Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-13 / 187. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. AUGUSZTUS 13., KEDD Nem húzódott el a nyári aratási munka túlságosan Búzából és repcéből is átlagos a termés A nyári aratási munka befejeződött. Stabil piaca van a megtermelt búzának MTI-fotó/Sóki Tamás HÍREK Változás a parkolásban i-üui Nem lehet a bazilika mellett parkolni szeptember 3-tól a műemlék épület felújítása miatt - tudatta honlapján az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. Kiemelték azt is, kérik, hogy az autósok ennek figyelembevételével vásárolják meg a jövőben parkolóbérleteiket. Süli K. Segítik a jó tanulókat EGERSZALÓK Szeptember 1-ig nyújthatják be pályázataikat a jó tanuló helyi fiatalok az Egerszalók Ösztöndíjasa kiírásra. A gyermekek tíz hónapon keresztül kaphatnak ösztöndíjat, ha megfelelnek a pályázat feltételeinek. A kiírás szerint kiemelkedő tanulmányi eredménynek számít, ha a fiatal a legutóbbi tanév végén általános iskolában 4,8, gimnáziumban, szakközépiskolában 4,7, szakiskolában, szakképzésben pedig 4,2-es tanulmányi átlagot ért el, figyelmen kívül hagyva a magatartás és a szorgalom jegyeket. Az elbírálásnál előnyt jelentenek különféle versenyeken elért eredmények, és a közösségi munka is. A részletek a www.egerszalok.hu honlapon olvashatók. Süli K. Izgalmas sétákra hívnak EGER Két rendhagyó nyári sétára is várják az egrieket a hetekben. Ma délután öt órától az egri vár zászlódombján végzett régészeti ásatásokat mutatja be Búzás Gergely, az ásatást vezető régész, a beruházás szakmai kurátora. A gyülekező a Déli kapunál lesz. Jövő héten csütörtökön pedig szintén délután öt órától a bazilika tervezett rekonstrukciójának részleteiről mesél majd Rudolf Mihály, a felújítás tervezője. Süli K. A sokéves átlagnak megfelelő termést takaríthattak be idén a gazdálkodók. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE Befejeződött megyénkben a nyári aratási munka, a gazdálkodók a termés értékesítésén, valamint a tavaszi vetésű növények betakarításának előkészítésén és elhelyezésén dolgoznak. Jakab Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatója szerint a nyár elején tapasztalt csapadékos, hűvös időjárás alapján úgy tűnt, elhúzódik a betakarítás, a júniusi tartós hőségnapok azonban behozták a lemaradást, és összecsúszott a különböző növények aratása. A negyvenötezer hektáron termelt őszi búza minőségben és mennyiségben is jobb értékeket produkált, mint ahogy azt előzetesen várták a termelők. A megyei termésátlag hektáronként öt tonna körül alakul, ez pedig megfelel az utóbbi esztendőkben megszokottnak. A megyei igazgató szerint összességében elmondható, hogy stabil piaca van a megtermelt búzának. Jó közepes átlaggal zárta a szezont az őszi árpa. Vetésterülete stabilan meghaladta a kilencezer hektárt az utóbbi években, és szinte teljesen kiszorította a tavaszi árpát. A kevesebb kockázattal termeszthető őszi fajtatípusok minősége és hozama biztos piacot biztosít ennek a növénynek, melyet ebben az évben sikergabonának is lehet tekinteni Heves megyében. Jakab Tamás szerint a kalászosok esetében fontos megemlíteni a szalmahozamot. A szalmát szinte mindenhol bebálázzák, hiszen az utóbbi években számottevő bevételi forrást jelent az ágazatnak, így javítva a gazdaságossági mutatókat. Az idei évben is az őszi káposztarepce sínylette meg legjobban a hektikus időjárást. Már ősszel is voltak kitárcsázott táblák, melyeket tavaszszal újabbak követtek. Megyénkben három tonna lett a hektáronkénti termésátlag, amely önmagában elfogadható érték, s megfelel az utóbbi évek eredményeinek, azonban sok gazdálkodó csak egy tonnát takarított be hektáronként az olajnövényből. Az egyre kockázatosabb termesztés miatt országosan több mint tíz százalékkal csökkent a növény vetésterülete a korábbi évek átlagához képest. A repce minőségével és értékesítési lehetőségeivel nincsenek problémák. A Füzesabonyi Agrár Zrt.nél az ősziek közül az árpa átlag feletti hozamot mutatott, hat és fél tonnát takarítottak be hektáronként, tudtuk meg Antal Balázstól, a cég termelési vezetőjétől. A repce három tonna körüli átlagot produkált, ami kissé elmaradt a várakozástól, míg az őszi búza hattonnás, átlagos termést mutatott, ami megfelelt a sokéves tapasztalatnak. A durumbúza négy-négy és fél tonnás eredménnyel zárt, ezt a növényt három éve termesztik Füzesabonyban és elégedettek vele, mert van rá kereslet, főleg külföldön mutatkozik rá igény. A piacra leginkább a kivárás jellemző, a durumbúzát értékesítették, bár az ár lehetett volna jobb. Az őszi káposztarepce iránt nagyobb még a kereslet, ugyanakkor a búza, árpa piaca még nem mozdult meg, igaz, a kenyérgabona iránt malmok részéről már volt érdeklődés. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Javítják a viaduktot, lezárások várhatóak EGER A megyeszékhelyen a Ráckapu téri felüljárón új dilatációs szerkezetet épít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok augusztus 12-én, hétfőn reggel elkezdődtek és várhatóan augusztus végéig tartanak majd - tájékoztatta a Hírlapot közleményben a cég. A felüljáró munkálatainak első ütemében, augusztus 16-a, péntekig a négy forgalmi sávos híd jobb oldali két forgalmi sávját zárják le a szakemberek. Az augusztus 20-i hosszú hétvégére a forgalomterelést elbontják, a hidat pedig viszszaadják a forgalomnak. Közölték, augusztus 21-én, szerdán a munkák tovább folytatódnak, ekkor a bal oldali két sávot zárják el a forgalom elől. Az új dilatációs szerkezet a híd alakváltozásait képes lesz felvenni. Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hoszszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért a társaság azt ajánlja az autósoknak, hogy még az elindulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon.- Érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használni, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék - zárul a tájékoztatás. M.H. ' Két ütemben zárják le a híd két oldalát Fotó: Berán D. Kezdődhet a napraforgó aratása A meleg, száraz időjárás miatt a silókukoricát hamarosan elkezdik vágni Füzesabonyban. A korábbi csapadékos időjárás jót tett a növénynek, de a mostani körülmények meggyorsították a folyamatokat, elkezdtek felégni a növények. Antal Balázs, a Füzesabonyi Agrár Zrt. termelési vezetője elárulta, a napraforgó betakarítása is két-három héten belül elkezdődhet, az olajnövénytől három-három és fél tonnás termésátlagot varnak majd. A kukorica még sokat alszik kint, jól termékenyült a növény, de még korai bármit is mondani, milyen termést hoz. A vegetációra jó hatást gyakorolhat majd a közelgő lehűlés, és egy kis csapadékot is remélnek, amely megkönnyítené a földmunkákat, a magágy előkészítését. Úgy tervezik, egy hét múlva már vetik a káposztarepcét, annak kelésére is hasznos lenne a csapadék. Kínai kapcsolat formálódik (Folytatás az 1. oldalról) GYÖRGYÖS Luohe 2018 októberében, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével kereste meg az önkormányzatot testvérvárosi kapcsolat szándékával. Luohe 2,6 millió lakosával kis városnak számít Kínában, ám gazdasági, oktatási és kulturális élete példásan növekszik. A grémium rendkívüli ülésén döntött a helyi közösségi közlekedés fenntartásához biztosított támogatás igényléséről is a hét első munkanapján. J. M. A Hatvani hóstya fertálymesterei elevenítették fel a régi búcsúk hangulatát Szentmise és agapé a Mária-szobornál EGER Öröm és hála tölti el a szívemet, amikor szétnézek a hívek sorai között - köszöntötte a Nagyboldogasszony ünnepének búcsúján részt vevőket Cseh István, az 5. negyed fertálymesteri csoportjának a vezetője. A Szent János negyed közössége immár kilencedik alkalommal invitálta a Hatvani hóstyán élőket a Farkasvölgy utcai Mária-szobornál rendezett szentmisére és az azt követő szeretetünnepre. Ezt az eseményt - mint Cseh István elmondta - régen rendszeresen megtartották. Édesapja sokat mesélt A szíves vendéglátás családias hangulatot teremtett neki azokról a búcsúkról, amelyeket a múlt század 20- as, 30-as éveiben rendeztek itt. A felidézett emlékek késztették arra, hogy felelevenítsék, s hagyománnyá tegyék Nagyboldogasszony ünnepét. Erre az idén is nagy gonddal készültek: süteményekkel, innivalóval'terített asztalt teremtettek, a díszelgő fertálymesterek feleségei alkották az ünnepi szertartás kórusát. A szentmisét főtisztelendő dr. Csizmadia István atya, főszékesegyházi főesperes celebrálta, aki utalt rá, hogy a Boldogságos Szent Szüzet tisztelő ünnepeink közül a legmagasztosabb a Nagyboldogasszony ünnepe, amikor a hívek Mária megdicsőülésére emlékeznek. A szentmisét agapé, szeretetünnep követte, amelyen a résztvevők elidőztek az asztalok körül: beszélgettek, megosztották a gondolataikat egymással. Egyebek között ekkor esett szó arról is, hogy a hóstya lakói az eredeti állapotába szeretnék visszaállítani az itteni környezetet. Ehhez azonban az kellene, hogy az illetékesek megszüntessék az ott lévő gázfogadó állomást, ezáltal kitárulna a tér a Mária-szobor körül. Sz. I.