Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-07 / 208. szám

2 ebüt AZ EPIGONISTA KIÁLTVÁNY A történelem az emberi egyénies­­kedésből fakadó katasztrófák soro­zata. Ádám és Éva egyéni ötlettől vezérelve léptek a bűn útjára, ezzel pedig az emberi faj az örök jólétből való kitaszítottságra kárhoztatott. Hasonló csapást jelentett az immár közösségi leleményből született Bábel tornya, illetve az építését kö­vető nyelvzavar. Gondoljunk bele: azzal, hogy kialakultak a nemzeti nyelvek, a nemzeti könyvpiacok is néhány tízmilliós egységekre sza­kadtak. Ezek a nyelvi határok ma is akadályozzák a szépirodalmi művek értékesítését, felbecsülhetetlen kárt okozva ezzel az írótársadalomnak. A sort egészen napjainkig foly­tathatnánk, az itáliai reneszánsz nyomában járó pestistől kezdve egészen az avantgárdnak köszön­hető világháborúig (utóbbit még inkább erősíti az a tény, hogy az avantgárd lassú haldoklása miatt a sors egy újabb világégéssel ajándé­kozta meg az emberiséget). A vilá­gos törvényszerűséget felismervén, az irodalom, a művészetek és a vi­lág jövőjéről alkotott programun­kat pontokba szedve ismertetnénk, ímhol: l. Gondolataink kifejezésére a kiáltvány műfaját találtuk legal­kalmasabbnak, hiszen ezzel is az avantgárd hatásvadász hagyomá­nyait követhetjük, továbbá nem kellett kitalálnunk semmi újat. Ör­vendünk annak, hogy az elapadt magyar manifesztumirodalmat mi egy újabb darabbal gazdagíthatjuk! 2. Művészetünkben a tehetség­­telenséget fogjuk magasztalni. A fantáziátlanság és az alázatos után­zás eszményei úgy fognak előttünk csüngeni, mint a nagymamák tö­meggyártott fali szentképei. 3. Teljes mértékben egyetértünk Mihail Larionov A rayonizmus ki­áltványában megfogalmazott köve­telésével: „Azt kéijük a közönségtől, hogy figyelmét áldozza ránk, anélkül azonban, hogy cserébe a miénket is kérné.” Ezt a gondolatot mozgal­munk egyik alapkövének tekintjük. 4. A rayonizmus a képzőművé­szetben tűzött ki célokat, mi az irodalomban. Ettől függetlenül szí­vesen az élére állunk olyan dolgok­nak, amikhez egyáltalán nem ér­tünk, de a becsvágyunk kielégítését szolgálják. Ha valaki még az 1913- as felszívódás után is rayonistának vallja magát, bátran csatlakozzék az epigonistákhoz! 5. Az epigonista művészet létété-, ményeseinek a művészeti egyesülé­seket tartjuk. Éljenek az írószövet­ségek, amelyek jótékony mulcsként még csírázásuk előtt elfojtják a te­hetség gyommagvait! 6. Jóllehet, a képzelőerőnk hiá­nyánál fogva eredendően a forma­verseket tartanánk etalonnak, mégis a szabadversekben találtuk meg az epigonista irodalom alapvető köz­lési eszközét. A kiváló és a hulladék szabadvers közötti különbség csak a legritkább esetben állapítható meg, így tökéletes eszköze az irodalmi ní­­vótlanság kibontakoztatásának. 7. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését! 8. Elnézést, nem ide. 9. Üdvözöljük, hogy a magyar nemzeti irodalom akkora szubkul­túrává zsugorodott, mint a tenge­­rimalac-tenyésztés, a nyugdíjas hastánc vagy a Lenint bal profilból ábrázoló bélyegek gyűjtése. Remél­jük, hogy ilyen ütemű amortizáció mellett pár éven belül senkit sem fog érdekelni az irodalom, és lesz időnk egy csomó más dologra. 10. Mi is osztjuk azt a posztmo­dernben általánossá vált felfogást, hogy már mindent megírtak a vilá­girodalomban. Egy tökéletes epigo­nista jövőben másolók és utánzók nemzedékei váltják egymást, míg feledésbe merül az eredetiség, az irodalom pedig egyfajta nirvánái ál­lapothoz hasonlóan a csodás, tudat nélküli nyugalomban megszűnik létezni. 11. A mozgalom várakozásaink szerint még év végéig fog működni (hiszen van nekünk jobb dolgunk is), ezért a rólunk értekezni szándé­kozó esztétáknak és irodalomtörté­nészeknek ajánlom, hogy húzzanak bele! 12. Ezt a pontot csak azért írtuk, hogy ne 12 pont legyen, mint ’48- ban, és egy kicsit azért kreatívnak tűnjünk. 13. Az eddigieket összegezve te­hát, az epigonista mozgalom Ma­gyarországon kibontotta a tehet­­ségtelenség zászlaját, körbevisszük az eredetietlenség véres kardját, fegyverbe szólítunk mindenkit, hogy a Kárpát-medencét, Európát, majd az egész földkerekséget elönt­se a fantáziátlan költők, a végtele­nül unalmas prózaírók áradata, és hogy eljussunk az irodalom szent megsemmisüléséig! Budapest, 2019. június 4. DIADAL ÉS KUDARC Függelék az epigonista kiáltványhoz Szinte közvetlenül a kiáltvány meg­fogalmazása után be kellett látnom, hogy az epigonista mozgalom lé­nyegében halva született. Célki­tűzései ugyanis már az elindulása pillanatában egytől egyig megvaló­^FuTTJT helyőrség Gál János sultak. Az elmúlt években lehenger­lőén semmitmondó, tehetségtelen és kizárólag szabadversben alko­tó költők generációi nőttek fel. Az üdvözlendő folyamatnak láthatóan van utánpótlása: ma Magyarorszá­gon minden emberre legalább két költő jut. Az írószövetségek telis-te­le vannak ismeretlenebbnél isme­retlenebb tagokkal, akikről a büdös életben nem hallott senki. Egyúttal ezek a szervezetek gondoskodnak arról is, hogy tehetséges ember kö­zelébe ne kerüljön az irodalomnak. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Kemény munkával és állha­tatossággal sikerre vittem egy moz­galmat, de azért tovább tarthatott volna egy óránál. Természetesen egyedül, hiszen ennyi idő alatt nyil­ván nem csatlakozott senki, kény­telen voltam hát mindent királyi többesben írni. Számot vetve a mö­göttem álló közel egy órával, annyit mondhatok: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” GÁL JÁNOS 1999-ben született Budapesten. Jelenleg is a fő­városban él, ahol történelem szakon egyetemi tanulmányait folytatja. A történettudomány és az írás mellett népzenével, citera- és hegedüjátékkal tölti a szabadidejét. A SZÍNTISZTA eg babakekjevel Hegyi Damján Domokos A tenger mélykékje összemosódott a színtiszta ég babakékjévej, Csak a csillogásból lehetett rájönni, hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik. Az augusztusi nap úgy le­begett felettünk, mint anyám én­­fölöttem, amikor vonakodtam házi feladatot írni. Reggel hétkor indultunk, kilenc órája voltunk úton. Már csak egy fél óra volt hátra. Fél óra, mert igaz, hogy már megláttuk a Fiume épü­letei mögött elterpeszkedő Adriai­tengert, de még a szállásunkat is meg kellett találni. Hallgattuk az érthetetlen horvát zenéket, mert a rádió csak horvát adókat fogott be, magyar nyelvű közvetítésről nem is álmodhattunk. Anyám vezetett. Woland hát­radőlve, két kezét az üléstámla mögé kulcsolva sütkérezett. A bá­tyám a játékkonzolján hülyéskedett valami verekedés játékkal, én meg, mint egy igazi turista, szívtam ma­gamba az új ingereket, bámészkod­tam az ablakon keresztül. Egyszer csak Woland felült. Elő­vette a telefonját. Amikor a semmi­ből előkapja a telefonját, rendsze­rint mindig a híreket nézi; ám most nem ez történt.- Hol a töltő? - kérdezte nyugodt hangon.- Nem tudom - válaszolta anyám.- Mi? - Woland hangja egy kicsit izgatottabb lett. - Nem te tetted be?- De, de...- Hát akkor hogyhogy nem tudod?- Basszuskulcs, mindjárt oda­érünk a szállásra, ott majd előkere­sem neked, jó? De ha neked annyira kell, akkor akár segíthetsz is majd.- De nekem most kell! T Woland majdnem üyöltött. Anyám sóhajtott egy nagyot, az­tán:- Akkor Andris... figyelsz te rám? Andris! Légyszi, nézd meg hátul, a csomagtartóban, hogy hol van Wo­­lie töltője.- Most nem tudom, anya...- Tedd már le azt a kurva játékot, nyaralni jöttünk! - indulatosko­­dott Woland.- Majd megnézem én, a francba! - mondtam, és azzal a lendülettel hát­rahajoltam. Becsatolva nem ment, kikötöttem magam, aztán térdig hát­ra ereszkedtem. Szinte az összes tás­kába, bőröndbe, sportszatyorba be­letúrtam könyékig, de sehol semmi.- Egyikben sem találom - mond­tam visszaülve, egy kicsit közönyö­sen. - Nem találom sehol.- Egyikben sincs?- Nincs.- Hogy a picsába raktad te azt el?! Biztos, hogy elraktad?- El hát, te hülye!... Úgy emlék­szem...- Úgy emlékszem? Úgy emlék­szem?! Most akkor elraktad, baz­­meg, vagy nem?- Betettem valami töltőt...- Az én töltőmet beraktad vagy nem? Válaszoljál már rendesen!- Akkor nem raktam be... na, most már jó?!- Jó? Jó?! Nem jó, bazmeg! Hogy fogom föltölteni a telefonomat, he?- Veszel majd egyet.- Én? Én felejtettem el berakni? Majd te veszel nekem egyet. Nem én voltam olyan hülye, hogy ne rak­jam be...- A te töltőd volt, te hülye! Mért nem ellenőrizted le, hogy berak­tuk-e?! Mindent nekem kell csinál­ni? Ott mászkálsz félóránként az éj­jeliszekrényed előtt, basszus! Nem jutott eszedbe, hogy megnézd, hogy be van-e rakva az a kurva töltő?!- Azt mondtad, te bepakolsz, nem? Nem? Akkor onnantól rád volt bízva a dolog. Meg volt beszél­ve, bazmeg, hogy én a nagypapának átviszem a vásároltat, te meg bepa­kolsz. Én elintéztem a dolgomat, te basztál bepakolni a töltőt.- Wolie - szóltam közbe -, az én töltőm jó a tiedbe is... én eltettem az enyémet... Nem hallották meg. Utólag kétsé­ges az is, hogy egyáltalán kimond­­tam-e, vagy csak gondoltam.- Mindent én csinálok, én vi­szem a gyerekeket iskolába, mo­sok, dolgozom, takarítok, össze­pakolom mindenki cuccát, főzök, te meg néha, nagy nehezen, két napi unszolásra kimész virágokat öntözni...- Hát ez...- Ne vágj közbe, vagy azt hiszed, ha átviszed nagypapának a vásá­roltat, már nagy lehet az arcod, hogy mennyi dolgot csináltál?- Ez nagyon nem így van!- ...és akkor beszólsz egy ilyen kis hülyeség miatt, ami nettó hü­lyeség, mert az én telefonom töltő­jével is fel lehet tölteni a kibaszott telefonodat, de csak azért is bele kell kötnöd mindenbe, ami hozzám kapcsolódik, mert semmi sem jó neked, ami...- Te csinálsz mindent?! Az én fizetésemből tartjuk fenn magun­kat! Az ötből négy napot tizenkét órázok, bazmeg, mer’ a főnök nem enged el, és igenis, kiveszem a ré­szemet a házimunkából, de...- Látod? Én egy c^óró,.,földönfu­tó szolga vagyok a,t&,$gf^|dben> és ebből kurvára elegem van már, mert ez rohadtul nem igaz, az az igazság, hogy te egy önző, lusta fé­reg vagy, ez az igazság!- Igen, te meg egy idióta kurva! Az vagy, egy idióta kurva, aki a töl­tőt sem képes rendesen berakni! Egy életképtelen picsa vagy!- Egyedül fogsz megrohadni az öregek otthonában, most, hogy a gyerekeid előtt is így leszerepeltél! Szép volt!- Szerencséd, hogy te vezetsz, különben egy akkora pofont kaptál volna, te szar! Anyám erre fejbe vágta Wolan­­dot. Woland egy pillanatig köp­­ni-nyelni nem tudott. Aztán ökölbe szorította a kezét, és felemelte, pont úgy, mint aki behúzni készül egyet, anyám erre felkapta a kezét. A kor­mányt szerencsére nem rántotta el. Woland erőt vett magán, nem ütött. Ezután csend lett, vagy tíz percig. Anyám aztán megszólalt:- Vedd elő a térképet, kérlek, olyat keressél, hogy Ul. Stross­­mayerova. Sikeresen találtunk parkolót. Ki­szálltam a kocsiból, felnyitottam a csomagtartót, és kivettem a bőrön­dömet. HEGYI DAMJÁN DOMOKOS 1999. augusztus 15-én született Győrben. Jelenleg kezdő egye­temista, ezért szoknia kell a kétlakiságot Mindszentpuszta és Piliscsaba között. Kedvenc sportja a pingpong, tizenöt éve néptáncol. TG KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉQOONOOTÓ NONPROFIT KFT. bbbbbbbbbm bbbbbbbbbh BBBBBBBBBBB Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodolom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkos Wellmann Endre (vers). Nagy Koppány Zsolt (novella, tárco) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában A melléklet támogatója Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg okmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2019. szeptember

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom