Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-19 / 244. szám
emuiban sült poaacsa 8 OTT A HEGYEN Ott a hegyen állt egy aprócska házikó, az erdész lakta, muskátli nyílt az ablakában. De nem ezért volt nekem emlékezetes az a házikó, hanem másért, amit most elmesélek. Nyolcéves koromban nagyszüleimhez utaztunk, hogy ott ünnepeljük meg együtt nagymamával a születésnapunkat. Mert képzeljétek el, majdnem egy napon születtünk. Ő október másodikán, én harmadikén. Az én nevem Ilma, a városban élek, eddig minden születésnapomat otthon ünnepeltük, de erre a nyolcadikra eljöttünk a hegyekbe, ahol a nagyszüleim élnek. Kérdeztem apát, ennek mi az oka, hogy most a hegyekben tartjuk a zsúrt, ő azonban kitérő, hogy úgy mondjam, titokzatost választ adott: majd meglátod, kislányom. A jeles nap délelőttjén nagyapa kézen fogott és elvitt sétálni. Szép színes ősz volt, a tölgyek levelei ezernyi árnyalatban pompáztak az okkersárgától a rozsdabarnán át a fáradtvörösig. Hamarosan elértük a muskátlis ablakú házikót, amelynek bejáratánál egy fehér szőrű, nagy kutya hevert. Elfogott a félelem, mert nagyon féltem a nagy testű kutyáktól.- Nézd, nagyapa! - mutattam.- Bernáthegyi - bólintott ő. - Úgy hívják, Csali.- Csali?- Igen, Csali.- Miért alszik idekint Csali?- Mert odabent melege lenne.- És miért fekszik a küszöbön?- Mert védi a gazdáját. Ahogy közeledtünk, én egyre jobban reszkettem, és igyekeztem elhúzni nagyapát, hogy minél távolabb kerüljünk félelmem forrásától. Tudta ő is, hogy miért vagyok bizalmatlan. Két évvel ezelőtt egy kutya nagyon megijesztett. Pedig nem is én jártam pórul, hanem a barátnőm. Az történt, hogy kint fogócskáztunk a barátnőimmel a játszótéren, amikor egy hatalmas leonbergi kutya nekünk támadt. Hallottam, hogy valahonnan kiabálnak: Nem bánt, nem bánt, csak ő is játszani akar! És a kutya ráugrott a kis barátnőmre, aki elesett, és beütötte fejét a homokozó kőszegélyébe. Nyomban vérezni kezdett, a szülei sietve orvoshoz vitték.- Jobb az, ha a közelébe se megyünk - szólaltam meg végre, ahogy biztonságos távolságra kerültünk Csalitól.- Na, majd elválik. Lejtőn ereszkedtünk alá, aztán amikor elértük a völgy alját, nagyapa letért az útról, beirányított az erdő sűrűjébe. Figyelmesen keresgélt valamit, majd megállt egy fonynyadt levelű áfonyabokor mellett.- No, kicsi Ilma, ez az a hely, ahol megtalált téged Csali. Azt hittem, rosszul hallottam valamit.- Hogy érted ezt, nagyapa?- Elmondok neked egy mesébe illő igaz történetet, hallgasd végig türelmesen. Megígéred?- Megígérem.- Tizenkét éve történt, amikor te még meg sem születtél. Sétáltam az erdőben, nyakamban távcsővel, hogy meglessem a fák között röpködő énekesmadarakat. Szeretem figyelni közelről, ahogyan csivitel, tilinkózik a cinege, a tengelice, a sármány, az ökörszem. Hanem egyszer csak furcsa hang keveredett a megannyi csicsergésbe. Valami nyüsszögés, halk sírás. Hát ez mi lehet? Elkezdtem keresgélni, és az egyik fa tövében megláttam egy pár hetes kiskutyát. Még alig nyílt ki a szeme, a járása is bizonytalan volt, úgy remegett, mint a nyárfalevél. Hiányzott neki az anyukája melege. Valami gonosz ember tehette ki, nem akarta a gondját viselni.- Nahát - böktem ki, de nagyapa csendre intett.- Nem hagyhattam ott. Fölvettem, körültekertem a sálammal, és elindultam vele haza. Útközben meggondoltam magam, mert nekünk volt kutyánk, de a barátomnak nem volt, és említette, hogy szeretne. Fölbaktattam hát vele a muskátlis házhoz, amely előtt az imént eljöttünk, és odaajándékoztam Csalit. Nagyon megörült neki az erdész barátom, és az általam kitalált nevet is elfogadta.- Megmentetted Csali életét, nagyapa!- Igen, de várd ki a végét. Öt évvel ezelőtt, amikor te hároméves voltál, én fölvittelek az erdészházba, hogy megmutassalak a barátomnak. Büszke voltam rád, azt akartam, hogy lásson. Téli nap volt, szállingózott a hó, Csaliból nagy, büszke kutya lett, ahogy megismert téged, mindjárt megszeretett. De aztán olyan beszélgetésbe. merültünk a gazdájával, hogy megfeledkeztünk az idő múlásáról. Igencsak besötétedett, és nagy lett odakint a hó, mikor elindultunk haza. Az erdész rosszat sejtett, kérte, maradjunk, hív inkább segítséget, de én nem hallgattam rá. Soha senkit nem ért még baj ezen a hegyen, velünk sem történhet semmi. De bizony tévedtem! Alig kerültünk látótávolságon kívülre, megindult alattunk a hó. Nem mondanám, hogy lavina lett volna, mert a fák azt fölfogják, de a meredekről elindult egy hógörgeteg, ami mindkettőnket elsodort. Egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok, aztán azért rémültem meg, mert nem fogom a kezed. Kikecmeregtem a hó alól és kerestelek. Sehol semmi, a nevedet kiáltoztam. Ekkor már ott volt az erdész és Csali kutya is. - „Keresd Ilmát, keresd Ilmát!” - És az okos jószág nekiiramodott, mi pedig utána, és ezen a helyen, ahol most állunk, megtalált téged.- Itt! - hullámzott át rajtam a döbbenet.- Igen. A hó alól kapart ki. Nélküle sosem találunk rád. Megmentette az életedet.- Ahogyan te, nagypapa, az ő életét.- Úgy is mondhatjuk.- Hihetetlen. Én ezt a történetet egy meséből már ismerem!- Igen, édesanyád alakította át a történteket, úgy, mintha mesében hallottad volna. Mert az eset után helyőrség Cselenyák Imre sokszor felsírtál álmodban. Végül a mese megnyugtatott, és már fontolgattuk, hogy elmondjuk neked az igazat. Hanem történt az a sajnálatos eset, amikor megijedtél egy leonbergitől.- És miért éppen most mesélted ezt el, nagyapa?- Azért, mert Csali aligha éri meg a tavaszt. Az állatorvos szerint napjai, esetleg néhány hete van hátra. Álltam az őszi erdő csendjében, és a belső szorítás kezdett engedni bennem. A múltból visszacsendülő szavak egyszerre értelmet nyertek, „nem bánt, nem bánt, csak ő is játszani akar... szeretetből ugrott a nyakába... a kislány nem bírta el a súlyt.”- Azt hiszem, megköszönöm Csalinak...- Készen állsz rá? - kérdezte biztatón nagyapa. Megragadtam nagy, meleg kezét, és húztam magammal. Ott fenn a hegyen elszántan odamentünk a muskátlis ház bejáratához, amelynek küszöbén hevert az én megmentőm. Leguggoltam hozzá, elkezdtem cirógatni vastag bundáját.- Köszönöm, Csali. Köszönöm. Az öreg kutya megemelte fejét, bágyadt szeme rám tekintett. Szelíd és kedves volt, de mintha nem tudná, ki vagyok. Aztán egyszerre csak szimatolni kezdett, lompos farka megmozdult.- A szagodról felismert - dünynyögte nagyapa. Fölnéztem rá, és láttam, hogy könnyes a szeme. un a lap alatt JATEKPOLITIKA Kántor Mihály Az 1991-ben alapított Blizzard Entertainment nagy múltra visszatekintő játékfejlesztő cég, melynek olyan, máig élő sorozatokat köszönhetünk, mint a Warcraft, a Diablo vagy a Starcraft. Népszerűségük bizonyítéka, hogy évente megrendezik a BlizzCon expót, mely a futó játékaik bemutatása mellett az alkotók és a rajongóbázis találkozójaként is szolgál. A Blizzard az e-sport egyik kiemelkedő szereplője, játékaiból rendszeresen szerveznek nagy nyilvánosság előtt rendezett, közvetített bajnokságokat. Ezeken professzionális játékosok mérik össze képességeiket akár egyéni, akár csoportos felállásban, a díjak pedig, a bajnokság presztízsétől függően, akár a több millió dollárt is elérhetik. A Blizzard egyik népszerű címe a 2014-ben megjelent gyűjtögetős online kártyajáték, a Heartstone. Ebben két játékos mérkőzik meg egymással, mindketten egy harminc lapból összeállított paklival, egy-egy hőssel, illetve különleges képességgel kezdenek. A cél az, hogy az ellenfél paklijából stratégiailag kijátszott lapokon keresztül saját kártyáinkkal átverekedve legyőzzük a hősét. A győzelmekért cserébe új kártyákat vagy a játékban elkölthető aranyat kapunk. Az aranyból, illetve mikrotranzakciós befizetésünkből pedig új paklikat vásárolhatunk, így csiszolva és bővítve játékbeli lehetőségeink tárházát. Mivel a játékot több mint IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET százmillióan játsszák, így közel havi negyvenmillió dollárt termel a Blizzardnak. Amikor pedig egy ekkora közösség és egy ekkora pénzmozgás találkozik, ott óhatatlanul megjelenik a politika. A hetekben az egyik Heartstonebajnokság nyertese az eredményhirdetést követő interjúban politikai állásfoglalásának adott hangot, melyben a hongkongi tüntetők iránti szimpátiáját fejezte ki. Bár az interjút gyorsan megszakították és reklámokat játszottak be, a baj már megtörtént. Mivel Kína a világ egyik legnagyobb videójátékos-piacának számít, és a cég bevételének egy jelentős hányada onnan származik, az üzletvédelmi mechanizmusok azonnal működésbe léptek. A Blizzard kizárta a játékost, a nyereményét visszavette, sőt még a két közvetítőt is eltiltotta, akiket láthatóan ugyanilyen váratlanul értek az események. A cég reakciója heves ellenérzéseket váltott ki nemcsak a játékosközösségből, de a szakma több képviselőjéből, sőt a Blizzard alkalmazottaiból is. Az eset ismét rávilágít arra a korábban már többször felvetődött kérdésre, hogy van-e helye a politikának a videojátékokban. A válasz több szempontból sem lehet egyszerű. Vannak, akik szerint a játékok a filmművészethez vagy az irodalomhoz hasonlóan ugyanúgy alkalmasak arra, hogy a való világ aktualitására reflektáljanak. Mások szerint azonban a játék szórakozási forma, ami felé sokan pont azért fordulnak, hogy egy kicsit megszabaduljanak a világ dolgaitól. Mivel a videojátékok műfaji sokszínűségükből adódóan nagyon széles igényeket képesek kielégíteni, ezekbe bőven beleeshet a politika is. Az olyan játékok, mint a Democracy vagy a Tropico, már eleve politikai felütésből indulnak, ám számtalan példa mutatja azt is, hogy az ellenségkép megválasztásával könnyen politizálhatóvá válik akár egy lövöldözős játék is. Ha valaki egyfajta művészeti formaként tekint a videojátékokra, akkor hajlamosabb ezt a nyitott szemléletet a tartalom felé is közvetíteni. Nekik készülnek az olyan alkotások, melyek akár több, egymással ütköző ideológiát is felvonultatnak, a játékosra bízva, melyiket tartja működőképesebbnek. így az esetleges személyes preferencia mellett alkalma nyílik kipróbálni egyéb alternatívákat is, ezáltal segítve ezek mélyebb megismerését. Ezzel szemben a lineáris stílusú játékok kötött természetükből fakadóan markánsabban magukon hordozzák alkotóik szemléletét. Döntési lehetőség hiányában mindössze irányítottan mutathatnak be egymással ütköző szempontokat - vagy éppen csak egyetlen egy szempontot. Ez utóbbi esetben válhat a játék propagandaeszközzé. A fenti események fényében a november elejére meghirdetett, idei BlizzCon komoly kihívásokkal kell hogy szembenézzen. A cég megítélésén esett csorbát kiköszörülendő, az elnök néhány nappal később visszaadta a díjat a játékosnak, valamint a neki és a két közvetítőnek megítélt végleges eltiltást is hat hónapra csökkentette. Az eset ennek ellenére példaértékű. A politika, valamint a milliárd dollárokat mozgató játékipar közti súrlódásokból több, hasonló botrány szikrája pattanhat még ki a jövőben. Hullámvasút (95 * 80 cm, 2003) mi-MM V * 4
