Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-27 / 173. szám
2 szerkesztoseqi terepaszta Nyugalomra várva (olaj, vászon, 470 «190 cm, 2014-2017) AZ ÁLMOK NEM HAZUDNAK Bonczidai Éva Már hatodik hete, hogy reggelire mindennap ilyen pogácsát eszik. Mindig csak egyet süt belőle, hajnalban kel, mert ezt szótlanul kell csinálni. Ha felkelnek a gyerekek, mindent elrontanak. Kicsit száraz és ízetlen, de hát melyik orvosság finom? Persze a mai gyerekgyógyszerek epresek, narancsosak, úgy kell rejtegetni előlük, nehogy rászabaduljanak. De az csak lázcsillapító. Az átok viszont komoly dolog. Eleinte azt gondolta, a sok hányást és hasmenést biztosan a stressz okozza, meg az új főnök stílusa. Csak hetek múlva ment orvoshoz, akkor jöttek a vizsgálatok, és egy hónap múlva a diagnózis. De hát ő nem lehet rákos, talán csak valaki megátkozta. Biztos Józsi új ribanca, mert folyton attól retteg, hogy Józsi visszaszalad hozzá és a gyerekekhez. Akkoriban kezdett hányni, amikor a férfi elköltözött. Judit vette észre leghamarabb, hogy valami nincs rendben, ő azonnal azt mondta, menjen el a román paphoz, mert a sógornője életét is az tette rendbe. Csak böjtölni kellett és gyertyákat gyújtani az egyik szentkép előtt. Nem igazán hitt az ilyen hókuszpókuszokban, de amikor az orvos kiselőadást tartott az áttétekről meg a lehetséges kezelésekről, megvette a vonatjegyet, és elment a besztercei kolostorhoz. A pap megszentelte a hozzávalókat, a lisztbe kilenc gyertyát állított, azok égtek, amíg mormolta az imát. És a pogácsának van hatása, hiszen ma süti az utolsót, és hosszú idő óta először kipihenten ébredt, még álmodott is. Talán ma végre megszabadul ettől az ocsmány kórtól. Álmában a szülőfalujában volt, a vízgyűjtő melletti erdő szélén. Szedret szedni ment, kis piros veder volt nála, amelyiknek letörött a füle, és ahogy leejtette, szanaszét gurult a gyümölcs. De nem bosszankodott, sőt jókedve lett, víg kedvében körbeszaladta a tavat, mint kislánykorában, és a trappolása hangjára kövér békák ugráltak a vízbe. Szél támadt, erdő- és földszagot hozott. Arra gondolt, sétál egyet a fák között, de félt, hogy akasztott emberre találna. Sűrű cseppekben esni kezdett, ő pedig megrázkódott, madárrá változott, és elrepült az erdő felé. Ekkor szólalt meg az ébresztő, és még a reggeli kávé előtt nekiállt pogácsát gyúrni. A gyerekek a szokásos időben keltek, a reggeli nyűgösség és a „semmit se találok” drámája, no meg a kitartó noszogatás után végre indulhattak. Elkísérte őket az iskolába, majd buszra szállt, a kórházba indult, mert újabb vizsgálatok következtek. Legalább az is kiderül, meghallgatásra talált-e a pap imája, és mennyit értek az ő reggeli könyörgései. A buszon nem voltak sokan, kapott ülőhelyet. Unottan böngészett a telefonján, akárcsak a többiek. Amióta elkezdődött ez a rákos kálvária, és elolvasott pár cikket erről, folyton csodaszereket reklámoznak a felugró ablakok, bár igaz, hogy a múltkor egy temetkezési vállalkozó reklámhirdetése is a szemébe ötlött. Viszolyog a témától, de nem bírta ki, hogy ne kattintson rá, így azóta a Facebookon elszaporodtak az olyan cikkek is, amelyek alternatív temetkezési módokról, halálközeli élményekről és a halál utáni létezés különböző útjairól értekeznek. Még egy tesztet is kitöltött, hogy megtudja, mi lesz majd a következő életében, de nem posztolta az eredményt, mert unalmasnak találta, hogy pont sirály, ő valami nagyvadként látta volna magát szívesebben. Most arról olvas, hogy a betegek a haláluk előtt megnyugszanak, és csodálatos álmokat látnak. Vajon a többi utas álmodott ma valamit? - ötlik fel benne. * A déli hírekben már benne van, hogy egy busz áttörte a híd korlátját, és a folyóba zuhant. A szemtanúk beszámolója szerint több száz sirály szállt fel vijjogva, miközben a jármű az utasokkal együtt másodpercek alatt elsüllyedt. tarca A következő megállóban egy idős hölgy áll fölém. Olyan, mint egy régimódi tanítónő. Szokatlanul kék szemeivel pásztáz, majd megkérdezi:- Szabad a hely? Csak bólintok, mire leül velem szemben, az ablak mellé. Visszatérnék a házikómhoz, de az időközben már eltűnt.- Sajnálom, kedvesem. Most újra kell kezdened a rajzod - mondja a néni. Szeme sarkában összegyűlnek a nevetőráncok.- Ne tessék nagyon sajnálni - válaszolom mosolyogva -, nem volt hozzá elég jó, hogy sajnálni lehessen.- Tudod, nem csak az hiányozhat, ami tökéletes volt - mondja a hölgy szórakozottan, szinte oda se figyelve. - Hűvös idén az április, nem igaz? - kérdezi végül. Válaszképp inkább csak bólintok egyet. Úgy tűnik, nem zavarja a szótlanságom, folytatja tovább: - Neked biztos igazán meleg az a pulóver - jegyzi meg -, bár ahogy nézem, nem női darab. Mindig fiúruhákat hordasz, kedveském? Érdekes, de nem veszem tolakodásnak a kérdését. Olyan, mintha egy régi ismerős lenne, akivel évek óta nem láttuk egymást, és most azt tudakolja, mi változott bennem.- Mindig - bólintok, aztán megtoldom: -, mindig, ha anya nem látja.- Ő nem szereti, mikor így öltözöl, kedvesem? - kérdezi az idős hölgy, félrebiccentve a fejét. Van benne valami ártatlan báj, amitől szívesen megosztom vele minden titkom.- Nem igazán - fordulok az ablaküveg felé. A kusza kacskaringókból egy keselyű képe rajzolódik ki. - Anya azt szeretné, ha olyan lennék, mint ő: elegáns nő. A keselyű mellé most egy estélyi ruha is kerül.- És te mit szeretnél, kedves? Fiú akarsz lenni? - kérdezi, de hangjában semmi előítélet nem lappang, és szemében is ott van még a vidám csillogás. Megrántom a vállam.- Csak azt akarom, hogy hagyjon - mondom dacosan. - Néha azt kívánom, bár Rajki Sára olyan lenne, mint az apám. Apa tanított meg mindenre, amit szeretek is csinálni. Vadászni, horgászni, lovagolni. Tudja, ilyen fiús dolgokra - magyarázom, míg egy napocskát rajzolok a párába.- És vele jobban szeretsz lenni? - kérdezi az idős hölgy. A hangja továbbra is kíváncsi. Ilyenkor általában nemet hazudok, de most előbb kicsúszik az igazság.- Éppen tőle jövök. Apától. Három éve váltak el, és az elhelyezési pert anya nyerte - mesélem. Sokszor, sok mindenkinek elmondtam már a történetet, de a teljesen őszinte igazságot most mondom ki először. A napocskát elválasztom a keselyűtől. - Azt akartam, hogy apa nyerjen. Ő inkább megért, mint anya. Persze anyát is nagyon szeretem, csak nincs bennünk semmi közös. Nem tudok vele beszélgetni. És így, hogy apát csak hétvégenként látom, úgy érzem, egyikükhöz sem tartozom már igazán - vallom be csendesen. Az idős hölgy még mindig érdeklődve hallgat, és nézi, ahogy a keselyű és a napocska alá egy esetlen kis pálcikaemberkét rajzolok.- Elmondtad már nekik, hogy ezt érzed, kedveském? - kérdezi a hölgy, rám villantva áthatóan kék szemét. - Gondolod, hogy édesapád, aki mindig megértett eddig, most nem értene meg? Vagy azt hiszed, hogy édesanyád, akit nagyon szeretsz, nem szeret viszont, nem szeret annyira, hogy a te érdekeidet tartsa szem előtt?- Mondjam el nekik, hogy apánál szeretnék lenni? - kérdezem, és a pálcikaember fejéből vonalat húzok a napocska felé.- Én nem tudom - jelenik meg újra a mosolyránc a hölgy szemében. - Viszont itt kell leszállnom. Szervusz, kedveském! - Még utoljára visszanéz a rajzomra, és végre az egész arcával rám mosolyog. - Nézd csak! - mondja szórakozott vidámsággal, majd az ablaküvegre mutat. A keselyű, a napocska és az estélyi ruha is szétesett, ráfolytak a pálcikaemberkére, s az egész kép egyetlen formátlan alakká olvadt össze, melyből kisebb cseppek szivárogtak, mint a vér. FELOLDÓDÁS Mindig is szerettem utazni. Hiába ismerem már az utat, hiába teszem meg minden hétvégén már három éve, nem tudtam betelni a tájjal. Egyszerűen csak. szeretem nézni, ahogyan a szülővárosomat elhagyva az oly jól ismert hegy egyszer csak kifordul magából, a felismerhetetlenségig torzulva, aztán újra a régi önmagába bukik át. Szeretem nézni az elsuhanó tájat, mert megnyugtat. Persze az olyan esős napokon sem esem kétségbe, mint a mai. Ekkor bepárásodik az ablaküveg, és a tájból szinte semmit se látni. Ezt sem bánom. Ilyenkor az ablaküvegre rajzolgatok. Most éppen egy házikót. Az ujjaim lefagynak a párától, de nem zavar. Szeretem, ahogy a gyerekes rajz, amit készítettem, egy pillanat alatt átalakul, majd eltűnik, szétfolyik. Van benne valami megnyugtató ideiglenesség. Sziámi - Azonos természetű dolgok (olaj, vászon, 60 « 50 cm, 2015-2017) Kit TG aiaaaiiaaiiai aaaaaaaaaa naaaaaaaaaa Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), I Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • I Karikatúra: Könczey Elemér •Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • I Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma I IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg ukmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019 . július
