Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-09 / 209. szám
EGY PERCBEN m ■ •• // m ++ U A jovo vezetői lesznek ők A tanév első hetében a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium diákjai már megismerkedtek az új és korszerű szaktantermekkel, amelyek felújítását és berendezését két gyöngyösi cég támogatta, ismertette az intézmény igazgatója. Benyovszki Péter elárulta, nem ez az első ilyen támogatásuk. ► 2 Múltidézés és tervezés PETOFIBÁNYA A település a hét végén ünnepelte alapításának hetvenedik, Lőrincitől való függetlenedésének pedig harmincadik évfordulóját. Szép ünnepséggel emlékeztek meg a kettős évfordulóról. ► 3 Tanulópénz a zsebpénz Hits A szülők igen eltérő nézeteket vallanak arról, hogy egy gyereknek szüksége van-e zsebpénzre, és ha igen, hány éves korától. ► 11 EGER Idén sem panaszkodhattak, ez alkalommal is számos sportág közül választhattak hétvégén a mozgás szerelmesei az Agria Park díszkertjében megrendezett eseményen. Az Egri Norma Alapítvány és a Heves Megyei Civil Információs Centrum minden év szeptemberében hívja életre a nagyszabású sportválasztó napját, ahol mintegy húsz különféle sportot próbálhatnak ki az érdeklődő gyerekek. Idén immár hatodik alkalommal csábították a szervezők a sportolni vágyó közönséget egy kis edzésre, amelyre természetesen gyerekek és felnőttek egyaránt érkeztek, hogy közösen töltsenek el egy napot mozgással, játékkal, különböző sportágak kipróbálásával. A célja az volt, hogy a fiatalok az Egerben űzhető sportágak közül megtalálják a számukra legmegfelelőbb mozgásformát. H. É. Jó reggelt! A z esküvők sokat változtak az elmúlt évek alatt. A helyszín, a dekoráció, a menü, vagy éppen a zenei paletta sokszínűsége ma már számos igényt kielégít. A ruhák téren is érezhető a változás, ám egy amerikai koszorúslány fura öltözéke mindenkit megdöbbentett, nem mellesleg bejárta a világsajtót. Az ara ugyanis nem ragaszkodott a klasszikus koszorúslány öltözékhez. A barátnő természetesen nem akart kiszúrni az arával, egyeztetett vele. A menyasszony pedig még örült is a nem mindennapi koszorúslányának. Nem fogják kitalálni, a humoros barátnő egy méretes dinoszauruszjelmezt húzott. Kétségtelen, a fodrászt, sminkest megspórolta. H. É. Bokszkesztyűt is húzhatott, akinek ahhoz volt kedve az Agria Park udvarán, szombaton Fotó: Huszár Márk. Jótékony célt is szolgált idén az Olaszrizling Fesztivál Egerszóláton Most is hálát adtak a jó termésért EGERSZOLAT Kitűnő helyi borokkal, és megannyi finom falattal várták a vendégeket a falu legnagyobb rendezvényére szombaton. A XXII. Olaszrizling Fesztiválra ismét rengetegen látogattak el, pláne, hogy idén jótékony célokat is szolgált a rendezvény. A falut is sújtotta a júniusi villámárvíz, rengeteg otthont öntött el az ár, volt, akinek ideiglenesen ki is kellett költöznie a házából. Ezért az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend borászai felajánlották, hogy a fesztivál bevételét az árvízkárosultak javára fordítják. A helybeli borlovagrend borászai felajánlották a fesztivál bevételét Fotó: Huszár M. A rendezvény a szokottakhoz híven ismét szüreti felvonulással indult, a népes menet a templomba vonult, ahol hálát adtak az idei termésért, s meg is áldották azt. Ezután ebéd következett, ínycsiklandó helyben készült finomságokkal várták a vendégeket. A remek hangulatról közben helyi, valamint vendég hagyományőrző csoportok gondoskodtak, volt tánc, és nótákból sem volt hiány. A délutánt operettgála színesítette, és kihirdették a főzőverseny eredményeit is, a programot pedig koncert, majd utcabál zárta. Süli K. 9 >770865 910011 19209 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 22 22 B Ma sokfelé várható eső, zápor, zivatar. Több'helyen kiadós mennyiségű csapadék hullhat le. A déli szelet többfelé viharos lökések kísérhetik. ► 13 dog névnapot kívánunk k!é nevű olvasóinknak! 2019. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ • XXX. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HEVES HIRDETÉS Keresse mai MEGYEI HIRIAP www.heol.hu HIRDETÉS Ütöttek, rúgtak, dobtak, ugrottak, választhattak Diákok kitörési lehetősége OKTATÁS Alapképzésben negyvenféle szakon, mesterszinten 31 különböző képzést lehet duális formában végezni. A diákok a fizetés mellett tanulmányi ösztöndíjat is kapnak. Az idei tanévben 28 felsőoktatási intézmény 40 alapképzést és 31 mesterképzést kínál duális formában a hallgatóinak. A diákok gyakorlati oktatásába hatszáz partnerszervezet száll be, akik a tanulmányok ideje alatt százezer forintos havi fizetést adnak, sokuk béren kívüli juttatásokat is. ► 7 Fejlett rendszer segíti majd a hajobérloket Nyaralóhajók a Tiszán TURIZMUS Ősszel kezdődik meg a foglalási időszak a magyarországi nyaralóhajózási program hivatalos oldalán, és heteken belül lezárul a kiskörei báziskikötő közbeszerzése. A nyaralóhajók beszerzésével egyidejűleg elkezdődött a Tiszán és a Tisza-tavon a kikötők építése, és néhány héten belül lezárul a kiskörei báziskikötő építésének közbeszerzése is - tudta meg a Világgazdaság. A Mahart Zrt. nyaralóhajózási programjának kommunikációs igazgatója, Petényi Mirkó megkeresésünkre azt közölte, hogy 2019-ben tizenkét kikötő épül meg, ezután további öthét kikötőt építenek a 2020. május 1-jén induló szezon kezdetéig. ► 8