Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-26 / 249. szám
J MB PJL helyőrség vers Z. Németh István íí ; . mmm' Hi II V* boszorkány simulj most hozzám cirmos telihold kéménynek támasztom a basszusgitárom amíg a blues az inged alá kúszik teret vagy taktikát kéne váltanom rémálom szitál kormos házfalakra fekete púderük megőrzi lábnyomom sűrűbb a levegő pár varázsigémtől hangjegyek pihennek vastag húrokon szörfözik egy kandúr rossz tetőcserépen pókháló tüllszoknyám nézd meg elhasítja tányérantennában megkapaszkodom vírusnak vélhetsz e bolond éjszakában lelkedbe letöltesz: retinádba égek világvégi hacker írta programom Utórengés Itt felejtettél egy alárendelő mondatban, ülök a végén azon a ponton, ahonnét egyenesen a tengerre látni. A foltok, ahonnét elmozdulnak a lusta sirályok, többé már sohasem kékek. Polipok teteme a kinn felejtett napernyők alatt. Tárcák nyílnak: akiket megbíztak vele, éppen elköltik a nyarat. Iszom egy üres pohárból. Egyre hűvösebb a szél, összegereblyézi az itt felejtett mondatokat. Korrózió Lovak a Balaton partján (papír, pasztell - a bajai Türr István Múzeum gyűjteménye, leltári szám: K 69.2.21] a meg nem írt vers köszöni szépen jól van hatalmas fényes köröket rajzol ujjával a koponya belső falára és mind a hét dimenziót a címe köré csavarja lubickol a nemlétben és még mielőtt bárki megirigyelhetné hosszú zöld szívószálon keresztül szippantja ki a költő agyából a mindenséget jelentő jégkását Ezt a nyarat elátkozták. Működik minden: a szív, a szél, a hűdés. Csak a gerincemben a hideg facsavarok, naplómban a fekete keresztek ne mozognának, mint a zsizsikek. Késő már, le nem mosható a finom permet. Rozsda ég, de a hírek biztatóak: épp most festik a havat hófehérre. Enyhén bizseregtet, mentolos illatú, és biztosan nem öl meg az utolsó kenet. Lábtenisz több mint egy összegyűrt noteszlap királyságot alapít egy fogpiszkáló hegyén naponta lakkozza acélkörmeit nem fizeti ki a parkolási bírságot észak felé fordítja sildes sapkáidat Elhajó A létsíkok közt csupa lucsok minden, évezredek óta nincs, aki kitakarítson. Meztelen csigaként ragadnak talpadra a lélekdarabkák, eszement hirdetések jelennek meg nadrágszáradon, hideg fuvallat tör be és hull az áldás, mint a mák. Újabb embertömegek csapódnak be, remeg a teremtésnek hívott ócska hangár. Összesereglenek a hangulatfelelősök: undorral öntik le az angyalok lábnyomát. Akár a porcok, a percek is kikopnak, felhúzzák a horgonyt az ősz családapák. Csak egy letört idegszál, mondta az orvos, visszahegesztjük. A karantén plexiüvegére kerek nyílást vágunk, onnét már gyerekjáték kitapogatni azt a szervet, amely mélyen visszanyúlik a születés előtti időkbe. Egy naplórészlet kéne vagy elbeszélő költemény abból a régi korból, amikor még minden embert anya szült. Siófoki képeslap Kimentünk a partra balatonálni. Vadkacsáztak halkan az alkony fényei. A kövek síkos bőrét megtapintottuk, ültünk a pádon némán, vitorlázásán. Az idő, mint a tű egy régi lemezjátszón, fülünkbe sercegett. Ittuk a víz szagát, kapaszkodtunk a rovarzó levegőbe, mindent gondosan naplementve magunkba. • • Ordögzsinór Tolakodnak a szavak, mindegyik versbe akar kerülni, fennhangon beszélek hozzájuk, tudjátok, savanyú ez a kávé, azért iszom ilyen gyakran, hogy elfogyjon, aztán valami más fajtát vegyek, ami végre keserű, de amire eddig elérek gondolatban, már percenként jönnek a fájások, már látszik is egy szonett kezdősora, kiver a víz, kiöntöm a kávét, savanyú illat lepi el a konyhát, amire letörlöm az asztalt, már megvan az első sor, ép és egészséges, egészen életrevaló, ó, csak el ne felejtsem, lassan indulok fel a lépcsőn, már a második sorért megy a harc, lassan alakul a dolog, ennek a kávénak valami alátétet is kell keresnem, amire bekapcsolom a számítógépet, már megvan az első versszak, pedig annyira máshová figyeltem, a kinti esőre, a benti állapotokra, miszerint porszívóznom kéne, mert úgy ül a por a szekrényen, mintha Armstrongot várná, hogy belelépjen A gép elég lassan indul, a szavak közelharcot vívnak a versbe kerülésért, egymást túllicitálják, ismételgetem az első négy sorát, de kiült már a többi is az elme előszobájába, mint rossz kölykök, lerúgják a cipőjüket, aztán hajrá be a nappaliba, bukfenc a süppedős szőnyegen, a gép még frissít, még hatvan százalék kéne, a szavak egymás ujját csavargatják, felfedezik, hogy a csilláron hintázni is lehet, amíg valamelyik meg nem kaparintja a hifitorony távkapcsolóját, a kirobbanó metálzene aztán kifújja a fülön át az első versszakot, még frissít a gép, már csak húsz százalék van hátra, pár rím helyet és értelmet cserél, az utolsó hat sor rosszul van, rángatózik a szemhéjam, amikor egymás nyakába hányják forró magánhangzóikat, közben olyan ügyetlenül ájulnak el, hogy agyonütik a csattanót, a gép készen várja, hogy beírjam a verset, legalábbis ami megmaradt belőle, de aztán elsötétül a képernyő, mert mindig ez van itt falun, ha esik egy kis eső, máris áramszünet van, a kávéscsésze felé nyúlok, savanyú a kávé, de hátha eszembe jut tőle, mit is akartam írni, az ihlet főorvosa lehúzza a véres gumikesztyűt, dühösen a sarokba vágja, nem ő tehet róla, mondja, késő lesz már addigra, amire visszajön az áram, csak a kötőszók ülnek hűségesen a pamlagon, s nagy, elkerekedett szemmel dúdolnak valami rég elfeledett indulót. Karkó Ádám Visszakívánva Jobb rossznak lenni, mint rossz hírűnek, •mert rosszaságod életben tarthat, mielőtt még a lelkileg sérültek neveznének téged szardarabnak. Együgyű énképeket festesz, költő, az olvasó képzeletbe merül; a látszat a látást megszabja, zörgő vonat alól a líra megkerül; megfogannak a lényegek a sínen, más hangokat képez hangszalagod, megmosakszik az est, a hold megpihen - hazatérő vándorod fennakad az elhagyatott Alföld komor csöndjén: összeolvad veled a lírai én. Shakespeare CXXI. szonettjének kezdősorára. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Illusztráció Cristina Marsi: La Signora dei Boschi (Az erdők asszonya] című meséjéhez
