Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-27 / 173. szám
2019 . JÚLIUS 27., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 A kempingezés divat volt, de ma is vannak, akik szeretik Sátrat ma ott vernek, ahol van látnivaló Kempingezni harminc éve volt nagy divat. A Szépasszony-völgyben ma is van érdeklődés Fotó: H. NI. Hogyan tovább? Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu M eghúzták a ponthatárokat, innentől új időszámítás kezdődik sok fiatal és szüleik életében. A sikeres egyetemi, főiskolai felvételi nyomán kitörő frenetikus öröm röpke, a neheze most kezdődik. A legtöbb családban komoly számolgatásba kezdenek, miközben kénytelenek versenyt futni az idővel. A gyereknek ugyanis - hacsak nem a lakóhelyéhez közeli intézménybe nyert felvételt - ősztől valahol laknia kell. A megfizethető kollégium csak keveseknek megoldás, hiszen a számuk országos szinten ma körülbelül 54 ezerre tehető, míg a nappali tagozaton tanulók száma ennek négyszerese. Marad az albérlet utáni Tudatosabb családoknál előtakarékoskodtak kajtatás. Ha a fővárosi árakat nézzük, kerülettől függően átlagosan havi 120-160 ezer forintot kérnek el egy kisebb garzonlakásért. Ehhez jön a rezsi, a közös költség, s számolni kell a kezdeti, minimum kéthavi kaucióval is. Élni is kell valamiből. Óriási kihívás ez, még akkor is, ha a hallgató munkát vállal a tanulás mellett. Sok megoldási képletről tudok. A tudatosabb családoknál előtakarékoskodtak, mások olcsó lakást keresgélnek, mert a hitel törlesztőrészlete néha olcsóbb, mint az évekig albérletre kidobott pénz. Hogy ma miként gazdálkodja ki egy átlagosan kereső magyar család szorgalmas gyermeke továbbtanulásának költségeit, az számomra egyre nagyobb rejtély. Ám a szülők a legnehezebb talányokat is megoldják. Ha vért izzadnak, akkor is. Erre születtek. Napvitorlákat a játszóterekre Javában tart a kempingszezon. Ennek a mondatnak negyedszázada még komoly jelentése volt. Mára a sátorozó turizmus visszaesni látszik. Azokon a helyeken vannak még jól működő kempingek, ahol a közelben sok a látnivaló és még termálvizes fürdő is található. Eger például ideális hely. Sike Sándor sikesandor@gmail.com HEVES MEGYE A parádi Túra Kemping vezetője, Kívés András szerint május eleje és szeptember vége között fogadnak vendégeket a település külterületén lévő kempingben. Azt hozzátette, hogy a létesítmény önmaga fenntartására - a gyér vendégszám miatt - nem lenne alkalmas. Működtetéséhez szükség van az étterem és a turistaszálló nyereséges üzemeltetésére.- Az ifjúsági turizmusból élünk, részesei vagyunk az Oktatási Hivatal felzárkóztatási programjának. Hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatását visszük - mondta az üzletvezető. Ezekben a napokban a baptista egyházközség táboroztat náluk 37 fiatalt, őket a turistaszállón helyezték el, ahol komfort nélküli, többnyire nagy méretű szobák vannak. Ennek megfelel a szállásdíj, ami 2500 forint éjszakánként egy személyre. A cégvezető arról is beszélt, a kihasználatlanság okai között meghatározó, hogy fürdőhely nincs a közelben, s ma már divatja múlt a kempingezés. Az 1987-es nyitáskor még tolongtak a vendégek a férőhelyekért, telt házzal üzemeltek. Amikor 1988-ban eltörölték a vízumkényszert, nagyon sok nyugat-európai turista érkezett. Együtt kempingeztek itt a németek az NSZK-ból és az NDK-ból, s amikor a határt megnyitották, mindenüket hátrahagyva távoztak. De ez már történelem Kívés András szerint. A kemping visszaesése jó húsz éve kezdődött, s 2000-től vált rohamossá. A fürdőzésre nem, inkább csak pihenésre vágyó nyugdíjasok jönnek zömmel, a külföldiek közül a lengyelek, a csehek és a szlovákok mintha kezdenének visszatérni. Bár lakókocsi is előfordul, azért a sátorosok vannak többen.- Kempingezés volt, van és lesz - ezt már Virág Tamás, az egri Tulipán Kemping vezetője jelentette ki. A szépasszony-völgyi létesítmény áprilistól október végéig tart nyitva, az elő- és utószezont is beleszámítva. A belváros közelsége okán elsődlegesen a várost látogató turisták számára ideális, de az egri, demjéni és szalóki strandok révén számos fürdőzési lehetőség közül is válogathatnak.- A főszezonban az érkezők hetven százaléka családdal, gyerekkel kempingezik. A gyerekzsivaj miatt viszont megcsappan a nyugdíjasok száma - közölte a tulajdonos üzletvezető. - Tavasszal túlnyomórészt nyugdíjas turisták jönnek, főként nyugati országokból lakó- vagy hálókocsis vendégként. Május elsejét követően érkeznek a lengyelek. Zömmel fiatalok és sátrakkal jönnek. Május második felében van még egy kis visszaesés, majd az iskola befejezését követően beindul a szezon. Virág Tamás kifejtette: nyáron két-három éjszakát tölt itt a vendég, az idősebbek három-négyet. A kempingezés ugyanis olyan műfaj, amelyben a turista pár éjszaka után továbbáll és másik településen ver sátrat. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu HATVAN Rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott öszsze Horváth Richárd polgármester. A sürgősséget aktuális ügyek indokolták: tizenöt napirendi pontról tárgyaltak a város vezetői, akik egyebek között elfogadták a Liszt Ferenc Művelődési Ház - a Dali - rekonstrukciójával összefüggő közbeszerzési eljárások határozatait. A beruházás magában foglalja a teljes belső felújítást, a fűtésrendszer, a gépészet, a víz- és az elektromos hálózat, valamint a belső berendezések rendbetételét - adta hírül az önkormányzat hírportálja. Mint már megírtuk, a projekt 136 milliós TOP-os pályázati támogatást nyert el. A térség parlamenti képviselője, Szabó Zsolt (Fidesz- KDNP) közölte: a program százszázalékos intenzitású - vagyis nem szükséges hozzá önerő -, a feladat pedig jelentős, mivel a közösségi intézményben nagyjából hat évtizede nem történt jelentősebb rekonstrukció, időről időre csak a szükséges karbantartást végezték el. A tanácskozáson szó volt a másfél milliárdos, Zöldülő Város fantázianevű beruházás-Az ülés megtartásának sürgősségét aktuális ügyek indokolták ról is, ami a könyvtár Kossuth téri épületének az átalakítását, új belvárosi piac megépítését és a zöld felületek felújítását célozza meg. Az ezekhez szükséges összeget ugyancsak pályázaton nyerték el, s ez alkalommal a képviselők a könyvtár épületéhez kapcsolódó közbeszerzés végeredményéről határoztak. Döntöttek arról is, hogy árnyékot adó napvitorlákat és homokozókat telepítenek a város több játszóterére. T. 0. Egerben egy kemping maradt A kempingezés harminc éve élte virágkorát. A megyeszékhely északi városrészében jól kiépített létesítmény volt a vendégeknek. A területén ma lakópark és megannyi más létesítmény található. Eger ebből a szempontból szerencsés helyzetű, hiszen a Szépaszszony-völgyben napjainkban is várják a kempingezés szerelmeseit. A völgy borospincéi nagy vonzerőt jelentenek a környékbeli fürdőkön túl. S az is, hogy a pincék, pincészetek szolgáltatásának színvonala javult. A városi és egyéb rendezvények is csábítják ide a turistákat. Ilyen a Bikavér Ünnep, a Végvári Vigasságok. A közelben Szilvásváradon fogadnak még sátorozó vendégeket, akik elsősorban a Szalajka-völgyi programokra érkeznek. 9 strand étel-ital 9SZ^S program likeßalotpn.hu Megváltozott a Kéktúra útvonala MÁTRAHÁZA, SÍROK Biztonsági okokból áthelyezték a nyomvonalat az Országos Kéktúra (OKT) Mátraháza és Sírok között húzódó részén, adta közre a Magyar Természetjáró Szövetség. Július 19-étől az OKT a Kékes-csúcstól a Nagy-nyak alatti elágazásig a K+ jelzéssel fonódik, onnan a P+ jelzést kiváltva vezet a Mátraháza műútelágazásig. A Szent Lászlóforráshoz vezető PO jelzés KO- ra változik. A leírás szerint az új szakaszon olyan szemet gyönyörködtető látvány fogadja a természetjárókat, mint a Nagynyak nyújtózkodó bükkösei és a Tölgyes-bérc csúcsa, a kiT ürült kulacsokat pedig a Jávoros-forrás és a Szent Lászlóforrás hűsítő vizével tölthetik meg az arra túrázók. A Sor-kő felől jövő S+ változatlanul, de immár szólóban vezet le Mátraházára. Az Országos Kéktúra egyébként Magyarország északi tájain végighaladó, jelenleg az írott-kőtől Hollóházáig tartó folyamatos, jelzett turistaút. A hossza tavaly 1164 kilométer volt, ám ez az útvonal-módosítások miatt még változhat. A Kéktúra nemcsak hazánk, de Európa első hosszú távú turistaútja is. H. É. Felújíthatják a művelődési központot SZIHALOM Tizenötmillió forintos ráfordítással felújítják az egykori mozi épületében található művelődési központot - tudtuk meg a község polgármesterétől. Béta József tájékoztatása szerint a belső tereket kívánják a Magyar Falu Programban elnyert támogatásból átalakítani. A beruházás eredményeképpen akár 250 ember befogadására is alkalmassá válhat az épület. Az önkormányzat a 15 millió forinton túl rendezvényekre nyert még ötmilliót, kulturális munkatárs foglalkoztatására további hárommillió forintot. S. S. HIRDETÉS