Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-15 / 162. szám

fi KAKASFESZTIVÁL 2019. JÚLIUS 15., HÉTFŐ Két tucat program Charlie-tól a világító köteles bemutatóig a makiári fesztiválon Kondérokban végezték a kakasok Látogasson el hfrportálunkra! HEOL.hu MAKLÁR Megtisztítatlanul mintegy hatszáz kilogrammot nyomott az a rengeteg kakas, amit szombaton elkészítettek a főzőcsapatok a XIV. Nemzet­közi Kakasfesztiválon. Győrtől Tófalun át, Szádalmás testvér­­településig érkeztek vendégek, hogy megmutassák főzőtudásu­kat. A helybeli civil szervezetek mellett tüsténkedtek a kondér mellett például a nagytályaiak, vagy éppen a füzesabonyi kert­barátok köre. Utóbbi egyesület sátra különleges volt, hiszen élő muskátlival, napraforgóval, va­lamint válogatott falvédőkkel hívta fel magára a figyelmet. A nyagytályaiaknál is megfor­dultunk. Itt a főzőcsapat nevé­ben Balajti Istvánná árulta el, hogyan készítik a „perkeltet”. Hanuszik Csaba, a település polgármestere szerint ennek a rendezvénynek legfőképpen a közösségépítés a legfontosabb küldetése. A faluvezető egyéb­ként ezen a napon adta át a 17 éve működő Búzavirág Nép­dalkörnek a Makiár Községért kitüntető oklevelet. Ami pedig a programokat illeti: Rostás Bea szobrász, Andreja Jovic grafikus és a makiári ovisok kiállításától az extrémsport-bemutatókon át a világító köteles látványon volt itt minden, miközben a színpa­don Charlie-koncertnek is tap­solhattak a résztvevők. A napot vízi- és tűzijáték, majd utcabál zárta. S. S. Fotók: Berán Dániel HIRDETÉS ilőszelvény a Heves megye 7 csodája versenyre E-mailí Az alábbi természeti csodákat szeretném jelölni: IV>| A játiksS** ess* fcrm«s«ttí wtfecfeek mit ~ kivéve a Httomxks Hssgary Zrt dolgoz* és *uk komti« fe«~ atwtBMi. A ny»»«é«y késipásur» nm váüfete. A jakban csak ai újságáét ktviftm *r*d»Ö szotvéMwí \ehat résit A Httmtofakt* twteté tóetst. ftttákákát * kiadó festi Atáírừ»ii tltepém a Maéawarics Kvifáty Itt á*at«M mküytitit is □ hstújírM sbbet íQam ikm feni’ ahkoi becm »8 posta; kaíá*?s»y. *i*ktrs*ki» tantem vagy má *y«*i*kö asito útj* *t s>f«a«ktés és ifttamfcUitrói jogtsl szét* »11 itt COL iánratty rwMktitstiotk otegfrMa» a Ke^awerks NaafjryZtt. a markefe§akctó*él tatáastajakartatssi kieséit ittimtt. A pályázató« wtt tésiwleösta teMUi kyttexh. hogy a $.»mzf A&íy«Mjk Íájétoit*tí*ái és a JatitaaMytiM és teizmm akku. bey u áitsla kézit adat#.«* a játék lobsoyoljtasa és u ís*tl*§es tyvtaíty átadása tátjákéi a Mtdiaworks Hsagary Itt. knaíj* kűaftiMm tájókaitáté.- fett?." »etfetwfks.köjtafc’tSJéatBt-íásttaéaí*« Jütési uakátyut'. »w*.k**l esed*}« la véiautisát tap jetija X-*t A legtöbb jelölést kapott csodák között szavazhatlak majd olvasóink a megye 7 legszebb természeti csodájára. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolunk ki. Sészttttfc: miw.NtelM<-nt|y«-7-cs«iai< sídaios. 7 legszebb természeti csodáját Jelölje meg a kedvenceit! Nem kell mást tennie, csak írja meg nekünk, hogy Ön szerint melyik a 7 legszebb természeti képződmény megyénkben. Vágja ki az alábbi szelvényt és küldje vissza szerkesztőségünk címére: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. vagy jelöljön online-n a www.heol.hu/a-megye-7-csodaja oldalon ,, Beérkezési hatandó: 2019. július 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom