Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-05 / 154. szám

2019. JÚLIUS 5., PÉNTEK 4 PÉTERVÁSÁRA A CIKK A VÁROS ÉS A KIADÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE ALAPJÁN JÖTT LÉTRE A járásközponti cím kötelez bennünket Dinamikus fejlődésnek indult a kisváros az elmúlt években Tisztelt Polgármester Úr! Az olvasók megszokhatták már, hogy időnként a Pétervá­­sárán és az észak-hevesi tér­ségben történtekről beszámo­lót adunk. Mit tart a legfonto­sabbnak az utóbbi időszakban? 2010-ben azzal a szlogennel indultunk útnak, hogy kisvá­rost építünk. Visszakaptuk já­rásközponti címünket, haté­konyan elindultak a pályáza­ti lehetőségek, a közigazgatá­si és önkormányzati rendszer átalakítása szintén megtörtént ebben az időszakban, így való­jában minden politikai, gazda­sági, közigazgatási lehetőség egyszerre rendelkezésre állt ahhoz, hogy ezt a célt minél jobban meg tudjuk valósítani. Mivel a lehetőségek adottak voltak, a mi feladatunk az volt, hogy ezeket minél jobban ki­használjuk, felépítsük és ösz­­szehangoljuk a város és a kör­nyékbeli települések igényeit. A pályázati lehetőségek kiala­kításánál már a legelső pilla­nattól ott voltunk, amikor al­kalom adódott rá, becsatornáz­tuk igényeinket, jeleztük a ki­író szerveknél, a konferenciá­kon és a társadalmi egyezte­téseken, hogy számunkra mi­lyen fejlesztések lennénk a legelőnyösebbek. Következő lépés volt, hogy az önkormányzati struktúrán belül kialakítsunk egy olyan szőkébb csapatot, amely kife­jezetten a pályázatokkal, fej­lesztési lehetőségekkel, ezek logisztikájával, tényleges vég­rehajtásával, kapcsolattartás­sal és utókezeléssel foglalko­zik. A pályázatokat koordi­náló és felügyelő szervekkel szinte napi szintű kapcsola­tot tudtunk kialakítani a gör­dülékeny lebonyolítás érdeké­ben, és ez meg is látszódott és meg is látszik a mai napig fej­lesztéseinken, hiszen elsők között valósítottuk meg elkép­zeléseinket, jó szerződéseket kötöttünk, és ami nagyon fon­tos így utólag, hogy mindent határidőben és nagymértékű költségnövekedés nélkül való­sítottunk meg. De hogy konk­rét is legyek, a pályázatok, me­lyek a város fejlesztését érin­tették: első ütemként a Szociá­lis városrehabilitációs progra­munk valósult meg, majd en­nek folytatásaként a Zöld vá­ros projekt fejlesztette tovább a város övezeteit. Ezek a pá­lyázatok nagyon sok helyszínt és elemet tartalmaztak, köz­területeket, középületeket, pi­acteret - egyszóval minden olyan helyet, melyet a közös­ség használ - megújítottunk. A közigazgatás területén is nagyot léptünk előre, hi­szen egy teljesen új járási hi­vatal épült, sikerült felújítani a városháza épületét, és mivel ezen két épület mellett köz­vetlenül található a munka­ügyi központ is, úgy gondo­lom, hogy a pétervásáraiak és a környékbeliek könnyedén és egy helyen minden közigazga­tási szolgáltatást megtalálnak. Az oktatás és az oktatási in­tézmények területén is óriási előrelépés történt, hiszen ősz­től egy vadonatúj bölcsődét fogunk működtetni, az álta­lános iskola is rengeteget fej­lesztést kapott az utóbbi idő­szakban és az épületet egy új szárnnyal fogjuk bővíteni, körzeti iskolaközponttá vált. A mezőgazdasági szakiskolá­ban új szakmák, foglalkozá­sok oktatása kezdődik el és két év alatt érettségit is lehet szerezni, egyszóval a bölcső­détől a középiskoláig minden oktatási szolgáltatást tudunk nyújtani. Meg kell, hogy mondjam, az egészségügy területére külön büszke vagyok, hiszen a váro­sunkban működik két házi­orvosi szolgálat, két fogorvosi szolgálat, gyermekorvos, la­bor, védőnői szolgálat. Ezenkí­vül nagyon jól felszerelt orvosi ügyelet szolgálati járművel, helyben található a mentőállo­más és a gyógyszertár, ezáltal minden egészségügyi szolgál­tatás kulturált körülmények között, jó minőségben érhető el. Közbiztonság területén is jó néhány fontos új funkciót sike­rült a városba hozni, hiszen itt kapott helyet a járási rendőr­őrs, melynek épülete a tavalyi évben egy teljesen új szárny­nyal bővült. Néhány évvel ez­előtt egy hivatásos katasztró­favédelmi őrs került kialakí­tásra, mely városunk egyik ki­emelt, megbecsült intézményé­vé vált. Pár éve megalakult a polgárőrség is, mely szervezet­ten és hatékonyan működik. Ha valaki itt él városunk­ban, az előbb említett szol­gáltatásokon kívül számtalan sportolási lehetőség közül vá­laszthat, hiszen sportegyesü­letünkön belül nyolc szakosz­tály működik, ahol fiatalok, versenyszerűen sportolók és az idősebb korosztály is meg­találhatja a neki való mozgás­formát. Új fitnesztermet épí­tettünk, elkészült a teniszpá­lyánk, a kicsi mellé most egy új, nagy méretű műfüves foci­pálya fog épülni, valamint ka­pott a város egy uszodát is, melynek kivitelezése a jövő­ben fog megtörténni. Polgármester Úr, igazán min­den területet érintő fejlődés ta­pasztalható az elmúlt néhány évben. Milyen terveik vannak a következő időszakra? Pétervására mindig is a kör­nyék kisebb kereskedelmi és közigazgatási központja volt, és ennek szellemében nyu­godtan mondhatjuk, hogy Pé­tervására egy befogadó tele­pülés, hiszen hozzánk sokan költöztek be a környékbeli fal­vakból, sokan vállaltak mun­kát, házasságok és rokoni kapcsolatok révén a környező települések olvasztótégelyévé váltunk. Én azt gondolom, hogy jól van ez így, sőt ennek így kell lennie. Barátsággal viseltetünk a környékbeli te­lepülések iránt, megtiszteljük értékeiket, és ha szükséges, segítünk is a közös feladatok ellátásában. Úgy gondolom, hogy ez Pétervására feladata, és ezt minél jobban és hatéko­nyabban kell csinálni és kép­viselni. A megszerzett felada­tokat és intézményeket mű­ködtetni és fenntartani kelj, de szeretek mindig új terve­ket szövögetni, haladni a kor­ral és legalább 10-15 évvel előre gondolkodni. Folyama­tosan figyelem a világ törté­néseit, hiszen ma már néhány év alatt nagyot fordul a világ. Ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy munkaerőhiány lesz? Ki gondolta volna, hogy ekkora fejlesztési lehetőségek lesznek a települések számá­ra? Ki gondolta volna, hogy a fiatalok több tíz millió forin­tos támogatást kapnak az élet­kezdéshez? Ki gondolta volna, hogy ilyen mobilis lesz a vi­lág? Egyszóval minden min­denre hatással van. Olyan terveket kell kitűz­nünk magunk elé, melyeket meg tudunk valósítani és kör­nyezetünk is megfelel ezek el­látására és megvalósítására. Fő feladatként Pétervására és környéke elérhetőségét céloz­tam meg a következő években. A hamarosan befejeződő 21. sz. főúttal és a 23. sz. főút építésé­nek megkezdése, bízom benne, hogy sok lehetőséget teremt számunkra, mivel nagy mun­kaerő-igényű vállalkozás vagy gyár megtelepedésére kevés esélyt látok, ezért a kisebb és közepes vállalkozások, cégek számára kell barátságos, elér­hető környezetet kínálni, véle­ményem szerint ezek a felada­tok elláthatóak számunkra. Egyre inkább úgy gondolom, hogy az erősen növekedő tu­rizmus környékünkön magva­lósuló lehetőségeiből is ki kell vennünk a részünket. Szeret­ném visszaszerezni városunk számára a Keglevich-kastély tulajdonjogát, és szeretném vá­rosunk -szerencsére már csak néhány területén megtalálható elhanyagolt részek - rehabili­tálását. Végezetül szeretném elmon­dani, hogy Pétervásárán össz­pontosulnak a különböző ön­­kormányzati társulások, mint az orvosi ügyelet, az egészség­­ügyi központot ellátó társulás, van egy környéket ellátó hul­ladékgazdálkodási cégünk, ezért mindig mindenhol ha­tározottan kiállók az észak­hevesi térség érdekeiért. Úgy gondolom, hogy az észak-he­vesi térség is megbecsült ré­sze kell legyen a megyének. Polgármester Úr, térjünk át könnyedebb témára. Az elmúlt hétvégén tartották a település kétnapos városnapját. Igen, múlt hétvégén került sor a Pétervására 30 rendez­vénysorozat legnagyobb ese­ményére a IV. Térünnepre. Számos hazai és nemzetközi fellépő is megjelent a színpa­don, illetve egész napos prog­ramok, vásári forgatag, város néző kisvonat, gyermekprog­ramok, autóshow, standup, hosszú volt a sora a szórako­zási lehetőségeknek. Próbál­tunk változatos kínálatot ösz­­szeállítani, és úgy érzem, hogy sikerült egy olyan szín­vonalas rendezvényt meg­szerveznünk, ahol mindenki megtalálhatta a neki tetszőt. Az ismert sztároknak köszön­hetően szinte az egész megyé­ből érkeztek érdeklődők, hi­szen az esti koncertekre több ezer ember gyűlt össze Péter­vására főterén. Városunknak sikerült megmutatnia igazi vendégszerető arcát, hiszen mindenki jó szájízzel térhe­tett haza, jól érezték magukat vendégeink. % 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom