Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-21 / 193. szám
2019. AUGUSZTUS 21., SZERDA UTAZÁS 11 Csütörtöki magazinunk tedm&é# FŐSZEREPBEN A BAZSALIKOM ' Sokszínű közep-európai ékszerdoboz, magyar történelmi emlékekkel Élmény átruccanni Pozsonyba Ha nagyvárosi pezsgésre és egy kis középkori romantikára is vágyna, de nem akar túl messzire utazni, töltsön el néhány napot az egykori magyar koronázóvárosbanl Mediaworks/Fanny szerkesztoseg@mediaworks.hu FELVIDÉK Számtalan elnevezés, három nyelv és két teljesen különböző városrész- Története során hívták már Istropolisnak, Posoniumnak, Pozsonynak, Pressburgnak Presporeknek és Bratislavának. Manapság pedig sokan kétarcú városként emlegetik Szlovákia fővárosát. Nem véletlenül, hiszen a Duna-parti településen jól megférnek egymás mellett a régi műemlékek, templomok, valamint a modern épületek és a nagyvárosra jellemző betonrengeteg. Akár egy hétvégére is érdemes átruccanni Pozsonyba: az izgalmas és sokszínű közép-európai ékszerdoboz a mai napig őrzi történelmének nyomait. A vonatról leszállva az 1-es villamossal szűk 10 perc alatt a belvárosba érhet. Ennél többet nem is kell használnia a tömegközlekedést, hiszen az egész belváros egyetlen hatalmas, autómentes sétálóutca, nagyjából 3-4 óra alatt bejárható. Kezdje a felfedezést Pozsony központjában, az SNP téren (a Szlovák Nemzeti Felkelés tere, egykori nevén Vásár tér). Az itt található, felújított vásárcsarnok tövében számos kávézó bújik meg, melyek teraszai jó idő esetén zsúfolásig megtelnek a laptopjaikon munkálkodó egyetemistákkal. Indul az időutazás! Csupán néhány perc séta, és az 51 méter magas Mihálytoronynál, az óváros északi kapujánál találja magát. A kultúrát és a művészetet kedvelő utazó számára értelemszerűen a festői óváros nyújtja a legnagyobb élményt. Ahogy átér az aprócska boltíven, engedje, hogy magával ragadja a korzó középkori romantikája! Andalogjon egyet a macskaköves Mihály-kapu utcában, ahol a lakóépületek tövében egymást érik a turistacsalogató könyvesboltok, kávézók, ráadásul mókás köztéri szobrok között nézelődhet. A korzó Pozsony legfelkapottabb terébe, a Hviezdoslav térbe (szlovákul Hviezdoslavovo námestie, a teret korábban Kossuth Lajos térnek, Radetzky térnek és Séta térnek is hívták) torkollik. A tér északi részén, a Kőszeghy, Esterházy, Széchenyi, Stáhly, Záborszky, Pálffy, Sulkovszky Maldeghem, Malatinszky, Werner családok palotái állnak. Déli oldalon pedig a Spineger, Gervay, Löw- Palugyay, Kozics, Wigand, Adler, Pollák, Sprinzl családok egykori palotái sorakoznak. Az árnyas teraszokkal, barokk és szecessziós építészeti remekekkel zsúfolt téren helyezkedik el a helyi nemzeti színház és a város legszebb kútja, a Ganümédész-kút is. A Duna-part felé haladva térjen be a Szlovák Nemzeti Galériába, itt gótikus szárnyas oltárok, európai festők alkotásai és barokk műkincsek várják. Pozsony óvárosa a Mihály-kapuval Ezeket a helyeket érdemes felkeresni a városnézés során BUKOWSKI BAR Pozsony egyik legfelkapottabb alternatív klubja és a fiatal művészek törzshelye. Ha hamisítatlan pozsonyi hangulatra vágyik, feltétlenül töltsön el itt egy estét! KOUN Egy hely, ahol új köntösben, izgalmas ízekkel, gusztusos dizájnnal tálalják a hagyományos olasz fagylaltot - ezt az élményt akkor se hagyja ki, ha nem nyáron utazik a szlovák fővárosba! KAVA.BAR Ebben a csendes urbánus kávézóban kapható állítólag Pozsony legeslegjobb forró csokoládéja. Mi más kellhet még egy hangulatos városnézéshez? Fotó: Shutterstock A híd köti össze... A Duna-parton, az SNP híd lábánál magasodik a Szent Márton-dóm. A székesegyház tetején hatalmas aranyozott királyi korona emlékezteti a látogatókat arra, hogy az 1500-as évek közepétől háromszáz esztendőn át tizenegy magyar királyt koronáztak meg itt. Feltétlenül sétáljon fel az út túloldalán, a 85 méter magas dombon található hatalmas, fehérre meszelt pozsonyi várba is. A kőből emelt erődöt és a benne található Szent Megváltó-templomot a 10. században építették. Jelenleg a szlovák parlament egyes intézményeinek, valamint a Történeti Múzeumnak ad helyet, nem mellesleg innen káprázatos kilátás nyílik a Dunára, szemben vele pedig ott húzódik az új városrész hatalmas lakótelepe. A futurisztikus SNP híd egyik pillérének tetején kapott helyet egy különös látványosság, az Ufó névre hallgató komplexum, benne egy drága étteremmel, melynek ablakából a csúcsgasztronómia kedvelői falatozás közben kedvükre szemlélhetik a várost. Pozsony nemcsak épületeiről, hanem vicces szobrairól is híres. Közülük egyik a Bámészkodó nevet viseli. A csatornából kimászó, bronzból öntött munkás kicsit ugyan ijesztőnek tűnik, mégsem megy el mellette senki anélkül, hogy meg ne örökítené. Az egész napos nézelődés után élmény az éjszakai életbe is belekóstolni: többek között kiváló helyi sörökkel és hangulatos klubokkal várják a szórakozni vágyókat. OLVASÓNK KÜLDTE: KORHELYLEVES * Tájak es termények: a zentai sárgadinnye nyomában Napi menü: gulyásleves, darált húsos rakott krumpli, lekváros piskótatekercs Édes percek: trópusi gyümölcsös desszertek HIRDETÉS —81i Legyél Te 2020 Tündérszépe! Nevezz saját fotókkal, vagy kérj profi fotózást! Felkészítő tábor és showműsor várja a legszebbeket! Országos szépségversenyünk elindult! Jelentkezz! tunderszepek.hu FABIAN ► EVELIN 2019 Tündérszépe HIRDETÉS HÍREK Lecsófesztivál Balatonkenesén GASZTRONÓMIA Idén 15. alkalommal rendezik meg augusztus 23-25. között Balatonkenesén az Országos Lecsófesztivált, ahol finom falatokkal, sokféle lecsókülönlegességgel, és Fenyő Miklóskoncerttel is várják az érdeklődőket. MW Tiszta bőrönddel keljen útra ECET A műbőrből készült bőrönd felületét langyos ecetes vízzel tisztítsa meg (egy liter víz, egy deci 10 százalékos ecet), majd puha ruhával törölje szárazra. Ha nagyon piszkos, mosószeres vízzel is mossa át. Puha szövetbőröndjéből egy kis kefével könnyedén kiszedheti a szennyeződéseket. A makacs foltok eltüntetésére is alkalmazhatja az ecetes vizes tisztítást. Amikor végzett, törölje szárazra a felületet, és szárítsa meg hajszárítóval. így elkerülheti a színvesztést. NIW Időutazás Szombathelyen KARNEVÁL Történelmi időutazás, izgalmas és maradandó élményeket nyújtó karneválozás, játék, szórakozás, kaland, emlékezés és tanulság: a Savaria Történelmi Karnevál, Közép-Európa legnagyobb, historikus alapokra épülő összművészeti fesztiválja idén is várja augusztus 22-25. között a zene, a történelem, a színház, a gasztronómia és az igényes szórakozás kedvelőit. MW i •»