Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-15 / 240. szám

2019. OKTÓBER 15., KEDD KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Az Eventus elsőseit köszöntötték a városházán Élhető, szerethető, zöld várost akarnak teremteni Esküt tettek a gólyák- Fogadom, hogy az előttem járó évfolyamok nyomdo­kain haladva és a példáju­kat követve, Eger történel­mi múltú diákváros méltó tanulója leszek - mondták az eskü szövegét az Eventus Üzleti, Művészeti Középis­kola 9. évfolyamos diákjai. EGER A hagyományokhoz hí­ven idén is a városháza dísz­termében köszöntötték az Eventus gólyáit. Az ünnepé­lyes fogadalomtétel előtt a 10. évfolyam tanulói nevében üd­vözölték a frissen felvett hall­gatókat, majd az iskola ének-Kézfogással erősítették meg a fogadalmat Fotó: Huszár Márk kara előadta az LGT Valaki mondja meg című dalát. Mi­után a kilencedikesek esküt tettek, hogy méltóak lesznek az iskola és a város hírnevé­hez, az intézmény vezetője is szólt hozzájuk.- A középiskola lehetőség, hogy válassz, fejlődj, és arra is, hogy célokat tűzz ki. Azt kí­vánom, a következő öt évben ezekkel a lehetőségekkel jól sáfárkodjanak - mondta Saj­tos Attila igazgató. A napok­ban tartott rendezvény a Pál utcai fiúk musicalből ismert Grund Című dallal és a Szózat eléneklésével zárult. G. Zs. Harminc hársfát ültettek PÉTERVÁSÁRAHarminc hársfát ültettek el a napokban a kép­viselő-testület tagjai a vásár­téren a helység várossá nyil­vánításának 30. évfordulóján. Idén sok programot szer­veztek a jubileum jegyében. A mostani faültetéssel azt üzenték a jövő nemzedéké­nek, hogy Pétervására fejlődő település, ahol jó élni, s ahol összetartó a közösség. A téli ünnepkörhöz kapcsolódóan is sok hangulatos programmal készülnek. B. K. Faültetéssel üzentek az észak-hevesi településen a jövő nemzedékének a városatyák Fotó: beküldött Az új magazinunk első számának tervezett címlapja Fotó: MW Ú] színes magazin az Úton vagyok! MÁTRAI KIRUCCANÁS ÍGY SPÓROLJON ÜZEMANYAGOT! < VILLANYAUTÓ HÁZILAG u AcJro-MCKOf :<Ö3¥3tys 23J.W hsr. ofctüher ifi. UTÓN VAGYOK KÖZLEKEDÉSI MAGAZIN M * A LEGERDEKESEBB ŐSZI ÚJDONSÁGOK! MELLÉKLET Új melléklettel kedveskedünk olvasóinknak. Minden hétköznap egy-egy színes magazin melléklettel ajándékozzuk meg önöket. Új magazint indítunk, amely kéthetente szerdán a Nép­sport magazinnal váltásban jelenik meg. A címe Úton va­gyok! Minden család számá­ra igyekszünk aktuális hírek­kel, tesztek tapasztalataival és hasznos tanácsokkal szol­gálni. Oldalainkon a jármű­ipar legfőbb hazai és nemzet­közi történésein túl közleke­dési információk, színes törté­netek, kirándulási és útvonal­ajánlók is megtalálhatók lesz­nek. Tartsanak velünk! MOZI Cinema Agria - Eger 17.50,18.20 ÉS 20.10 ÓRA: Gemini Man 16.00 ÓRA: FOMO - Megosztod és ural­kodsz 20.40 ÓRA: Prédák 17.50 ÉS 20.10 ÓRA: Joker 16.00 ÓRA: A Wall Street pillangói 16.00 ÓRA: Mi újság, kuflik? ( IFI Mozi 16.00 ÓRA: A Wall Street pillangói Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Mi újság, kuflik? 17.30 ÓRA: Joker 20.00 ÓRA: Prédák Puskin Terem 16.00 ÓRA: Playmobil: A Film 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Gemini Man SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 15.00 ÓRA: Warrenné mestersége (Ady Endre-bérlet) Stúdiószínpad 19.00 ÓRA: In Time Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-i ÁVVV>*i>^jl^ Új attrakció az óriáskerék EGER Új látványosság díszíti majd az egri belvárost, ugyanis hamarosan óriáskereket állítanak fel a Gárdonyi terén - tájékoztatott a Hírlap kérdésére a Média Eger Nonprofit Kft. Eddig a szelfiző turisták kedvence, az EGER felirat volt látható a téren, az új építménynek köszönhetően viszont ezentúl a ma­gasból is megtekinthető a megyeszékhely. HMH Fotó: Berán Dániel TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ .ff AJANLO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Generációk - nyugdíjasok országos magazinműsora (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Egy ütős nap 19.30 Zarándoklat - do­kumentumfilm 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei maga­zinműsor (ism.) 20.40 Sport Plusz - televíziós sportmagazin I I I I I I I I II I MMMMi 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 10 perc - beszélgetés a világ­ról, a városról, az emberekről... 9.14 Kaláka együttes koncert (részlet) 9.16 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.35 Nézőtér - kulturális magazin 10.05 Reklám 10.08 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesz­tivál 2019. - Nyitógála, 1. rész 10.30 Aktuális- Györigyös és a térség legfrissebb hírei 10.45 Kilátó - megyei magazin 11.12 Reklám 11.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről... 18.04 Zeneiskolások előadása - Szi­ta Jázmin - Telemann: Menüett 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész- közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozimagazin 19.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfris­sebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 8.00 Díszoklevél-Átadó Ün­nepség és Öregdiák Találkozó az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusán 9.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 A hét eleme: a hélium - tudományos ismeret­­terjesztő sorozat 10.10 XV. Kortárs hangon és Vili. írásművészeti műhely - összefoglaló 10.20 Világos professzor - pódiumbeszélge­tés és filmbemutató (Kutatók Éjszakája 2019) 11.20 A völgy hangja - dokumentumfilm (r.: Daczó Katalin, Dacző Dénes) VI. Savaria Film­szemle 12.00 Díszoklevél-Átadó Ünnepség és Öregdiák Találkozó az Eszterházy Károly Egye­tem Jászberényi Campusán 13.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszter­házy körkép - Egyetemünk közéleti magazinja 14.30 Hírlánc - az Eszterházy Károly Egyetem hírműsora 14.40 Piedone nyomában — do­kumentumfilm (r.: Király Levente) VI. Savaria Filmszemle 15.35 Kutatók Éjszakája 2019 - összefoglaló 16.00 Képújság 18.00 Esz­terházy sport - az EKE sportcsapatainak ma­gazinműsora 18.30 EKE-Eger-KOK (13.)-KTE Duna Aszfalt U23 (8.) - NB I. B, Zöld csoport, 4. forduló, férfikosáriabda 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 A hét eleme: a higany - tu­dományos ismeretterjesztő sorozat 21.08 Egy családi gazdaság története a rendszerváltás­tól napjainkig - dokumentumfilm (kész.: Súly Roland) Diplomafilmek 2019 21.32 Murányi Zoltán kémiai kísérletei (Kutatók Éjszakája 2019) 22.20 Amíg a kard ki nem hull a kezünk­ből...! - dokumentumfilm (r.: Pető Dávid) VI. Savaria Filmszemle 22.50 Képújság i n ii mii — 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 5.00 Napköszöntő 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek: Avilai Szt. Teréz 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egy­más közt Beszélgessünk mindennapjainkról 10.00 Hálaadó szentmise közvetítése a Szent István Rádió és TV indulásának 19. évfordu­lója alkalmából 10.45 A lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! - Névnap, kalendárium 13.05 Nosztalgiacsokor 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szen­tek! (ism.) 14.50 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmon­dó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér az egri bazilikából 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.05 Egyházfórum 21.05 Ká­véház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 22.50 A lélek szava (ism.) 23.05 Vatiká­ni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGER Ma délután fél öttől bár­ki kipróbálhatja az akril hasz­nálatát egy élmény festés kere­tében a Forrás Gyermek- és If­júsági Házban. Á Piktor tanoda oktatói garantálják, hogy min­denkinek sikerélményben le­gyen része. Az esemény végén saját festménnyel térhetnek ha­za a résztvevők. EGER A Lollok-házban izgalmas utazásra invitálnak mindenkit ma este hat órától. A csoportos hangfürdő alkalmával a hang­tál rezgéseiben gyönyörködhet­nek. A hangfürdők után igen változatos megélésekről szá­molnak be a résztvevők. EGER Alexandre Dubach és Nyí­ró' Sebestyén koncertjét hallhat­ják az érdeklődők ma este hat órától az Egri Farkas Ferenc Ze­neiskolában. ÜGYELETES PATIKA Eger: OKTÓBER 15., 20.00-7.30: Balassa Gyógyszertár, Eger, Balassa u. 9., 36/782-711. Gyöngyös: OKTÓBER 20-IG: Benu Gyógyszertár Erzsébet, Gyöngyös, Kossuth L. u. 36. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu h

Next

/
Oldalképek
Tartalom