Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-03 / 179. szám

szerkesztoseai terepaszta 0, A BALATON ••• Csónakkikötő (olaj, vászon, 60 « 80 cm, 2015) Most a saját Balaton-képemről vol­na ildomos írni, ha nem azt kockáz­tatnám, mint minden szubjektív jellegű írással: vajon érthető lesz-e, vajon érdekes lesz-e másnak is? Szögezzük le: a Balatont nem le­het nem imádni. Tehát egy vagyok a sokból, a sok ezerből, vagy, ha ge­nerációkon nézünk végig, tán a sok millióból. Van nekem is személyes Balatonom, s bár mindkét oldalát úgy-ahogy ismerem, mégis nehéz lenne helységnevekhez, az északi vagy a déli parthoz kötnöm az él­ményeimet. Az én Balatonom sok mindenből áll: nádas partszakaszokból, finom homokú plázsokból, magányos mó­lókból vihar előtt, de különöskép­pen vitorláskikötőkből és hajókból. Az élmény soha nem csak a föld­rajzi hely miatt fontos, hanem a történet miatt, ami ott játszódik le, és ezáltal felértékeli, fontossá teszi az adott földrajzi helyet. Számom­ra így az igazi balatoni élmények épp ezért különlegesek, mert sehol máshol a világon nem tudtak volna megtörténni, csupán ott, azokon a partokon és ligetekben, azon a ví­zen, azokon a hullámokon, és ott, ahol úgy tud lemenni a nap estelen­­te, mint sehol máshol. Képeket hívok elő magamban, és minél többet gondolkodom a té­mán, annál több minden jut eszem-Farkas Wellmann Endre be... lapozom a múltat, a múló időt, és csodálom a képeken a vizet, az állandóságot, benne a mégis-válto­­zót, a naplementéket, sétákat, bo­rozásokat, strandolásokat vagy épp viharokat. Lassan történetté állnak össze a képek, az én Balatonom tör­ténetévé, ami az élettörténetemből is egy szelet. Az emlékezet újraépíti odabent a tavat, újraépíti a régi nyarakat, megelőlegezi az eljövendőket. Mert aki egyszer járt a Balatonnál, az vissza is fog térni oda. Pedig nem vagyok egy nyaralós típus. Gyűlölöm, ha éget a nap, ke­rülöm a tömeget, ha lehet, és nem szeretek hekkért se sorban állni. Épp ezért számomra a nagy vizek sohasem strandok, nem valamifé­le vakációs helyszínek, még akkor sem, ha szívesen úszkálok bennük. És ezt leírva, ahogy felrémlenek az emlékek, be kell látnom, a Balaton­hoz mégis rengeteg strandélmény köt. Az időközben letisztult, meg­szépült emlékek, nincs bennük a sorban állás, a tömeg, a dögmeleg. Érdekes varázsa ez a helynek. Ami viszont a legfontosabb: a hajók. A kikötőben egymással beszélgető kis vitorlások, no meg a sétahajók, ahogy méltóságtelje­sen végigvonulnak a nyílt vízen, a fürge vitorlások között lomhán cihelődve a habokon, egyik kikö­tőtől a másikig, vagy csak szinte céltalanul ringatózva - mondjuk a Tihanyi-öbölben. A hajókban min­dig titok van, valami kifürkészhe­tetlen rejtelem, ami egy-egy hajó láttán önmagában is tiszteletre int, bármekkora vagy bármilyen is legyen az. Ha sokszor látja őket az ember, megbarátkozik velük. És most elárulok egy titkot: ne­kem is van odalent a Balatonon egy ilyen hajó barátom. A Jókai. Soha nem láttam szebbet. Onnan tudom egyébként, hogy a barátom, hogy az ismeretségünk nem a Ba­latonon kezdődött. Huszonéve lát­tam a Dunán siklani, egyszer egy másnapos pirkadatkor, aztán sok időre eltűnt a szemem elől. Évek múlva láttam viszont a Balatonon, és boldog voltam, hogy előkerült. Azóta meglátogatom minden év­ben, s bár jártam a fedélzetén, még sohasem utaztam vele. Majd ha összejön, teljesebb lesz a Bala­­ton-képem. Most pedig, ahogyan mondtam, emlékidézéskor felépül odabent a tó, a nagy víz, a Balaton, én pedig az emlékezet partjai közt felépítem a kompot is, és elindulok rajta a visszhangokkal kecsegtető túlpart felé. tarca EGY BOLYGO MERETU SZÖRNY FELZABÁL MINKET Az egész akkor kezdődött, amikor a Duna vize elapadt, mert nem tudott átfolyni a Pest méretű szemétszigeten. Nem ez volt az első vízi út, ami járhatatlanná vált, már a Temzénél is hasonló probléma adódott, sőt egyre többen aggódtak, hogy az Ama­zonas is eltűnik a térképről, mert már több benne a szemét, mint a hal. Szóval, ha már a Földön nem fért el több szemét, új megoldással kellett előállni. így hozták létre a világ első űrszemétlerakóját. Ez elég sci-fisen hangzik, de valójában le­hangolóan hétköznapi látvány, mint egy szeméttelep, csak az űrben. Két űrrakétá­val fel lehet juttatni ezer tonna hulladékot. Mindennap több szállítmány is elindult a világ különböző pontjairól. A projekt sikeres volt, néhány hét alatt százszor annyi szemétlerakó-körút indult, mint ahány űrturistajárat. Aztán pár év­vel később a lerakóhely túltelítődött. De ekkorra már az Északi-sark felolvadt jég­páncélja helyén is csak üres palackok és zacskók lebegtek, úgyhogy nem állhatták le a szállítással. A lerakóhely körül lassan sodródott a sok szemét az alacsony gravi­tációban. A Földről nézve olyan volt, mint egy égitest, egy nagy, fekete folt. El is ne­vezték Szemétholdnak. Egy aszteroida lépett a légtérbe. A tudó­sok megállapították, hogy a Földet el fogja kerülni. Azzal nem számoltak, hogy egye­nesen a Szemétholdba fog csapódni. PET-palackok, alumíniumdobozok, olajosflakonok, benzineskannák és gusz­tustalan barna szutyok hullott a Földre. Minden ragacsos és rothadásszagú lett a szemétesőtől. Madarak, rágcsálók, kis tes­tű háziállatok vergődtek a büdös masszá­ban. Az emberek hónapokon át próbálták feltakarítani a mocskot, de közben egyre csak új szemét keletkezett, amit a régi he­lyére dobtak. Ekkor tudtunk először kapcsolatot te­remteni az idegenekkel. Beléptek a nap­rendszerünkbe. Nem akartak kommuni­kálni velünk. Naponta százezer tonnányi űrszemetet szórtak ránk. A hulladékból sugárzó idegen anyagok miatt kétfejű gye­rekek születtek, csápokkal, amelyek szüle­tés közben kiszakították az anyjuk méhét. A levegő fekete lett a kozmikus füsttől. Aki belélegzi, annak azonnal elborul az elméje, ordítani kezd, és foggal tépi ki a saját kör­mét. így vonult be a Föld a világegyetem úti­kalauzába. A galaxis legjobb szeméttelepe. Téijen be hozzánk, és hagyja itt a szemetét! TWEET Fürdőháznál (olaj, vászon, 75 * 80 cm, 2014) Harminc évvel ezelőtt az emberek eltűn­tek a Földről. Az ítéletnapon olyan káosz uralkodott, amit jó, hogy egy embernek sem kellett látnia. A járművek, amelyeket L. Takács Bálint vezettünk, mind egymásba hajtottak. Re­pülők és műholdak zuhantak le az égről. A reaktorok, olajfinomítók, silók sorra gyulladtak ki és robbantak fel, fél év alatt elhozták a nukleáris telet. A hirtelen hideg levegő megfagyasztotta a metróalagutakat elárasztó szennyvizet. Az utcák végigre­pedtek, az épületek lassan összedőltek. Később több milliárd tehén, disznó és csirke szabadult ki a vágóhidakról. így a kutyáknak és macskáknak volt mit en­niük, de a többségük nem tudott életben maradni emberek nélkül. Az állatkertek­ből kiszabadult vízilovak a Duna-parton, az omladozó Lánchíd lábainál élvezték a szabadságukat. Csak a mindent ellepő szú­nyogfelhőkön és patkányhordákon kellett bosszankodniuk. Alex, a hullámos papagáj közel harminc évet élt le békésen a volt gazdája házában. Aztán a termeszek szétrágták a ház oldalát. Alex kirepült a beszakadt falon, és meg­pihent egy közeli faágon, ami az úttestből hajtott ki. Az égre nézett, mintha a rádió­sugarakat kémlelné, amelyeket az okos­telefonjaink és okostévéink sugároztak ki még évtizedekkel ezelőtt. Ezek a sugarak örökké hirdetik majd letűnt civilizációnkat a világegyetemben. A papagáj énekelt valamit, amit még a házban hallott, régen. Szokatlan ének volt:- Egy üzenete érkezett. - Egyre ezt a mondatot ismételgette magas, vékony hangján. Csak nem vette észre a fa ágára tekere­­dett keresztes viperát. A kígyó felfigyelt a faág új vendégére, és átharapta Alex torkát.- Egy üzenete érkezett. így mondta ki egy haldokló papagáj az utolsó emberi mondatot. u kiT/ I ■■■»■■■■■■I I IC aaaaaaaaaw ■ TM linfinnnnrafinw KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KPT, IB M ■■ ■■ ■■ IBIB ■■ ■■ ■■ Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), 1 Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • 1 Karikatúra: Könczey Elemér •Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • 1 Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg akmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. augusztus i

Next

/
Oldalképek
Tartalom