Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-19 / 244. szám

2019. OKTÓBER 19., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Már csupán néhány szabad szoba maradt Az őszi szünetben is megtelnek a hotelek Főleg belföldi vendégek foglaltak a legtöbb szállodában az őszi szünetre Shutterstock-fotó Hamarosan itt az őszi szü­net, október 25-től novem­ber 4-ig pihenhetnek a diá­kok, s szerencsés esetben a szüleik is. Megkérdeztünk néhány megyei szállásadót, hány szabad szoba van még. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Elég jó adatok­kal rendelkezünk, közel telt házzal fogunk üzemelni az őszi szünet alatt. Kiemelt idő­szakban, így most is, válto­zatos programkínálattal vár­juk vendégeinket - avatott be a Saliris Resort és Konferen­cia Hotel életébe az értékesíté­si és marketingvezető. Répási Ferenc hozzátette, magasabb színvonalú animációt nyújta­nak majd, illetve az évszak­nak megfelelő ételkínálattal készülnek. Elárulta, a vendé­geik kilencven százaléka bel­földi turista. Hozzátette, már készülnek a karácsonyi idő­szakra is, azok a helyek már nem szabadok, szilveszterkor van még néhány kiadó szoba. Nemcsak az egri, hanem a családias, kisebb Eger kör­nyéki szállodák is igen nép­szerűek. A parádi Erzsébet Park Hotelben bár akad még pár szabad szoba, de már nyolcvan-kilencven százalé­kos foglaltságról számolt be lapunk érdeklődésére a hotel marketingmenedzsere. Sza­bó Alexandra elmondta, kife­jezetten erre a hétre őszi szü­­neti csomaggal készültek.- Különböző programok­kal igyekszünk kedveskedni a hozzánk érkezőknek. Lesz bográcsozás, helyismereti túra, amely során Párád szép­ségeit ismerhetik meg a hoz­zánk betérők. A gyermekek az animátorprogramot, stand up comedyt, illetve a bűvészshow­­kat élvezhetik majd. A vacso­ra alatt érdekes kártyatrük­­kökkel, mikromágiával készül a bűvészünk. Az őszi szünet­ben így leginkább a kisebbek­re próbálunk koncentrálni - részletezte. A nemzetiségi ösz­­szetételt tekintve hozzátette, akad külföldi vendég is, de leg­inkább hazai turistákkal telik meg a szálláshely.- Ebben az időszakban na­gyon erős a konferencia- és az üzleti turizmus is, így azt tu­dom mondani, hogy nálunk telt ház lesz a következő he­tekben is - tudtuk meg Hege­­dűsné Őzse Enikőtől. Az egri Hotel Imola Platán értékesíté­si vezetője elmondta, novem­ber 1-jére, azaz a halloween napjára készülnek különlege­sebb programokkal. Kifejtet­te, élő zenével, borkóstolóval, szauna- és gőzprogramokkal, ünnepi bekészítéssel várják a hozzájuk érkezőket.- Ezen a hétvégén szinte kizárólag csak belföldi ven­dégeik lesznek, nagyon mi­nimális a külföldiek száma - tette hozzá. Hoffmann Jó­zsef, a Hotel Ózon Mátraháza tulajdonosa elárulta, a Mát­ra is kedvenc ősszel, teljes telt házról számolt be. Mint mondta, gyermekprogramok mint mindig, most is lesznek, s az élő zenés estek sem ma­radnak el. Aki nyaralni vágyik, annak érdemes mielőbb dönteni és szálláshelyet választani, ugyanis minél előbb fog­lal valaki, annál kedvezőbb árakra számíthat. Fontos tájékozódni bizonyos fel­árakról is, mert aki hétvé­gére vagy kiemelt időszakra szeretne foglalni, annak bi­zony mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Csomagaján­latok is szép számban elér­hetőek a szálláshelyeken, amelyekben általában vala­milyen étkezés is szerepel, de az sem ritka, hogy ennek ára már valamilyen progra­mot is fedez. Érdemes te­hát több helyet is megnézni, és utánajárni, mit tartalmaz az ár, esetleg meddig mond­ható le díjmentesen a szál­lás, hogy később ne a pénz­tárcánk bánja a hirtelen fog­lalást. Időben, körültekintően kell foglalni Tizenhat pityókás járművezetőt állítottak bíróság elé Rendőrkézre adta magát a sofőr (Folytatás az 1. oldalról) DÉL-HEVES TÉRSÉGE Maguk az ellenőrzést végző járőrök is meglepődtek, amikor váratla­nul az autójuk mellé parkolt egy személygépkocsi, amely­nek a vezetőüléséből a későb­bi vádlott kiszállt. Szemmel láthatóan dülöngélt a sok Ró­kától. Az őt kísérő családtag­jai társaságában elindult a faluba. A rendőrök természetesen ellenőrzés alá vonták a fleg­mán viselkedő embert. Szon­dát fújattak vele, ezután elő­állították a Hevesi Rendőr­­kapitányságra, ahol elvették a járművezetői engedélyét. Az illető ellen büntetőeljárást indítottak, s tegnap bíróság elé is állították.- A Hevesi Járásbíróság, az ügyészi indítványnak meg­felelően, döntést is hozott, amellyel 220 óra közérde­kű munkára ítélte a vádlot­tat. Mellékbüntetésül egy­­esztendei időtartamra eltil­totta őt a közúti járműveze­téstől - ismertette a határozat rendelkező részét a főügyész­ségi sajtószóvivő. Tájékoztatójában dr. Kon­koly Thege László arról is be­szélt, hogy a járási ügyészség tegnap bíróság elé állított to­vábbi három vádlottat is, aki­ket ittas állapotban elköve­tett járművezetés vétségéért a járásbíróság fejenként száz­ezer forint pénzbüntetéssel sújtott, valamint különböző időtartamú járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést sza­bott ki velük szemben.- Mindhárom elkövető kö­zépkorú férfi volt - folytat­ta a sajtószóvivő -, akik Ten­­ken, Tiszanánán és Kiskörén vezették ittasan a járművei­ket a közelmúltban. Cselek­ményükkel valamennyien a KRESZ 4. szakasz első be­kezdésének c pontjába foglalt ismert közlekedési előírást szegték meg, ami szerint jár­művet az vezethet, aki a ve­zetési képességre hátrányo­san ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztá­sából származó alkohol. A büntetőeljárások ismerte­tése után a szakember azt is kifejtette, hogy a Hevesi Járá­si Ügyészség a fokozott rend­őri ellenőrzések során tetten ért ittas járművezetők szigo­rú és hatékony felelősségre vonása érdekében a jövőben is soron kívül kíván eljárni, amennyiben a gyorsított el­járás törvényben előírt felté­telei az adott ügyben fenn­állnak. Sz. Z. JAKAB FANNI Füzesabony Életkor: 19 év Magasság: 163 cm Csillagjegy: Oroszlán Kedvenc étel: tészta Kedvenc ital: őszibaracklé Kedvenc zene: mindenféle Kedvenc parfüm Lady Million- Az Andrássyban végeztem köz­­gazdasági szakon, és jelenleg is itt tanulok, mivel pénzügyi-szám­viteli ügyintézőnek készülök - mondta el lapunknak a 19 éves Fanni. - Hobbim a futás. A Tün­dérszépek szépségversenyre azért jelentkeztem, mert többen is mondták, hogy érdemes lenne próbálkoznom. Továbbá nagyon szeretem azokat a megmérette­téseket, amelyekben eddig még nem volt tapasztalatom. M Névjegy HEOL.hu LAKATOS KITTI Verpelét Névjegy Életkor: 22 év Magasság: 170 cm Csillagjegy: Mérleg Kedvenc étel: pacalpörkölt Kedvenc ital: kóla Kedvenc zene: Natti Natasha Kedvenc parfüm: Yodeyma Celebrity - Óvodai dajka végzettséggel rendelkezem. Interneten lettem figyelmes a hirdetésre, és úgy gondoltam, megmérettetem magam - mondta el lapunknak a 22 éves Kitti. - Valamint több lányt és anyukát is szeretnék ezzel arra ösztönözni, hogy szü­lés után is nyissanak valami új dolog felé. Van egy egyéves kis­lányom, és azt hiszem, ez nem akadály. Hobbim a takarítás, a főzés és a tánc. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom