Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-04 / 153. szám
2019. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK 12 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN A garázdák is gyakran okoznak bosszúságot Tolvajok, csalók vitték a prímet megyénkben A rendőrök megbilincselt bűnelkövetővel várnak a tárgyalásra a bíróságon Fotó: Berán Dániel Szerbiában gyakorlaton jártak az egri Hunor-tagok NIS, EGER Nagyszabású nemzetközi gyakorlaton vett részt a napokban a magyar katasztrófavédelmi mentőcsapat, a HUNOR a szerbiai Nisben. Tizenegy járművel és negyvenöt tagú személyzettel utazott a SRBIJA 2019 elnevezésű erőpróbára. A magyar együttest két egri hivatásos tűzoltó is erősítette, Keskeny Attila tű. zászlós, valamint Tuza Ervin tű. törzsőrmester - tudtuk meg Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. A feltételezés szerint egy pusztító földrengés és következményeinek a felszámolása volt a résztvevők feladata. A HUNOR a tűzoltásban, a kötéltechnikai mentésben és a sérültek ellátásában kapott központi szerepet. A tüzet a magyar, a szerb és az orosz egységek közösen oltották el. A magyar csapat az épületen belülről, míg az oroszoké és a szerbeké kívülről, kötéltechnika és emelőkosár segítségével fékezte meg a lángokat. Huszonhárom sérültet mentettek ki a HUNOR szakemberei a gyakorlat forgatókönyve szerint lángokban álló, statikailag meggyengült épületből. A magyar és a szerb egészségügyi csoportok együtt két életveszélyes, három súlyos és tizennyolc könnyű sérültet láttak el. A honi kötéltechnikai egység ferde kötélpályát épített ki, a mentésen dolgozók is ezen keresztül hagyták el az ingatlant. Az egri tűzoltók a gyakorlat során tűzoltási és mentési feladatokat hajtottak végre. M. H. Két egri tűzoltó is kivette a részét a gyakorlatból Fotó: Tuza Ervin tű. tőrm. A lopás vezet toronymagasan a megyei nyilvántartott bűncselekmények listáján több mint húsz és fél ezres mutatóval. Az utána következő deliktum a csalás a maga háromezer-kétszáznál több esetével. Az elmúlt csaknem egy évtized statisztikája alapján vonhattunk le következtetéseket. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE A Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztályának 2009 januárja és 2018 júliusa közötti adatsora szolgált útmutatóul írásunkhoz. Ezen időszakban közel ötven ezer - épp 48 ezer 951 - regisztrált bűncselekményt követtek el szűkebb hazánkban. Az északi régióban Nógrádban 32 ezres, Borsodban 104 ezres ez a mutató. Egyáltalán nem meglepő módon a tolvajok serénykedtek leginkább. Az enyves kezű polgártársaink 20 ezer 675 alkalommal szemelték ki más értékeit, s tulajdonították el azokat. Ez a tendencia bizony nemigen változott a korábbi évekhez képest. Érdemes pillantást vetni azokra a jogellenes cselekedetekre, amelyek ezer fölötti számot jeleznek. A csalás, azaz mások becsapása a pénz, illetve vagyoni elemek megszerzése érdekében szintén kimagaslik az adatok sorában, hiszen épp 3267 ilyen bűnügyben kellett nyomozniuk a bűnüldözőknek. Nem sokkal marad el ettől a több mint 2700-as mutatójával a garázdaság, amely sajnos gyakran okoz bosszúságot a nyugodt életre vágyóknak. A személyi adattal való visszaélés (2260 eset), a közokirat-hamisítás (2158 ügy) és a testi sértés (2150 alkalom) következik a sorban. Közlekedési bűncselekmény is bekerült a magas számú deliktumok közé: a járművezetés ittas állapotban továbbra is túl sok a maga ezernyolcszáznál nagyobb számával. A hamis magánokirat felhasználásából több mint ezerhétszáz valósult meg, s intő jel, hogy a gyermekpornográfia miatt is majdnem ezerháromszáz esetben kellett eljárniuk a hatóságoknak. A rendőrökhöz ezentúl csaknem négyszáz esetben fordultak az emberek segítséget kérve magánlaksértés, s kilencszáznegyvenszer rongálás miatt. Kedvelt bűnténynek számít az egyedi azonosító jellel való visszaélés (408 eset), aminek a révén forgalomból kivont járművekkel próbálnak ügyeskedni a tettesek. Sajnos, a kelleténél jóval többször - 387-szer - követtek el megyénkben közlekedés biztonsága elleni bűntényt. A kábító hatású anyagokkal szintén a reméltnél gyakrabban éltek vissza (139 ügy), a kábítószert birtoklók száma még inkább kedvezőtlen (451), harmincötén pedig drogkereskedéssel foglalkoztak. Megemlítendő még, hogy a vesztegetés (140), a költségvetési csalás (80) úgyszintén sok munkát adott a vizsgálatokat végzőknek. Emberi konfliktusok rendezésének nem éppen erkölcsös - és egyébként büntetendő - formája a becsületsértés (122 procedúra) és a hamis vád (183 eset). Öt alkalommal szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoztak a rendőrök, negyvennél többször kiskorú veszélyeztetése adott okot a vizsgálatra. S persze, álljon itt egy ötvennél is kisebb szám: emberölés miatt 47 ügyben jártak el a bűnüldözők az említett időszakban. Mindezek a bűnügyi mutatók - amiket jellemző példákként ragadtunk ki a majdnem 50 ezer közül - megfelelő irányt nyújtottak az újabb időszakra a hatóságoknak mind a bűncselekmények megelőzésében, mind azok felderítésében. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Turistabusz égett, ittas nő ugrott ki a járó autóból M3*AS AUTÓPÁLYA Időben lejutottak szerencsére az utasok arról a turistabuszról, amely az elmúlt hét végén gyulladt ki a sztrádán. A Police.hu tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség három objektumőrének autója - a szolgálat letelte után - az M3-as autópályán közlekedett éppen június 29-én délelőtt, amikor a 27-es kilométerszelvénynél, Gödöllő külterületén, a Hatvan irányában az előttük haladó, utasokat szállító autóbusz motorteréből füst szállt fel. Annak vezetője a leállósávba húzódott és megállt. Ezután a rendőrök is így tettek, kiszálltak a kocsijukból, az utasokat leterelték a buszról és a szalagkorlát túloldalára, biztonságos területre irányították. Egy tűzoltókészülékkel eloltották a tüzet. Később egy utasok nélküli autóbusz haladt arra, amit a Gödöllői Autópálya Rendőrség munkatársai leintettek. Felajánlották, hogy a lángra kapott busz utasait elviszik a legközelebbi pihenőhelyre. A 25 külföldi turista, a bűnüldözők segítségének köszönhetően, biztonságban eljutott a Babati pihenőhelyre, ahol az értük küldött mentesítő autóbuszt megvárták és folytatták az útjukat. Mentőhelikopter is érkezett az M3-as autópályára Hétfőn reggel egy gépkocsi borult fel az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a 116-os kilométernél - tájékoztatta a Hírlapot Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő. Mint megtudtuk: a balesethez a füzesabonyi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltóit riasztották. A munkálatok idejére a sztráda Vásárosnamény felé vezető oldalának érintett szakaszát félpályán lezárták. Nem sokkal később mentőhelikopter érkezett egy nőhöz az M3-as autópálya 91-es kilométerszelvényéhez. Meg nem erősített információk szerint a hölgy ittas állapotban ugorhatott ki egy mozgó személygépkocsiból. Heol Felmérték a sértettek számát is A bűntények sértettjeiről közölt adatok szerint a legtöbben Hevesben a felnőttek soraiból váltak deliktum áldozatává, több mint tíz és fél ezren. Borsodban csaknem 26 ezer, Nógrádban hatezer ez a szám. Az időskorúak is gyakran szenvednek polgártársaik bűnös tetteitől: Hevesben háromezerhétszáznál is többen. A sorban a 18-24 év közötti fiatal felnőttek következnek. Hétszázötven fiatalkorút ért megyénkben jogellenes támadás, illetve 314 gyermeket. Egy bűncselekmény sértettje ismeretlen személy. Volt galambröptetés, díszsorfal az ifjú párnak A tűzoltó lakodalma EGER Tűzoltóesküvőt rendeztek a városban. Sas Ádám tűzoltó százados, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályának kiemelt főelőadója menyasszonyával szirénázó tűzoltóautóval érkezett a Dobó térre, ahol először a városházán, majd a bazilikában fogadtak egymásnak hűséget. Ezt galambröptetés követte, majd a kollégák díszsorfallal tisztelegtek a párnak. Természetesen a násznép is osztozott a fiatalok örömében, az esti menyasszonytáncot hajnalig tartó jó hangulat, mulatós követte. M. H. A rendőrök keresik a bűntény elkövetőjét Felgyújtott egy autót EGER Rongálás gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki június 30-án egy egri telephely kerítését befeszítette, majd az ott parkoló egyik autó ablakát betörte, s tüzet gyújtott az utastérben - közölte Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a kapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 06/36-522-111-es számon, az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámokon. Heol A fotón a feltételezett tettes látható Fotó'.HMRFK Szirénázó tűzoltóautón érkezett az ifjú pár Fotó: Heves MKI