Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-17 / 191. szám

iírttttt helyőrség 8 Este, este Este, este... v Árnyak ingnak, és bezárjuk ajtainkat, figyelünk a kósza neszre, egy vonatfütty messze-messze. És a csend jő. Alszik a homályos éjbe künn a csengő. A díván elbújik félve. Szundít a karosszék. Álmos a poros kép. Alszanak a csengetyűk. Alszanak már mindenütt. A játékok, a karikahajtók, a szegény tükör is hallgatag lóg. Ó, néma csengetyűk. Az óránk is félve üt. Alszik a cicánk s a vén szelindek, föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót. Alszanak a régi réz-kilincsek s alszanak a fáradt, barna ajtók. Már néha gondolok a szerelemre Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet - én Istenem - milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme. Halkan beszél, csak nékem, soha másnak. Fájó fejemre hűs borogatást rak. És kacagása hegedű-zene. Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. Különös, titkos és ritkán mosolygó Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes. Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz. 1983, Őcsény - az általános iskola udvarán, kisdobosavatás után Forrás: Fortepan Az iskolában hatvanan vagyunk Az iskolában hatvanan vagyunk. Szilaj legénykék. Picik és nagyok, s e hatvan ember furcsa zavarában a sok között most én is egy vagyok. Ez más, mint otthon. Festékszag, padok, a fekete táblácska és a kréta, a szivacs hideg, vizes illata, az udvaron a szilfa vén árnyéka, s a kapunál - az arcom nézi tán? - egy idegen és merev tulipán. Ez más, mint otthon. Bús komédia, lélekzet-visszafojtva, félve nézem, hatvan picike fej egyszerre int, s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem. Hatvan picike, fürge szív dobog, hatvan kis ember, mennyi sok gyerek. Amerre nézek, mint egy rengeteg, kezek, kezek és újra csak kezek. Mint kócbabácskák a török bazárba, egy hűs terembe csöndesen bezárva, az orruk, a fülük, mint az enyém, s a feje is olyan mindenkinek. Mivégre ez a sok fej, kéz, fül, orr, sokszor csodálva kérdezem: minek? Kosztolányi Dezső A játék Ajáték. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű. Bűvös kulacs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa. Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak, s a nap - óriás aranypénz - hirtelen ölembe roskad. Játszom két színes szememmel, a két kedves, pici kézzel, játszom játszó önmagámmal, a kisgyermek is játékszer. Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog. Látszom fénybe és tükörbe, játszom egyre, körbe-körbe. Játszom én és néha este fölkelek s játszom, hogy akik alusznak, gyerekek. Anyuska régi képe Anyuska régi képe. Jaj, de édes. Itt oly fiatal még. Tizenhat éves. Mellén egy nagy elefántcsont kereszt. De dús, komoly haján, bársonyruháján titkos jövendők szenvedése rezg. Keze ölében álmodozva nyugszik karperecek, gyűrűk súlya alatt, és könnyen az asztalra könyökölve, feje előrebillen hallgatag. Oly idegen így. Olyan ismeretlen. Tündéri ábrándok menyasszonya. Csak a szeme nevet rám ismerősen, két mélabús, merengő viola. Csak kék szemében ismerek magamra, mely eljövendő álmoktól homályos s rettegve a bús végtelenbe réved. A lelkem már körötte szálldos. un a lap alatt w LELKEKEN TÚL Kántor Mihály Néhány héttel ezelőtt mutattuk be David Cage 2010-es krimi játékát, a Heavy Raint, mely megrázó drá­májával és váratlan fordulataival igazi kiválóságnak számít még ki­lenc év távlatából is. Aktualitását az adta, hogy korábban csak a Sony konzolplatformjain volt elérhető, ám ezen a nyáron lejárt az exkluzi­vitása, így a kiadó szélesebb kö­zönség számára is elérhetővé tette. Ugyanez történt Cage három évvel később készült interaktív drámájá­val, a Beyond: Two SouZsszal, mely július 27. óta számítógépre is meg­vásárolható. A Heavy Rain sikere után a vizi­­onárius Cage kísérletezőbb vizekre evezett és hátrahagyva a stílusje­gyeként is azonosítható többsze­replős felállást, ezúttal egyetlen karakter történetére koncentrált. Hősünk Jodie Holmes, egy fiatal nő, aki gyermekkora óta szokatlan pszichés képességekkel bír, melyek egy Aiden nevű láthatatlan barát személyében manifesztálódnak. Aiden észlelhetetlenül lebeg Jodie körül, képes átrepülni falakon, fel­deríteni helyszíneket, amiket a lány szabad szemmel nem érzékel. Kor­látozottan a világra is képes hatni, kopogószellemekhez hasonlóan megbökni tárgyakat, apró zajt kel­teni vagy rövidebb időre megszállni egy embert. Jodie-hoz fűződő kap­csolatát az is hangsúlyozza, hogy egy bizonyos körön túl nem tud el­távolodni a lánytól. A nevelőszülők gondozásában élő kislánynak egyébként is nehézségei voltak a beilleszkedéssel. Amikor egy udvari hógolyózás közben a megrémült Jodie segítségére siető Aiden majdnem megöl egy másik gyereket, a szülők szakértőhöz for­dulnak. Mivel a pszichiáter sem tud segíteni nekik, a család eljut Nathan Dawkinshoz, a Paranormális Tevé­kenységek Intézetének szaktekinté­lyéhez. A házaspár lemond a lány­ról, aki így az intézet gondozásába kerül, ahol a kinti világtól elzárva nő fel. Az idővel serdülővé érő lány többször megpróbálja kiharcolni magának a jogot a normális életre, és kap is rá lehetőséget, ám ezek a próbálkozások rendre rossz véget érnek. Amikor az intézet egy másik részlegén folyó paranormális kísér­let majdnem tragédiába torkollik, és csak Jodie, illetve Aiden képesek megakadályozni a katasztrófát, a CIA is felfigyel rájuk. Ennél többet azonban már nem lenne ildomos elárulni a történetről, mely felépítéséből adódóan nem is adja magát könnyen. A több szerep­lő közötti ugrálás hiányában Cage ugyanis más módot talált arra, hogy széttördelje a narratívát. Jodie tör­ténete kronológiáját tekintve non-li­­neáris, az egymást követő fejezetek időben előre-hátra ugrálnak: egyszer titkos küldetésben járunk Szomáliá­ban, majd kislányként bóklászunk a kertvárosban, utána szökevényként bujkálunk a hajléktalanok között, megint ezután megéljük Jodie első tiniszerelmét. Életének fontosabb epizódjait nyolcéves korától har­mincöt éves koráig fogjuk követni, az első végigjátszást követően pedig a játék lehetőséget ad arra, hogy másodszorra már időrendi sorrend­ben veselkedhessünk neki. Jodie szerepében Ellen Page-et üdvözölhetjük, akit a Junóban nyújtott alakításáért 2008-ban Oscar-díjra jelöltek. Mentorát, Nat­han Dawkinst pedig a négyszeres Oscar-jelölt Willem Dafoe kelti életre. A pedigrés színészfelhoza­tal a technológiának köszönhetően nemcsak az arcot és a hangot köl­csönzi a figuráknak, de a digitális mozgásrögzítésnek köszönhetően a testbeszédet is. Ez különösen a készítéskor huszonhat éves Page esetében látványos, akinek nyol­céves alakját is sikerült annyira megkapóan megvalósítaniuk, hogy felismerhetőek benne a színésznő karakterjegyei. Játékmenet tekintetében a Beyond: Two Souls talán még a Heavy Rainnél is könnyebb, sokkal filmszerűbb, sokkal kevesebb be­avatkozást vár el a játékostól. Ennek egyik hátulütője, hogy az élményből hiányzik a szabadság és felfedezés öröme, illetve anhak a lehetősége, hogy különféle opciók próbálga­tásával jussunk előre. Az amúgy remekül kivitelezett akciójelene­teket is mindössze néhány gomb megfelelően időzített lenyomásával sikerre tudjuk vinni. Ennek a meg­oldásnak előnye, hogy akár kezdő játékosok is bátran belevághatnak, az irányítás könnyű és intuitív. A történet megértését pedig, mely a vége felé bizony egyre elvontabb lesz, nagyban segíti, hogy minden platformon magyar felirattal látott napvilágot. (Beyond: Two Souls. Platfor­mok: PC, Playstation 3, PlaySta­tion 4) IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET 2019. augusztus

Next

/
Oldalképek
Tartalom