokban az anyaországi politikusok és családjaik közül néhányan felvásárlást rendeztek a cseh ipari termékek között, így jó néhány polcot és üzletet kiürítettek az olcsóbb és jobb minőségű áruért. Csehszlovákia ugyan iparilag fejlettebb volt Magyarországnál (a húsz évvel korábban meghúzott határok miatt), azonban a magyarlakta régiók - ahogyan manapság is - meglehetősen elmaradottak voltak. Ez annak köszönhető, hogy egyetlen beruházást, gyárat sem telepítettek ide a csehszlovákok, az 1938 utáni iparosítási terveket pedig a háború borította fel, így ez a régió aligha tudott fejlődni ekkor. A főként mezőgazdaságból élő felvidékieket hátrányosan érintették az erősebb magyarországi piac alacsonyabb árai is: a magyarlakta régió volt Csehszlovákia éléskamrája. Sok csallóközi elvesztette pozsonyi munkahelyét, így új állás után kellett néznie. Lévából és Kassából határváros lett, erre az időszakra elvesztették kulturális központ jellegüket. Ezeket az átmeneti nehézségeket azonban felülírta az öröm, hogy a Felvidék egy része újra Magyarországhoz tartozik. Az „anyások uralma” A Trianon utáni Csehszlovákiában nem lehetett közigazgatási dolgozó az, aki magyar volt. 1938-ban rengeteg ilyen pozíció üresedett meg, mindemellett pedig meg kellett kezdeni a közigazgatás felosztását, újjászervezését. Ekkor élesedett ki az első ilyen konfliktus: míg a felvidéki Egyesült Magyar Párt saját embereit szerette volna ezekbe a pozíciókba helyezni, addig a magyar kormányzat részéről az volt a cél, hogy közigazgatásban jártas, az ország törvényeit ismerő vezetők kerüljenek a visszakapott magyar vidékekre. Nyílt titok volt, hogy a felvidéki magyarokat kommunistagyanús elemeknek tartották, hiszen Csehszlovákiában legálisan működött a kommunista párt, és minden harmadik magyar rájuk szavazott. Az anyaországból „kiutalt” tisztviselőket kezdték el anyásoknak becézni, és habár nem váltak közutálat tárgyává, a helyiek gyakran éreztették, mit gondolnak a külső irányításról. Azonban a személyes visszaemlékezések jóval roszszabb színben tüntetik fel az anyásokat, és a felvidéki magyarok szerint többen is voltak, mint a hivatalos adatok szerint. Zavaró volt még a lassabb bürokrácia - ez nem meglepő, hiszen egy újonnan visszacsatolt országrész adminisztrációja nem volt bevett gyakorlat, így a legtöbb esetben felsőbb jóváhagyásra vártak a hivatalok. Az is zavarta őket, hogy az elöljárókat - akik a nagyobb városok esetében szinte mindig az anyaországból érkeztek - nagyságos, méltóságos és hasonló megszólítással kell illetni. Az itteni sajtó kampányolt is a kommunikáció demokratikusabbá tételéért. Kassara bevonuló honvedek, háttérben a Szent Erzsébet-székesegyház Forrás: Fortepan / Adományozó: Buzinkay Géza A feszültség fő forrása az eltérő szocializáció volt. Csehszlovákia a megszállás ellenére lazább kisebbségi törvényeket alkotott, a lakossági közleményeket például az államnyelv mellett magyarul is kifüggesztették - ez a mai Szlovákiában elképzelhetetlen -, míg Magyarország erősen autokrata, hierarchikus berendezkedésű volt. Akik maradtak - akivel niáradták 1 Mint említettük, hatvanhétezer magyar maradt csehszlovák, később pedig szlovák fennhatóság alatt. Gróf Esterházy János 1935 óta volt parlamenti képviselő Csehszlovákiában, és azonnal önrendelkezési jogot, autonómiát követelt. Decemberben a demokratikusabb Masaryk lemondott, helyét pedig a magyar képviselők segédletével Edvard Benes vette át (róla kapták nevüket a magyarok kollektív bűnösségét később törvényi hatályba emelő Benes-dekrétumok), aki miniszterséget ajánlott neki, azonban Esterházy közölte, hogy csak akkor vállalja, ha megoldódik a felvidéki magyarok ügye. A bécsi döntés után a felvidéki parlamenti képviselők egyenes utat kaptak a magyarországi felsőházba, azonban Esterházy volt az egyetlen, aki visszautasította a lehetőséget, és egyedüli magyar képviselőként beült a szlovák parlamentbe, pedig a bársonyszék mellett tárca nélküli miniszteri poszt várományosa is volt. Igyekezett megszervezni a szlovákiai magyarság kulturális életét, illetve megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. Ahogyan Horthytól a Magyarországra került szlovákok jogainak szavatolását, úgy Tisótól a Szlovákiában maradt magyarok jogainak betartását kérte. Nyíltan támadta a totalitarizmusba sülylyedő Szlovákiát, a személyi kultusz kiépítését, illetve ő volt az egyetlen, aki 1942. május 15-én nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. 1944-ben börtönre ítélték Szlovákiában, majd Budapesten a nyilasok letartóztatták, mert nem akarta szlovákiai pártját nyilaspárttá alakítani. A háború után kérte Csehszlovákiától, hogy vessen véget a magyarellenességnek, ám a tárgyalásra érkező Esterházyt letartóztatták. 1947-ben Moszkvában tíz év kényszermunkatáborra ítélték, eközben Prágában kötél általi halálra. A tüdőbeteg Esterházyt 1949-ben adták ki a csehszlovák hatóságoknak, néhány családtagja pedig kegyelmi kérvényt adott be ügyében. Ekkor a csehszlovák államelnök, Element Gottwald kegyelemből életfogytiglanra módosította az ítéletet. Az 1955-ös általános amnesztia idején a büntetést huszonöt év börtönre módosították, ám ennek leteltét a gróf nem érhette meg: 1957. március 8-án halt meg a mírovi börtönben. Szlovákiában máig háborús bűnösnek számít, ennek ellenére boldoggá avatási pere idén március 25-én megkezdődött. A kisebb-nagyobb elégedetlenkedések ellenére nem mondhatjuk, hogy a visszacsatolás negatív hatásokkal járt volna. A lakosság nem akart újra Csehszlovákiához tartozni. Az öröm nem tartott sokáig: a háború után visszaállították a bécsi döntés előtti állapotokat, a magyarság szempontjából sötét idők következtek: 1945-ben kiadták a kassai kormányprogramot, amely deklarálta a magyarok kollektív bűnösségét. Az anyásokat azonnal kiutasították az országból, a magyar hivatalnokokat elbocsátották. Az augusztus 2-án kiadott 33. Benes-dekrétum megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális szervezeteket, és szisztematikusan irányították a magyarok földjeinek elkobzását, ahova cseheket vagy szlovákokat telepítettek be. Úgy is mondhatnánk, az első bécsi döntés és az azt követő rövid időszak lélegzetvételnyi szünet volt a felvidéki magyarok számára is tragikus huszadik század forgatagában. LAPSZAMUNK SZERZŐI Csikós Szilvia (1964) költő, televíziós szerkesztő Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Gál Vilmos (1972) író, történész Ilyés Krisztinka (1999) író, költő Izer Janka (1996) író, költő Juhász Kristóf (1982) író, költő, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Kurcz Ádám István (1982) irodalomtörténész, nyelvész, történész Leczo Bence (1996) író Mészáros Dorka (1992) író Szauer Ágoston (1963) költő * * v
