Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-12 / 186. szám

MEGYEI KÖRKÉP 3 A hagyományőrzők a városban is felvonultak Fotó: Huszár Márk A magyar hazafiság jelképe az egri erősség Fegyverropogással ostromolták a várat Zoknicsatával és mestersé­gek bemutatójával is várták a XXIV. Végvári Vigasság résztvevőit az egri várban. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu EGER - Ez a vár most az or­szág, ezt mondta Dobó István az ostrom egyik napján Gár­donyi Géza Egri csillagok cí­mű regénye szerint. Úgy gon­dolom, hogy ez valóban igaz. Az egri vár a hazafiságnak és a hősiességnek a jelképe. Hi­szem azt, hogy az egriek és az idelátogató turisták számára igazi élményt teremt majd ez a történelmi időutazás - ezek­kel a gondolatokkal nyitot­ta meg szombaton az Ostrom 1552 - XXIV. Végvári Vigas­ságok elnevezésű fesztivált a várban Habis László polgár­­mester. Ringert Csaba, a Dobó Ist­ván Vármúzeum igazgatója köszöntőjében elmondta, ez a huszonnegyedik vigasság.- Nagy öröm ez, mert a vár folyamatosan megújul, de kü­lön boldogság, hogy a vigas­ság itt van a palota udvarán - jelentette ki. A küzdelem most Is vérre ment a vitézeknél Fotó: Huszár Márk A péntektől vasárnapig tar­tó esemény látogatói átélhet­ték a 1552-es dicső ostrom pil­lanatait Eger „oroszlánjaival.” Korhű fegyverek bemutató­jával, hagyományőrző csapa­tokkal, családi programok­kal, huszárvirtussal, felvo­nulásokkal, kiállításokkal és koncertekkel várták a nagy­számú érdeklődőt. A fesztivá­lon tradicionális mesterségek kézművesei kínálták a porté­káikat, bemutatva a szakma mesterfogásait. A csúcspont az volt, amikor közel kétszáz vitéz katona elevenítette fel a dicső várvédelem jelenteit, melyeket Gárdonyi Egri csil­lagok című regényéből isme­rünk. A pénteki nyitónapon már volt tárlatvezetés a ka­zamatában, zoknicsata, zász­lóforgatók bemutatója. Szom­baton hagyományőrzők vo­nultak fel a belvárosban, volt török-magyar összecsapás is a Dobó téren. Vasárnap soly­­mászbemutatóval is készültek a szervezők, s újra lezajlott a várostrom. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Szomszédok Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Jó, ha van egy kis kapu, amely két portát elválaszt, egyben össze is köt. Ezt a kaput soha nem zárják, nem kell csön­getni, hogy beengedjenek. Ez a kapu jelzi, hogy a szom­szédnak szabad járása van a másik birtokán is, ha az élet úgy hozza. A nap 24 órájában bármikor kérés nélkül átmehetek egy csokornyi petrezselyemért, s ők is bármikor átléphetnek hozzám bármiért. Jó szóért, egy pohár tejfölért, egy kis lélek­mosdató beszélgetésért, egy napsütéses közös reggeli kávé­zásért. Ha nyári esténként szalonnát süt valaki, időben érte­síti a másikat, hogy tűz már van, csak gyertek és telepedje­tek mellé egy kis szalonnával, kenyérrel. Jöhet a telefon haj­naltájban, ha valaki rosszul van, s negyven fokra szökött a láza. Ilyenkor az ember pi­zsamában, elemlámpával ro­han azon a kiskapun, hogy lássa, mit tehet a másikért. Ha fűnyírásba, favágásba, zajjal járó munkába kezd a másik, jelzi, mire készül, s meg­kérdi, zavar-e. S ha bármelyikünket baj éri, akkor biztosak vagyunk ab­ban, hogy lesz közülünk ember, aki végighallgatja a másikat, s ott próbál segíteni, ahol tud. Szóval, tettel, együttérzéssel. A jó szomszéd nagy kincs. Akinek van, tudja ezt, akinek nincs, törekedjen rá, hogy legyen. Ezer történetet ismerek a rossz szomszédi átokról, az összeférhetetlenségről, egymás csesztetéséről, feljelentgetéséről. Én megtapasztaltam, hogy többre megyünk a nyitottság­gal, mint a gyűlölködéssel. Aki item hiszi, járjon utána! Horgászöröm: az utakat javították HATVAN Több földutat is kija­vítottak az elmúlt időszak­ban a Görbeéri tavaknál, így a Görög, a Sóderos és a Gör­be utat is, a Bátortábor felé vezető földutat pedig kavics­csal szórták le. Több mint ti­zenötezer négyzetméteren, 12 millió forintból végezték el a munkálatokat. Az önkor­mányzat hírportálja szerint a városból és vonzáskörzetéből mintegy kétezer ember jár ide horgászni. Lapunkban először tavaly számoltunk be arról, hogy a pihenőhelyhez vezető utak állaga jelentősen leromlott. A tórendszer ugyanis nem csak a Szolnok felé vezető, 32- es főút felől közelíthető meg - bár talán ezt a lehetőséget is­merik a legtöbben -, hanem a város szélén lévő Delelő út­ról is. Az egykori KISZ-, ifjú­sági, majd alkotótábor, jelen­leg Bátortábor mellett egy alig több mint egy kilométe­res, félig-meddig kövezett út vezet a területre, jelentős ke­rülőtől kímélve meg az autó­sokat. Az egyik olvasónk ta­valy szeptemberben azzal ke­reste meg szerkesztőségün­ket, hogy a szakasz szinte már járhatatlan. Mint mond­ta, észrevételeit több fórumon is megosztotta, de egyelőre semmi nem történt a megol­dás érdekében. Több mint tízmillió forintot fordítottak a feladatra A felvetéssel akkor megke­restük a városházát, ahol az illetékes osztály munkatársa közölte: mint minden lakos­sági panaszt, úgy ezt is meg­vizsgálják. A továbbiakról a műszaki felmérést követően döntenek - tették hozzá. A jelek szerint mindez megtörtént, s a szakemberek is indokoltnak látták a felújí­tást. T. 0. Helikopteres parlagfű­felderítés A legmelegebb nap lehet, csak óvatosan Augusztus végéig látható a Keresztmetszet Az alkotótábor után HEVES MEGYE Szűkebb hazánk­ban is elkezdődött a parlag­fű virágzása és pollenszórá­sa. A Heves Megyei Kormány­­hivatal felhívja a földhaszná­lók figyelmét arra, hogy a tör­vényben előírt védekezési kö­telezettségüknek a vegetációs időszak végéig folyamatosan tegyenek eleget. A Készenlé­ti Rendőrség segítségével, va­lamint az Agrárminisztérium támogatásával augusztusban helikopteres felderítés is vár­ható megyénkben, továbbá a parlagfű elleni védekezési kö­telezettség betartását és a par­lagfű-mentesítést is ellenőrzi a hatóság. M. H. HEVES MEGYE Hétfő lehet az év legmelegebb napja. Hétfő éjfé­lig másodfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti fő­orvos - közölte a Nemzeti Nép­egészségügyi Központ. Arra kérik a lakosságot, a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadék­bevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. A szabadtéren dolgozók és a fesztiválokon szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptej­jel védjék bőrüket a leégés el­len. A legmelegebb időszak­ban, azaz 11 és 15 óra kö­zött húzódjanak árnyékba. Ügyeljenek arra, hogy mie­lőtt a vízbe- mennek, zuha­nyozzanak le, s ne ugorjának a vízbe felhevült testtel - fej­tették ki. Hozzátették, érdemes ilyen­kor több órát légkondicio­nált helyiségben tartózkod­ni. A közlekedőket, autóso­kat is fokozott óvatosságra in­tik. Ne hagyják a gyermeke­ket, állatokat tűző napon par­koló autóban. Az átlagosnál melegebb időjárás megterhe­lő az egészséges szervezet­re is, bárkinél okozhat pana­szokat, kellemetlen tüneteket vagy dekoncentrációt. M. H. EGER Megnyílt a 30. Siroki Művészeti Alkotótábor mű­vészeinek munkáit bemutató kiállítás az Agria Park Galé­riában péntek délután. A tár­lat stílszerűen a Keresztmet­szet címet kapta. Az augusz­tus 30-ig látható kiállításon Árvái Erzsébet, Borics József, Czipóné Balczár Magdolna, dr. Somogyi Éva, dr. Szókéné Ma­ta Magdolna, dr. Varga Gab­riella, Gál Éva, Holló Katalin, H. Tóth László, Kapa Melinda, Kállai Margó, Kántorné Bódi Ilona, Medveczky Ágnes, Mis­ke Ernő, valamint Perényi An­na munkáit tekinthetik meg a plázában járók. M. H. Társasági esemény is volt a megnyitó Fotó: Berán Dániel Többre megyünk a nyitottsággal, mint a gyűlölködéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom