Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-24 / 196. szám
2019. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT KULTÚRA 11 Országos pályázatot hirdetnek fotósoknak BUDAPEST Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. A fotópályázatra három kategóriában - táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában - várják a pályaműveket. A zsűri tagjai neves szakemberek lesznek, elnöke Kaiser Ottó fotográfus - ismertette a részleteket Dömötör Csaba. „Magyarország sokunk számára a világ közepe, büszkék vagyunk tájaira, művészetére, közösségeire és a mindennapok sikereire is. Szeretnénk, ha ezen a fotópályázaton minél többen bemutatnák a büszkeségre okot adó értékeket” - mondta. A pályaműveket szeptember 3-ától lehet benyújtani, a pályázati időszak pedig október közepéig tart. A díjátadót a tervek szerint december elején tartják. A megméretésre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják. A pályázók mobilon is elkészíthetik pályamunkáikat. Szeptember 3-ától lehet benyújtani a pályaműveket A zsűri mellett a közönség is szavazhat - tette hozzá. Dömötör Csaba közlése szerint a hagyományteremtő céllal életre hívott fotópályázat legjobb alkotásait „méltó színvonalon” mutatják majd be a nyilvánosságnak. „Szándékaink szerint a Magyarország 365 fotópályázat erősítheti a hazaszeretetei, a közösségeket és a generációk közötti kötelékeket is” - fogalmazta meg a kitűzött célt Dömötör Csaba. A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOÉ) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz - tette hozzá. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, a „turisztikai ügynökségben úgy tekintünk a turizmus, vendéglátás iparágra, mint egyrészt a GDP meghatározó területére, de azt is mindig el szoktuk mondani, hogy a hazaszeretet egyik formáját is látjuk a turizmusban”. Hozzátette: örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és minden lehetséges felületen megpróbálják ösztönözni, hogy a belföldi turisták is induljanak el a pályázaton, készítsenek fotókat Magyarország értékeiről. Kasier Ottó, a zsűri elnöke nagy ívű kezdeményezésnek nevezte a fotópályázatot, olyan képeket várnak, amelyeknek valódi „lendülete” és „pozitív kisugárzása” van. „Olyan anyaggal szeretnénk kilépni a világ elé, amely ráerősít arra, hogy Magyarországon milyen értékek, közösségek vannak” - tette hozzá Kasier Ottó fotográfus. MW A keletnémet menekültekről nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban Befogadás napja ’89 Az egykori NDK-ból érkező emberek szabadságharcának állít emléket a kiállítás Fotó: MTI A keletnémet menekülők 30 évvel ezelőtti befogadásának, a zugligeti menekülttábor létrejöttének történetét, valamint az 1989 szeptemberi határnyitáshoz vezető folyamatokat mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön nyílt közös tárlata. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A Befogadás napja ’89 című kiállítás a múzeum rotundájában egy 1989-ben is használt sátor körül fényképek, tárgyi emlékek, dokumentumok, filmek segítségével mutatja be a történteket. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke felidézte: 1989 nyarán a keletnémet emberek szabadságért folytatott harcát vállalta fel egy maroknyi közösség Magyarországon. Ennek a történelmi mozzanatnak állít emléket a tárlat. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. augusztus 14-én, az azóta a befogadás napjaként emlegetett napon nyitotta meg első táborát Zugligeten a keletnémet menekültek számára. Klaus D. Streicher, Németország budapesti nagykövetségének ügyvivője elmondta: a zugligeti templom kertjében megnyitott táborban három hónapon át összesen 48 600 emberről gondoskodtak a segítő szervezetek. Megemlékezett arról, hogy 1989 augusztusában rengeteg keletnémet állampolgár érkezett Magyarországra azzal a szándékkal, hogy Ausztrián keresztül minél előbb tovább utazhasson Nyugat-Németországba. Sokan a követségen kerestek menedéket, akkor kérték a szeretetszolgálat segítségét. „A kiállítás egyben arra is emlékeztet bennünket, hogy milyen volt, amikor szabadság nélkül éltek az emberek, és hogyan kell tenni az önkény ellen” - tette hozzá. Varga Benedek, a múzeum főigazgatója kiemelte: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megmozdulása, amellyel segítették a Páneurópai Piknikre és onnan Ausztriába igyekvőket és a később érkező keletnémet menekülteket, már önmagában is történelemformáló aktus volt. A három évtizeddel ezelőtti események nemcsak a rendszerváltoztatás és a magyarországi humanitárius szervezetek történetében, hanem egész Európa szempontjából is meghatározóak voltak. Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke hozzátette: annak idején sokszor megkérdezték tőle, mekkora volt a kockázat segítségnyújtásuk miatt. „Nem volt szó kockázatról, (...) emberéletekről volt szó és azokat a mi igenjeink mentették meg. Ugyanis az igen szeretet” - mondta. Felidézte, hogy, amíg a tábort nem nyitották meg, az utcákon tartózkodó menekültek családoknál moshattak, főzhettek, tisztálkodhattak. Augusztus 14-én, a tábor első estéjén egy napi szervezéssel 960 embernek tudtak fekvőhelyet adni a sátrakban, a segítségnyújtásban meghatározó szerepe volt a müncheni máltaiaknak és Csilla von Boeselagernek. A kiállításon felvillannak azok a balatoni nyarak, amikor az NDK és NSZK állampolgárai Magyarországon találkoztak egymással, a keletnémet állambiztonság (Stasi) működése, a határok őrzése, a határsértők büntetése, a zugligeti menekülttábor mindennapjai, az önkéntesek munkája, a közben zajló szigorúan titkos diplomáciai tárgyalások, a Páneurópai Piknik és végül azok a döntések, amelyek lehetővé tették az osztrák határ megnyitását és az NDK állampolgárok Nyugatra jutását. A tárlat szeptember 29-éig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban. Lanyhából ATOS' LÁLKOZÁS A NYUGODT TANI INTERJÚ: GUNDEl-TAKÁCS GÁBOR EGY FÜR^EGÉSZSÉG: A SZÖld^ < £: £ JÓL VAGYOK CSALÁDI EGÉSZSÉGMAGAZIN • Amikor megpördül a világ - A szédülés okai • Gyógyszer a konyhából - Étkezzen tudatosan! • Nőgyógyászati panaszok - A szakértő tanácsai HIRDETÉS Hétfői magazinunk Családi egészség- magazin Minden páratlan héten hétfőn HIRDETÉS esvél Te 020 Tündérszépe! Nevezz saját fotókkal, vagy kérj profi fotózást! Felkészítő tábor és showműsor várja a legszebbeket! Országos szépségversenyünk elindult! tunderszepek.hu FÁBIÁN ► EVELIN 2019 Tündérszépe ♦ 4 t