Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-13 / 213. szám

14 SPORT 2019. SZEPTEMBER 13., PÉNTEK Vonal: egri felelősség, Abasár: vaddisznók LABDARÚGÁS A házigazda Berg System-Eger SE II. csa­patának felelősségét állapítot­ta meg az MLSZ megyei igaz­gatóságának versenybizottsá­ga az I. osztályú bajnokság 3. fordulójában elmaradt Gyön­gyöshalász elleni mérkőzés kapcsán. A mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a halásziak javára írták. Ahogy arról már írtunk, az összecsapásra azért nem ke­rülhet sor, mert a másnapi U10-Ull-es tornára már elő­zőleg felfestették a Felsővá­rosi Sporttelep élőfüves pályá­ján a kisebb méretű játéktere­ket, és a vonalazás a játékve­zető, továbbá a szövetségi el­lenőr véleménye szerint oly mértékben zavaró volt, hogy emiatt a megyei I.-es meccset nem lehetett lebonyolítani. Ugyancsak elmaradt az Abasári SE-Zagyvaszántó SE megyei II. osztályú U19-es mérkőzés, azonban ebben az esetben újrajátszást rendeltek el. Információnk szerint az abasári játékteret vaddisznók túrták fel az összecsapás előt­ti éjszakán. B. Cs. Egerben a vonalazás nem felelt meg Fotó: Lénárt Márton Két, eddig százszázalékos csapat párharca a játéknap rangadója Selypen sorozat szakad LABDARÚGÁSA két legjobb formában lévő, eddig még pontot sem veszített csa­pat, a második helyen álló Lőrinci és az első Egersza­­lók játssza a megyei I. osz­tály 4. fordulójának a rang­adóját. Egy sorozat bizonyo­san megszakad a derbin. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu SZOMBAT, 16.30: LŐRINCI (2.)-EGERSZALÓK (1.) Selyp, Lőrinci Sporttelep. V.: Fenyvesi Szabolcs (Berki, Szé­kely) - Pest megyeiek Három idegenben játszott (és megnyert) mérkőzéssel kezdett az előző kiírás ezüst­érmeseként az LVSC, mert sa­ját sporttelepét esti mérkőzé­sek rendezésére alkalmas vi­lágítással és automata öntöző­­berendezéssel látták el, továb­bá felújították a gyepszőnye­get. A beruházást 27 millió fo­rintból hajtották végre. bóois barna, a lőrinciek edzője: - Igyekszünk a ma­gunk javára fordítani az au­gusztusi Magyar Kupa-mér­kőzésen szerzett tapasztalato­kat, ahol sajnos 3-0-s veresé­get szenvedtünk. Ellenfelün­ket nagyon jó képességű já­tékosok alkotják, akik maga­sabb szinten is bizonyították tudásukat. Mi abból tudunk építkezni, ha koncentráció és a csapatszintű összefogás leg­alább úgy működik, ahogy az első három bajnoki mérkőzé­sen. Az irányt meghatároz­tuk, arra törekszünk, hogy az útról az Egerszalók ellen se térjünk le. SIVÁK SÁNDOR, az egerszalókiak edzője: - Nem a Magyar Kupa-mérkőzésből indulunk ki, mert ez teljesen más meccs lesz, ahol bajno­ki pontokért lépnek pályára a A 4. forduló njérkőzése (várható kezdőcsapatok) Busái Barna Kotka Róbert Bállá Zoltán Tatár Roland Híves Balázs Varsányi Gedel Krisztián János Bartók Péter Oláh Krlsztofer Kaszás Székesl Ádám Norbert Kovács Bence Czető Márk Edző: Sivák Sándor Edző: Bőd is Barna Selyp, szombat, 16.30 EGERSZALOK SE LŐRINCI VSC ÍAgól (Szabó I Zoltán 1 Viktor 1 csapatok. Ellenfelünk szerve­zett gárda, amely eddig jó for­mát mutatott, ám nem gondo­lom, hogy ezen az összecsapá­son a pontokon túl bármi más is eldőlne. A pályára lépőket illetően kellemes gondokkal küszködök, mert lesz olyan, aki a keretből is kimarad, aki viszont ott lesz, az teli önbiza­lommal várja a találkozót. PÉTERVÁSÁRA (4.)­­FÜZESABONY (10.) Pétervására, Bocsi Attila Spt. V.: Dajkó Tamás (Szarvas, Gergely). A három döntetlennel nyi­tó, vagyis veretlen füzesabo­nyiaktól szinte csoda kellene ahhoz, hogy a sor folytatódjon. MAKLÁR (12.)­­ENERGIA SC GYÖNGYÖS (14.) Makiár, Adler Sándor Spt. V.: Várallyay Miklós (Orovecz, Bodó L). Gyengén rajtolt csapatok ta­lálkoznak, ahol az lenne az igazán meglepő, ha a gyöngyö­siek nem szereznének pontot. BÉLKŐ SE-BÉLAPÁT (9.)­­FELSŐTÁRKÁNY (6.) Bélapátfalva. V.: Szigetvári Márk (Szigetvári Zs., Nováki). Az eddig legtöbb gólt kapott csapat a második legtöbb talá­latot szerzőt fogadja. BESENYŐTELEK­­ERŐSS ÚT (13.)-BERG SYSTEM-EGER SE II (11.) Besenyőtelek, dr. Vass Géza Spt. V.: Debreczeni Krisztián (Lucián, Pásztory). Ha a Besenyő nem szerez pontot, az nagy gondokat sej­tet az idei első idegenbeli fellé­pésükre készülő egriek ellen. GYÖNGYÖSHALÁSZ (5.)­­HEVES (3.) Gyöngyöshalász. V.: Urbán Viktor (Szász, Kiss T.) - Nóg­­rád megyeiek. A hevesiekhez visszatér Be­­senyei Ferenc, és az nem is kérdés, hogy a játékos-edző sokat lendíthet a jó erőket felvonultató házigazdákkal szemben. MARSHALL-ASE (8.(-HERÉD (7.) Andornaktálya. V.: Derda József (Kasza, Király). Az andornakiak még nem álltak rá a bajnoki hul­lámhosszra, miközben a herédieknél az edzőváltás után két győzelem követke­zett. Erős a gyanú az ikszre. f A bajnokság állása 1. Egerszalók 3 3--13-2 9 2. Lőrinci 3 3--9-1 9 3. Heves 3 2 1-8-3 7 4. Pétervására 3 2-1 9-4 6 5. Gyöngyöshalász 3 2-1 9-6 6 6. Felsötárkány 3 2-1 10-8 6 7. Heréd 3 2-1 7-8 6 8. Marshall-ASE 3 1-2 4-6 3 9. Bélké-Bélapát 3 1-2 6-19 3 10,Füzesabony 3-3-2-2 3 11. Eger II. 3-1 2 1-5 1 12. Makiár 3-1 2 1-7 1 13. Besenyőtelek 3--3 4-8 0 14. Energia SC 3-3 4-8 0 Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Apci vendégség vár a váraszóiakra Szombaton Domoszlón szomszédot a Márkáz Mezején a visontaiak LABDARÚGÁS A megyei III. osz­tályban a 3. fordulójának mér­kőzéseit játsszák a csapatok. Nyugati csoport SZOMBAT. 16.30: GYÖNGYÖSPATA (4.)-ECSÉD (10.) Gyöngyöspata. V.: Rácz. APC (l.)-VÁRASZÓ (3.) Ape. V.: Nagy F. VASÁRNAP, 16.30: VÉCS (11.)­GYÖNGYÖSSOLYMOS (9.) Vécs. V.: Koren. HERÉD ll.-DETK (2.)­­PETŐFIBÁNYA(5.) Detk. V.: Lucián. RÓZSASZENTMÁRTON (8.)­­BOLDOG (7.) Rózsaszentmárton. V.: Fehér R. SZABADNAPOS: Pély (6.). Keleti csoport SZOMBAT, 16.30: TISZANÁNA (9.(-KISKÖRE (12.) Tiszanána. V.: Ferenczi. VASÁRNAP, 16.30: KÖMLŐ (10.)-MEZŐTÁRKÁNY (1.) Kömlő. V.: Rézműves. BÉLKŐ SE-MIKÓFALVA (6.)­­TARNALELESZ (2.) Mikófalva. Juhász S. TARNAMENTE (3.)-N0VAJ (4.) Sírok. V.: Török. DEMJÉN (11.)­­EKE-EHÖK-SZIHALOM (8.) Demjén. V.: Motsidlovszky. EGRI SPORTCENTRUM SE (5.)­­MSE-EGERCSEHI (7.) A mérkőzést a vendégcsa­pat lemondta, a meccs három pontját, 3-0-s gólkülönbség­gel az egriek javára igazolta a versenybizottság. B. Cs. Az apci Kovács Zoltán (piros ci­pőben) legutóbb ollózós gólt lőtt LABDARÚGÁS A megyei II. osz­tályú bajnokság 5. fordulójá­nak mérkőzéseire a visontaiak támadója tippelt. Molnár Ba­lázs szerint az idegenben ját­szó csapatok közül mindössze egy gárda gyűjti be a ponto­kat, míg döntetlenből kettőre lát esélyt a 31 éves csatár. SZOMBAT, 16.30: DOMOSZLÓ (2.)­­MARKAZ (10.) Domoszló. V.: dr. Lendvai Gábor (Varga L., Juhász B.). Két jól szervezett csapat mérkőzésén egy góllal jobb lesz a Domoszló, 1-0. EGERSZÓLÁT (5.)­­NAGYRÉDE (13.) Egerszólát. V: Kocsis József (Koroknai, Kántor). Az egerszólátiak otthonuk­ban kijavítják előző heti botlá­sukat, 4-0. HATVANI LOKOMOTÍV (7.)­­ZAGYVASZÁNTÓ (15.) Hatvan. V.: Viktor Ferenc (Forgó, Motsidlovszky). A Lokomotív kicsit jobb for­mát mutat, de a zagyvaszán­­tóiak megküzdenek legalább egy pontért, 1-1. VASÁRNAP, 16.30: ABASÁR (12.)­­MSE-MÁTRABALLA (6.) Abasár. V: Bodó István (Harnos, Lovas). Az Abasári mindent meg­tesz majd azért, hogy minimá­lisan egy pontot otthon tartsa­nak, és ez sikerül is, 2-2. BÉLKŐ SE-BALATON (14.)­­ATKÁR (16.) Szigetvári Márk (Koroknai, Derda D.). Molnár Balázs Fotó: L. M. A Bélkő SE-Balaton csapa­tának ezúttal kijön a lépés, és az újonc gárda megszerzi el­ső győzelmét a megyei II. osz­tályban, 3-1. ISTENMEZEJE (3.)­­VISONTA (1.) Varga László (Kasza, Csathó). Nagyon jó játékerőt képvise­lő csapathoz látogatunk vasár­nap délután, ahonnan ponttal vagy pontokkal szeretnénk tá­vozni. Bízom a társaimban és a győzelemben, 1-2. MÁTRADERECSKE (4.)­­POROSZLÓ (11.) Mátraderecske. V.: Horváth Marianna (Orovecz, Rácz). Küzdelmes mérkőzésre szá­mítok, amelyen nyernek a mátraderecskeiek, 1-0. VÁMOSGYÖRK (9.)­­TARNAMÉRA (8.) Vámosgyörk. V.: Kovács Bar­nabás (Szigetvári Zs. Bálint). A tarnamérai csapat ed­dig inkább hazai pályán hoz­ta a jobb eredményeket, ezért a házigazdaként szereplő, vámosgyörkiek sikerére tip­pelek, 3-1. B. Cs. Két ifista három hetet pihen majd LABDARÚGÁS Az MLSZ megyei igazgatósága fegyelmi bizott­ságának legutóbbi ülésén pi­ros lap miatt kilenc játékos ré­szesült eltiltásban. A Markaz- Egerszólát megyei II. osztályú mérkőzésről készült játékveze­tői és szövetségi ellenőri jelen­tés alapján rendezési hiányos­ság miatt a vendéglátó klubot a soron következő hazai mérkő­zésen sportszövetségi ellenőr fogadására és az eljárási költ­ségek viselésére kötelezték. Az Atkári SE elnöke, Józsa Ti­bor által benyújtott fellebbezést továbbították a fellebbviteli bi­zottságnak. B. Cs. Ökrös Balázs (Pétervására, U19) Nagy. Benjámin (Vámosgyörk, U19) 2 MÉRKŐZÉS Vernyik Dávid (Heves) Szluka Norbert (Petőfibánya) 1 MÉRKŐZÉS Herényi Gábor (Pétervására) Csák Károly (Felsötárkány) Berki Gergő (Petőfibánya) György Krisztofer Benjámin (Lőrinci, U17) Berki István Olivér (Pétervására, U15) [Színes lapok miatt pénzbüntetés forint Hevesi LSC 7200 Nagyréde SC 5000

Next

/
Oldalképek
Tartalom